Emlékezzünk!

szeptember 16-án 17 órakor a Tudásközpont kis konferenciatermében
az 1995 szeptember 13-án eltávozott Csorba Győzőre,

valamint emlékezzünk a Pécsi Köztemetőben nyugvó barátaira, tisztelőire, híres pécsiekre sírjaik fotójának segítségével.

A Társaság korosabb tagjaira és a kiszámíthatatlanul meleg időre tekintettel nem tervezünk sétát a sírokhoz, hanem pdf vetítéssel fotókon mutatjuk meg a sírokat és emlékezünk az ott pihenőkre. Kérem, a jelenlevők nyugodtan mondják el történetüket az elhunytakról sírjuk fotója előtt,

mert az ember tényleg csak addig él, amíg emlékeznek rá.

A Csorba Társaság így éltessen sok embert Csorba emléknapján, ne csak a költőt.

(A sírokat a napokban Pintér László fotózza, de szívesen fogad fotókat bárkitől 15-én estig, hogy többen bekerülhessenek az emlékezés délutánjába. Pécsről eltávozott és más városban eltemetett, de Pécsett is élt, Pécsett és Pécsért is tevékenykedő alkotók sírjairól is várunk fotókat.)

Jöjjenek és küldjék, hozzák el fotóikat, mondják el emlékeiket!

Szeretettel várjuk a megemlékezésen.

Csorba Győző sírjának részlete. 2022. halottak napja. Pintér Bálint fotója.

1. Ma nem bővítem Csorba youtube csatornáját, jövő héten újra jövök a versekkel.
Kérem, kísérje figyelemmel a csatornát (nem mindig hétvégén frissítek), lájkolja a videókat, ajánlja barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.

4. Mai vers Csorba válogatásomból.

[Az élet minőségét…]

Az élet minőségét (s mindenét, ami érzékszervet elégít
ki és szellemi-lelkiséget) s méginkább értékét a legkülön-
félébb kivételek ellenére én állapítom meg, éspedig rend-
kívül szuverén módon.

Idegesít, ha amiatt zaklatnak, hogy egy nő, akit ked-
velek, primitív, buta, selejtes. Ami engem benne izgat,
nyilván olyasvalami, ami másból hiányzik. Hogy ez mi?
Hogy éppen barna a haja? Széles a csípője? Hogy pecke-
sen jár s ugyanakkor álmatag?

De hölgyeim (esetleg uraim)…! Önök nem éppen így
vannak?

Talán nekem adakozóbb a fantáziám? S ezért gazda-
gabb vagyok? („… nem bírt magának mindent vallani, s
ráaggatott díszeiből egy nőre”. [Ady])

Akikre sok fér, azok a legszegényebbek. Nem egyik
oka-e ez a szexepilnek? Meg aztán a mindenkori adakozó
jóérzése. Mert adni jobb, mint kapni.

Ne akarjanak racionális magyarázatot!

Itt fordul elő az a fura eset, hogy egy hosszú sorozat
„nem” (vagy mínusz) összeadva igen-t (vagy pluszt) ad.

Azzal viszont, hogy telerakom mindkét kezét, tele-
aggatom tetőtől-talpig az én kincseimmel, lehetővé válik,
hogy aztán a tenyerem tartsam elé, s ő ismételten meg-
töltse. Olyan ez, mint amikor a szülő pénzt ad a gyerme-
kének, hogy az ő számára vehessen ajándékot. Ilyen-
kor a kéz válik fontossá, amelyik adja, nem az ajándék
eredete.

A lelki higiéniához a magamfajta embernél hozzátar-
tozik az efféle szemfényvesztő társasjáték. És hagyjanak
békén az erkölccsel s az illemmel! A megbotránkozások
még annak az életellenes szemléletnek maszkás fattyai,
amely szemlélet terrorisztikus erőszakosságával
nagyon riadttá, gyámoltalanná igyekezett tenni az embert,
hogy eszközül bármire fölhasználhatóvá váljék.

Ha szégyellnem kell viselkedésemet és véleményemet
– örömmel vállalom a szégyent. Ez kívül van rajtam,
lelki higiéniám pedig belül. És az utóbbi nekem fontosabb
amannál.

A múzsa eltűnhet, ha a mű megmarad. El is tűnik a ta-
pasztalatok szerint.

De ameddig ihletni képes, bűn elkergetni.

(1983. V. 23.)

A filozofikus írás (prózaversnek sem nevezném) A Hátrahagyott versek című kötetben [Pécs : Pro Pannonia, 2000] jelent meg. Bertók László szerkesztő javasolta erősen a kézirat beválogatását, a tördelés is az ő javaslata alapján történt, a kéziratban folyamatosan írt szöveg volt.

