Figyelem! Kérem, olvassa el a blog utolsó bekezdésében a szerkesztői hirdetményt is!

1. Ezen a hétvégén is két új videóval bővítettem a Csorba youtube csatornát, két Ady Endre verssel: Őrizem a szemed és Krisztus-kereszt az erdőn. A verseket Latinovits Zoltán adja elő.
Itt megnézheti, mely verseket, szövegeket hallgathat meg a Csorba Győző youtube csatornán. (2003. X. 27-én 61 föltöltés!)
Kérem látogassa a Csorba youtube csatornát, lájkolja a videókat, ajánlja barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel a csatornára. A csatornán nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást.  Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. A mai Csorba vers a válogatásomból:

[A bőrig csontig…]

A bőrig csontig ledobálni
mindenem és pucéran állni
mint lélek talpig meztelen
nemcsak testben már testtelen
hej akkor akkor! – De nem így
félni estétől reggelig
reggeltől estig ettől attól
szótól nézéstől indulattól
kártékony állattól növénytől
baktériumok seregétől
s jobbára csak mások helyett
élni a csak-egy életet
Élni? Nem: végigtengeni
mint trágyadombok férgei
melyek számára menedék
ha egy sarok fejükre lép…

1963. VIII.

Megjelent: Hátrahagyott versek.

Csorba hasonló gondolatot fogalmaz meg A szavak bolyhai című egyik késői kötetében (1988), a Vetkezvén bőrig meztelenre című versében, melynek utolsó sorai így hangzanak:

Hogy mi ez? – már nem kérdezem,
vetkezvén bőrig meztelenre
a nagy, utolsó küzdelemre
magam talpig fölvértezem.

Vagyis az utolsó nagy közdelemre, a halállal szembenire, bőrig (csontig) meztelenre vetkezve kell megjelenni. Azt hiszem, így Mindenszentek és Halottak napja körül ezek fontos versek.

5. Miközben az ígért könyvismertetéseket anyagát állítottam össze, fiatalabbik fiam könyvtárából a kezembe került Bertha Bulcsu (és rövid u, ahogyan a szerző mindig kívánta, mert ki mondja így a nevét: Bulcsú ?) Fehér rozsda című novellagyűjteménye. (Bp. : Szépirod. Könyvk., 1982.) A linkről az egész kötet elolvasható, ajánlom figyelmükbe a válogatott novellákat.) Először azt gondoltam, de jó, megtaláltam a Csorbának dedikált kötetet. Aztán rájöttem, hogy a talált könyvben nincsen dedikálás. Itthon elkezdtem keresni a dedikált példányt, s mikor megtaláltam  el is olvastam – talán már harmadszor is. Bertha nekem „szívem csücske”. Nem dél-dunántúli lassú, kicsit érzelmes, mediterrán, „puha” alakok a szereplők, hanem keményebb északiak, hozzám közelebb álló szókimondó makacs falusiak, városi – bejáró – munkások. Írásainak helyszínei is kedvesebbek számomra, mint a hegyek – bocsánat, pécsiek, Mecsek. Folyók, patakok, füzesek, ártéri világ, Balaton, Somogy, Zala, Veszprém, az általam Trabanttal, Wartburggal, majd Bertók László „levetett” Lada 1200-asával járt, számozott és számozatlan utak, dűlőutak, amelyekről Bertha is ír a novelláiban… Az író témái is mélyen érintenek: kemény, dolgos emberek, falvak, tanyák, munkások, parasztok világa, öregek és fiatalok találkozásai, a felbomló régi közösségek, „kétkezi” munkát végző ősök, munkások és a fiatalkori magát, múltját kereső, az öregszülékhez hazalátogató elsőgenerációs értelmiségi, a régi és az új életforma találkozása-ütközése. Bertha könyveit olvasva otthon vagyok Győr (most már Moson-Sopron is) megyében, alakjai egyes cselekedetében, szavaiban pedig szinte magamra ismerek. Kérem, olvassák el az ismertetőből a többi mellett a hátsó fül szövegét: mélyen egyetértek vele.
Külön figyelmükbe ajánlom a címadó írást, a Fehér rozsdát. Figyelmükbe ajánlom az elégedetlenkedő, tüntető diákoknak és az elégedetlen sztrájkoló tanároknak, honnan jutottunk hova. És vajon ők mit tettek volna abban a felemás világban? Istenem, változott-e valami azóta? Lehet, csak rosszabb lett, ahogyan Bertha írja a következő idézetben. S ha valaki mélyen elgondolkodik a szerző – ma úgy mondanánk – problémaérzékenységén, talán arra is rájön, miért nem volt Bertha igazi kommunista, rosszakarói (irigyei) szerint pedig netán még társutas is. Ő mindig, minden pozícióban mélyre ásott, a lényeget kereste, a javítás lehetőségét. Csak még egy Bertha-szöveget a Medvetáncoltatás című kötetből. A Bertha idézetet a megjegyzésemmel együtt teszem közzé.

