Csorba Győzőné (Velényi Margit) 100 éve született, 1921. november 12-én. Nem lehet nem emlékezni rá. Nem csak a kerek évforduló miatt fontos ennek a csodálatos asszonynak emléket állítani. S nem csak azért, mert mint mondani szokták minden sikeres férfi  mögött egy nő áll, hanem azért, mert ez a nő magában is megérdemli azt, hogy szeretettel emlékezzünk rá és őrizzük emlékét.

Kicsike, Ancika, Ancuska, Anya, Margitka… Egy nő neve több változatban. Egy nő arca több változatban.

Csorbának 24 éves korától élete végéig és azon túl is hű társa volt. Szerelme, értő gépírója, titkárnője, házvezetőnője, felesége. Szolgája, teszem hozzá én. Na, jó: hogy finomítsam, mindenben szófogadó, mindent készségesen végrehajtó, mindig háttérben maradó (háttérből igazgató?) fegyverhordozója. Csorba mindvégig öntudatos férfi volt, ismerte saját értékeit, amelyeknek elismerését – mint Galsai is emlegette – mindig kikényszerítette és sértődötten eresztette ki tüskéit, ha valaki azokat kétségbe vonta. Margitka – a család barátai, ismerősei így hívták/hívhatták – pedig ezt a nimbuszt ápolta, kivont karddal őrizte. Csorbának kétszeresen szüksége volt az ilyen támogatásra: csonkasága miatt fizikailag és rebbenő lelke (Szántó Tibor jellemzése Csorbáról) miatt lelkileg. Ancuska pedig az első perctől nagy alázattal eleget tett ennek a hihetetlenül nagy feladatnak.
Elmondjam-e egy napját? Hajnalok hajnalán kelt, keresztényként a legkorábbi misékre járt (szigorú katolikus nevelést kapott a családban, öccse például ciszterci szerzetes majd a szerzetesrendek felszámolása után káplán, plébános, esperes), a misék után utána dolgozott a kertben, ellátta három lányát (iskolába felkészítés), reggelit adott férjének, akitől megkapta a napi penzumot: gépelés, ügyintézés, postai ügyek, aztán építkezés a Damjanich utcában, majd Révfülöpön a nyaraló építésének vezetése. Miután családtagjait napi útjukra bocsátotta gépelt, a kertben dolgozott (nagy kert, sok gyümölcs), ebédet főzött, újra kert, újra gépelés, aztán a hazaérkezők ellátása, aztán a napi ügyek megbeszélése, esti munkálatok a család körül, végül megint Csorba ügyeinek intézése a szigorú útmutatások alapján. Éjjel 12 körül lefekvés, 5 óra körül már ébredés. És mindez csak nehezebb lett a lányok házassága után: unokák segítése, támogatás három másik család ügyeinek intézésében a férj ugyancsak szigorú útmutatása alapján. Csorba mindenbe „utat mutatott”, mindent meghatározott. Kemény volt, de mindig a jobbítás szándéka vezette. Nem nézte, azzal amit mond, kér, sért-e valakit, vagy Margitka megsért-e valakit szigorú előírásainak betartatásával. A költőnek határozott elképzelése volt mindenféle technikai dologról. Lerajzolta elképzeléseit például arról, hogyan kellene Révfülöpön a kerítést, ajtókat, ablakokat megcsinálni, s hiába mondta a mester, hogy azt nem lehet úgy végrehajtani, mert a szabályoknak nem felel meg, sőt megoldhatatlan a Csorba által javasolt forma, ahhoz ragaszkodni kellett. És Margitka ragaszkodott is hozzá, néha sírva győzködte a szakembert arról, hogy azt bizony úgy kell, mert a Győző (családtagoknak, barátoknak „a Viki”), úgy mondta. Mi volt még? Mosás, ruha- és cipőpucolás, előkészítés fogadásokra, rendezvényekre, útra… Nem folytatom tovább. Csorba rengeteget és kiemelkedően teljesített a munkájában könyvtárosként, s költőként is természetesen. Nem folytatom tovább a szolgai Margitka bemutatását, mert hiszen Margitka egyenrangú volt műveltségben is. Kitűnő tehetségű gyorsíró (gyorsírásos jegyzetei közül ma is sok megvan), gépíró. Élvezettel hallgattam, amint az ősöreg Continentál billentyűin „zongorázott”. Valóságos zene volt az: a leírt szavak szinte értelmüknek megfelelően hangzottak a keze alatt. És a versek és levelek gépelése, kötetek összeállítása közben szellemi társsá vált: ha nem írt is tanulmányokat, verseket, mindent tudott, amit Csorba…

