1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

ANYÁM, HALOTTAS ÁGYON

A hátracsukló fej megadja már
magát. A győztest várja, mintha kéjben.
Agyondúlt táj az arc: egy-borzadály.
Kettéhasadt a száj, nincs, mit reméljen.

Föl-nem-szakítható, teljes magány,
makacs fuldoklás terméketlen éjben.
Az öt riadt érzék célt benn talál,
a hánytorgó szervek szédületében.

A halánték már-már a semmi gödre.
A csontos áll ferdén magasba lökve
a nyughatatlan lég fagyába szúr.

S a bőr alatt türelmesen lapul
a végső romlás, hogy korlátlanul
szétdőljön majd, s e nagy szégyent befödje.

Időrendben megjelent a Séta és meditáció; a Lélek évszakai : Válogatott versek; az Összegyűjtött versek, a Vissza Ithakába : Válogatott versek ; a Válogatott versek és a Csorba Győző válogatott versei című kötetekben.

Mint az előző blogban közölt jegyzetekből is kiderült, Csorba családtagjai, barátai, közeli munkatárasai (szerkesztők, író- és költőtársak), ismerősei halálakor, rájuk emlékezve sok verset írt, sőt az ilyen verseket ciklusokba szerkesztve jelentette meg kötetekben. Ezek a versek sokszor rendkívül realisták, szinte „leíró költemények”, a test, a hús romlását részletezik: „A hátracsukló fej megadja már / magát. A győztest várja, mintha kéjben. / Agyondúlt táj az arc: egy-borzadály. / Kettéhasadt a száj, nincs, mit reméljen.” Vagy például itt is jól érzékelhető a realista, leíró igyekezet, még a sírban fekvő maradványok fentinél is naturálisabb részletezését is ideértve:

4. Csorba előző blogban ismertetett verséhez, az Anti-Orpheusz-hoz írtakhoz kiegészítésképpen még néhány gondolat. Előrebocsátom, nem a deheroizálás, egyszerűen a költő mélyebb megismerése miatt írom a következőket.
Csorba a való világban rendkívül logikusan gondolkozó, előre tervező, szigorúan realista ember volt, majdnem azt írhatnám, ellentétben a verseiből elénk álló lírai alkattal. Így például háza vásárlásakor külön füzetet vezettetett Margitkával a meglátogatott házakról, amelyben pontosan felírták a ház, a telek előnyeit, hátrányait. Így jutottak végül a Damjanich utcába… De Csorba nem csak a tárgyi dolgokban válogatott ilyen aprólékosan. Feleségét is nyilván alapos mérlegelés után választotta: kitűnő külső- és belső adottságok, okosság, női-asszonyi viselkedés, munkabírás alapos mérlegelése után. Pontosan tudta, hogy Margitka kitűnően végezte a középiskolát, nyelveket ismert (német, olasz), gyors- és gépíró volt és kiváló titkárnő. Ilyenformán a költő „igényeinek” minden tekintetben megfelelt, arról nem is beszélve, hogy a „lélek mérnöke” természetesen az odaadó szerelmest, a kiváló családanyát is felfedezte a későbbi Ancuskában. Vagyis Margitkáját-Ancuskáját nem csak szerelemre hívta, magával vitte pokoljáró útjára is. Éppenséggel anti-Orpheuszként viselkedett, hiszen jól tudta, Eurüdikéje nélkül nem is jutott volna se magasságokba se mélységekbe, ha csak testi fogyatékosságát nézzük, akkor sem. Verseit, leveleit, hivatalos iratait Margitka gépelte, sokszor Csorba diktálása után készült gyorsírásos jegyzetei alapján. Csorba ezt is pontosan felmérte, mikor a Fordítva inkább című verset írta, amelyben éppenséggel nem csak magával vitte volna Margitkáját az útra, hanem maga előtt küldte volna a túl(al)világra:

FORDÍTVA INKÁBB

Lehet, hogy egy reggel nem indulsz:
lerogysz, lábad végképp kitörve.
Meglódul a lakás bolondul, s
alázuhan az ég a földre.

Toporgok majd − béklyóban állat −,
erőm kifogyva nem menekszem.
Nézem cipődet és ruhádat,
néhány perc, s éveket öregszem.

Gonosz vagyok: fordítva inkább!
Úgy nyilván könnyebb lenne sokkal.
Nekem könnyebb, s neked? − Kibírnád.

