1. Ma két új címmel bővítem a Csorba youtube csatornát. Megint idegen tollakkal ékeskedem, nem Csorbát töltök föl. Kosztolányi és Karinthy, a Nyugat trolljai és Érdekességek Ady Endréről, rendkívül érdekes, sok képpel!
Sajnos, a második videó tulajdonosa a videót töröltette. Elnézést kérek tőle is és az eredménytelenül kattintóktól is. Ady helyett most – youtbe-ra való föltöltés nélkül – József Attilát ajánlom figyelmükbe:

József Attila: Reménytelenül. Előadja: Reviczky Gábor. Forrás.

A vers szövege:

REMÉNYTELENÜL

Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – –

Bajszom mint telt hernyó terül
elillant ízű számra szét.
Fáj a szívem, a szó kihül.
Dehát kinek is szólanék – –

1933. március
Forrás. 

A semmi ágán ül szivem…

Itt áttekintheti a csatornán meghallgatható versek, szövegek listáját. (2024. V. 28.)
Kérem látogassa a Csorba youtube csatornát, lájkolja a videókat, ajánlja barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel a csatornára. A csatornán nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. A mai Csorba vers válogatásomból:

A nyújtózó. (A magyarázat a kép után!)

A vers nem jelent meg kötetben. A Hátrahagyott versekben sem. A kötet szerkesztésének leírása itt olvasható, a Hátrahagyott versek Bertók László által írt utószavában. Két részletet idézek belőle.

Az első:
„Persze, ez a könyv itt nem hasonmás kiadása a tizenöt füzetnek, még csak összes művek vagy kritikai kiadás sem. Válogatott a költő özvegye, dr. Csorba Győzőné, a lánya Hajdinákné Csorba Eszter, a veje, Pintér László, akik a füzeteket a megjelent kötetekkel egybevetették, s belőlük a verseket legépelték. S válogattam magam is, miközben a gépelést a füzetekkel összehasonlítottam, s a könyvet szerkesztettem. Fölvettem a kötetbe minden verset, ami folyóiratban, lapban megjelent, s mindent, amit késznek tartok, vagy töredék-volta ellenére, gondolataival, erejével, költőiségével kapcsolódik ahhoz az építményhez (erősíti, színesíti, kiteljesíti azt), amelyet Csorba Győző alkotott, s életében a nyilvánosság elé tárt. Minden más, az 1962 előtti kéziratos, könyvekből kihagyott versek feltárása, gondozása, megjelentetése, s a tizenöt füzetből most kihagyott szövegek, szövegváltozatok összegyűjtése, összehasonlítása stb. az eljövendő filológusra, s a reméljük belátható időn belül megvalósuló kritikai kiadásra vár.”

Ez az idézet pontosan megmagyarázza, mely művek kerültek be a Hátrahagyott versek című kötetbe. De azért is idemásolom, mert Bertók itt egy fontos adatot kihagyott: a válogatásban, gépelésben jegyzetelésben Csorba Győző középső leánya Noémi is részt vett, sőt, a digitális szerkesztésben, jegyzetek összeállításában, összeolvasásokban oroszlánrésze volt.

És a második idézet. Nem magamat dicsérendő, csak azért, mert tényszerűen magyarázza a bemásolt képen látható megjegyzéseket.

„A könyv a költő özvegyének, dr. Csorba Győzőnének és családjának tevékeny és folyamatos közreműködésével készült. A sajtó alá rendezésben a legtöbbet Pintér László segített. Ő írta számítógépbe a verseket, s vetette össze az általa oda már előbb beírt kötetekbeli közlésekkel. Ő ellenőrizte újra meg újra az általam gyanúsan ismerősnek tetsző verseket, s derítette fel jelentős részüket folyóiratokban, lapokban, s készítette el a velük és a kéziratokkal kapcsolatos Jegyzeteket, a Betűrendes mutatót és Csorba Győző versesköteteinek bibliográfiáját.”

