A betegségem kicsit enged, folytatom a blogok sorát.

Előtte azonban a hagyományos bevezető most sem marad el.
Az eddig ismertetett Csorba-köteteket ezen a folyamatosan bővített oldalon gyűjtöttem egybe. Innen mindegyik Csorba- és Csorbáról írt kötet elérhető.
A mai  Csorba vers: Fordított kígyó. A költő a feleségéhez írta a gyönyörű szerelmes verset, amely a linkről meghallgatható a költő előadásában is.

Meghalt Rétfalvi Sándor pécsi szobrászművész. Másolom a hivatalos ismertetőt.

„Életének 80. évében elhunyt Rétfalvi Sándor Munkácsy Mihály-díjas, érdemes művész címmel kitüntetett szobrászművész a baranyai megyeszékhelyen vasárnap – közölték a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának internetes oldalán.
Mint írták, Rétfalvi Sándor professor emeritus búcsúztatásáról a gyászoló család később rendelkezik.
Az alkotó 1941-ben született a kárpátaljai Aknaszlatinán. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola szobrászat szakán végezte Somogyi József, Szabó Iván és Pátzay Pál tanítványaként 1959 és 1964 között. Dolgozott a Pécsi Művészeti Szakközépiskola művészeti igazgatójaként, a Janus Pannonius Tudományegyetem (JPTE) rajz fakultásának tanszékvezetőjeként, a rajzvizuális szakemberképzés tanszékvezetőjeként, docenseként és a pécsi szobrászszak tanszékvezetőjeként. A szobrászművész 1967-ben a villányi nemzetközi szobrász szimpózium alapító szervezője és egyik irányítója volt, emellett nevéhez fűződik a Pécsi Képzőművészeti Mesteriskola alapítása is.
1964-től több tucat köztéri alkotását állították ki többek között Budapesten, Pécsen, Szigetváron és Székesfehérváron.
A Munkácsy-díjjal 1978-ban kitüntetett Rétfalvi Sándor Nagykanizsa (1998) és Pécs (2019) díszpolgára.”

Rétfalvi Sándorról egy fotó a Csorba honlapon is megtalálható, alább be is mutatom.

Csoportkép 1966-ból: Somogyi József, Pákolitz István, Rétfalvi Sándor, R. Fürtös Ilona, háttal Bizse János a Pécsi Művészklubban. (Somogyi József Rétfalvi Sándor egyik tanára volt.)

Isten nyugosztalja.

Hogy ne maradjunk vers nélkül, Ausztriában élő, igaz magyar levelezőtársamtól, dr. Radics Évától kaptam egy Weöres Sándor verset azzal a kérdéssel, ismerem-e. Ismertem, de mivel ritkábban idézett vers, most megosztom olvasóimmal. Különös vers, igazi Weöres-csemege. (Itt is elolvasható.)

LE JOURNAL

kanca futott az udvaron
egy cédrus ötlött a szemébe
mindkettő szűz phaenomenon
„lelkes lelkem kinek a képe”

ó bár tudnék lóul dalolni
zablát kantárt rám Múzsa fonna
abrakom hymni odi psalmi
nyeregbe Orpheus pattanna

Csung-kuo Hellas France Micráim
bámulná porcelán patáim
fehér lámpám harisnyáim
túl értelmük kaptafáin

kanca futott az udvaron
egy cédrus ötlött a szemébe
mindkettő szűz phaenomenon
„lelkes lelkem kinek a képe”

ó bár tudnék lóul dalolni
zablát kantárt rám Múzsa fonna
abrakom hymni odi psalmi
nyeregbe Orpheus pattanna

Csung-kuo Hellas France Micráim
bámulná porcelán patáim
fehér lámpám harisnyáim
túl értelmük kaptafáin

szférikus breviárium
keletkezne gratis sogar
nem kéne honorárium
csak mennysugár

emelkednék napvilágba
hullnék holdharmatba le
édes gyümölccsel tele
csontvázam hieroglifája

sok anthropoid mennylakó
lóságomtól tisztulna lóvá
s Xenophanés hite valóvá
ha énekelnék én a ló

rossz üst a majom feje
benne égi szikra pattan
s mire kép lesz és zene
hamuvá hull az anyagban

síkságon bacchanalia
ormon Zeus-trón s tengermélyben
Aphrodité Pelagia
korallzátonya lila éjben

