10. Csorba blog. Brecht művei Csorba fordítói munkásságában
2020.10.14.12. Csorba blog. Janus-fordítások a Csorba életműben
2020.10.21.11. Csorba blog. Csorba berlini naplója és Mezsirov fordítása.
Csorba Győző Sipos Bélának (balra) dedikál. Csorba mellett Ágh István. A 98. Csorba blog melléklete.
1. Az előző blogon említett németországi Csorba-napló digitalizált változata és gépelt szövege elérhető Csorba facebook-oldalán. Ezen az oldalon az is megtalálható, mit csinált 1956 október 23-án Csorba. (Weimarban járt.) A bejegyzések nyilvánosak, akkor is látogathatók, ha valakinek nincsen facebook-fiókja.
2. Az összes ismertetett Csorba-kötet linkje és a bevezetők elérhetők innen.
Amikor Csorba fordításköteteinek ismertetésébe kezdtem, rájöttem, hogy a kötetismertetések előtt egy bevezetőt is közzé kell tennem, mert olyan nagy és szerteágazó a költő fordítói munkássága, hogy fontos magyarázó szöveget fűzni ehhez a sorozathoz. A fordításokhoz készített bevezető elérhető innen. A bevezetőben először egy bibliográfiát közlök a fordításkötetek megjelenésének sorrendjében, majd ugyanitt Tüskés Tibornak a Csorba Győző, a fordító című kötethez írt bevezetőjét is közzéteszem. Csorba fordítói műhelyének megismeréséhez alapvetés ez az írás, ezért ajánlom külön is figyelmükbe. (A Csorba Győző, a fordító című kötetet a PIM Csorba oldalán nem dolgozták fel, ezért annak a Csorba Győző Könyvtár munkatársai által elkészített pdf-változatát tudom csak megosztani.)
Csorba Győző 6. nagyobb fordítói munkája Alekszandr Mezsirov Búcsú a hótól c. kötetének fordítása. A kötetet sajnos sem a DIA-oldalán, sem a Csorba Könyvtárban nem digitalizálták még. Olvasható viszont kilenc Mezsirov-vers fordítása a Kettőshangzat című válogatott Csorba-fordításkötetben a Digitális Irodalmi Akadémia Csorba oldalán, itt.
A kötet leírása:
Mezirov, Aleksandr Petrovic: Búcsú a hótól : Válogatott versek / Alekszandr Mezsirov ; ford. Csorba Győző. – Bp. : Európa Könyvk., 1974. – 131 p. ; 18 cm. – 5 példány, az egyikben újságkivágat: Tóth Bálint Kedvencem a terepszín. Alekszandr Mezsirov versei kritikája. In: Élet és Irodalom. 1974. 42. 11. (Azonosítás Bertók Csorba bibliográfiája alapján.), a másikban az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „74. VI. 28. 43. l. 88. l. 50. l.” (Mindegyik megjegyzés külön sorba írva.). – A harmadik példányban Csorba dedikálása a címoldalon: „Drága Cilikémnek nagyon sok jót kívánok születésnapján Apa Pécs, 74. aug. 10.” (Cilike = Noémi, Csorba középső lánya). – A negyedik példány a Csorba Emlékszobában. – ISBN 963 07 01 994 fűzött. – Minden példány jó állapotban. – Orosz irodalom, vers, Csorba Győző, Csorba Emlékszoba.
Mezsirov ajándéka Csorba Győzőnek:
Mezirov, Aleksandr: Lebjazsij pereulok : Sztihi. – Moszkva : Sovetskaja Rossia, 1968. – 156 p. ; 10 cm. – Fűzött. – A kötet a Csorba Emlékszobában. – Jó állapotban. – Dedikálás a címoldalon: „CSORBA GVŐZŐ – SZÉP, Jó, kedves ember A. Mezsirov IV. 69. Jugoslavia”. – Orosz irodalom, vers, orosz nyelven, Csorba Emlékszoba.
