1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból

Banja Luka

A várost földrengés döntötte romba

A Dinári hegyek félelmetes
félelmetesen-zord s kápráztató
szerpentinjein völgyein hágóin át
öt-hatórás busz-út visz Mosztárból a zöld
Banja Lukába büszke és nagy-életű
város büszke mert kirepítő fészke volt
a hősi partizánharcoknak s büszke mert
úgy nőtt mint óriásgyermek előrenéz
és visszanéz a rómaiakig
Vrbas = Urbs azaz város tehát
itt város állt már akkor is a táj
folyója erről kapta a nevét

Most szörnyeteg hír jött felőle nyers
földrengések rázták meg sebesültek
halottak és romok
szörnyeteg képek jöttek róla síró
nők gyermekek keserű és dacos
férfiak és romok romok

Ó város ó tavaszi vendéglátóm
ó liget-város mi történt veled?
ó izmos büszkeséged megvan-e?
ó mik várnák szemem a hegytetőről
Augusztincsics emlékműve mellől?
épen maradt-e a Hotel Palace
s a Kastélyban a szabadtéri színpad
hol soknyelvű költőbarátaimmal
sok nyelven verseket mondtunk a fényes
áprilisi napban vidám diák-
közönségnek és vélük is mi lett?
s a kedves Fuaddal ki dolgaink
intézte (Fuad törökül szívet jelent)
s az ottani ifjú költőkkel és mi lett
a Ferhád pasa dzsámiját őrző öreg
igazhitűvel?

Gyönge és kevés a szó
elküldöm mégis biztatlak: ne csüggedj
eddig nagy-életű és büszke város
tudom: „Si fractus illabatur orbis…
s tudom: „Et alios ventos videbas…”
s tudod te is (visszahangzik messziről)
s tudom tudod liget-város: virulsz még!

1969. október 27.

Összegyűjtött versek. Bp. : Magvető, 1978. p. 480. = Időjáték. Bp. : Magvető, 1972.  

Csorba Győző 1969-ben nemzetközi írótalálkozón vett részt Jugoszláviában, s akkor járt Banja Lukában, ahonnan képeslapot is küldött családjának Pécsre. Szerencsére az a képeslap megmaradt. A lap „képes” oldala és szöveges oldala.

A vidám képeslapot aztán szomorú események követték nem is olyan sokára, éppen fél év múlva: Banja Lukát földrengés rázta meg. Csorba megdöbbent a hír hallatán, majd, mivel mindent versben tudott igazán kifejezni, emlékező, döbbenettől megbicsakló hangú, de mégis bizakodó verset írt a városhoz, városról.

Képek és szöveg forrása, további adatok Csorba Banja Lukai élményeiről itt.

4. A kicsit mellőzött Csorba versesfüzet 32. oldala

Többször említettem, Csorba versesfüzetei több helyen naplóként is felfoghatók. Ezen az oldalon is ott a bejegyzés: „1963. okt. 11. Meghalt Cocteau. Edith Piaf halálhírére.” Cocteau valóban 1963. okt. 11-én halt meg, Piaf pedig 10-én vagy 11-én. Csorba nyilván tudta, amit a Wikipédia így ír le: „[Piaf] 1963 augusztusában egy plascassier-i házba vonult vissza, Grasse külvárosában, a Francia Riviérán. Itt élte utolsó hónapjait, állandó gondozás mellett, és itt hunyt el 1963. október 10-én a déli órákban máj eredetű kómával párosult belsővérzés következtében. Holttestét Sarapo és barátai éjszaka egy mentőautóban titokban Párizsba szállították, halálának hírét október 11-én reggel közölték, mintha itt, szülővárosában hunyt volna el, régi barátjával, Jean Cocteau-val egyazon napon.„

Az „idegen” kézírás” a lap alján a vers előző oldalról fordított szövege fölött Margitkáé: „Rám számíthat (Csikorgó) Lélek és ősz„, vagyis a vers címe és a megjelenés vélt helye – Csikorgó -, melyet aztán a megfelelőre – Lélek és ősz – változtatott a gépelő feleség.

