A Csorba Győző Társaság 152. hírlevele

1. Néhány napja könyvet kaptam ajándékba társaságunk elnökétől, Nagy Imréről, a kötet szerkesztőjétől. („Bizakodásra vagyunk ítélve”. Pákolitz István leveles-ládájából, 1947–1994. Pécs : Pro Pannonia, 2006. A könyv borítója.)

A leveleskönyv szomorú és vidám emlékeket is ébresztett bennem, már csak azért is, mert tudom, Pákolitz és Csorba becsülték egymást, nagyon jó kollegiális viszonyban voltak.

Pákolitz Istvánt, a Jelenkor kedves “Pá-Pistáját” (szójáték a költő nevéből és utalás kántortanítói éveire), mint olyan sokan mások, én is tiszteltem és szerettem emberi tartásáért, becsületességéért, tisztaságáért, halkszavú, kedves verseiért.
Egyszer még interjút is készítettem vele a Baranyai Könyvtáros című helyi lapba A gyermekirodalom kérdései. Beszélgetés Pákolitz Istvánnal címmel. (1984. 2. sz. p. 19-21.)
Arra is emlékszem, hogy amikor Csorba halálhírét bejelenteni mentem a Jelenkor szerkesztőségébe, ő éppen ott volt és a halálhírt hallva olyan őszinte döbbenet és fájdalom ült ki az arcára, amilyet azóta sem nagyon láttam. És azonnal idézni kezdte az Állapotrajz című Csorba vers felejthetetlen sorait:

“fejemen belül a töviskorona
befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma”.

A Nagy Imrétől kapott könyv Csorba Pákolitzhoz írt 1994-es levelével fejeződik be. Nagy Imre jegyzeteivel együtt idézem:

“Csorba Győző levele Pákolitz Istvánhoz

Kedves Pistám,1
örömmel és együttérzéssel gratulálok szép kitünteté­sedhez, a Martyn Ferenc-díjhoz.2
Kérlek, hogy az eddigiekhez hasonlóan, kemény mun­kával és tartással folytasd, amit eddig csináltál. Még akkor is, ha igazságtalanul és meg nem érdemelten, sokszor nem kap­tad meg azt a rangot, amit Neked nem helyezkedés és hízelgés, hanem munkád és eddigi termésed adott.
Adja Isten, hogy még sokáig dolgozzál az eddigi ke­ménységgel és akarattal, s nem utolsó sorban sikerrel.
Baráti öleléssel:
Cs. Győző
Pécs, 1994. április 20.

1. Géppel írva.
2. A Martyn Ferenc-díjjal kapcsolatosan lásd: Nagy Imre: Mérlegre tett évek. Beszélgetés a Martyn Ferenc-dijas Pákolitz Istvánnal, Új Dunántúli Napló 1994. július 18. 11. Ebben a költő, többek között, a következőket mondta: „Az ember állandóan reménykedik, és mindig csalódik. Mégis bizakodásra va­gyunk ítélve, bár erre nálam gyakran csupán a vers megírásának ténye utal, nem pedig annak tartalma. Próbálom elkerülni a végső kétségbeesést. A költé­szet felfogásom szerint társadalmi tett, amibe az is beletartozik, hogy diákko­rom óta, amikor versírásra sarkallt egy árvíz élménye, mindig arról szólok, amit tapasztalok, ami körülvesz, s ez nem nagyon szívderítő. S mert így fogom fel a lírát, nagyon bánt, ha értetlenséget észlelek, vagy ha nem kapok vissza­jelzést. A kritika egyébként sohasem kényeztetett el.” Legyenek ezek e levél­füzér utolsó szavai! (E levél egy nappal korábban íródott, mint az előző, a Martyn Ferenc-díjjal kapcsolatos témája miatt azonban ezúttal, kivételesen, eltértünk a szoros időrendtől, ezzel zárván e levélválogatást.)”

