1. Mai ajánlat Csorba youtube csatornáról: Arany János: Walesi bárdok. Előadja Sinkovits Imre (Latinovits előadásával összehasonlítható itt) és Szabó Lőrinc: Séta közben. Előadja Fenyő Iván. Gondolom, a versek és az előadások nem csak nekem tetszenek. [A videók valamiféle szerkesztési hiba miatt, amelyet javítani nem tudok, csak holnaptól, 26-tól lesznek elérhetők. Elnézést kérek. P. L.]
Csorba youtube csatornájára feltöltött videók listája. (176 cím; 2025. 01. 19. A címlista itt megtekinthető.)
Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a videókra, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.

4. Mai vers Csorba válogatásomból:

Egy szépséghez

Úgy kellene
hogy kelleme
hogy külleme
hogy kívánnék csak állni ellene
s toporzékolna bár aprócska szelleme
ahogy nem illene
s idétlen jelleme
akkor is míg erőmből tellene
úgy kellene
hogy arcom minden sárt felejtene
s undora-e? szerelme-e?
végül egyet jelentene
hisz jelleme
hisz szelleme
hisz kelleme
hisz külleme – –

úgy kellene úgy kellene

Megjelent: Szemközt vele. Bp. : Magvető, 1991.
Itt jegyzem meg, hogy a linkre kattintva az egész kötet olvasható lesz, a baloldali sávban pedig a tartalomjegyzék és a metaadatok is elérhetők.
A Csorba egyik utolsó verseskötetében megjelent ironikus vers búcsúzó a szép nőktől, akiket Csorba úgy szeretett, akik után mindig megfordult.
A búcsút igazolja a kötet másik verse, nem sokkal az Úgy kellene után, az Illannak ki.

Illannak ki

Mint aki előtt keresztutca-sarkon
sorra eltűnnek kik után sietve
iparkodott hogy még elérje őket
mert nem maradt csak egy-egy szoknya-csík
egy-egy kemény lábszár búcsúztatónak
és tudja már hogy soha sem jut el
a sarkig hogy visszatarthassa őket:

úgy illannak ki rokkant életemből
kedves legkedvesebb barátaim
s főként a nők a drága drága nők

Galsai Pongrác, az egyik legjobb és legértőbb Csorba-barát, a Záróra a Darlingban című kötetébe is beválogatta a Barátom, Győző című arcképvázlatát. Csodásan pontos, fanyar humorú írás Csorbáról, melyben Galsai így jellemzi a fiatal költő és a nők kapcsolatát: “Azon a szilveszteren […] bizonyára a nőkről is vidáman megcseréltük élménye­inket. (Mert kimaradhatnak-e éppen ők egy dévaj kanmuriból?) Csorba akkor már bol­dog férj volt, szigorú hűségelvekkel, de a csi­nosabb lányok után rendszeresen megfor­dult az utcán, „Azannyát!”, rikkantotta, s kivált imádott a fehér nemről beszélni, kéjesen élvezte a bugyiügyeket, szinte kicsikarta belőlem, a lehető legnagyobb részletességgel…” (Pontozás az eredetiben. In: Záróra a Darlingban. Bp. : Magvető, 1986. Rakéta regénytár. 108–109. p.) A szerelmes Csorbáról szól ez a blogbejegyzésem.

Ahogyan azt az előző hírlevélben ígértem, most közlöm az alakuló közgyűlésen el nem mondott, de előre leírt köszöntőm szövegét, a személyre szóló köszönetekkel.

„Tisztelt Egybegyűltek!

