Ma nem teszek fel verset Csorba youtube-csatornájára. Elégedjünk meg a két szomorú-filozofikus Csorba verssel;)
3. Miközben egy történeti társaság gyűlésén tartandó előadásomra készülök – A szigorúan ellenőrzött népkönyvtáraktól, a hombárkönyvtártól, a szigorúan ellenőrzött algoritmusokig, a Tudásközpontig – kevés időm van másra. (Blikkfangos címe van, de talán érdekes lesz;) A felkészüléshez szükséges dokumentumok keresgélése közben bukkantam Aknai Tamás korai írására a Művészet című folyóirat 1978. évi 5. számában Egy életmű fő vonulatai Martyn Ferenc művészetéről közös cím alatt, a nagyszerű pécsi alkotó plasztikáiról. Gyorsan szkenneltem, s a szerző engedélyével most Aknai Tamás  vendégoldalán közzéteszem. Érdekes adalék a nagy pécsi művész alkotásainak megismeréséhez. Köszönjük, kedves tanár úr! (A szkennelés minőségéért elnézést kérek, a nagyalakú folyóirat oldalait alig tudtam „befogni” az A/4-es kis szkennelőbe.

Komolyabbra fordítva a szót három oldalt ajánlok. Két „korszerűt” és egy időtlent.

A két „korszerű”:

1. „Az idei őszi Margó Irodalmi Fesztivál második napja különleges találkozásokat hozott: a Nemzeti Táncszínházban Roberto Bolaño költői világa és Háy János új regénye egyaránt az irodalom emberi arcát mutatta meg. A latin-amerikai líra és a magyar próza egymás mellé került – két különböző, mégis rokon nézőpont az életről, veszteségről és arról, hogyan formál bennünket a világ, amelyben felnövünk.”

2. „Azt mondta, nem neki írom, hanem a nemzetnek. Ja, b*zdmeg, akkor add ide.” A 2025–2028-as Térey János alkotói ösztöndíjat idén többek között Bánki Éva, Kun Árpád és Szöllősi Mátyás kapta meg. Az ösztöndíj körüli viták a múltban hevesek voltak, most Gerlóczy Márton író nyíltan beszélt arról, hogy sosem kapta meg a támogatást, és sajátos élményeit is megosztotta Demeter Szilárdhoz fűződő hasonlóságáról.”

3. És az időtlen: „Aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan.” A Tamási Áront méltató oldalon elolvasható a Gond és hitvallás néhány részlete is, amely szóba került akkor is, amikor Csorbát – bár „udvariasan” – de kihallgatta a politikai rendőrség. Idézem:

„Köztudomású, azt hiszem, hogy akkor már a Magyar Írók Szövetsége is, és a pécsi írócsoport is lényegében meghalt, vagy halálán volt. Megjelent Tamási Áron Gond és hitvallás című nyilatkozata, amiben az akkori hatalom urai tulajdonképpen egy búcsút és egy kitartásra fölszólító felhívást éreztek. Ezért nagyon hamar illegális kiáltványnak nyilvánították. Ezt onnan is tudom, hogy engem is kihallgatott a politikai rendőrség, de nagyon udvariasan, mert eljöttek a könyvtárba, és még egy gépírónőt is hoztak magukkal. Velem nem tudtak sokra menni. Én november 24-én jöttem meg az NDK-ból, úgyhogy én a nagy októberi szocialista ellenforradalom idején nem voltam itthon. Most egyik nap úgy mondta valaki, hogy az események… Emlékszel talán, amikor ezt még nem volt szabad minősíteni. Már az is baj volt, ha az ember csak annyit mondott, hogy az események. Mondom, én akkor nem voltam itthon, november 24-én jöttem meg, bármennyire szerették volna, nem tudtam arról az időről mesélni, viszont amikor erről a Tamási Áron-féle szövegről beszéltem, akkor a nyomozó hangsúlyozta, hogy az „illegális röpirat” volt. Én kijavítottam, hogy akkor, amikor Tamási azt írta, még nem oszlott fel az Írószövetség, tehát nem volt illegális, hiszen Tamási mint szövetségi vezető fogalmazta meg ezt a szöveget. De a nyomozó megjegyzésemet figyelmen kívül hagyta, s a jegyzőkönyvbe a saját felfogását íratta bele. Nem tudom, milyen rangja volt, azt tudom csak róla, hogy fűzfa prózaíróként már többször próbálkozott a Dunántúlnál, de mert írásait nem közöltük, ezért várta az alkalmat, hogy bosszút álljon. Ezt különféle módokon csinálta. És minthogy prózát nem tudott írni, és nem verseket, ezért nem nekem volt vele bajom. Hanem Szántó Tiborra haragudott elsősorban, és másodsorban Galsaira. Dehát Galsai csak másodhegedűs volt, ellene nem folytattak eljárást. Viszont Szántó Tibort még annak az évnek a májusában letartóztatták.” In: A város oldalában. Beszélgetések. Érdemes elolvasni a fejezetet, de az egész kötetet is.

Jelige lehetne talán: „Az élmény percnyit él, de a forma változatlan áll: / … tiszta és időtlen igazság.” (Babits Mihály: Egy filozófus halálára.)

* A Csorba vers köznépi változatának kezdő két sorát ideírom (a többit ki lehet találni), talán nem szentségtörés. Így énekeltük fiatalkori bulijainkon.

Köszönöm figyelmüket!