A szerző és az ajánlás:
Tanulmány a kötetről:
Fodor András: Futárposta. – Bp. : Szépirod. Könyvk., 1980. – 449 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek aki nem ok nélkül kapott ebben a könyvben annyi postát… régi barátsággal ajánlom: Fodor Bandi 980 Húsvét”. – ISBN 963 15 1488 9 kötött. – Az első kötéstábla bal felső sarkában Csorba kézírásával: „ ápr. 18.”. – A kötetben három Csorbáról szóló írás olvasható: Második találkozás Csorba Győzővel (p. 122–126.); Csorba Győző: Kettőshangzat (p. 246–247.); A költő és fordítója – Alekszandr Mezsirov: Búcsú a hótól (p. 249–253.). – Jó állapotban. – Magyar irodalom, világirodalom, versfordítás, művészet, tanulmány, Csorba Győző, esszé, Csorba Emlékszoba.
Bertók László Csorba bibliográfiája a kötetről. (A tételszámok a bibliográfia tételei.)
- MEZSIROV, Alekszandr Petrovics: BÚCSÚ A HÓTÓL. Válogatott versek. Ford. Csorba Győző. Bp. 1974, Európa. 131 l.
- B. Gy. = Könyvvilág. 1974. szept. 2. l.
- BAKCSI György. = Magyar Hírlap. 1974. aug. 9. 6.
- KOVÁCS Sándor. = Dunántúli Napló. 1974. aug. 14. 4.
- MARAFKÓ László. = Jelenkor. 1974. 11. 1053–1054.
- TÓTH Bálint. = Élet és Irodalom. 1974. 42. 11.
- – –. = Új Könyvek. 1974. 19. 35.
- FODOR András. = Szovjet Irodalom. 1975. 4. 185–187. = F. A.: Futárposta. Bp. 1980, Szépirod. Kiadó. 249–253.
Csorba és Mezsirov kapcsolatáról (kétszer találkoztak összesen, levelet nem is váltottak) már idéztem Csorbát a honlapon. Hogy ne kelljen kattintani idemásolom:
„A szovjet irodalommal először Gorkij és Solohov műveiben találkoztam. Valamikor a negyvenes évek elején, a Pécsi Városi Könyvtár könyvtárosaként. Ha jól emlékszem, Az anya az Athenaeum, a Csendes Don Cserépfalvi kiadásában került kezembe.
Személyes élményemmé azonban a szovjet irodalom, pontosabban a szovjet költészet ekkor még nem vált. Még közvetlenül a felszabadulás után sem. Mert bár tucatszámra olvastam a magyarul megjelent szovjet könyveket – főleg versesköteteket –, s néhány Avetik Iszahakjan és Szulejman Sztalszkij-verset a Sowjetliteratur című folyóiratból 1950 körül már le is fordítottam magyarra, igazán emberközelségbe csupán 1969-ben Alekszandr Mezsirov hozta.
Egy jugoszláviai költőtalálkozó sodort össze vele. Ő a szovjet küldöttség tagjaként érkezett, mégpedig harmadmagával. Én egymagam Magyarországról. A szarajevói ünnepélyes megnyitó után a szervezők a költőtársaságot két csoportra osztották, s két úton indították el Banja Luka-i végcéllal. Én Mezsirovval egy csoportba kerültem.
Az emberi rokonszenv titokzatos valami. Mezsirov az oroszon kívül egyetlen nyelvet sem ismert, én viszont, sajna, sem oroszul, sem más szláv nyelven nem tudtam. S mégis: már első állomásunkon, Mosztárban hosszú órákat töltöttünk és beszélgettünk együtt. Igen, beszélgettünk, méghozzá roppant változatos témákról: az életről, a mi életünkről, az irodalomról általában, a magunk írói munkásságáról, a családról s egyebekről. Hogyan? Fantáziával inkább, mint szavakkal. Szó – többnyire nemzetközi használatú – csak annyi hangzott el, amennyi elegendő volt a képzelet elindítására.
Harmadnap reggel – még Mosztárban – megkaptam Mezsirovtól egy kis versesfüzetét, a Hattyú-köz [Lebjazsij pereulok P. L.] címűt, a következő latin betűs, magyar nyelvű ajánlással: »Csorba Győző szép, jó, kedves ember. A. Mezsirov.« [A dedikációt, a könyv borítóját, a szerző portréját följebb megtekinthették. P. L.]
Mint kiderült, egy ötnyelvű szótárból böngészgette ki a szavakat.
Aztán találkoztunk egyszer Pécsett, ahová Jevtusenkóval látogatott el. Talán nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, hogy egyenesen az én kedvemért. Akkor megint hosszan és jól elbeszélgettünk, már egy kicsit könnyebben is, mert tolmács közreműködésével. Nemsokára megbízást kaptam az Európa Könyvkiadótól egy kötetnyi Mezsirov-vers magyarítására. Megtudtam, hogy személyemet a kiadótól Mezsirov maga kérte.