Hogyan? − Miként rossz napjainkat
eszköztelen alázatoddal
értem s helyettem is kibírtad.

Fordítva inkább, a költő előadásában.

A jól kiválasztott társ valójában önként és elválaszthatatlanul követte a poklokba is a költőt. Azt hiszem, végül minden társválasztás hasonlóképpen történik, ha nem ilyen tudatosan is. Margitka aztán, némi mosolyt csalva szerettei arcára, azt mondta, „Nekem a Győző bácsi olyan szabadságot adott, soha nem szólt bele abba, amit csináltam”. Mert valóban úgy gondolhatta, annyira összenőtt a költővel, hogy annak kéréseit, utasításait azonnal a magáénak érezte, mintha csak ő találta volna ki, ő akarta volna azokat. Az ilyen társ megfizethetetlen kincs, mondhatni Isten ajándéka, de azt is elmondhatjuk, Csorba emelte, választotta, „bányászta” ki a sok hölgy közül ezt a kincset. Hogy nem a levegőbe beszélek, itt megtekinthető egy összeállításom Margitkáról. (A rendkívül jóképű, tehetséges fiatalembert és később férfit sok nő szemelte ki magának, sokan rajongtak érte, plátói szerelemmel.)
A szerelmes Csorbáról itt írtam bővebben. Akit érdekel, kérem, olvassa el a blogot. Tóth Krisztina abban idézett szavai többet mondanak a kötőről, mint az én dadogásom. A költőNŐ szavait a szerelmes Csorbáról és Margitkájáról szóló írásból nem lehet kihagyni.

„A szerelmemről pedig azt kérdezte egyszer, jellegzetes, át­ható tekintetével, kicsit félrebillentve a fejét, mert akkor már nehezére esett az ülés: és mondja, rendes ember az?
Nem könnyű annak lenni, ő sokszor volt „kutya rossz”, ezt már az ágyon fekve mondta a belső szobában, lesoványodva és apróra zsugorodva. A kerti napóra őszt mutatott, ő nyilván sejtette, hogy annál sokkal későbbre jár. Nem na­gyon akart enni. Margitka meg korholta, ki-be járt a konyhából, hozott be bort egy opálos, szép üvegben: még a házasságuk előtt kapta Győzőtől, mesélte. Amikor újra kiment, töltöttem, áldja meg őt a Jóisten, hogy mennyit tűrt mellettem, hallottam hirtelen a sírást, és egy másodpercig nem mertem odanézni. Margitka tényleg csodálatos, olyan, mint a mesebeli nagymamák, csupa angyali türelem és okos szeretet. Amíg beszélgetünk, behozza a süteményt, kimegy szőlőt kö­tözni, málnát szedni, epret szedni, mikor mit. Van egy nagyon élő emlékem: ép­pen indulni készülök, Győző kísér ki, merthogy mindig eljött velem a megálló­ig, megvárta velem a buszt. El akarok köszönni, Margitka eltűnt valahol a lejtős kert őserdejében. Ő meg utánaindul keresni, óvatosan ereszkedik lefelé: Kicsike, hol vagy, kicsike, hát hova mehetett? Málnáért, elcsomagolni.” In: 174. Csorba blog.

A hivatkozott blogból kiderül az is, milyen határozottan adta ki a költő az útját annak, aki nem értette meg úgy, mint Margitkája. Idézem: “A … levél, amelyet most közzéteszek, Csorba fiatal korából maradt meg. Összegyűrve találtam, majdnem a szemetesbe került, pedig kár lett volna érte. A költő olyan képét mutatja meg, amely öntudatának, önértékelésének fontos dokumentuma. Dátum nincsen a levélen, de biztosan az 1940-es évek legelején íródott, még a Margitka előtti időkben. A sértett, kikosarazott fiatalember szakító levele a szomorúságban is méltóságot sugároz, s bár nem alázza meg a kikosarazót, mégis világosan tudomására adja, mit gondol róla és családjáról. Igazán tanítható szakító levél: búcsúzz méltósággal. Nagyon örülök, hogy nem került a szemetesbe. Egy a bekezdést mindenképpen kiemelek, jellemrajz helyett árulkodik Csorbáról:
»Én magas utakra készülök, és tudom, hogy a halhatatlanságnak halok meg majd egyszer. Azt hittem, megfogja a kezem, hogy magammal vigyem. Csalódtam. Napjaim talán ridegebbek lettek, de én föltétlenül erősebb. Sajnálom Magát, Magában nagy értékek rejtőznek, és félek, hogy Maga is vakokba botlik majdan, ha társat keres. Mi láttuk, és értettük egymást, tragikus, hogy ez lett a vége.«”
A költő, nagy szerencséjére, Margitkában rálelt arra, akit Ilonkában (őt nem ismerjük) nem talált meg, s akit „fordított Orpheusz”-ként magával vitt a Parnasszusra vezető úton. A  levél Pdf változata itt, word változata pedig itt olvasható.” (Margitka – ha személyesen nem is – nyilván ismerte a fiatal leányt, de róla sajnos már nem kérdezhettem meg.)