Sok mindent tudok a családi történtekről, hiszen 1970-től a család tagjának nevezhetem magamat. Tudok mélypontokról, vitákról, csalódásokról is, de soha nem beszélnék ezekről. Nem akarok Nyáry Krisztián lenni, semmire sem becsülöm az intimpistáskodó figurákat.  A házasság rossz ideiből csak egy verset említenék. Hogy ez Csorba életében megjelent, az is mutatja, semmi nem kezdhette ki a két ember kapcsolatát. (Rom Viktor és a kis bula. Tan-románc) Lám, így tudta föloldani a legnehezebbet is két gondolkodó ember…

Erről és másról is talán Albert Zsuzsa szebben és értőbben ír, mint én, asszonyi beleérzéssel, szeretettel:

„Albert Zsuzsa Csorba Győzőnét is ismeri, többszöri találkozásuk emlékét hűen őrzi. Hogy nem csak emlékezik Margitkára, hanem szereti, tiszteli, nagyra tartja, egyéb kiváló tulajdonságai mellett azért is, mert minden nehézségek között hűséges társa volt Csorbának, azt a kötetben megjelent, a költő özvegyének ajánlott verse tanúsítja. (Köszönet. Csorba Győzőnének 1. oldal; Köszönet. Csorba Győzőnének 2. oldal. 1970-1995 között, éppen egy negyedszázadon át figyelhettem Margitka tevékenységét Csorba mellett/körül. Nem találok olyan pillanatot, amelyikben nem azt láttam-tapasztaltam volna, hogy Margitka nem Csorbával foglalkozik. Minden, amit gondolt, mondott, cselekedett „átszűrődött” Csorbán. Még ma is, a költő halála után 16 évvel is, mindig azon aggódik, mit tenne „Győző”, mit csinálna, mit mondana egy helyzetben, mit kellene csinálni, mit kellene mondani, hogy az Csorba emlékének hasznára legyen. Tudatosan vállalt szerep volt ez, Margitka rendkívül okos asszony, pontosan tudta, tudja, mit csinált-csinál Csorba érdekében: a „Győző”, „Viki” iránti szerelmére, szeretetére, tiszteletére nincsen szó, csak az elkoptatott frázis: síron túl is tartó szeretet. Egy csöppnyi „költői túlzás” nélkül mondható el róla, amit Albert Zsuzsa ír: „A jónak kísérője, bajtársa / édesanyja jobb létre virradónak, / fényforrás minden csillagocska / múzsa felett / varázsló asszony Charlotte von Steinek / Laurák felett, / homlokod gazdag laurussal / őszülő fürteidet hogy eltakarja, / századok jönnek századok helyett / te maradsz Margit élő üzenet / tanítani, hogy jó az áldozat / Lillák, Laurák, Lédák felett / látom lebegni holdfény arcodat / fénylik gyöngyházszín tündöklő neved / Margit.”
(In: Újabb három könyv Csorba könyvtárából.) (Margit neve a források szerint gyöngyöt jelent, Margitka bizony méltó volt a név jelentéséhez. Bár, amennyire én tudom, sosem tetszett neki a név, túlságosan kemény hangzásúnak tartotta.)

Milyen volt Margitka, mint anyós? Nem kerülhető meg a kérdés, hiszen egy asszony életéhez ez a minősége is hozzátartozik. Kedves, aranyos, szívélyes…, de csak addig, amíg valami olyant tapasztalt, ami Csorba szájízének, előírásainak nem felelt meg. Mert mindennek aszerint kellett menni, még a vők vonatkozásában is. Volt ebből gond nem is egyszer, de Margitka tántoríthatatlan volt, mindent végrehajtott és mindent végrehajtatott. Ő sokszor magára vállalta a Csorbának címzett ellenkezést, így ezeknek a berzenkedéseknek legtöbbször a híre sem jutott el a csorbai magasságokba, visszapattantak azok Margitkáról, aki mindenképpen elérte azt, amit a költő félkönyékre támaszkodva ágya (munkaasztala) fellegvárából előírt.