Csorba nem szeretett sok ember előtt szerepelni, ha valahol meg kellett jelennie, vagy hozzá ment valaki ismeretlen, a „neves” napon nem is tudott dolgozni. Mikor öreg és beteg volt, azt mondta: »Csak Bertók Lacit szeretem, hogy jön, mert őelőtte nem kell viselkedni«. Valahogyan én is így vagyok ezzel, nem szeretek beszélni, szerepelni, viselkedni, inkább a számítógép mellett szervezem a dolgokat.
Hogy most mégis beszélnem kell, azért van, mert – noha jól tudják ők is, hogy illik, hogy szükséges – a Csorba-örökösök – lányok, unokák, dédunokák – közül senki nem akar megszólalni, belőlük nem lehet nagyobb csoport előtt nyilatkozatot kicsikarni. („Kiscsoportban” annál inkább beszélnek, kérés nélkül is. Hajaj!) Hát most itt állok, mást nem tehetek: mint egyetlen beszélő a családból megköszönöm a „hallgatag” utódok nevében is először mindenkinek együttesen és aztán egyenként is, hogy eljött, jelenlétével, munkájával támogatta a társaság megalakulását.
Külön köszönöm a most megjelenni nem tudó dr. Hoppál Péter államtitkár úrnak, hogy elvállalta a védnökséget még nem is létező társaságunk fölött, s köszönjük üdvözlő szavait. Bízunk benne, hogy védnöksége erős támasz lesz számunkra.
Köszönjük dr. Őri László alpolgármester úr emelkedett és irodalmi ihletésű köszöntőjét, melyben az alakuló Társaságot szeretettel engedte útjára, s figyelmet és támogatást ígért a jövőben is.
Köszönjük prof. dr. Nagy Imre egyetemi tanár úrnak, hogy szép és okos szavakkal, tulajdonképpen egyetemi előadással indította útjára társaságunkat. Bízunk benne, hogy tudós támogatása az amatőr szervezőknek megadja azt a támaszt és biztonságot, ami egy ilyen szervezet fenntartásához szükséges. Külön köszönjük, hogy az első hívó szóra vállalta az elnökséget.
Köszönjük Bertók Lászlónak nagyszerű beszédét. Ki tudja hányadszor bebizonyította, milyen mély az a szeretet és tisztelet, alkotótársi együttműködés, amely Csorba Győzővel összeköti. Nagyszerű alkotói, emberi kapcsolat, nagyon mély szeretet volt a két alkotó között már Csorba életében, mely kapcsolatnak az erejét az idő, s Csorba halála sem törte meg. Köszönjük, kedves Laci!

Köszönjük dr. Pesti János tanár úrnak az ötletet – mert ő az ötletadó! – és azt a fáradhatatlan munkát, amelyet az elmúlt két és fél hónapban végzett. Ötletei, tanácsai, melyekkel napról napra bombázott, mindig hasznosak voltak. Ahogyan mondani szokták, nélküle ez a társaság létre sem jött volna… És ez most nem pusztán szólam, szórul-szóra igaz. Köszönjük neked, kedves János, ahogy a levelezésben mindig megszólítottalak – minden segítségedet.

Köszönjük a támogatást dr. Zalay Szabolcsnak, a Leőwey Klára Gimnázium igazgatójának, hogy a jóvoltából most itt lehetünk, hogy a szervezést végig támogatta, s hogy dr. Nagy Imrét figyelmünkbe ajánlotta – megjegyzem, sok más ismerősünkkel egyetemben –, s nevünkben aztán föl is hívta és föl is kérte a társaság elnöki tisztének elvállalására.

Külön köszöntöm azokat, akik üdvözölték az alakuló társaságot: Jókai Anna Kossuth-díjas írót, Ágoston Zoltánt, a Jelenkor főszerkesztőjét továbbá Szakály Sándort, a Berzsenyi Társaság elnökét, s köszönöm kedves és támogató soraikat.

Köszönjük az előadóknak, Sólyom Katalin Jászai-díjas művésznőnek, a kedves énekkarosoknak és vezetőjüknek Bontovics Jánosné Rába Máriának, dr. Hernádi Lászlónak Mihálynak, barátomnak, hogy közreműködésükkel emelték a gyűlés színvonalát.

Köszönjük dr. Tóth Noémi ügyvédnőnek, hogy első szóra felkarolta, hivatásának nevéhez méltón védte ügyünket, s most is készíti a jegyzőkönyvet, hogy társaságunk megalakulását hivatalosan is bejelenthessük.

Köszönjük mindenkinek, aki tevékenyen részt vett a szervező munkában, mint pl. Lukics Gyöngyi tanárnő, a termek, a technika és a kedves technikus biztosításával, továbbá mindenkinek, aki leveleivel, ötleteivel segítette munkánkat… és itt most eltekintek a felsorolástól, mert holnapig nem érnék végére. A levelezőlistámban 130-nál több név szerepel.