Az első vers, mivel a versesfüzetben nem adott neki címet a költő, a kezdősort kapta címnek, [Ez az idegen éj…], így jelent meg a Hátrahagyott versek című kötetben. (Pécs : Pro Pannonia, 2000.) Bár a „tó felől” érkező szelek tankezredeiről ír a költő, kérdéses, hol volt október 11-én, a nyilván már erősen őszi időben: talán akkor is a Balatonnál? Az azonban biztos, hogy a 32. oldalon kétszer is leírt sorokban emlegetett, s meg is válaszolt kérdés nagyon fontos volt Csorba számára: „Elbújjak? Inkább álljak ellen? Nincs máshol mentség csak magamban:”, mert „akarjak élni rendületlen / mindannyiuknál makacsabban„. Nem lehet pontosan tudni, csak gyanítom, itt a családra gondolhat a költő, hiszen számára mindennél fontosabb volt a család védelme, s ennek megfelelni csak úgy tud, ha mindnyájuknál makacsabban él és úgy érzi, ehhez csak magában talál mentséget.

A második vers, a Rám számíthat először a Lélek és ősz című kötetben jelent meg, majd utána minden válogatott kötetbe és az Összegyűjtött versek közé is beválogatta Csorba.
A Rám számíthat című verset idemásolom, össze lehet hasonlítani a fent látható javítgatott szöveggel:

Rám számíthat

Koravén lóg a melle mindegy
állatok úrasszonya lett
azoknak meg mi kell ha van mit enni
s tiszta az almuk

Legyen vele irgalmas a munka
s az álom
sőt olykor a betegség:
dugja el régi képeit a dobozban
és az emlékezetben
hitesse el vele hogy sorsa teste
együtt-lép az idővel
hogy úgy volt jó ahogy volt és ahogy van

Rám számíthat én nem fogok beszélni
tőlem sose hall majd a bástya-mellű
izmos kamaszlányról ki a paraszt-
munkában (szégyenkező városi
szemem előtt) úgy mozgott mintha táncban
s kinek egy ákombákom levelét
olyan akár egy szál pipacs
őrzöm ma is

Én nem fogok beszélni
vagy legfeljebb mint aki messziről jött
és füle szeme van csak
s másról se tud mint amit éppen észlel

(1966. I. 13. ???)

A vers datálása kérdéses, mert nehezen olvasható, azonban valószínű, hogy nem 1962 vagy 1963-as versről van szó, mint az előzők. Más tollal írta a költő, mint az előtte lévőt, s az utána következők keltezése is 1966. Nem ritka eset, hogy valamiért üresen hagyott oldalakra Csorba visszatér és oda későbbi verseket ír be. Mutatom a következő oldalt, ahol a verskézirat a lap alján, a fordíts (⁒) jel mellett folytatódik:

A 33. oldalról majd a következő blogon írok.

Az erotika, a nők és Csorba kapcsolatáról többször írtam már a honlapon, összefoglalóan talán a Szerelmes Csorba címet kapott blogon, a 6. pontban. Ott említettem Csorba ifjúkori „szerelmét” a dunaszekcsői Terát vagy Terkát is, akiről név nélkül ugyan, de a Rám számíthat utolsó előtti szakaszában ír a költő:

Rám számíthat én nem fogok beszélni
tőlem sose hall majd a bástya-mellű
izmos kamaszlányról ki a paraszt-
munkában (szégyenkező városi
szemem előtt) úgy mozgott mintha táncban
s kinek egy ákombákom levelét
olyan akár egy szál pipacs
őrzöm ma is.

Képet is tudok adni a fiatal lányról – erről kiderül, nem túloz a költő, amikor „bástya-mellű izmos kamaszlányról ír” – és képet a pipacshoz hasonlított leveléről is, melyről a költő azt írja: „őrzöm ma is”. Lám, jól őrizte, meg is maradt, s én tovább őriztem, őrzöm immár digitálisan. A levélben, mint a fotó alatt látható, a szekcsői leányka a fű közül kibújt „ibojáról” (sic!) ír, a levelet viszont Csorba pipacshoz hasonlítja. A kék ibolya és a vörös pipacs így talál egymásra a versben.

Idézet a Szerelmes Csorba című blogból:

„Terka, a dunaszekcsői első szerelem.

Ezt a felülmúlhatatlanul gyönyörű szerelmes vallomást Terkától kapta a költő.

„Kedves Viki! Te úgy kicsaltad / a szivem ből a szerelmet mint / a nap sugár az iboját a füközül.” Csorba pedig kicsalta a költőt az írni is csak nehezen tudó parasztlányból…”

Ha most visszatérek a Rám számíthat című vershez, a derűs képek után minden sötét lesz, hiszen a vers éppen a fiatalság, a szépség, a szerelem múlásáról szól, nemhogy keresetlen, hanem könyörtelenül durva szavakkal.

Koravén lóg a melle mindegy
állatok úrasszonya lett
azoknak meg mi kell ha van mit enni
s tiszta az almuk

Néha bizony Villon szavai jutnak eszembe:

„Ez a véged, emberi szépség!
Kéz és kar sorvad úntalan;
Púposra tört a vállam és két
Kiszáradt emlőm oda van.”