A képen látható megjegyzések mindegyike Bertók Lászlótól származik. Jobb margón: „Megjelent? Nem?” ; bal margón: „Cs. Gy. által adott cím ↓ a vers alá írva”  és egy javítás: „√ gondolatjel!” ; a vers alatt a datálás pontosítása a versesfüzet alapján: „[19]63 XI. 21.” és legalul Bertók szentenciája: „Megjelent!”
Hiába mondtam Lacinak, hogy ellenőrzéseim alapján ez a vers nem jelent meg, nem hitt nekem, nem válogatta be a kötetbe. Hát én most közzéteszem a verset, mert szerintem érdemes a közlésre, és Laci szerint is az volt, hiszen szentül meg volt győződve róla, hogy meg is jelent. Persze, olvashatta valahol folyóiratban, napilapban, azt nem tudtam/tudom ellenőrizni, de kötetben biztosan nem jelent meg.

A vers kézirata a versesfüzetben:

És végül a vershez néhány magyarázó mondat. A vers nyilvánvalóan a kor (1960-as évek) alkotóiról, sőt magáról a költőről szól. A „begyűrűző” aczéli 3T (tilt, tűr, támogat) előfutára a cenzorokat komoly „rostálásra”, ellenőrzésre, az alkotókat pedig önmérsékletre (azaz öncenzúrára, vagy asztalfióknak írásra) késztette, kényszerítette. Ezért a költő – persze gúnnyal – azt mondja, az egyértelműsítés miatt kellene egy „Íróhivatal”, ahol mindent „szépen” elrendeznének: volna előadó, főelőadó, aki kimondaná, miről mit lehet írni: szerelem, haza párt, nem pedig a kapkodó ajánlgatások: „ezt csináld, azt ne csináld / s az aggódás hogy az izgága bolond / azt meri hinni van saját feje / s fölrúgja a megtartó protokollt / s az üdvözítő egy rendet vele.” Mert milyen mű születik így? „Nem jó ez – ahogy van – senkinek / félmunka torzszülött se hús se hal /A fuldokló eszmét ki menti meg?” A végső ítélet pedig: „Előadó és főelőadó / s regény vers dráma terv szerint terem”.

Ha pedig a fentieket elfogadjuk, a cím is érthetővé válik: a költő nyújtózkodik, hogy a párt kapkodó utasításainak mocsarában fuldokló eszmét, az őszinte, tiszta művészetet megmenthesse.

Nem is tudom, hogyan gondolhatta Bertók, hogy ez a vers valahol megjelenhetett, hiszen a „hivatal”, a cenzor azonnal észrevette volna a kritikát benne.
Mindegy, ment a vers az asztalfióknak, de most közzé (a helyére) teszem. Tanúságul a mai fiataloknak: ilyen volt, amikor még valóban nem volt demokrácia és szólásszabadság. És számomra érthetetlen módon ma, amikor minden őrültség megjelenhet, nyilvánosságot kaphat minden fórumon, ma sikítanak szólásszabadság után…

Ha pedig a fentieket elfogadjuk, a cím is érthetővé válik: a költő nyújtózik, kapaszkodik fölfelé, hogy a párt kapkodó utasításainak mocsarában fuldokló eszmét, az őszinte, tiszta művészetet megmenthesse.

Csorba portré az 1960-as évek elejéről. A költő szeretett Damjanich utcai kertjében.

6. Az előző blogban pedig adós maradtam egy képösszeállítással az ott bemutatott Hamvas és Pausztovszkij könyvről. Íme képösszeállításom itt látható.

A következő blogban ma már ritkán idézett alkotók értékes műveivel ismerkedhetnek meg olvasóim. Bemutatok majd egy különösen érdekes Új Írás számot, egy Fehér Géza különnyomatot az Irodalomtörténet 1970 1. számából Egy gigantikus torzó Vörösmarty hagyatékában. Az örök zsidó töredékei és vázlatai (1837-1848) címmel, Mak Dizdar ajánlását a Savremeni knjizevnost u bosni hercegovini című könyvben és bemutatom Szemlér Ferenc Lángoló napok című verseskötetét, szintén a szerző Csorba Győzőnek szóló ajánlásával.

Köszönöm figyelmüket.