Tehát köszönet mindenkinek még egyszer, a szervezők és a Csorba család és csatolt részei nevében!

És akkor a zárás, a búcsúszó helyett jöjjön a meglepetés: jól tudom, ilyen alkalmak után kis vendégséget, traktát szoktak tartani a szervezők. Kérem, mi most egy irodalmi vendégséget tartunk a testi helyett, ne haragudjanak meg érte, reméljük, örömmel fogadják majd.

Két könyvet mutatok be most, irodalmi csemege gyanánt.
Ez az Ady-összes kötet, amit mutatok, első az Ady-összesek közül, 1930-ban az Athenaeum adta ki. Érdekes története van. Idézem Csorbát A város oldalában című beszélgetéskötetéből: »A jezsuiták úgy voltak Adyval, hogy nekik nem volt jó, mert »istentelen«, »vallástalan«, »hazátlan« és a többi. Úgyhogy mi nem tanultunk szinte semmit hivatalosan Adyról. Én viszont már ötödikes koromban agyonolvastam Adyt, mert nővéremnek, aki Dunaszekcső-szigeten lakott, volt egy Adyja, egy Ady összese. És én akkor, ötödikes-hatodikos koromban, nyári vakációmban éjjel-nappal Adyt olvastam. Kevés olyan verse van az ismertebbek között, amiből legalább egy-egy sort ne tudnék még most is.« Halász Antalné, azaz Csorba Ilona volt az a nővér, aki Szekcső-szigeten lakott, akihez Csorba nyaranta járt. Csorba Ilona és Halász Antal unokája Halász Miklós, ki a Pécsi Sörgyár kiváló főmérnöke volt, s itt él Pécsett ma is, éppen négy nappal ezelőtt adta nekem ezt az Ady kötetet, amit most a kezemben tartok és aminek a kivetítőn is láthatják a képét. És a tulajdonbejegyzésből és annak datálásából világossá válik: bizony, ez a kötet az, amiből Csorba Adyt megismerte, megszerette. Ez hát az egyik csemege, azt hiszem, az érdekes véletlen, hogy éppen most került a kezembe, még különlegesebbé teszi a könyv történetét.

A másik kis könyvecske, amit bemutatok, szintén érdekes előzmények után került most ide, nem is egy példányban. Megint Csorbát idézem, megint a Város oldalában c. beszélgetés-kötetből:
»József Attilával úgy voltam, hogy mikor őt, az ő verseit megismertem, akkor egy időre Ady háttérbe szorult, és kicsit meghűlt a kapcsolat közöttünk. De később láttam, hogy óriási nagy költő volt Ady is. Csak a szecesszió és az enyhe pozőrség benne… Ez néha még most is bánt, most is észreveszem […] Gyűjtögettem a pénzt meg a verseimet. S amikor negyedéves lettem [a Pécsi Tudományegyetem Jogi Karán. P. L.], 1938-ban, akkor már összeszedtem annyi pénzt, hogy azon kiadhattam egy kis kötetet. Ez volt a Mozdulatlanság. (A költő Noémi nevű, középső  lányának – Cilikének – dedikált példánya. Címoldal.) Én tehát 1938-tól kezdve már valóban kötetes költő voltam. A könyvecskére az volt ráírva, hogy Nemzetvédő kiadás. Valamit rá kellett írni, valami impresszumot. A név mögött csak egy magánnyomda neve állt. Ott, ahol most a színházi klub van, működött egy Mayer A. Géza és Társai Nyomdai Műintézet. Ez a hosszú nevű cég nyomta ki Weöres Sándor és Takáts Gyula egy-egy kötetét is. [… ]”

Egy különös kötet a kiadó közreműködésével:

A helytörténeti szempontból is fontos könyv kiadói: Pécs-baranyai címtár 1942. Összeáll. Császár Géza. A kép forrásának megjegyzése: „A rendelkezésre bocsájtott hivatalos adatok alapján összeállította, a szerkesztésért és kiadásért felel: Császár Géza. Dr. Karl könyvkiadó, könyv-, zenemű-, papír- és írószerkeresk. k. t. kiadása, Pécs, 1942. (Belül: Dr. Karl Könyvesbolt és Könyvkiadó kiadása) Nyomtatta 1-256 oldalig a Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A. Géza és Társai Pécs. 257 oldaltól a befejezésig a Rákóczi Nyomda (Keller József) Pécs.”

