Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
A mai  Csorba vers: Nagylányaim. (Megjelent A szavak bolyhai című kötetben. Bp. : Magvető, 1988.) A vers a linkről meghallgatható a költő előadásban is. 1987/1988-ban, amikor a verset írta, Csorba már egyre jobban érezte az öregség minden nyűgét-baját. De nem csak a saját életének múlása gyötörte, hanem a lányain is észrevette a romlás jeleit

Látom − bárcsak ne látnám! Gyöngülésetek
Még emlékszem a magaméra
és tudom: nem segíthetek
nekem se bírtak

És kimondja, amit lányai még csak halványan érezhetnek, de ő már tud is:

És eljön az idő hogy majd megtépetik
ruhátok és a fejetekre
hamu is éppúgy szóratik
s koptok fakultok

Mint megtörtént s történik még mindig velem
és történik mindenki mással −
Ó nagylányaim – istenem! −
minek követtek?

A kertből, a természetből szerzett és saját életéből gyűjtött tapasztalata a költőt sokkal messzebbre látóvá tette, mint az emberek nagy részét. Nem csak a mában és a múltban élt, de a jövőben is. Szerettei gyengülését is előre látta és síratta.

De ma nem csak Csorbával akarok foglalkozni, mert ez ugyan a Csorba blog, de sokfelé igyekszem kitekinteni. Volt már Csorba 100, Margitka 100, most jöjjön a Pilinszky 100. Merthogy ő is 100 éve született, ráadásul ő is novemberben.

Itt már írtam róla a második pontban, nem ismétlem, csak fölhívom a figyelmet újólag Csorba beszélgetésére Bogyay Katalinnal. A beszélgetés címe is igen figyelemfelkeltő: „Nem lehetett nem szeretni.” Különös, hogy Csorba két nem-mel fejezi ki  a szeretet erősségét. De ő költő, nem az mondja egyszerűen: Szeretni kellett…)
Most Pilinszky egy másik, egyre fontosabbá váló írására hívom föl a figyelmet, ezzel emlékszem rá én: Könyörgés a csalókért. Ide is másolom.

„Mély részvétet érzek a hamiskártyások iránt, azokkal szemben, akik sose tudtak szembesülni önmagukkal és tetteikkel. Mivel hozzájuk mérten akár egy gyilkos is, aki fölmérte és megszenvedte tettét: bárány és győztes áldozat.
De milyen lehet izzadt, fekete körmökkel az „örökös csúsztatás” légkörében élni? Rosszabb sors ez a bérgyilkosénál. Ő legalább nem palástolhatja bűnét önmaga előtt, ha előbb nem, halálos ágyán. De a kis csaló, a kis manipuláns, nevén vagy többnyire álnéven, megússza a dolgot. Élve zümmöghet tovább a légyfogón. Ez a valódi tragédiája.
A nagy bűnök tisztítóak, akár a villanyszék. De a bűnös, aki még bűnét is kis óvatosan követi el, miben remélhet? Az élet szenvedéseit talán megússza, de megfosztja magát annak minden tiszta szenzációjától. Mi, bukottak, legalább tüdőre szívhatjuk halálunkat, de ő?
Mi szennyesek vagyunk. Ő maszatos. Egyszóval: lompos. Mit kívánhatnék neki? Hogy legyen forró. Vagy legyen hideg. De ő hozzászokott a langyossághoz.
Itt, Párizsban, a sors véletlen kegyelméből megismertem a világ talán legnagyobb színésznőjét, egy fiatal néger lányt, aki előtt egész Párizs térden állt, amikor Robert Wilson rendezésében A süket pillantása című darab gyilkos főhősnőjét alakította. Lefordítottam neki a Bűn és bűnhődés című versemet, amit ismeretlenül hozzá írtam. Kislánypillantása megváltozott. Ő maga is ír. Elsápadt. S ebben a pillanatban megtudtam, kislányos külseje, madárpillantása ellenére miért tudta oly feneketlen erővel megformálni szerepét. Mint A Karamazov testvérek-ben azonosul gyónó és gyóntató – pillantást cseréltünk. Ki gyónt és ki gyóntatott? És mit is éltünk meg? Igen, azt, amit „csúsztatva” soha nem lehet megélni.
Ahogy öregszem, élesedik a szemem. Nem csoda, hogy keveset olvasok. A bűnt, a csalást megértem. De a csalást a szavakban? Ott, azon a szinten, ahol minden bűnös valamiképpen megfürödhet, megfürödhetne a szókimondás kései, de sose késő forrásvizében…? Aki ugyanis a szavakban csal, nem az életet sikkasztja, sinkófálja el, hanem a vallomás lehetőségét, azt a pillanatot, amelyben még a vesztőhely is kisimulhat, mint egy szeretett arc, amikor megbékélt álomba hajol.”
Igen, így igaz. Amint az is igaz, hogy ezek szerint a legnagyobb csaló az internet, mert ott a szavakkal történik a csalás minden nap, minden órában, minden percben, minden másodpercben millió szóval. És nem tudjuk már melyik egy szó, fogalom tartalma, mert a csalók a szavak értelmét is megváltoztatták, kiforgatták.”

In: Pilinszky János oldalai a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján.

Ide illesztem az igazmondó Pilinszky fotóját:

Vajon mennyi követője van az interneten Pilinszkynek? Vagy akár a Csorba oldalaknak? És mondjuk mennyi van nekik? A gyémántot ellepi a fekália… És a nagy irányítók ezt tudatosan intézik így. Buta ember könnyen vezethető…

Az alábbi karikatúra pontosan megmutatja, mi történik napjainkban az emberrel, csak a TV mellé az internetet is jegyezni kellene, jóval nagyobb méretű betűkkel, mert ez a „modern”, virtuális (hazugságokkal teli) „valóság” erősen felgyorsítja a hátsó fertály győzedelmes felfelé nyomulását…

Pedig már így is sokat haladtunk „előre”:

Bár igaz volna, hogy visszatértünk! Az az írásmód csodálatosan összetett, gondolkodásra késztető volt. Ez meg…

Hamarosan jövök Margitka fotóinak első adagjával, azok kellemesebb élményt nyújtanak majd.

Köszönöm figyelmüket.