A munka – Búcsú a hótól címen jelent meg a kis kötet – nem volt könnyű, de megérte. Ha többet nem találkoznánk is, ez a könyv végképp megpecsételte barátságunkat.
Csorba Győző válasza a Szovjet Irodalom c. lap 1977. 11. számának körkérdésére (Élő kapcsolatok) = Szovjet Irodalom. 1977. 11. sz. p. 140.
Ezen az oldalon Csorba szintén beszélt Mezsirovról, olvassák el az egészet, de a vonatkozó részeket idemásolom:
Simon István: Írószobák. Beszélgetés Csorba Győzővel. Részlet.
– Min dolgozol most?
– Egyrészt új kötetet állítok össze, verseskötetet, azonkívül pedig, életemben először, egy olyan műfordításkötetet készítek, melynek az anyagát nyersből fordítom, tehát nem ismerem az eredeti nyelvet. Sajnos, oroszul ugyanis nem tudok, s egy orosz költő, Alekszandr Mezsirov egy kötetét fordítom az Európa Kiadó részére. Ez elég sok problémát okoz, mert ahogy említettem, eddig csak olyan nyelvből fordítottam, amit ismerek. Hogy ismeretlen nyelvből nyersfordítás alapján kell dolgoznom, ez biztonságérzetemet eléggé elveszi, és gyámoltalanná tesz.
– Mezsirovot véletlenül én is jól ismerem. Itt járt másfél évvel ezelőtt. Kitűnő költőnek ismertem meg, néhány versén keresztül is. Mint ember pedig elsőrangú. Szinte így is mondhatnám: szeretném a barátomnak tudni.
– Ugyanez a véleményem. Én Mezsirovot 1969-ben egy jugoszláv költőtalálkozón ismertem meg. Annak ellenére, hogy én nem tudok oroszul, ő pedig semmiféle más nyelven nem ért, nagyon közel kerültünk egymáshoz. Amikor Jevtusenkóval Magyarországon járt, igen-igen jólesett nekem, hogy csak azért jött el Pécsre, és hozta el Jevtusenkót is, hogy találkozzunk. Már akkor megkérdezte, hajlandó lennék-e verseiből fordítani. Örömmel vállalkoztam rá, de arra nem számítottam – igen jólesett közbevetőleg –, hogy az egész kötet lefordítására engem ajánlott az Európának, és az Európa közvetítésével engem kért rá. Igyekszem bizalmának meg is felelni, és remélem, hogy a magyar közönség egy jó költőt ismer meg Mezsirov személyében.
Simon István: Írószobák. Beszélgetés Csorba Győzővel. Részlet. Elhangzott a Kossuth Rádióban 1974. márc. 28-án = Kortárs, 1974. 6. sz. 954–961. p. = Simon István: Írószobák. Bp. 1976., Gondolat. 283–300. p. = Vallomások, interjúk nyilatkozatok. Pécs: Pro Pannonia, 2001.
[…]
Egy – éppen a versfordítás lehetetlenségéről szóló – Mezsirov vers álljon itt a Kettőshangzat című Csorba fordításkötetből:
Alekszandr Mezsirov
A fordítás margójára
Tyúk, csengőszó süket bolondja,
körötte tompa-vak sötét.
Tabidze városának holdja
demizsonalj-karéjban ég.
S a kék füstből ismét kibomlik
a költemény,
e szép csoda,
az anyanyelvhez forrva holtig,
le nem fordítható soha.
Kettőshangzat. Válogatott versfordítások. Bp. : Európa, 1976.
A honlapon itt is olvasható.
Végül pedig Csorba másik, rövid, emlékezése Mezsirovról:
Tárgyaim. Írás a Kortárs hasonló című sorozatában. Részlet.
»Nyilván rengeteg a dedikált könyvem. Még csak egyről néhány szót.
1969-ben egy jugoszláviai költőtalálkozón ismerkedtem meg Alekszandr Mezsirov szovjet költővel. Egyik reggel – úgy emlékszem Mosztárban – átadta egy kis kötetét magyar dedikációval. Szótárból böngészett ki minden szót, talán a latin betűket is. Alig kaptam még ennél melegebb és melegítőbb ajánlást.