[Itt és most jegyzem meg, hogy ez a kiadó adta ki a sokak által – főként a kommunisták és szocialisták, de a nyilasok által is – méltatlanul sokat támadott de Csorba által mindig védett Esztergár Károly, Pécs egykori polgármesterének szociálpolitikai írásait is ez a kiadó adta ki. (Esztergár Lajos: Gyakorlati szociálpolitika. Pécs szabad királyi város szociálpolitikai beszámolója, Pécs, Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, 1933. ; Esztergár Lajos: A szociálpolitika tételes jogi alapja, Pécs, Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, 1936. ; Esztergár Lajos: A szociális munka útján, Pécs, Kultúra Könyvnyomdai Műintézet, Mayer A. Géza és Társai, 1940. ; Esztergár Lajos – Somogyi Ferenc (közzéad.): A magyar szociálpolitika feladatai. A vármegyei szociális tanácsadók és közjóléti előadók pécsi országos szociálpolitikai értekezletén elhangzott előadások, Pécs, Kultúra, 1940.) Én nem is írok semmit Esztergár Lajosról, beszélt róla sokat Csorba A város oldalában című beszélgetőkötetben. Kérem, itt olvassák el, mielőtt bedőlnének az utólag okoskodó (néha mocskolódó), Esztergárt kritizálóknak. Szerencsére, ha jól tudom, a pécsi utca nevét nem változtatták meg és Esztergár emléktábláit sem szerelték le. Remélem, sem Csorbát nem ítélik el a mostani „zsűrorok”, mert elismerte Esztergár jó tulajdonságait, sem pedig Margitkát, mert gépelte, iktatta Esztergár hivatali iratait. A mai kritikusoknak pedig szíves figyelmükbe ajánlom, hogy a zsidóüldözés német „találmány” volt, a leigázott országok vezetői a német utasítások végrehajtói voltak. A mai okosoknak még azt is javaslom, „tetszettek volna” akkor élni. És mivel nem akkor éltek, talán nem érdemes olyasmit állítani, hogy a magyar csendőrség részéről tapasztalható helyi brutalitásokat a németek is több ízben elítélték. Nahát, unglaublich! A magyar csendőröket és adminisztrációt még ezek a szívjóságukrók ismert nácik is elítélték, akik aztán a gázkamrákban olyan hihetetlenül sok zsidót tüntettek el, ausradiren… P. L.]

Csorba emlékezésének folytatása:
„A Mozdulatlanságban van egy olyan vers, amelyet József Attila halála ihletett. Azt hiszem, ez az első versek egyike volt, amely megjelent József Attila halála után. A költő december 3-án feküdt a vonat alá, és az én kötetem a következő év legelején jelent meg. De ezt a verset még 1938 [sic! 1937. P. L.] decemberében megírtam. Lehet, hogy valaki más is írt búcsúverset a költőről, mindenesetre én az elsők között voltam. József Attilát már akkor nagyon szerettem. […] A kötetből annyi van még most is, hogy Noémi lányom, akinek jó humora van, azt mondogatja, hogy megkérünk majd egyszer egy pilótát, hogy alkalomadtán szórja szét őket, mint a röpcédulákat szokták.”

(Be akartam mutatni az ülésen a Mozdulatlanság egy különleges példányát, amelyet Csorba 1942-ben »Kicsi Margitkának”, azaz leendő feleségének, Velényi Margitnak ajánlott, erre azonban – szintén időhiány miatt – nem került sor. Itt most közlöm a dedikáció  képét, annyi magyarázattal, hogy Csorba egész életében kicsikémnek, kicsinek vagy Ancikának, Ancuskának, szólította feleségét.)