Pákolitz István több fotóját is megtaláltam Csorba hagyatékában. Kettőt közlök.
Pákolitz fotója 1966-ból: Somogyi József, Pákolitz István, Rétfalvi Sándor, R. Fürtös Ilona, háttal Bizse János a Pécsi Művészklubban.
Közös kép 1993-ból: Pákolitz István, Galambosi László, Tüskés Tibor, Csorba Győző. Irodalmi est Pécsen a Várkonyi Nándor Könyvtárban. (Körtvélyesy László fotója)
Pákolitz verssel köszöntötte a hetvenéves Csorbát, Csorba pedig a hatvanéves Pákolitzot. Pákolitz István verse a Tűzbenéző című kötetben jelent meg. A kötet egy példányát Csorba kapta Pákolitztól, meleg ajánlással. A kötetet és a verset Csorba levélben is megköszönte. A levelet Nagy Imre beválogatta az emlékeimet felelevenítő Pákolitz István levelesládája című kötetbe is. (125–126. p.)

“Csorba Győző levele Pákolitz Istvánhoz

Pécs, 87. nov. 16.1

        Kedves Pistám,

hálásan köszönöm (köszönjük) a „Tűzbenéző”-t s a meleg dedikációt.
Mindenekelőtt annak örültem, hogy végre megjelent. Nem tudom, hogy a „Magvető” ezúttal miért volt annyira nagy­igényű. Több esetben nem ezt tapasztaljuk.
Ami a verseket illeti, megelégedéssel fedeztem fel ben­nük régi hangod elmélyült változatát.
Külön köszönöm a ne­kem ajánlott, megtisztelő „Gyémántragyogású” című versedet.
Szeretném kiemelni a kötetből az „Emlékeztető”-t, az unoka-verseket, a kert-költeményeket (tudom, hogy ebben rokonok vagyunk), a „Judit” címűt, a „Betszabé”-t, a „Megre­meg”-et s néhány emlékezőt.
Kívánom, hogy legyen erőd tovább dolgozni (szépek a novemberi Jelenkorban is a verseid), s könyvet összeállítani.
Gabikának kézcsók, Téged ölellek, Margitka üdvözöl.

Régi barátságunk ölelésével
Győző

1. Kézírás. A borítékon a postabélyegző dátuma: 1987. XI. 17.
2. Pákolitz István kéziratos naplója, amely általában igen tömör, sőt szófukar fogalmazású, a Tűzbenéző című kötet fogadtatásával elég részletesen foglalko­zik. Örömmel és elismerően nyugtázza e kötet szerkesztőjének recenzióját (Bizonyosság. Pákolitz István Tűzbenéző című kötetéről címmel jelent meg a Dunántúli Naplóban 1988. január 9-én), ezen kívül Bartis Ferenc és Marx József írásáról szól bővebben. Ebből az anyagból közlünk két részletet. „1988. január 2-án a Képes 7-ben Bartis Ferenc (a lap kulturális rovatvezető-helyettese) írt a „Tűzbenéző”-ről nagyon elismerően. Recenziójában a világ, az Ember fenyegetettségét emeli ki egyetlen nagy motívumként. Ha másért nem, hát az ilyen szép, jó hangú kritikáért érdemes volt megírni a Tűzbenézőt…” „Marx József az És-ben végképp letörölt a költök listájáról. A „Tűzbenéző”-ből csak a Csillagvédjegy-ciklust vesézi ki, név szerint fölemlegetve, kikről írtam „kézfogó verset: közéjük tartozónak tudván magamat”, holott csak voltam költő, méghozzá elismert; ám kegyetlen dolog, hogy – itt általánosságban beszél – rosszkor hal meg a költő, és se kritikus, se irodalomtörténész nem támaszthatja föl. Világos: engem már nem tart költőnek. Köszönöm. Főleg a főcímet: Versek (költők?) közmegegyezésre. És velem együtt lesöpri az asztal­ról Gyurkovicsot, Petrőczi Évát, Fábri Pétert és Rózsa Endrét.”