Tárgyaim = Kortárs, 1974. 11. sz. 1809–1815. p. = Vallomások, interjúk nyilatkozatok. Pécs: Pro Pannonia, 2001″
Van még egy szerintem fontos oldal a honlapon arról, miért is fordítottak Csorbán kívül is neves költők, írók az orosz népek irodalmából. Hogy ne sikkadjon el, azt is idemásolom:
A szovjet irodalmat (helyesebben talán: orosz nyelvű irodalmakat) a keleti blokk minden országában kötelessége volt pártfogolni az ország (szovjet mintára kialakított) írószövetségének. A magyar nyelven kiadott Szovjet Irodalom c. lap is ezen pártfogás alatt állott. A lapnak szovjet (fő)szerkesztősége volt, moszkvai székhellyel, a magyar kiadásnak pedig olyan főszerkesztője és főszerkesztő-helyettese, mint Király István és E. Fehér Pál. A honlap látogatóinak valószínű nem kell további információt adni róluk… S talán arról sem, mit jelentett volna, ha valaki ilyen szerkesztők hívó szavát visszautasítja, s elhárítja a megtisztelő felkérést: fordítson a Szovjet Irodalom számára valamilyen „szovjet” műalkotást, vagy írjon a folyóiratba…
Igazságtalanok lennénk persze, ha azt mondanánk, csak ez volt az oka annak, hogy Csorba orosz nyelvből fordított. A magyar írók személyes ismeretségeket is kötöttek a szovjet érdekszférához tartozó alkotók különféle nemzetközi találkozóin. Az ezekre a tanácskozásokra szóló meghívás visszautasítása szintén nem lett volna illendő és szerencsés…. A hivatalos szlogen szerint a találkozókra menő delegációba bekerülni dicsőség volt, de sokan mondhatták-gondolhatták másképpen, köztük Csorba is: a kiküldetési parancsot nem lehetett visszautasítani, a Magyarországra, Pécsre (viszont)látogató vendégeket pedig megfelelően magas rangú fogadóbizottsággal illett várni. Az ilyen találkozások alkalmával aztán – sokszor csak az ülésrendnek megfelelően – váratlan találkozások, beszélgetések, esetleg barátságok alakultak ki (akár tolmács segítségével…) Így került kapcsolatba Csorba Kugultinovval is – ahogyan azt Tüskés Tibor is megírta – vagy Mezsirovval is. (Mezsirovval való találkozásairól Csorba maga is írt. Ld. följebb.)
Csorba nem tudott oroszul, legidősebb lánya Eszter viszont orosz szakos főiskolai hallgató, később orosztanár volt, ő segített a költőnek a kiadóktól kapott nyersfordítások pontosításában, az eredeti szöveg értelmezésében, aztán Csorba a nyers szövegekhez „hozzátette a költőt”. Külön érdekessége a fordításnak, hogy a verseket sokszor nem is oroszul írják alkotóik, hanem már az orosz szöveg is fordítás. Talán nem nehéz elképzelni, mennyi gondot okozott ilyen többszörös áttétel után visszaadni valamit az eredeti versből. De Csorba vállalta a fordítást, ahogyan sokan mások, mert a merítés olyan nagy volt az orosz nyelvek irodalmából, hogy nagyon sok kitűnő alkotót és embert tudtak így bemutatni – nemcsak a kor sematikus szocreál irodalmát. A szerkesztőség mellett szól, hogy a búvárkodás eredményeként felszínre hozott gyöngyszemeket is közölték, s így a Szovjet Irodalom hasábjain nagyon sok jó és értékes munka látott napvilágot magyarul.
Abban a számban például, amelyikből a Kugultinov fordításokat (1984. 9. sz.) közöltem, Jevtusenko Ahol a vadgyümölcs terem c. egészen kiváló regénye is olvasható (Soproni András fordítása), s a további versek és elbeszélések fordítói között olyan neveket találhatunk, mint Nikodémusz Elli vagy Tandori Dezső. (Tandori szintén Kugultinov verseket fordított.) A tanulmányok között két Bulgakovról és egy Bikov prózájáról szóló írás is fellehető, mindkettő érdekes, friss szemléletű. Szinte unikális az udmurt irodalomról szóló könyv – Foma Jermakov: Az udmurt irodalom kapcsolatai az orosz és más irodalmakkal (Izsevszk, Udmurtija Kiadó, 1984.) – ismertetése Galina Popova tollából, hiszen ennek a kis népnek az irodalmából szinte semmit nem ismerhettünk eddig, néhány folyóirat-közlést kivéve. (Ezeknek majdnem teljes bibliográfiáját is megkapjuk az ismertetőben.)
