34. Csorba blog. Aki sok szépet…

(Az összes verskézirat linkjeit itt gyűjtöttem egybe.)

Csorba Aki sok szépet… című verse (a cím a vers első három szava, három ponttal lezárva) a következő a verskéziratok betűrendjében. A vers A híd panasza és az Összegyűjtött versek című kötetekbe is bekerült. Egyetlen szó vagy írásjel nem változott a közlésekben a kézirathoz viszonyítva. Az ajánlás – Kicsinek szeretettel és bocsánatkéréssel – magyarázatul – a kötetekben lemaradt, amint a datálás is. Az ajánlásból kiderül, hogy a verset Margitkának írta a költő, még szerelmes kapcsolatuk talán második évében, 1943-ban.

A vers kézirata jpg-formátumban.

A vers kézirata pdf formátumban.

A vers word-változata:

AKI SOK SZÉPET

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma, ­−
tudom: fáj, hogy neked jutott
szavaim maradéka.

Én már a földnél is mélyebbre hulltam,
nyirok s penész ölelget;
nem csillagokat üldözök, −
kis emberi türelmet.

A gyengéimmel sétálok előtted,
már-már magam kinozva, −
ha rám gondolsz, a jó helyett
gondolj inkább a rosszra.

Hiszen becsaplak: önzésből szeretlek,
− embertől más se telhet, −
önnön-szívemre készítem
e gyógyító szerelmet. −

Aki sok szépet mondott el hiába,
szűkszavú lesz vagy néma,
de minden szépnél szebb lehet
szavai omladéka.

Úgy szeretlek, mint botjukat a vének,
ahogy a víz a gödröt,
a napnyugtát az aratók,
az istállót az ökrök.

Csorba kemény ember volt, akkoriban még sok dolog izgatta: állás- és lakáskeresés, de főképpen a versírás és a Janus Pannonius Társaság ügyei. Biztos vagyok abban, hogy Margitka nem neheztelt szóban a költő előtt emiatt, Csorba azonban érzékeny volt, sejthette, hogy Margitkának fáj, hogy háttérbe került kissé, mert a költőnek kevés ideje (szava) jut rá, ezért megírta az engesztelő költeményt. A vers utolsó strófája nyilvánvaló utalás József Attila Ódájának gyönyörű soraira, s ugyanolyan magas hőfokú szerelemről tanúskodik, mint a költő példaképének verse.

2. Mivel ez a versismertetés rövid lett, megtoldom egy különlegességgel. Csorba a vers keletkezése körüli időkben írt könyvismertetéseket és a város és a megye művészeti életének eseményeiről is tudósított a Dunántúl folyóiratban. A 3. számban megtaláltam Mándy Iván  Vendégek a Palackban című korai kötetének bemutatását és egy híradást Egy ritka élcsoportról. A felsoroltakat pdf-változatban itt megtekinthetik. (A Vendégek a Palackban ismertetése a 202. oldal alján kezdődik, az Egy ritka élcsoport-é a 199. oldal felső harmadában. Ennek első bekezdését másolom:
“EGY RITKA ÉLCSOPORT. – A Képzőművészek Szabad Szervezetének pécsi csoportja a múlt évben élcsoport lett. Gazdag és sokágú tevékenységével megelőzött minden más vidéki csoportot. E folyóirat szerkesztője felkérte vezetőségüket, számoljanak be röviden munkájukról, arról, mit tettek a felszabadulás óta, s milyen elvek szempontok irányították őket. A képzőművészek azonban többnyire nem a toll emberei. Megköszönték a felkérést de továbbhárították. Így esett rám a beszámoló feladata. Nem vagyok képzőművész, sőt műkritikus, vagy művészettörténész sem. De a város képzőművészeti életét elég gondosan figyelem, vállaltam tehát a megbízást.”
Csorba és Mándy Iván 1940-es évek végétől egészen a költő haláláig tartó szeretetteli kapcsolatáról itt írtam a honlapon. Megható tanúsága a barátságnak Mándy Iván Harminc novella : A szerző válogatása életművéből című, 1995-ben, Csorba halála előtt néhány hónappal megjelent kötetének ajánlása: „Csorba Győzőnek, aki tehetségével, tartásával példamutatóan áll előttem régi baráti szeretettel Mándy Iván 995, junius 15”.
A költő könyvtárában „Csorba Győzőnek szeretettel 1949, máj. 21. Mándy Iván” ajánlással megtalálható  a Vendégek a Palackban című, Dunántúlban ismertetett Mándy kötet is.
A kötet a DIA Mándy-oldalán is olvasható.

Csorba A város oldalában című kötetben erről az időszakról és az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete megalakulásáról és működéséről is beszél. A költő erről szóló hihetetlenül adatgazdag, ugyanakkor mulatságos történetekkel színesített elbeszélését ajánlom szíves figyelmükbe, itt olvashatják. Nagyon jól kitapintható belőle az akkori pártkáderek stupiditása, de az is, hogyan lehetett mégis mosolyogva és így kicsit könnyebbé téve túlélni a nehéz éveket. Mert az ismertetett lapszám borítójára ugyan Martyn Ferencnek egy munkás képét kellett megalkotni, a megjelenésért pedig állandóan harcolni kellett, de a borító mögött a passzív rezisztenciába vonuló igazi művészek titkos élete játszódott, amelyben fölülemelkedtek a pillanatoknak élő nímandok diktatúráján, annak képviselőin.

Búcsúzóul másolom a címlapot:

A következő hírlevélben megint verskéziratot közlök.

Köszönöm figyelmüket.