Helena bátyjai az égen
le nem köphetőn messzi láng
nemzőgörcsöd mennyei fényben
ennyid van domestique oráng

kezednek minden alkotása
egy ránc csak Diotima leplén
s ha ujja igazítja keblén
innen van némi ragyogása

tekintélyét elgondolom
Attikának Itáliának
tulajdonkép csivit-szalon
szerenád Garufáliának

ha olykor felkelek korán
nézek gyomorva kézve lábva
szerelmes Garufáliám
szerelmes Garufáliába

nézlek ó Garufália
te vagy lényem tükörfala
saját pofámat látom végül
minden azonosságba békül

de látszat-létben egymás mellett
pásztor ordít bárány legelget
lovat nőt s más eszményképet
esz az ember és a féreg

oráng komm her tekints körül
nem lián szantál mangó pálma
tájadnak más-képű az álma
beton szögell acél feszül

a város férfimorajának
partján a mező lánykateste
pőre halmai koncul esve
az erőszakos technikának

Dunába rondít a sirály
a fecskék a tornácra fosnak
dzsiggel egy hettita király
képe alatt Kossuth Lajosnak

balzsam jut minden lakosnak
így készül az illatos tag
múmia kit masztaba zár
ön is hettita ugyebár

a hettita a hettita
különös nép a hettita
azt hiszi minden hettita
mindenkiről hogy hettita

furcsa madár a sirály
azt hiszi minden sirály
ha jön egy másik sirály
az nem igazi sirály

álmodban fordulj mit tehess
város felett sápad az éjjel
nem Pegasossal csak gebével
korán indul a szemetes

leáldozó csillagörvényben
röpke papírt gyűjt tőrhegyen
míg ébred pálmafák tövében
a Ganges partján Debrecen

a Déri-múzeum előtt
szárongban sétál Sárika
mósuszillat tölt levegőt
hatlábú az Arany Bika

síkság korlátlan álmai
délibáb hullámára festve
ind szentélyek párkányai
felettük Aurangzeb mecsetje

a Nagyerdő felől a tenger
fényes borbélyműhelybe árad
sodor polipokat csigákat
a tükrökből tűnik a szender

udvarias fehér segédek
homlokig vízben állanak
zavaros mélyben a vendégek
arcukon tajték ázalag

gyűlnek a tenger foltjai
Golgotha árad óriás
kereszten függ Csokonai
kétoldalt Tóth Árpád s Gulyás

ó nem kell árkus az írásra
mert ha bőröm hullana
csontvázam hieroglifája
némán éppígy vallana

amit nem tudok arról szóljak
amit tudok hallgassam el
s majd ha nélkülem száll a holnap
kérdeznek s csontvázam felel

mit nem gondolok hangoztassam
és mit gondolok elhallgassam
kuss az igaz harsog a talmi
többit sírból kell kikaparni

verssorok közti résbe fér
angyalok és próféták népe
minden betűnél többet ér
a papír pőrén maradt része

legszebb alkotás a séta
bár a földön nem hagy jelet
ám a piramis rossz tréfa
teng percnyi ezeréveket

hinárral kötöz a kanális
hogy a világból ki ne fuss
sok Homo Esothericus
rengeteg Homo Bestialis

a narcisszák apácarendje
meghív magányos szerelemre
s a kecsketenyésztők zsinatja
a kis faunt örökbe fogadja

hellén szem héber látomás
egymást pocsékul elrontotta
menny-gyümölcs és pokol-tojás
lett paradicsomos rántotta

oráng geh weg ne nézz oda
úgy sem tudhatsz segíteni
mindez természetes csoda
szól Kafka Franc az isteni

már bajszunkon kétfelől
apró búborékok ülnek
széles állkapcsunk elől
aranyhalak menekülnek

az egész akvárium
rémült gomolygásba kezdett
még a hőmérő is reszket
s az ódon almárium

de a kopott családi képek
a falról vak közönnyel néznek
bíztatón nem kacsingatnak
se nekünk se a halaknak

inkább csodáld a paripát
nem-írható tudása mennyi
lelkében őrzi mosolyát
nem is bírná arcára venni

hámja és nyerge sem saját
de vállalja ha ráteszik
csak szennyes vizet nem iszik
így lejt a feltört réten át

mit elvégez a sok dolog
sosem az ő elgondolása
mire egy eszmét feltalálna
bőre lábunkon csikorog

Ha az epeköveim engedik, hamarosan újra jelentkezem. Köszönöm figyelmüket.