Bizony, nem volt egyszerű a költővel élni. A zseni olyan, mint a vulkán: messziről maga a csoda, gyönyörűség, de ha közel mégy hozzá éget, veszélyes… Margitka volt a védmű: ő fogta fel vagy eresztette át a lávát belátása és szükség szerint. És ez a védmű mindentől óvta a költőt, biztosította neki az alkotói nyugalmat, mert oda-vissza működtek a zsilipek: Margitka mesterien, sőt művészien tudta szabályozni azokat.
Margitka a költő öregségében is csodálatos támogatója volt a férjének, az esendő, gyenge embernek. Úgy gondozta, ápolta a nagybeteg férjet, hogy azon még az orvosok is csodálkoztak: „Ha nem így gondozza, már rég elment volna” – mondták nem egyszer.

Csorba halála után Margitka úgy gondozta az örökséget, hogy a hagyaték, az életmű csorba nélkül maradjon fenn: Csorbát csorbátlanná tette. Például kiadatta a Római jegyzeteket és a Hátrahagyott verseket, ápolta, öregbítette Csorba hírnevét. De soha nem fogadta el, hogy ő a költő szolgálója lett volna, többször elmondta, milyen gyönyörű élete volt mellette, mert akkora szabadsága volt, hogy mindig azt tehette, amit szeretett volna. Például hajnali ötre, fél hatra elmehetett rorátéra… De soha egy rossz szó…

(Csak zárójelben: Margitka csodálatos társ lett nekem is, mindig mosolygós, kedves Margitka, akivel lehetett viccelni, aki megértő és segítő volt… immár szinte nekem is anya. Megcsináltatta édesanyja sírját – fölé temették hamvait –, s aztán mindig hatalmasakat nevetett, mikor mondtam neki, Margitka, akkor most meglátogatjuk a sírját…)

Mit mondhatnék röviden: ő volt a költő életében a testi-lelki TÁRS, annak halála után pedig a véletlenül a földön ragadt feleség, aki türelmesen és holtában is Csorba szolgálójaként várta, hogy majd fönt találkozhassanak.

Amiket leírtam Margitkáról, azt Csorba mindig, mindenkinél jobban tudta. A magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versével ajándékozta meg Ancuskáját, a Fordított kígyóval.

Evvel zárom én is emlékezésemet, ennél többet úgysem mondhatok.

A Csorba 100 év után legyen ez Ancuska 100 év. Igyekszem tenni róla majd a további képekkel is, amelyeket hamarosan bemutatok.

Isten nyugosztaljon, kedves Margitka, legyen számodra könnyű a föld.

A vers a költő előadásában

    FORDÍTOTT KÍGYÓ

Amit én nyögve keseregve
te azt félkézzel és nevetve

A dolgok sokszor azt hiszem már
szolgálni gyűlnek lábaidnál

S mint a mesében ha kimondod
megoldódik hipp-hopp a gondod

Ha ölsz is amit ölsz az állat
cinkos csöndben múlik ki nálad

Törvényeid csak a tiéid
ha ellesik akkor sem értik
akkor is mint nekem magamnak
mindenkinek titok maradnak

Lám több mint húsz év napja-éje
bonckéses búvár szenvedélye
lassú szemlélődő nyugalma
forgó hajszája gyűrt unalma
ünnepe lucska tisztasága
öledből nőtt három virága
élet midőn oly egy lehettünk
hogy csak húsunk le nem vetettük −

Mennyit tanultam én azóta
ég-föld-pokol bősz firtatója

Nyílt ablak és ajtó előttem
fény ömlött szét a vaksötétben

Hány dúvadat domesztikáltam
s ma füttyszóra nyaldossa lábam

Több mint húsz éve csak veled nem
semmire veled nem mehettem

Fordított kígyó ki a bőrét
vedlés helyett növeszti hétrét

Erős dajkám ki esteledve
kész bizton kész az új szerepre
s pislákoló szememre nézve
majd fölvesz karja bölcsejébe
fölvesz haját arcomra szórja
s fülembe zsondul altatója.

(A kis kereszt és alatta a felirat a sokadik dédunoka, a holtan született Pintér Mária Boróka emléke, akinek a hamvai szintén ebben a sírban pihennek. Három generáció együtt. Vigyázzák egymás holtukban.)

Köszönöm figyelmüket.