(Az összes verskézirat linkjeit itt gyűjtöttem egybe.)
Ebben a blogbejegyzésben ismét egy Csorba verskéziratot mutatok be, de előtte bizonyítva, hogy figyelünk a testvérmúzsákra is és büszkék vagyunk városunkra, egy internetes címet ajánlok. Gáll Orsolya írása Szubjektív kalandozás – Mit adott nekünk Pécs a művészeten keresztül? címmel jelent meg. Szívet melengető érzés arról olvasni, hogy mennyi neves képzőművész alkotott Pécsett Zsolnay Vilmostól Brauer Marcellen, Vásárhelyi Győzőn keresztül Martyn Ferencig vagy Lantos Ferencig. Martyn Ferencről kicsit részletesebben is szó esik a cikkben. „Nem Pécsről indult, de az ottani művészeti világ meghatározó alakja lett Martyn Ferenc is, aki képzőművészeti tanulmányait követően Párizsban élt és dolgozott. Itt ismerkedett meg a modern irányzatokkal, a szürrealizmussal, és csatlakozott az Abstraction-Creation nevű művészcsoporthoz.
Mindeközben Magyarországon a Képzőművészek Új Társasága csoport tagja lett. 1945-től Pécsett élt, a város művészetének meghatározó alakja lett. Alapító tagja volt a második világháború után alakult Európai Iskolának, amely világszinten elismert modern avantgárd festőtársaság volt, olyan meghatározó művészekkel, mint Barcsay Jenő, Egry József, Gyarmati Tihamér, valamint Kassák Lajos.” Megjegyzem, Csorba is meleg szavakkal emlékezett meg a felsoroltakról, ill. Martyn Ferenccel Gyarmathy Tihamérral jó barátságban volt, mindkettejüknek ajánlott verset is.

A cikkben nyilatkozó Varga László kiemeli Keserű Ilonát, de főként Lantos Ferencet, Martyn Ferenc tanítványát. „Annyit feltétlenül tudnunk kell róla – mondja Varga László –, hogy 1959-ben létrehozta a Pécsi Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozatát, 1968-ban pedig a Pécsi Műhely nevű képzőművészeti csoportot, (tagok: Aknai Tamás, Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoki Károly, Pinczehelyi Sándor, Szelényi Lajos és Szíjártó Kálmán)”.
Igazat adhatunk a nyilatkozónak: „Pécs városának van egy olyan egyedi lüktetése, amely inspiráló hatással van generációról generációra. Nincs ez másként a képzőművészekkel sem. Egyedi és új színt jelentenek ők a kortárs festészet palettáján is.”
A Varga László műkereskedő alapította „Párisi Galériában »M/ÉRTÉKADÓ, kortárs modern festmények és műtárgyak pécsi műtermekből« címmel nyílt kiállítás csaknem 80 pécsi művész képeiből válogat, ezeket a műveket az érdeklődők aukció keretében meg is vásárolhatták.”

Egy talán kevéssé ismert fotó a cikkből Breuer Marcellről:

Most pedig a verskéziratról.

A Kétszeres ősz ez… című vers nem jelent meg kötetben.

A Kétszeres ősz ez… kéziratának jpg-változata

A Kétszeres ősz ez… kéziratának pdf-változata itt olvbasható.

A Kétszeres ősz ez… kéziratának word-változata

Kétszeres ősz ez…

Kicsi Margitkának szomorúan

Kétszeres ősz ez: elárvul a föld, elárvulok én is.
A földet a durcás nap kopaszítja, a hűvös lehű hajnalok, esték,
engem a durcás sors kopaszít, a sínenszaladó sors. –
Lágy mosolyodban alig fürdött még szívem, gyógyító mosolyodban
alig fürdött beteg és fiatal bánattól piszkos szívem,
lágy mosolyod – mint a nehéz felhők hátamögé
bújó nap sugara – ellibbent rólam, el-tovalibbent.
Kétszeresen fáj: fáj mert eztán az üresség hallja csupán ha szólok,
s fáj, mert a fogyó napokban drágább, egyre drágább a melegség. –
Tágul az élet – kúp csúcsa felől megyünk kifelé,
anyánk öléből az öblösödő semmi felé.
Több kéne egyre, aki jön, aki mellénkáll, aki mellémáll,
hogy a száz oldalról fölvonuló romlás fogai
és karmai ellen óvja amúgyis romló életem.
Tágul az élet, s szűkül a szívem: összeszorítja az izmosodó semmi
– szívós markától gyönyörűen védett tiszta szerelmed. –
És mi marad? könnyű emléked szépmintás takarója,
melyet hasztalanul vonok államig is, borzongok alatta,
s melyet hasztalanul csavarok mellemre, nem óv meg
a fagyos és bárdos valóság gonosz szándékai ellen, –
s további küszködéseimben már csak a pihenő órák,
a fáradt órák álommal vagy ábrándozással érkező szelid vendége leszel.

—. —

Pécs, 1942. okt. 4-én.                                                         Csorba Győző

Csüggedt, apatikus, letargikus (irodalmi zsargonban talán spleenes, ld. Babits Mihály: Spleen) hangulatú vers. Tudni kell hozzá, hogy a költő alig gyógyult előző csalódásából, s amúgyis depressziós hajlamát fölerősítette, hogy kicsi Margitkája képében megtalált szerelmét most gyorsan elszakítja tőle a távolság és a munka: Lágy mosolyodban alig fürdött még szívem, gyógyító mosolyodban alig fürdött beteg és fiatal bánattól piszkos szívem – sírja el bánatát. A földet az ősz teszi árvává, a költőt a kedvestől való távolság. A magára maradt szerelmes panasza a hosszú, rímtelen sorokban szinte kiszakad a költőből: ez a rímtelen elbeszélő forma jól illik ehhez a panaszáradathoz.
Különös, hogy a költő, aki később nem szerette az erőltetett hasonlatokat, jelzőket, sőt színtelennek, dísztelennek nevezték verseit, most szinte tobzódik ezekben a költői eszközökben. Az ősz és a saját lelkének metaforája az elárvul ige ismétlésével megalapozva végigvonul a versen. Jelzői néhol szokatlanok, de nagyon kifejezők: a sínenszaladó sors olvastán a vonatkerekek hangját véljük hallani.

Fájdalmasan szép, ahogyan Csorba megfogalmazza, hogy mit jelentett neki Kicsikéje:  Tágul az élet, s szűkül a szívem: összeszorítja az izmosodó semmi / – szívós markától gyönyörűen védett tiszta szerelmed. Ugyanakkor magányosságát, Margitkája hiányát is jelzők halmozásával ábrázolja: Könnyű emléked szépmintás takarója nem védi meg a költőt a fagyos és bárdos valóság gonosz szándékai ellen. A költőre jellemző különös szóhasználatra is akad példa: a hűvös lehű hajnalok, esték egy furcsa szócsonkolással hűvös leheletűt jelentenek. Ez nem Csorba találmánya, egy talán már a versírás idejében is régies szóhasználat felelevenítése.
A szép vers, mely pedig nem is egy életre szóló elválás miatt íródott, méltán helyet kaphatna bármilyen kötetben. Kérem, olvassák figyelmesen és éljék, érezzék át a sorjázó jelzők, hasonlatok sorából kibontakozó gyötrelmes búcsúvallomást.

Köszönöm figyelmüket.