A fenti írást olvasva nyugodtan kijelenthetjük akár azt is, hogy ez nem szerelmes vers. Mert ugyan ki gondolná erről filozofikus elmélkedésről, hogy az alább idézett szerelmes versek válogatásba illik? Pedig, ha másért nem, az utolsó két gondolat miatt odatartozik, hiszen a szöveg a(z örök) múzsáról szól, akit a költő választ(ott) magának egyszer valamikor az életében, más múzsák előtt és után, és aki eltűnhet, és „El is tűnik a tapasztalatok szerint”, de az általa ihletett mű megmarad, s akit bűn volna elkergetni, ameddig ihletni képes. Csorbát ebben a korszakában (is) több múzsa kísértette, kóstolgatta, s a költő nem is mindig maradt érzéketlen irántuk. Talán éppen ezt magyarázta (magának is) a fenti sorokkal.

Csorbáról „Nők, asszonyok, erotika, szerelem címmel egy oldalt is összeállítottam régebben a honlapon, itt. Ennek a bevezetője csonka és rövid. Margitka életében készítettem az első, bővebb változatát, amelyet elkészülte után természetesen bemutattam neki, jóváhagyja-e, közölhetem-e? Akkor ő megkért rá, ne tegyem közzé, legföljebb majd csak az ő halála után sok évvel. Természetesen nem jelentettem meg azt a bevezetőt, hanem csak az itt olvasható rövidet. A bővebbet hiába keresem, nem találom, újra megírni nincsen időm, s talán nem is érdemes. Maradjunk ennél, a feleség által jóváhagyottnál.

Csorba Győző és az ő örök múzsája:

Csorba Győző és élete végéig ihlető (és támogató) múzsája, Margitka 1950-ben.

Kérem, szemelgessenek összeállításomból, olvassák a szerelmes Csorbát, érdemes!

De van még egy tételmondat filozofáló írásban: „Ha szégyellnem kell viselkedésemet és véleményemet – örömmel vállalom a szégyent. Ez kívül van rajtam, lelki higiéniám pedig belül. És az utóbbi nekem fontosabb amannál.”

Ez „lefordítva” azt jelenti, hogy Csorba mindig kimondta, amit gondolt, mindig azt csinálta, amit helyesnek vélt, és nem érdekelte, mit gondolnak róla miatta. Ami aztán persze rengeteg konfliktushoz vezetett. Mert a költő, a mindig kint levő tüskéivel sokakat megsértett, a megbántottak kritikája, elutasítása miatt viszont aztán ő sértődött meg, mert hiszen belső higiéniája azt kívánta-követelte tőle, hogy mindig a saját véleménye szerint beszéljen, cselekedjen. Ahogyan egy (nem vér)rokona mondta: „megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatásaival, kritikáival sokakat ellök magától, aztán panaszkodik, hogy kevés a barátja”. Talán jobban megérti ez a rokon a költőt, ha ismeri a fenti idézetet. Bár lehet, megbocsátani akkor sem tudott volna neki.

5. A Csorba és Pécs kapcsolatát bemutató sorozatom 4. folytatása következik. Kabdebó Lóránt az elvesztett otthonokról beszélgetett Csorbával a Magyar Rádióban. Az itt olvasható beszélgetés a rádióban elhangzottak átdolgozott változata. A bevezetőt idemásolom, pontosan megmutatja, miért tartozik ebbe a sorozatba a beszélgetés. Ám a pécsi életen kívül sok mást, római hónapokat, életfilozófiát is megismerünk a beszélgetésből a költőtől/ről.

„– Csorba Győzőt egy kert közepén álló házban találom. Előzetes beszélgetésünkkor említette: ez a tizenkettedik lakása. Hadd kérdezzek most ezekről. Azt hiszem, történetük egyben egy kis várostörténet, sőt irodalomtörténet is lehet.
– Valóban ez a tizenkettedik hely, itt Pécsett, ahol lakom. Mindig Pécsett laktam, ennélfogva számomra az élet helyszínét Pécs jelentette. [Kiemelés tőlem. P. L.]
– Persze, majd megengeded, hogy beszélgetésünk során azért mégis más helyszín felé is kitekintsünk.
– Természetes. De most szeretném röviden elmondani, hogy ez a tizenkét lakás hogyan és miért következett egymás után. Ugyanis, ha az én idén betöltendő hetven évemet elosztjuk tizenkettővel, akkor kereken hat és fél, ha jól tudok számolni, jut egy lakásra. Viszont ebben a lakásban, ahol most lakom, már huszonhetedik éve élek, ami azt jelenti, hogy nem egészen arányosan oszlottak meg a különféle lakóhelyeim évei. Ebből az is következik, hogy a költözködéseim nem mindig önkéntesek voltak.”