„Egy korjellemző történetnek mégsem tudok ellenállni. Csorba Győző Bertha Bulcsunak írt 54. levelében gratulál az író SZOT-díjához. Ezt a nyúlfarknyi szövegű képeslapot egy jegyzettel magyaráztam, amely végül hosszabb lett, mint a képeslap szövege. Mentségemre szolgáljon, hogy a jegyzet nagy része idézet Bertha egy kötetéből.

A levélírás idején kapott díj utóéletének történetét is ismerjük: a díjhoz járó pénzből csónakot vett az író, s elvitte Balatonra. Ott aztán három győri munkás telerakta hullámtörő kövekkel, s elsüllyesztették, miközben azt kiabálták: »… pusztítsd az urak hajóit«. Bertha nagyon keserűen és maró gúnnyal folytatja a történetet a Medvetáncoltatás c. kötetben. »A munkásszakszervezet elismerő díjából veszek egy csónakot, aztán jön három részeg munkás, és elsüllyeszti. Sejtelmem sincs, hogy mit gondoljak az egészről, de az világos, hogy nem lehet velük együtt élni. De hol éljek? Beszorul az ember az udvarokba, szobákba. Ti, amikor itt jártatok, reggeltől estélig áradoztatok nekem a közösségi társadalomról. Magyarországon nincs ilyen. Vannak kommunista álmodozók, és van a valóság. A csőcselék uralkodik az utcákon, és ez sokkal rafináltabb, rosszabb, gonoszabb csőcselék, mint a Horthy-rendszerben… Nagyon jól tettétek, hogy elmentetek. Itt végetek lett volna. Én maradok. Nem tudok elmenni. Már-már azon a ponton vagyok, hogy a három győri munkásnak is megbocsátok, pedig nem szabadna. Ebből élnek. Mindig megbocsátanak nekik. Egyszer az életben, ha nem is hivatalosan, le kellene számolni velük. Kegyetlenül. Hogy a többi is megijedjen. Egy évre legalább. De nincs remény.« A SZOT-díjat május elsején, »a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepén« szokták adományozni, tehát a gratuláció tényleg nem sokat késett. Ekkor már három József Attila-díja volt Berthának (1966, 1971, 1975).”

Váteszi mondatok. Csak néhány szót kellene kicserélni bennük. Mivel ez politikamentes (van olyan?) blog, a döntést, melyek legyenek a kicserélendő szavak, önökre bízom.

Ma nem is mutatok be másik kötetet. Ám idemásolom még Csorbának a kötetet megköszönő levelét, így teljesebb lesz a bemutatás. (In: Bertha Bulcsu és Csorba Győző levelezése.)

„Csorba Győző Bertha Bulcsuhoz. 65.

Pécs, 82. jún. 7.
Kedves Bulcsu,
hálásan köszönöm a „Fehér rozsdá”-t.^*417 Örültem neki, mert a novellák első köteteidet idézték, mint idősebb (fiatalabb?) testvérek. Az „idősebb” szó talán helyesebb, mert ugyan koruk szerint ifjabbak, de illúziótlan szemléletük, komolyságuk, sőt komorságuk, kendőzetlen, olykor szinte nyers problémafölvetésük, a líra és a humor megfogyatkozása inkább az idősebb kor sajátságai.
Megvallom, néha kissé el is szorult emiatt a szívem. Nagyon^*418 éreztelek Téged – nemcsak a Bernáth Gyula novellákban^*419 – életed sok keserűségével, tépettségével, csalódásával, dühével, egyebekkel. Fájt, hogy nem találtam a novellákban a szépeket álmodó, bizakodó, a lírikus és a humoros B.B.-t. Mindez nyilván nem esztétikai értékelés. A novellák esztétikailag nagyszerűek. Talán inkább arról van szó, hogy könyvedben magamat is siratom, aki ugyancsak eljutottam a holdra üvöltő csikasz farkas állapotába. ^*420
Most, újraolvasásukkor is megdöbbentettek a „Fehér rozsda” mellett a „boldog” novellák. Különös, hogy három címben is ott a „boldog” szó.^*421 Leginkább mégis a „Műhely” és az „Öninterjú” mozgatott meg. A „Műhely” lazának látszó, de rafináltan szigorú, többrétű szerkezete, roppant tágas asszociációs köre, kesernyés iróniája és öniróniája, egészen mai hangvétele… Írjál még efféléket – kérlek szépen! –
Érdeklődéssel olvastam az „És”-ben indiai följegyzéseidet.^*422 Szívesen néznék körül én is arrafelé, csak utazni ne kellene odáig.
Találkozunk-e nyáron a Balatonnál, nem tudom. Gyomorremegésem változatlanul megjelenik, ha Révfülöpre gondolok. Valakik a családból azért többnyire lesznek ott. Ha én elmegyek, legfeljebb aug. végén, szeptember elején. Amikor már készülni kell a tanévre.
Egyébként meglehetősen agyonvert hangulatban vagyok. Szüntelenül azt kérdezgetem magamtól: miért? És nem tudok adni rá se földi, se égi magyarázatot. (Nem a hangulatomra!)
Könyvedet mégegyszer köszönöm, gratulálok hozzá, kívánok további jó munkát és munkakedvet, s a Hölgyeknek kézcsókom küldve,
igaz baráti szeretettel ölellek: Győző”

