A Csorba Győző Társaság 151. hírlevele.

Csorba egy születésnapi köszöntőjével, egy tanulmány ajánlásával, a költő két versével és egy Weöres-Csorba-képpel (1941 v. 1942) emlékezem ezen az oldalon Weöres Sándorra
 
Csorba verse Weöres 70. születésnapjára:
 
Lám, lám, hetvenkedel, Sanyi!
Nem kések hát kimondanyi:
úgy érdemelsz bocsánatot,
ha most már százig folytatod
 
Ajánlok egy a költő születésének 100. évfordulójára írt tanulmányt a Hitelből, Mórocz Zsolt tollából: http://www.hitelfolyoirat.hu/sites/default/files/pdf/34-47.pdf
Egy vicces részlet az írásból:
“Már 31 éves, mikor azt írja Csorba Győzőnek, hogy disznókat és borjúkat hajkurász. Ugyanígy kezdi levelét egy év elteltével: „Hamvas Bélát köszönti Weöres Sándor disznópásztor. Foglalkozásom idilli és aranykori-királyi, csak az a kár, hogy ha egy-egy levél megírására megszakítom, mingyárt szidnak-fenyegetnek érte. […] Te vagy az első életemben, akivel kapcsolatban nem érzem semmiféle érzelmi vagy egyéb közeg elszinező hatását.”
Adalék a Weöres mitológiához, kemenesaljai nagynénémtől: a Sanyi? Á, nem szeretett az disznót őrizni. Hiába kapacitálták, hiába mondták neki, otthagyta őket, inkább írt egy verset.
Posztulátum: mindnyájunk utólagos szerencséjére.”
 
És akkor Weöres versek. (Kedves verseim, de most az egyszerűség kedvéért Parill Orsolya facebook-oldaláról másolom ide őket. Köszönöm az utólagos engedélyt;)
 
Weöres Sándor
Nagyság

Nagynak lenni dicső! Nagy költőnek, mint Goethe, Dante, Homeros!
És csöppet se dicső, de nékem kedvesebb: a nagyság álmából kibújni,
valamennyi dicsőség fogadja ásításomat. Természetes emberi méret
vonz engem, nem a nagy ragyogás, a szörnyü talapzat.
Létrehozni a velem született s a szerzett képességtől telhető
legjobbat, ha cipőt szegelek, ha fát ültetek, ha verset irok:
ennyit kivánok önmagamtól. Munkámat használni lehessen,
ne szájtátva csodálni.
Nem akarok óriás hulla lenni, melyen tizezer évig araszolva majszol
megannyi puhány kandiság (mit izélt, hol?) és kathedra-éhű hódolat;
se példakép, mellyel az új kezdeményeket dermeszti meg
a multba mutató zsandárkodás; se fennkölt szobor a sarkon,
melyről csurog a vidám verebek és galambok kritikája
nem is őróla – mit bánják, kifene volt? – hanem az életről, kinek szobra nincsen.
Minden nagyság: kicsiség is. Mert van mégnaqyobb, vagy ha nincs: lehet.
De most elképzelek egy fehér elefántot – áll képzeletem benső terében
és nézegetem – mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel;
most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja.
Állandó mérete nincs – nála se kisebb, se nagyobb nincs –
tehetem mogyoróhéjba, vagy mennybolt teknőjébe: mindegy.
Íly mérettelen legyen a munkám. Se kevesebb, se több,
mint amennyi kinyújtózás vagy zsugorodás nélkül erőmtől telik,
se pompás, se szegényes: a mérettelen Istenek teremtésével közös ütemű.

Weöres Sándor
Vonj sugaradba
 
Vonj sugaradba Istenem!
mint madár a fészkére, szállnék hozzád,
de látod, a rét örömei közt
elpattant a szárnyam csontja.
Végy kosaradba Istenem!
mint hal a horogra, sietnék hozzád,
de látod, a gyűrűző mélynek
rám-tekeredett ezernyi hínárja.
Lelkemet mért áztatod
maró-lúgban évek óta,
ha sose végzel a mosással?
Kondérodban a tüzes lé
minek fortyog körülöttem,
ha sohase puhulok meg?
Mit akarsz szőni belőlem,
ha mindig szétmállok, mint a szecska;
Gonoszaid megtérnek, de hozzám
sose jön el a te országod.
Szívemet kétféle húzás tépi,
egyre lyukasabb, egyre zavartabb –
ládd-e, sokszor már azt se tudom,
melyik a te horgod zsinegje
s melyik a mélység inda-köteléke.
Vonj hevesebben! önerőmből
nem jutok én soha hozzád.
https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2009/03/10weoressel.jpg