Margitka az ajánlás időpontjában Esztergár Lajos polgármester titkárnője volt. Ez volt az iroda, ahol Csorba, egyre gyakrabban megfordult, mígnem feleségül vette „Kicsikét”. A képet nézve – ahogyan ma mondanák – talán nem véletlenül…

Nos, a kis füzetszerű kötetecskét megőrizte Csorba és felesége, mi is megőriztük mindenféle viszontagságok, költözések közepette, s most itt van önök előtt. Hoztam belőle annyi példányt, hogy minden jelenlévőnek tudok adni egyet. Mégiscsak stílszerűbb kiosztani a Csorba kötetet az újonnan alakult Csorba Társaság tagjai között, mint repülőről leszórni a városra. Szeretettel adjuk Csorba sírontúli ajándékaként, s az utódok köszönetét is kifejezve. Kérem, fogadják szeretettel és olvassák a költőt, ne csak ezt a kötetét, hanem minden versét. Köszönöm mindnyájuknak a támogatást és a jelenlétet.”

Ez lett volna a beszédem az alakuló közgyűlésen, de csak rövidítve, nagyon kapkodva tudtam előadni: mint írtam a hallgatóságot a hosszú gyűlés és műsor kifárasztotta, nem akartam még jobban terhelni őket.
A kötetek kiosztása után dr. Zalay Szabolcs kért még szót, megköszönte, hogy náluk voltunk, támogatásáról biztosította a társaságot és arról, hogy helyre, ahol összejöhetünk, a jövőben sem lesz gondunk, majd köszöntötte a társaság szervezőit.

A búcsúzás valójában Csorba búcsúzása volt: az említett Jelenkor-film második részéből az a záró részlet, amelyen Csorba Győző és Csuhai István, a Jelenkor akkori szerkesztője sétál a Széchenyi téren, a Jelenkor Szerkesztőségéből a Megyei Könyvtárba. (Csorbát akkor már kísérni kellett, olyan gyenge volt…) Amikor a költő fiatal barátjával lassan eltűnik a tér sarkán a kép elmosódik, s úgy érezzük, mintha Csorba is beleolvadna az elsötétülő képbe… (14 p 20. mp-14 p 50. mp.)

Köszöntöm, aki végigolvasta a beszámolót, megnézte, elolvasta a mellékleteket is. Remélem, úgy érzi majd, megérte a fáradtságot és gyakrabban kezébe veszi ezután Csorba köteteit.
A költő gondolatait ajánlom végül figyelmükbe:
„Szűnjék meg a »líra« szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni. Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből” (Csorba Győző: Összegyűjtött versek. – Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1978. Magamról, verseimről. Utószó. 1977. május.)”

És akkor ugorjunk a mába. Úgy gondolom, ha már olyan sok támogatót emlegettem fentebb, így utólag illik további neveket megadni, olyan tagokét, akik szinte az elejétől végig támogatták kis társaságunkat. Az alábbi lista szinte mindent elárul: kevesen voltunk, de kitartottunk.

A Csorba Győző Társaság befizetői, befizetései, 2024.

Achs Ágnes                                        3000
Bajsz József                                        10000
Friedszám Márta                              5000
Hajdinák család (Csorba Eszter) 20000
Horváth Eszter                                  2000
Kende Kata                                        1000
Kereszturi József                              2000
Kiss Tamás                                        5000
Nagy Imre elnök                               2000
Pintér – Csorba Család                 10000
Radics Éva dr.                                    1000
Roisz Andrásné                                 1000
Sárosi István dr.                                3000
Sárvári Csaba dr. és neje               2000
Staub Ernő                                         1000
Szabó László dr. és neje                10000
Szirtes Gábor dr.                               2000
Zalay Szabolcs dr.                            2000
Meg kell még említenem Boda Miklóst, aki minden évben és Takács Ferencet valamint dr. Pesti Jánost, mint olyan tagokat, akik többször fizettek tagdíjat, ha nem is minden évben. Fontos segítőink voltak még Aknai Tamás (aki az egész A város oldalában című Csorba beszélgetéskötetet fölolvasta és neje, a kedves Timkó Luca, valamint Bársony Kinga, a mindig precíz, de mindig mosolygó könyvelőnk.

