(Az összes verskézirat linkjeit itt gyűjtöttem egybe.)

Ebben a blogban az Alázat című vers kéziratának két változatát ismertetem és a vers megjelenéseit kötetekben.

Az Alázat című vers cím és ajánlás nélküli piszkozata. A vers fölött ismeretlen kézírással a kötetekben megjelenő verscím.

Az Alázat Keserű dal címen Ancikának ajánlott vers teljes szövege pdf-változatban.

Az Alázat tisztázott változatának 1. oldala, még Keserű dal címmel.

A verset 1943. V. 2-án írta Csorba, s mivel a datálás mindkét változaton ugyanaz, nyilvánvalónak tűnik, hogy a tisztázott kéziratot még ugyanaznap átadta Kicsinek a költő.
A vers akár folytatása is lehet az Aki sok szépet… című, 1943. február 23-án datált versnek, amelyet az előző blogbejegyzésben ismertettem. Az Aki sok szépet… című vers első versszakának két utolsó sora: „tudom: fáj, hogy neked jutott / szavaim maradéka.”, ennek pedig első két sora: „Szeretném elmondani végre egyszer / mi vagy nekem. –” Ez tulajdonképpen a Kicsikéhez írt első szerelmi vallomásként is felfogható. Az ajánlás mutatja, hogy a nemrég csalódott (ld. itt) Csorba szorongva vallja meg új szerelmének véglegességét: nem szeretne még egy visszautasítást. De tudja már a szorongások elmúltával, hogy most nem csalódhat, már kívánja, hogy „s nehéz fejem / horgadva várja: koszorúzza meg már / végre a szerelem.”
A piszkozatot vizsgálva látszik, hogy a vers készen állt a költő fejében, a versszakok, a gondolati egységek nem változtak, ám tízes körbe találó szavakat, patikamérlegen mérte ki Csorba. De amikor már megtalálta a megfelelő szót, szövegváltozatot, azt véglegesnek is gondolta. A kötetekben megjelent ultima manus néhány helyen változik csak a kézirathoz viszonyítva. Az írásjeleket nem figyelve a fontosabb változtatások: a harmadik versszak 4. sorában keresem helyett a költőibb fürkészem kerül. A negyedik versszakban akad több változtatás is: az első sorban a végre a kéziratban egyszer, a kötetekben kétszer szerepel, a 3. sorban sorsom elébe helyett hálóm elébe került, emiatt az 5. sor a hogy bús szükségeimet tudván, helyett hogy fönnakadva gyönge szálain, lesz. Az 5. versszak 1. sorában a viharok elmaradtak helyett a viharok elszaladtak lesz. A 6. versszak harmadik sorában „fehér vagyok a rettegéstül” helyett „beteg vagyok a rettegéstül” lesz a végső változat. Ezután már csak a 8. versszakban változik néhány szó: a 2. sorban a tudom szó elmarad, így a tudom, nyomaidon bedől helyett a sor csak nyomaidon bedől lesz, az 5-6. sor pedig így változik: „mindenfelől hiány lehel rám / mert te voltál minden felől” helyett „mindenfelől hiány szakad rám / – te óvsz mindenfelől.”
Érdekes, hogy az archaikusnak tűnő rettegéstül szó mindegyik kiadásban benne marad, csakúgy, mint a restelem és a menekszel is.
A fújó, feltámadó szél, mint a változás előjele kétszer is előkerül a versben. A szél szó Csorba más verseiben is többször olvasható ugyanilyen értelemben. Az Ocsúdó évek című önéletrajzi költemény ezzel a sorral kezdődik: „Szél fúj, makacs szél, egyre makacsabb.” és ez a második versszak kezdősora is.
Az Alázat című versben a Csorba által sokszor alkalmazott enjambement is megtalálható: „… nem verekszem / többé…”.
A nyomatékosítás jó példája a versben háromszor is leírt Szeretném elmondani végre strófakezdő sor.
Csorba nem sokszor ír csonkaságáról verseiben, de az Alázatban nagyon szépen megfogalmazza, hogyan viszonyul jobb kezének hiányához: „Fáj a hiány szivemben, restelem, / hogy ember így vagyok, / hogy lelkemen és testemen / a csonkaság sajog − / de rendelés ez, jogerős itélet, / nem lázadok.” Megjegyzem, ez nem egészen igaz így. Nem is egyszer lázadt a csonkasága ellen. Minden gyerekjátékban részt vett, még focizott is, fél karral átúszta a Dunát, bal karja rendkívül erős volt. Azt pedig nem tudta elviselni, ha valamit nem lehetett megjavítani. Sokszor hívta szereléshez segítségül lányait, unokáit, vejeit, s mindig elmagyarázta, mit hogyan kell megcsinálni, hogyan csinálná ő, ha megvolna mindkét karja. Ilyenkor legjobban Zsófia lányát szerette „alkalmazni”, ő volt mindegyikünk közül a finom munkákhoz legalkalmasabb, nem véletlenül lett fogorvos. Egy vidám kép a szerelő Csorbáról. (A képen szereplő falióra felső díszítését is Zsófia lányával ragasztotta össze, mert azt kisebb darabokban találta meg a padláson. A képet éppen Zsófia lánya készítette.)

