17. Csorba blog. Hírek, képek.

A Kettőshangzat című Csorba kötetet szerettem volna ismertetni, de azt majd később. Az ismertetés helyett örömteli és szomorú híreim is érkeztek.

Először az örömhír.

Nagy Imre professzornak, Társaságunk elnökének Eötvös József-koszorú kitüntetést adományoztak. Csorba facebook oldalán itt olvasható az illusztrált hír. [Sajnos, a hírt, amelyet a professzor úr lánya tett fel az internetere, közben törölték.]
Szeretettel gratulálunk, és további alkotó éveket, s hozzájuk jó egészséget kívánunk neki.

 

Két halálhír.

 

Elhunyt Szőts Géza. Nem volt a fősodratú művészvilág kedvence, sőt, Orbán Viktor kulturális főtanácsadójaként támadások kereszttűzében volt. Isten nyugosztalja!
Geza Szőcs (poet) - Transylvanian Hungarian politician.jpg

 

 

“A Kossuth-díjas énekmondó, népzenész Mosonmagyaróváron született 1954-ben. Utolsó interjúját lapunknak adta, amelyet itt olvashatnak el.
– Nem én voltam az érték, hanem amit közvetítettem. Majdnem teljesen mindegy, hogy ez tetszik a közönségnek, vagy nem. Tetszik, nem tetszik: ízlés kérdése, az ízlést pedig formálja a politika, és már megint a politikánál vagyunk, ami pedig nem érdekel – mondta Kátai az interjúban.”

 

Egy szomorkás emlék.

Most már talán soha nem juthatok el ide. Köszönöm kislányomnak, vejemnek, hogy itt lehettem, talán még Rilke padján is ülhettem.
Itt olvasható a Duinoi elégiák közül egy, Keresztury Dezső fordításában. Csorba is több verset fordított Rilkétől. Egy rövidebbet itt közlök:

 

GYÖNGYÖK PERDÜLNEK SZÉT

Gyöngyök perdülnek szét. Jaj, odalett a zsinórjuk?
Felfűzném ismét, de mit érne: hiányzol,
biztos csat, hogy meg tudd őket tartani, Kedves.

Tán kora volt még? Napfelkeltét szürke derengés,
úgy áhítlak, megsápadtam a nyugtalan éjtől;
zsúfolt nézőtérnyi nagy arccá nőttetem arcom,
fenséges jelenésedből semmit ne mulasszak.
Ó, ahogy árva öböl bizakodva
szórja a nyílt tengerre a karcsú
fárosz fénytereit; sivatag folyamágya
vágyik a tiszta hegyekből égi üdén leiramló
zápor után; – rab leskel bűntelen ablak-
résén egyetlen csillag vigaszára;
mint nyomorék, aki el-
dobja meleg mankóit: a szent oltárra akasszák,
s ott fekszik, s csodatétel nélkül lábra sem állhat:
lásd, ha te nem jössz, így sodródom a vég fele én is.

Csak téged szomjazlak. A kő hajszál-repedése,
mert átszúrja a fű, nem akarja-e, hogy tavaszodjék?
Végig a föld tavaszodjék. S hogy meglássa a hold a
tóban a képét, nincs-e vajon szüksége a másik
csillag erős kölcsönfényére? Akármi kicsinység
megtörténhetik-e, ha a minden idők, a jövendő
teljessége felénk nem mozdul? És, Kire-Szó-Nincs,
hogyha te nem vagy benne? Kevéskét tartani tudlak,
s aztán vége. Erőt vesz rajtam a kor, vagy
gyermekek állnak utamba.

In: Rainer Maria Rilke: A párduc. Válogatott versek : Válogatott versek. – [Szentendre] : Interpopulart, 1995. – (Populart füzetek, ISSN 1216-8661 ; 107). – ISBN 963 613 100 7
Megjelent még: Csorba Győző: Kettőshangzat : Válogatott versfordítások.
 – Bp. : Európa Könyvk., 1976. –  ISBN 963 07 0898 1 kötött. – 216–217. p.

Őszi képek Donátusból. Egy vörös, egy arany és egy zöld és arany.

     

Csorba vers a képekhez:
Október, koradélután,
kék ég, a lomb még zöld a fán,
olykor hűvöske szél suhan,
levél lebeg le lassudan.
Kék ég, az alját kőrideg
házsor-szalag szürkíti meg,
hűvöske szél felhőt sodor
a távol horizont alól.
Még mennyit meg kell mentenem,
mennyit szavakba öntenem,
megőriznem: ha nem leszek,
majd ők viszont őrizzenek.
Ez persze érzelgés csupán.
Levél, ház, koradélután,
szél, felhő, szó, én elveszünk,
és nem leszünk, és nem leszünk.

 

 

Végül halottak napi utórezgés. Üknagymama, dédnagymama és az ük- és dédunoka a bal alsó sarokban. A nagyszülők még fönt. Kibillent a világ!

 

 

Igen, bolond és megdőlt a világ:

 

Talán jobb ott lent?

 

Köszönöm figyelmüket.