Igazságtalanok és túlzók lennénk persze, ha csak a jó oldalt mutatnánk be, mert van ebben a számban hosszas közlés Zalka Máté kiadatlan írásaiból is. Mondhatnánk: valamit valamiért, így működött a rendszer. Zalka oldalait szabadott gyorsan átlapozni, szerencsére azt senki nem tudhatta, a mégoly kiterjedt figyelőszolgálat ellenére sem, hogy otthon vagy a könyvárban mit olvas el egy folyóiratszámból az ember…
Sok olyan szám van aztán, amelyikben pl. Weöres Sándor fordításokkal is találkoztam. Ő elsősorban az udmurtokéhoz hasonló egzotikus irodalmakból fordított – tőle megszokott zsenialitással. Csak érdekességképpen említem meg, hogy az egyik olyan számban (1984/3.) amelyikben Csorba, Rab Zsuzsa, Szilágyi Ákos, Tandori Dezső, Veress Miklós és Weöres Sándor fordításokat olvashatunk, nyolcoldalas mellékletet is beletettek a szerkesztők: Jurij Vlagyimirovics Andropov SZKP KB főtitkár halálának hírét , illetve az elhunyt méltatását közlik az egyik részében, míg Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko új SZKP Kb főtitkár kinevezéséről írnak a kis melléklet másik három lapján. Ki emlékszik már nevezett elvtársakra? (Andropovra, mi magyarok, még talán…) De emlékszünk a fordítókra és az írókra, költőkre, akik ugyanebben a számban voltak olvashatók – és lám, most meg is emlékezünk róluk. A Szovjet Irodalom majdnem olyan volt, mint a kor, amelyben kiadták: hogy mégsem egészen olyan lett, az éppen azoknak az alkotóknak köszönhető, akik emberek és művészek tudtak maradni az embertelenségben is…
Nem utolsó szempont talán az sem, amikor azt kutatjuk, hogy Csorbától Weöresig miért fordítottak a legnevesebb magyar szerzők a Szovjet Irodalom számára, hogy ez a folyóirat mindig jól fizetett a fordítóinak, szerzőinek. Bizony sok magyar költő, író örült karácsony táján annak a pénznek, amit a november-decemberi számokban megjelent fordításokért, írásokért kapott, s amiből vásárolhatott a karácsonyfa alá valamit… Kicsit csúfolódva azt mondhatnánk, a szovjetek így segítették fényesebbé tenni a magyar költők gyerekeinek a Kisjézus ünnepét.
Remélem, ezzel a kis eszmefuttatással sikerült valamelyest oszlatni a homályt a címben feltett kérdés körül…”
Végül egy rövid kritika a kötetről. (Sajnos, a Bertók-bibliográfiában ismertetettek közül más kritikát nem tudtam elérni online.)
„Mezsirov:
BÚCSÚ A HÓTÓL
Alekszandr Mezsirov nem tartozik a mai szovjet líra nálunk eddig jól ismert tagjai közé. Fordítója, Csorba Győző személyesen egy költőtalálkozón ismerte meg a csendes, halk szavú költőt, s talán némi alkati hasonlóság is hozzájárult ahhoz, hogy baráti kapcsolat szövődött közöttük.
Mezsirov itthoni »bemutatkozó« kötetét teljes egészében Csorba Győző fordította magyarra. Mezsirov annak a nemzedéknek a tagja, amelynek ifjúságát, nyugodtan fogalmazhatjuk így, elvitte a háború. Ebből következik, hogy nála a háború nem téma, hanem olyan alapélmény, amely besugározza a költő mindennapi magatartását, viszonyulását a múlthoz és a jelenhez, az őt körülvevő világhoz. A korai férfipróba visszahozhatatlanná tette az ifjúságot, azért, ami elveszett, már semmi sem kárpótolhatja a mai férfit. »Hisz öreg vagyok én: köztünk – tudom – a / Honvédő Háború áll« – írja.
Még a közeledő örömöt is megkeseríti a tudat, mi lett volna, ha idejében jön, ami csak most jött el. Ahogy írja: »Minden oly későn kopog ránk – elcsúfulva, férgesen«.