(Köszönjük a befizetéseket. A tagdíj dolgozóknak a kezdetektől évi 2000 Ft, nyugdíjasoknak és diákoknak 1000 Ft. Sajnos, diák tagunk nem volt … és most már nem is lesz. Akik a lista szerint többet (jóval többet) fizettek, mint a tagdíjuk lett volna, minden évben ugyanígy tettek, külön köszönet nekik! Ha valaki összeadja a tagdíjakat, rájöhet, hogy az nem volna elég sokra: évi 100 eFt a honlap tárhely díja, 40 eFt a könyvelőé. A hiányt pályázati pénzből vagy „zsebből” pótoltuk. A Társaság külön helyet nem bérel, munkatársakat nem fizet: minden munkát én végzek, külön díjazás nélkül, „önként és dalolva” , a munkahelyet, villanyt, fűtést a házunkban biztosítom, összejöveteleinek a Csorba Győző könyvtár biztosít helyet, térítés nélkül, amiként a Csorba Győző Emlékszobának is. Ezekért is külön köszönet. Igyekszem a következőkben pénzügyekkel nem foglalkozni, de ennyit kénytelen voltam..)

Kiemelek még néhány nevet. Olyan segítőim ők, akik mindig készségesen álltak rendelkezésemre (vagy én az övékre:), így a kapcsolatunk a némely esetben nagy távolság ellenére is szoros.

Az Őrvidéken élő nagy őrző;) dr. Radics Éva az egyik, akivel Csorba barátjának, Takács Jenőnek az életművével kapcsolatban kerültem levelező és személyes viszonyba, a Sümegen élő Kende Kata a másik, akivel pedig nagyapja Várkonyi Nándor „hozott össze”. Remélem, mindkettejükkel zavartalan marad a kapcsolatunk és sokszor kérhetjük még egymás támogatását, ami egyben azt is jelenti, hogy marad a munkához még egy kis hátralévő idő életünkből.

Számítógépes segítőimet is meg kell említenem. A kitűnő Horváth Ádám informatikust, aki ennek a honlapnak a létrehozásában szerzett múlhatatlan érdemeket, úgy is, hogy a tárhelyet nagyon sokáig, több mint 10 évig ingyen biztosította számunkra és segített a szerkesztésben, majd Vezér András Dániel informatikust, aki az egész honlapot meg- és felújította, új arculatot megjelentést alkotott a facebookon is, hirdetéseinket intézte és a tárhelyet – immár fizetősen – biztosítja.

Farkas Ákost is említenem kell: tudós pályázatíró segítőm volt ő, kimenett engem, a buta kéregetőt, pályázatírói tehetetlenségemből.

Külön – immár síron túlra címzett – köszönet jár még dr. Hernádi László Mihálynak, jóbarátomnak, aki haláláig blogomnak  nemcsak korrektora, de szigorú  lektora is volt.

Nagy köszönet jár még Sólyom Katalin színművésznek, aki több előadással segítette életben tartani Csorba emlékét társaságával a Vers – és Prózamondó Pedagógusok Műhelyével.

De kiemelem még Kiss Tamás és Kiss Zoltán tudós könyvtáros kollégáimat, akik a tanulmányok, könyvek sorának, irodalomtörténeti kincseknek az internet mocsarából való „kibányászásában” segítettek nekem – és elnökünknek prof. Nagy Imrének is.

A köszönetek sorát majd még folytatom, mert ennek a bejegyzésnek így soha nem jutok a végére…

A Társaság kétszer kapott támogatást a Bethlen Gábor Alapítványtól (a számítógépes fejlesztésre és a hirdetésekre), egyszer pedig dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselőtől (ebből adtuk ki a Csorba 100 című emlékkötetet), s a Csorba 100 konferenciát támogatta jelentős összeggel a Baranya Megyei Közgyűlés és Pécs Város Önkormányzata valamint a Csorba Győző Könyvtár.

6. A következő alkalommal az emlékidézés folytatása mellett bemutatom még az Irodalom 12. című kötetet, amelynek illetménypéldányát nemrég kapták meg a Csorba örökösök. A 11. kötetről a 269. Csorba blogban írtam. Akkor tett általános észrevételeim megegyeznek a most érkezett kötetre is elmondhatókkal.

5. Sajnos, a könyv (anyaga) sem örök.  A tartalma, mondanivalója azonban örök érvényű lehet. Hacsak a sokszor elátkozott digitalizálás vagy az újabb kiadás meg nem menti. Persze az eredeti az más: színre, szagra, fogásra is… De nagyon vigyázni kell a könyvre, mert minden(n)ek ellenére is közös kincsünk.