Végre elkészült „harmadik professzorom” Szabó László Gyula vendégoldalának internetes menüje. Gyorsan fel is töltöm ide egy nagyszerű könyv bemutatójának kiegészítését. Nem olyan régen ismertettem kedves Szabó László professzor Szeretetcsomag és macskaköröm című könyvét. Már akkor szerettem volna hozzáfűzni egy Csorbát emlegető megjegyzést a Horváth Adolf Olivér és a Pécsi Akadémiai Bizottság című fejezethez, de a betegségem miatt „kiesett a klaviatúra” a kezemből. Most pótlom a megjegyzést.

A 281. Csorba hírlevél melléklete

Ugyanakkor, amikor Horváth Adolf Olivér a fejezetben említett Grastyán-díjat kapta, Csorba Győző is átvehette azt, együtt adta át nekik Romhányi György akadémikus. Horváth Adolf Olivérről és a díjátadásról már Szabó professzor Együtt egymásért című könyvének bemutatójában is írtam a 282. Csorba blogon, mivel a tudós botanikus, tanár abban a kötetben is szerepel a Horvát Adolf Olivér kedves pécsi jelenség, tudós ember c. bekezdésben.

Csorba Győző, Romhányi György professzor és Horváth Adolf Olivér a Grastyán-díj átadóján. A fotó egy írólapra másolt képről készült szkennelés.

A „hivatalos” fotón Csorba veszi át a díjat, mögötte jobboldalt felesége Margitka, mögötte erősen takarva Csorba Eszter.
A kép alatt a bal sarokban látható idézet teljes szövege a zseni figyelmeztetése a mának és a jövőnek:

„Ars poeticám? Ha a költészetnek még egyáltalában van létjoga (szerintem nagyon is van), az ma nem lehet más, mint az élet, a világ szüntelen és minden eddiginél makacsabb humanizálása. Nemcsak közvetlenül a tech­nikai fejlődésről van szó, ami az élettelen szerkezetek felé terelte az ember figyelmét, hanem arról is, hogy a technikai fejlődés soha nem sejtett pusztító erőket szabadított fel s roppant kísértést a sötét indulatok: a hatalomvágy, az önzés, a kapzsiság kiélésére.
A humanizálás ma nem csupán emberiesítés, emberhez-alkalmazás, hanem az ember-ideál, a morális-ember szolgálata is, jobban, mint bármikor. Verseimmel ebben szeretnék segíteni.
A törvényt, a dolgok és jelenségek lényegét igyekszem megragadni és kimondani, tízes találatokra törekszem, tehát szűkszavúságra. Irtózom a bőbeszédűségtől, a mellébeszéléstől, szeretem a zenét a versben, de nem azonosítom a tankönyvek s olykor a nyelvészek igénytelenségével: a rit­mus, jó esetben a szótestek, a hangok valamiféle muzsikájával. A zene szá­momra sokkal mélyebb és összetettebb jelenség: legalább akkora szerepe van benne a szavak és mondatok „árnyékának”, gondolati, fogalmi, hangu­lati tartalmának és kisugárzásának, mint az érzékszervekkel közvetlenül felfogható megjelenésüknek.
Híve vagyok a költészet demokratizmusának, de nem a pökhendi műveletlenség kiszolgálásának, hanem annak, hogy aki fárad érte és akar­ja, aki hajlandó szellemi és érzelmi erőfeszítésre, az kapja is meg jutalmát: a műalkotás élvezésének  örömét.”
In: Csorba Győző. Magyar Rádió – Költők albuma, bevezető

Ajánlom hát szíves figyelmükbe ismét a fenti blogot, nem árt jól megjegyezni a két nagyszerű pécsi ember nevét, pillantást vetni életművükre.”

Ne csak ismételjek, Nagy örömmel közlöm a professzor egy régebbi kötetét a vendégoldalon: Egymásért vagyunk.

A 281. Csorba hírlevél melléklete

A szerzőhöz intézett levél [tkp. laudáció P. L.] és a szerző  bevezetője mindent elmond a kötetről … és a szerzőről. Mindkettőt közlöm:

Előszó
a Szerzőhöz intézett levél

„Mindannyian a szakmában hálásak vagyunk azért, hogy folyamatosan feldolgozod és az utókor számára megörökíted a múltbeli történéseket, nagyjaink emlékét. A Farmakognóziai Hírekben utóbb megjelent Tyihák Ernőről készített összeállításod szép emlékeket ébreszt bennem. A honlapunkon, Szegeden a megjelent nekrológ próbálta kifejezi, milyen tisztelettel adózok emlékének.  Ernő pályájának kezdetén Édesapámmal dolgozott együtt, számos közös dolgozatuk jelent meg. Édesapám nagyra tartotta őt, becsülte, mint az egész gyógynövény szakma, invenciózus, szerény mivoltát.  Őt állította elém, mint követendő példát. Később, a Gyógynövény Kutató Intézetben tett tanulmányutam során én is magával ragadónak találtam a mindenkor újat kereső személyiségét. Amikor már lehetőségem volt rá, próbáltam közelebb hozni Szegedhez, a Farmakognóziai Intézethez. Címzetes egyetemi tanári felterjesztése szerencsére támogatásra talált. Ezzel kapcsolatban kértem őt, hogy a frissen megindított
biotechnológia tantárgyam keretében egy-két órát tartson szemeszterenként. Általában saját elméleteiről tartott órákat s a visszajelzések alapján, egyénisége, lelkesedése a diákságot éppen úgy magával ragadta, mint mindenkor minket is.
Még egy, kevésbé ismert momentum, melyet elégedettséggel idézhetek fel. Blunden angol professzorral (University of Portsmouth, U.K.) hozhattam össze őt. (Blunden professzor szintén, intézetünk közreműködésével nyerte el a honoris causa doktor címet Szegeden). Ez olyan jól sikerült, hogy a szakmai baráti kapcsolataink szinte családi szintűekké váltak. Otthoni vendégeskedések feleségekkel, rokonokkal stb. jelezték ezt. Ernőnek Blunden professzorral kapcsolatban nagy érdeklődésre számot tartó szakmai tervei voltak, melyek megvalósítására azonban már nem kerülhetett sor.

Kedves Laci! Amint látod a régi emlékek felelevenítése, megőrzése és a jelen számára hozzáférhetővé tétele mindannyiunk számára nagy jelentőségű. A Te ilyen irányú munkásságod a gyógynövény, a botanika, de más területeken is, nagyon nagy jelentőségű. E területnek Te vagy a legelhívatottabb és legaktivabb, és váltál a legelismertebb művelőjévé.
Most, amikor áldott karácsonyi ünnepeket kívánok, szeretném, szeretnénk, ha az eddigiekhez hasonlóan folytatnád feltáró munkádat. Ehhez kívánok az újesztendőre is jó egészséget és, hogy a Jóisten őrizze meg alkotó képességedet, alkotó kedvedet, hogy sok hasonló összeállításodat olvashassuk.”

 Szeged, 2019. Karácsony                                     Prof. Dr. Máthé Imre emeritus professzor
Szegedi Tudományegyetem
Gyógyszerésztudományi Kar
Farmakognóziai Intézet
„Bevezetés [a szerzőtől, P. L.]