A visszavonhatatlanság árnyékában minden apró jelenség, élmény mögül vulkanikus érzések hánytorognak föl. Tulajdonképpen ez Mezsirov lírájának legvonzóbb sajátja: az apró dolgok költészetét teremti meg, de a látszatra jelentéktelen témák mögül egy mély humánum melegsége tör fel. (Ballada a háború előtti időkből)
Mezsirov háborús élményei közül azok térnek vissza a leggyakrabban, amelyekben a mostoha körülmények között is megőrzött humánum nyilatkozik meg. Régi arcok tünedeznek föl, a meleg ételt adó egyszerű embereké, a kedvesnővéré, s asszonyoké, akiknek szépségét, fiatalságát azok az évek pusztították el, ásták alá.
A férfiasabb megpróbáltatásokat is kiállt költő számára a költészet művelése is bűntudattal járó tevékenység – szinte a gyengeség jelének tűnik: »harmincig a költő-ség tisztelendő, / harmincon túl – inkább szégyenletes.« Ezért tér vissza verseiben (Cirkusz-ballada, Mutatvány) némi nosztalgiával a cirkusz halálkatlanában száguldó motoros képe. Illetve költészete érzelmi sokrétűségének jeleként itt fedezhető fel az önirónia is: »Másodállásban – ó, mi pech ez! – / vagyok Irod. oszt. vez. helyettes.«
Mezsirov hagyományőrző lírikus. A hétköznapok számtalan témát kínálnak részére s az apró jelenségek, tárgyak (egy szélvédő üveg, krumplifőzés, az üveges terasz mozaikja, a hóolvadás), mintegy ürügyül szolgálnak mélyebb igazságok megfogalmazására, példázatokká emelkednek. De van olyan verse is, amely egy mindennapi téma kapcsán mitikus régiókba emelkedik (Telefon).
Az orosz költészetben hagyományai vannak a meditatív jellegű, hosszabb, a mi fogalmaink szerint már-már epikus verseknek. Mezsirovnál is gyakran feltűnnek ezek a többnyire önéletrajzi ihletésű, összegező szándékú, vagy emlékező költemények. (A háborúból, Sztanyiszláva stb.). Úgy tűnik, mégis a rövid versek a legszuggesztívebbek lírájában.
Fordítóját, annyi bizonyos, ezek a tömörebb, nagyobb fordítói feladatot jelentő darabok sarkallták időnként bravúros megoldásokra (»Puhán pihéz a hó«, »A gyermek pompás lény«, »Kínzásának vetve véget«). A lazább szövetű, elbeszélő költészetbe hajló verseket volt nehezebb mégis átültetni. Az eredeti nyelvi közegből kilépve, a nyersfordítás közvetítésében éppen ezek a költemények könnyen prózai közlésekké silányulhatnak. Itt érződik leginkább, amit a fordítóként is ismert Mezsirov is ír: »a költemény, / e szép csoda, / az anyanyelvhez forrva holtig, / le nem fordítható soha.« (A fordítás margójára).
Csorba Győző fordítói kvalitását jelzi, hogy a rövid versekben viszont az időmértékes sorok lüktetnek, pedig a gyakori enjambement-ok eleve megnehezítették az átültető munkáját.
A Búcsú a hótól c. kötetet az Európa Könyvkiadó adta ki. Szándéknak és megvalósulásnak egyaránt örülhetünk: bemutatni a mai szovjet líra ezideig kevéssé ismert alakjait is. Hiszen a költészet élő képződmény: a jelentős lírai teljesítmények mögött és mellett olyan gazdag teljességnek kell léteznie, amely a maga szerényebb eredményeivel, mindennapos gyakorlatával táplálja, hatásaival ösztönzi a kiugró egyéniségeket.
Ennek illusztrálására hadd áruljuk el, hogy Mezsirov nemcsak barátja Jevtusenkónak, hanem műhelyjellegű kapcsolat is van közöttük, immár évek óta. Saját bevallása szerint többször segített a szovjet »új hullám« ismert képviselőjének mesterségbeli tanácsaival.
MARAFKÓ LÁSZLÓ” In: Jelenkor. 1974. 11. sz. 1053–1054. p.
Egyelőre még nem döntöttem, miről írok a 12. Csorba blogban. A szovjet-orosz katonaköltő után nagy váltással egy oldalt igyekszem összeállítani Csorba Janus fordításairól.
Köszönöm figyelmüket.