A szép fegyverkovácsné panasza öregségében. (Szabó Lőrinc fordítása.)

De az emlékezés föloldja valamelyest a durva szavakat, s nem igazak rá a Villon vers utolsó sorai:

«Igy siratjuk a régi jó
időket, szegény vén banyák,
kuporgva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.”

Hiszen Csorba Margitkájának, ki a vers kétségtelen alanya, jobb jelent és jövőt kíván, mint amilyen a Villon-vers hősének jutott:

Legyen vele irgalmas a munka
s az álom
sőt olykor a betegség:
dugja el régi képeit a dobozban
és az emlékezetben
hitesse el vele hogy sorsa teste
együtt-lép az idővel
hogy úgy volt jó ahogy volt és ahogy van

Mégis, összességében számomra lehangoló a vers és bizony eszembe jut az is: hogyan lehet ilyen racionálisan szemlélni a dolgokat, hogyan lehet egy költő ennyire „sültrealista”. Talán úgy, hogy Csorba fejében együtt élt múlt és jelen, s a Fordított kígyó című versében, mely a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes verse, így is tud írni Margitkájáról:

Erős dajkám ki esteledve
kész bizton kész az új szerepre
s pislákoló szememre nézve
majd fölvesz karja bölcsejébe
fölvesz haját arcomra szórja
s fülembe zsondul altatója.

Margitkának, a feleségnek, talán ez is az eszébe járt, s talán ezért tudott nyugodt maradni amikor a Rám számíthat szövegét többször is gépbe írta, hiszen a vers minden válogatott kötetben megjelent, s még a versesfüzetből is kimásolta a hűséges feleség. De mégis, mit érezhetett, amikor a következő sorokat gépelte?

„Koravén lóg a melle mindegy
állatok úrasszonya lett
azoknak meg mi kell ha van mit enni
s tiszta az almuk.”

Vajon hogyan fogadta, hogy a költő fejében ő már csak egy koravén, lógó mellű „ellátó intézmény” lett, akitől szerelmet már nem, csak enni és tiszta almot várnak, mint az „állatok úrasszonyától”? Én tudom, úgy fogadta, viselte, hogy a saját érzéseit, fájdalmait Margitka mélyen eltemette, magába fojtotta, mert azokról csak a könnyes párnája árulkodott: ő mindenek előtt és fölött urát, a költőt szerette. Azt a Csorbát, aki minden másodpercét kitöltötte, s akit haláláig szolgált. De hagyjuk is ezt a kérdést, mert az emberi érzelmeket, különösen egy művészét, úgysem lehet megérteni. Maradjunk inkább a Fordított kígyó valóságos Istennőjénél, ahogyan a feleség is ezt a képet őrizhette magában.
Lám egy kéziratos oldal mennyi kérdést gyűrűztet tovább!

5.  Egy érdekes és fontos tárlat, amelyről itt tájékozódhat. A bevezető szöveg:

„Na’Conxypan hercege. Volt középkori lovag, velencei márki, piperkőc rokokó gavallér, de aszkéta szerzetes és spiritualista mágus is, aki igazodva képzeletbeli időutazásához hol Louis-nak, hol Lodovicónak, hol pedig Na’Conxypan hercegének hívta magát. Mi leginkább Gulácsy Lajosként ismerjük, akinek minden korábbinál teljesebb életmű-kiállítása a közelmúltban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. A Gulácsy. Na’Conxypan hercege című tárlaton mintegy kétszáz műalkotást, köztük számos jól ismert remekművet és több újabban azonosított, eddig soha nem látott alkotást láthat a nagyközönség.

„Na’ Conxypan hercege
Volt középkori lovag, velencei márki, piperkőc rokokó gavallér, de aszkéta szerzetes és spiritualista mágus is, aki igazodva képzeletbeli időutazásához hol Louis-nak, hol Lodovicónak, hol pedig Na’Conxypan hercegének hívta magát. Mi leginkább Gulácsy Lajosként ismerjük, akinek minden korábbinál teljesebb életmű-kiállítása a közelmúltban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában. A Gulácsy. Na’Conxypan hercege című tárlaton mintegy kétszáz műalkotást, köztük számos jól ismert remekművet és több újabban azonosított, eddig soha nem látott alkotást láthat a nagyközönség.”

Gulácsy az 1910-es években Székely Aladár felvételén. A kép forrása: Wikipédia. Kormos István verse: Naconxipánban hull a hó.