Csorba megjegyzéséből – „Nem tudom, hogy a „Magvető” ezúttal miért volt annyira nagy­igényű. Több esetben nem ezt tapasztaljuk.” – és Pákolitz István napló-jegyzetéből világosan látszik, milyen hátrányokat, sértéseket kellett (kell) egy “vidéki” költőnek elszenvedni fővárosi kiadótól és kritikustól.

Hogy vidám hangütéssel fejezzem be ezt az emlékezést, a Pákolitz István által írt Jelenkór pánteonja című összeállításból idézem a költő önmagát karikírozó versét. Lehet-e rossz ember, aki így tud magán nevetni?

De se ipso

Poéta clarus,
laureatus
parvusque natus
Pákolitz Stephanus:

hóttáig hitte maga-magáról,
hogy ösztönös-fölkent jokulátor;
bár maradt volna a szegény jámbor
paksi megváltó, pipázó kántor;
tenyésztett volna bogáncsból rózsát  – –

– punctum. Elvitte a Jelenkór-ság.
Jelenkor. XXI. évf. 10. sz. (1978. okt.). p. 991.

Köszönöm a könyvet és az emlékébresztést Nagy Imrének.

2. Balatoni nyár. Írófényképek az 1950-es, ’60-as, ’70-es években címmel kiállítás nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kiállításról itt láthatnak fotót.
Egy képen Csorbát, családját és baráti társaságát is megnézhetik a látogatók. A képet egy kedves ismerősöm fotózta a kiállításon és sajnálattal mesélte: a képaláírás szerint a képen Csorba Győző és Tüskés Tibor látható, de a velük levő hölgyek sajnos nem ismertek. Nos, örömmel jelenthetem, a hölgyek ismertek. A Digitális Irodalmi Akadémia Csorba-oldalára magam töltöttem fel a képet, s a kép mellett minden szereplő nevét pontosan megadtam. Most itt is leírom: “1972. július. Csoportkép a révfülöpi nyaraló előtt. Ülnek: Margitka, Csorba Győző, Fodor Andrásné Sárika, Tüskés Tibor. Állnak: Tüskésné Szemes Anna, Tüskés Tibor lánya, Tünde, Csorba Eszter, Zsófia és Noémi. (A felvételt Fodor András készítette.)” Jövő héten Budapesten járok, akkor jelzem a téves feliratot a szervezőknek.
A Csorba Győzőről készült képösszeállítás megtekinthető a PIM Csorba-oldalán (a Tovább gombra kattintva nyílik meg a teljes képgaléria), itt a kép mellett látható a felirat is.

3. Ezúttal is megkérem a Csorba Társaság tagjait, hogy aki még nem tette meg, szíveskedjen befizetni a tagdíjat.

Egyben kérem azt is, tájékoztassák ismerőseiket, barátaikat, rokonaikat, hogy társaságunknak bárki tagja lehet, aki a tagdíjat befizeti. (Dolgozóknak évi 2000,- Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak 1000- Ft) A szerény tagdíj ellenében terveink szerint idén két illetménykötetet kaphat majd a befizető, rendezvényeinket ingyen látogathatja és megkaphatja hírlevelünket, amennyiben e-mail címét megadja.

Kérjük intézmények, vállalatok támogatását is, hogy célunkért, Csorba és a pécsi irodalmi műveltség minél teljesebb megismertetéséért, eredményesebben dolgozhassunk. Tőlük az éves tagdíjnál nagyobb támogatást is örömmel fogadunk.
Az adományozók címét – engedélyükkel – itt, a Csorba Győző Honlapon, Csorba facebook-oldalán ill. a Csorba Társaság hírleveleiben is közzétesszük.

Számlaszámunk: Mohácsi TakarékBank 50400113-16108561

Köszönöm figyelmüket.