Különösen érdekes Kabdebó Lóránt utolsó kérdése és a rá adott Csorba válasz. Idézem:

– És befejezésül egy furcsa kérdést. De akik verseidet ismerik, nem fogják annak érezni. Elvesztett otthonokról kérdeztelek, és most megkérlek majd, hogy A latin nyelvtan című versedet olvasd föl, és azt kérdezném, hogyan látod, mint elvesztett otthont, magát az életet, magát az emberi testet. [Kiemelés tőlem. P. L.] Te magad mondtad, hogy gyerekkorodtól a halállal megszokott a kapcsolatod. Utóbbi évtizedeidben épp az öregedést regisztrálod verseidben. Annak fázisait, filozófiáját, magatartását.

A vers (Nyilván Csorba elmondja. Sajnos a hangfelvétel nincsen meg.)

A LATIN NYELVTAN

A latin nyelvtan bennem szétesőben,
állott pedig meg-nem-rendíthetően,
s nemcsak magamagát tartotta bennem,
vigyázott rám is egy-egy csúf időmben.

Fogódzhattam belé mindig nyugodtan,
akárhány földrengéses pillanatban,
ha tárgy-, részes- vagy birtokos esetbe,
ha bármilyen másikba is jutottam.

Latin idézet jött nemrég a számra,
de közepét a feledés kirágta,
s főnévvel a melléknevet nehéz volt
egyeztetnem esetbe, nembe, számba.

És megriadt bennem valami akkor:
ilyen furcsán is támad az öregkor,
hogy egy biztosnak-vélt részünk leporlik,
mint orr, fül, kéz, lábujj egy kőszoborról?

És kapkodás lett bennem és üresség,
fölbomlott egy öröknek-hitt szövetség.
Ó, latin nyelvtan, rend, erő, szilárdság,
ó, tisztességtelen, csaló öregség!
(Görbül az idő 34. p.)

A válasz pedig így szól:

„Hát eddig van a vers. Mármost, hogy kérdésedre feleljek, valóban tulajdonképpen átvitt értelemben az életet is lehet egy ember otthonának tekinteni a legáltalánosabb vonatkozásban. Ha az ember az életét elveszti, akkor ehhez képest az úgynevezett szoros értelemben vett otthonok, a lakások teljesen jelentéktelenné válnak. Én, ahogy az idő múlik és öregszem, egyre inkább érzem ennek a nagy „vesztés”-nek a közeledését. Egyre inkább fájlalom, hogy a vége felé járok életemnek. Ennek a problémának igyekszem mindenféle oldalról megközelíteni a lényegét, az értelmét, keresem a magyarázatát. Tulajdonképpen tehát az egész élet értelmét és értelmezését. Hiszen ha az ember idekerül ebbe a világba, itt egy darabig él, aztán végképp eltűnik, akkor mégiscsak szeretné tudni, hogy miért jött ide, hogy mi volt az értelme annak, hogy itt élt, és hogy miért tűnik el végképp. Hát ez a vers, amit én fölolvastam most, tulajdonképpen csak egyetlen egy vetülete ennek a problémának. Az utolsó sorok, amikor arról beszélek, hogy leporlik az embernek valamelyik része, mint egy szobornak valamelyik darabja, akkor ebbe akartam összefoglalni azt, hogy ez a latin idézet, illetve ennek az elfelejtése és egyáltalán a latin nyelvtannak a kiesése belőlem, az is már egyfajta elvesztése ennek az életnek. Mert az, amit egyszer tudtam, amivel egyszer tisztában voltam, az most már nincs bennem, és hogy a vers befejezése arra is utal, hogy ez folytatódik nyilvánvalóan, és először csak egy ujj, egy láb, egy fül porlik le a kőszoborról és utána a kőszobor is összedől teljes egészében. Hát ez is egy halál-kutató, halálértelmező vers akarna lenni. Az ember minél öregebb lesz, annál jobban föl kell ismernie, hogy eljött a temetések ideje, hogy temetni kell, és minden nap kell valamit temetni. És ezeknek a kis apróságoknak az eltemetése, ez is az otthonvesztésnek egyik fajtája.”

Az elvesztett otthonok körüli utazás így lesz „belső utazás” amely egy életen át, sőt azon túl, a halálba is vezető utazás.

6. Még egyszer főlhívom a figyelmet Nagy Imre professzorunk magas kitüntetésére, amelyről itt írtam részletesen. Gratulálunk ehelyt is és további minden jót kívánunk professzor úrnak.

Köszönöm figyelmüket.