A vershez visszatérve, a word változatban bemutatom a kéziratban és kötetekben megjelent szövegeltéréseket. (A kéziratban használt szövegrészeket, szavakat, írásjeleket pirossal jelölöm.)

ALÁZAT

Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem. −
Megcsöndesedtem, nem verekszem
többé, (–) várom türelmesen,
hogy gazdag terveit betöltse
életemmel a szerelem.

Fáj a hiány szivemben, restelem,
hogy ember így vagyok,
hogy lelkemen és testemen
a csonkaság sajog −
de rendelés ez, jogerős itélet,
nem lázadok.

Nem lázadok, csak mentem magamat,
ahogy lehet,
csak illő társamat
fürkészem (keresem) a hiú magány helyett,
aki ölében és kezében
ajándékot számomra rejteget.

Szeretném elmondani végre, végre, (a kéziratban a végre csak egyszer szerepel)
mi vagy nekem −
hát így terelt hálóm (sorsom) elébe
a gondos szerelem,
hogy (bús szükségeimet tudván) fönnakadva gyönge szálain,
maradj velem.

Tőled már a viharok (elmaradtak) elszaladtak;
szelid verő
fényezte békés vonalát utadnak,
a nyugalom, e fő erő
lengett lényed körül,
mint sérthetetlen levegő(.) −

Szél támad, és elvinni készül,
emelgeti a szoknyád,
beteg (fehér) vagyok a rettegéstül,
zokogva borulok rád:
úgy őrizlek, mint gyáva börtönőr
szökni-akaró foglyát. (a szökni és az akaró szavak között nincsen -)

Ijesztenélek a világgal:
mi lesz, ha nem véd
az én hűségem? kis virágos ággal,
mi lesz veled? − károdra tennéd.
Ijesztenélek, – s panaszkodom inkább:
romjaimon tekints szét!

Szél támad, és elvinni készül –
(tudom) nyomaidon bedől (a versből a tudom szó kimarad)
az is, mi eddig ép volt, s meg nem épül
többé se ég, se föld (–),
mindenfelől a hiány szakad (lehel) rám, (eredetiben hiány előtt nincs a)
(mert) – te óvsz (voltál) mindenfelől. (kéziratban: mert te voltál)

Szeretném elmondani végre egyszer,
mi vagy nekem,
most, amikor már húzódol, menekszel,
s nehéz fejem
horgadva várja(,): koszorúzza meg már
a szerelem.

A vers először a Szabadulás című kötetben jelent meg. (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. 22–23. p.) Utána az Alázatot szinte minden válogatáskötetébe és az Összegyűjtött versekbe is felvette a költő:
A lélek évszakai : Válogatott versek (Bp. : Magvető, 1970. 76. p.)
Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1978. 112. p.)
Vissza Ithakába : Válogatott versek (Bp. : Magvető, 1978. 70. p.)
Csorba Győző válogatott versei / Összeállította Tüskés Tibor (A magyar költészet kincsestára. – Bp.  : Unikornis, 1997. 16. p.)

A válogató (Banos János költő) is megtalálta a verset: a Szép szerelmes szavak : Versválogatás 500 év magyar költészetéből (Bp. : Népszava, 1988. 216. p.) című antológiába is felvette.
Egyetértek a szerkesztővel, én is a legszebb szerelmes versek között tartom számon Csorbának ezt a remekét.

Köszönöm figyelmüket.