(A jegyzetek számozása a könyvbeli számozást követi. Akkor még volt erőm: az általam összeállított kötethez 575 jegyzetet készítettem.)

*417
Fehér rozsda. Elbeszélések. Bp.: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1982.
*418
Aláhúzás az eredetiben, Csorba Győzőtől.
*419
Nyolc olyan novella van a kötetben, amelynek fűhőse Bernáth Gyula, vagyis az író alteregója: a három „boldog novella” (ld. 5. jegyzet!) és a következők: A szoknya, Az üvegfalon túl, Utolsó kenet, Egy köcsög aludttej, Rex Judeaorum.
*420
Csorba azt hiányolja Bertha írásaiból, amit öregkorára saját verseiből is hiányolt. (Ld. még 60/3. és 62/1.)
*421
A „boldog novellák” címe: Aki fiatal, az boldog, A boldog boldogtalanság, A világ legboldogabb embere
*422
Az indiai utazásról írt följegyzések megjelentek a Medvetáncoltatás c. kötetben is, p. 232–[258]. (Utazás a Kutab Minárhoz, Az életöröm templomai, A Gumti partján, A fakír öröksége)

A kötetet a megszokott pdf-formátumban itt mutatom be.

1972. Vidám kép a két gyakran szomorú és mérges alkotóval: Bertha Bulcsu és Csorba Győző a költő révfülöpi nyaralója előtt. Az akkor még büszke Csorbát nem üldözte el a zajos nyaralók sokasága és egyéb kellemetlenségek Révfülöpről. A másik vidám képen ugyanott ugyanakkor: Ancika (azaz Margitka) Csorbával és Berthával. De szép idők voltak!

Búcsúzóul őszi Csorba vers a Csorba Győző Könyvtár facebook-oldaláról.

Szerkesztői hirdetmény!

Az 1916. november 21-én született Csorba Győzőre is emlékezve idén november 24-én, pénteken 17-19 óráig rendezzük a Csorba Társaság estjét a Tudásközpont kiselőadójában. Az esten az előírásoknak megfelelően megtartjuk a Társaság 2023. évi hivatalos közgyűlését, de az est első részében prof. dr. Nagy Imre előadása hangzik majd el, melynek „beharangozóját” itt közlöm, teljesen autentikusan, a professzor megfogalmazásában:

„A marslakó és az indián című előadás korunk két fontos nyelvészeti iskolájáról, a Chomsky nevéhez fűződő kognitivista elmélet és a Sapir-Whorf-féle nyelvi relativizmus vitájáról szól, egy irodalmár nézőpontjából. A globalista elmélet és a nemzeti elvű tradíció vitája, amely áthatja korunk gondolkodását, az anyanyelv státusának kérdését veti fel, ami egyszersmind az anyanyelv beszélőinek, az anyanyelvben élőknek felelősségét vonja maga után. Milyen lehetőségek kínálkoznak számunkra a jelzett elméleti vitának az erőterében? Az előadás nem válaszol a felvetett kérdésre, ez inkább egy nyelvész feladata lenne, de levonja a feleletnek az irodalom kínálta lehetőségeit. Hát ennyi lenne. A többit az előadásra bízom”

Én pedig a többit az előadóra bízom;). Mivel az előzetes tájékozódás után a fentieknél valamivel többet ismerek az előadásból, az előadót pedig – szerencsémre – már hosszú évek óta ismerem, nyugodtan ajánlom figyelmükbe. Jöjjenek és hallgassák meg. Érdekes és fontos, mondhatom napjainkra és a jövőre nézvést is lényeges kérdésekről lesz szó a Chomsky-elmélethez kapcsolódva.

Nagy Imre professzor úr Úton, útfélen című írásának II. részét a következő blogban hamarosan közzéteszem. (Megjelent a Jelenkor 2023 októberi számában.)

Ha eddig eljutottak, köszönöm kitartó figyelmüket.