Hát így mentek ők ketten (ha úgy tetszik az alvilágon keresztül) a Parnasszusra is. Szerelemben de alá- és fölérendelt viszonyban, ugyanakkor mindenképpen egymás mellé rendelten és szeretetben.
Azt gondolom, a történet így kerek: valójában Csorba nem Eurüdikéje után ment az alvilágba, hogy visszavigye, hanem magával vitte oda, de amikor rájött a hibájára, már késő volt:

Nem várja hát meg,
hogy Eurüdiké magamagától
vagy az istenek parancsa szerint
álljon meg, s térjen vissza, hagyja ott,

ő, Orpheusz bocsátja el,
ő fogja bizton elbocsátani,
s megy nélküle tovább az Alvilágba.

És valóban így történt: Csorba végül egyedül szállt alá, és jóval előbb, mint Eurüdikéje. Azért figyeljünk a feltételes módra: ő fogja bizton elbocsátani.

5. Visszatérve Várkonyi Nándorhoz, hiszen az egész emlékezést az ő kötetében talált Csorba-jegyzet indította el, tisztelve a nagy tudóst, részletesebben is bemutatom PDF-összeállításomban az Elveszett paradicsom két kiadását.
Az első kiadást a Baranya Megyei Könyvtár jelentette meg, a Pannónia Könyvek sorozatában, Vekerdi László lektorálásával és utószavával, Tüskés Tibor sorozatszerkesztő gondozásában. Amint a kötet hátsó borítóján olvasható, „az Elveszett paradicsom című vaskos kézirat mintegy negyedét tartalmazza.” A könyvtárnak, mint kiadónak, sem a teljes kézirat filológiai munkáihoz, sem a kiadáshoz nem volt meg a képessége. (Megjegyzem itt, a Pannónia Könyvekből lett nem sokkal később dr. Szirtes Gábor vezetésével Pro Pannonia Kiadó, amely Csorba- és Csorbáról szóló kötetek sorát adta ki.) Szerencsére Várkonyi Nándor kitűnő utódai megtalálták Mezey Katalint, akinek odaadó és értő segítségével a Széphalom Könyvműhelyben a Várkonyi hagyaték kötetei méltó gondozásban, formában jelenhettek meg. Nem felejthetem ki dr. Nagy Imre nevét sem, aki Mezey Katalinnal és a Várkonyi örökösökkel példás együttműködésben dolgozott/dolgozik a Várkonyi hagyaték mind teljesebb föltárásán. Ebben az esetben a kis- és nagyváros, meg a főváros szerencsés együttműködését tapasztalhatjuk: Sümeg, Pécs és Budapest kapcsolódik össze a munkában. Sümeg, ahonnan a hagyaték gondozását intézik odaadó munkával és nagy hozzáértéssel főként Kende Kata és testvérei, Pécs, ahol korábban Tüskés Tibor, majd Szirtes Gábor és Nagy Imre és végül Budapest, ahonnan a Széphalom Kiadó és Mezey Katalin csatlakozott kitűnő szakértelemmel a munkához. Bárha így volna ez minden (de legalábbis több) esetben.

6. Végül egy különös/különleges dokumentum, Weöres Sándor ajánlása Csorbának. Valószínű ez is az 1940-es évekből való. Én legföljebb annyit fűznék a költőien filozofikus íráshoz, hogy nyilvánvaló utalás Szókratészre és arra, hogy az ajánlás szereplői, Weöres és Csorba is csak részegen (a méregpohár kiivása után), a halállal szabadulhatnak gyökerestől a „csupa fél-megoldást adott emberi világ”-tól.

Köszönöm figyelmüket.