1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Általában nehéz dolgom van a szerkesztés közben, nem csak a különféle programok használata és a közöttük való „átjárás” miatt – nem húszéves már az agyam (sem) és nehéz mindig valami új fortélyt tanulgatni –, hanem azért is, mert amíg a blog elsődleges mondandójához (mint mostanában pl. a versesfüzet-oldalak ismertetéséhez) gyűjtöm az adatokat, mindig új- és új dokumentumokra bukkanok, amelyek szintén a blogba kívánkoznak. Most például a Dunántúli Napló 1966. október 30-ai számának egy oldalára találtam rá véletlenül, amely bizonyíték arra, hogy Bertha Bulcsu, bizony újságíróként kezdte pályáját és a szerkesztő által rá kiosztott riportokat is becsülettel elkészítette. És igazán magas színvonalon. A Naplóban fellelt termelési riport is meg-megcsillantja a riporteri munkához föltétlenül szükséges éles szem és a jó megfigyelőképesség mellett Bertha szépírói tehetségét is. Ebben a számban, közel az 1956-os forradalom és szabadságharc tízéves évfordulójához, nyilvánvaló volt szerkesztőségi utasítás: a szocialista életmód és munka nagyszerűségét kell hirdetni. Bertha azonban ezt a feladatot is úgy oldotta meg, hogy felidézte emlékeit és felidéztette a riportalanyok emlékeit is, tiszta, éles képet festve a nehéz, de mégis nagyszerű múltról. Olyannyira sikerült ez, hogy még a cím is a párt által eltörölni vágyott múlt megidézését fejezte ki. Az idézett oldal pdf-változata: Dunántúli Napló, 1966. X. 30. 3. p. 

És Bertha Bulcsu riportja ebből:

S milyen érdekesen hordta össze a sors (meg a szerkesztő és a párt) az oldat, Bertha múltat is hűen bemutató írása mellett A gazdasági reform szellemében Jó úton halad hazánk mezőgazdasága című valódi propagandariport olvasható „Novics János elvtárssal a megyei pártbizottság titkárával”, a szocialista mezőgazdaság diadalmenetéről, amely a valóságban a magyar falvak elnéptelenedéséhez, elöregedéséhez vezető utat jelentette. A falvakból az emberek városokba vándoroltak, a régi, saját termőföldjükből élő, ön- és családfenntartó, csak a maguk munkájából élő parasztok gyári munkások lettek, örökös állami emlőkre szorultak. És én, a falusi fiúcska ekkortájt tapasztalhattam meg, hogy a nagymamám dagasztotta kenyeret nem vihettem már péntekenként a szomszéd paraszthoz, aki kisütötte kemencéjében és így egész hétre finom kenyerünk lett, hanem sorba kellett állnom a falusi  „földműves szövetkezeti bolt előtt – sokszor a helybeli parasztokkal együtt  – az (egy-két napig) friss „nagyüzemben sütött kenyérért. Bizony, a magyar falvak el-és kihalása és a városi panellakók sokasodása ekkor kezdődött.

Csorba erről írta a Kihaló falu című ugyancsak a Hátrahagyott versekben megjelent versét, amelyet ide is másolok.

Kihaló falu

A mai török a százszor veszélyesebb.
A kétes komfort űzi innen (csalja el)
az őslakók új sarjait.

Bejön az erdő,
– eddig csak táplált, védett, nyugtatott.
Szétfut a gyom,
– eddig csak megtűrten lapult.

S a tömény alkonyati béke
nem hull többé emlékezőkre
s várakozókra,
az éjszakát
nem bontják meg nyögések, suttogások,
víg és szomorú emberi zajok.

A szél próbálja utánozni őket.

Lógó kísértet-jelöltek az utcán,
lépésük mint az enyém is: nehéz.

A vershez írt jegyzetem a Hátrahagyottban: „Vas Népe. 1981. I. 11. 9. = Tolna Megyei Népújság. 1981. I. 11. 10.; A napilapokban megjelent változatból a versesfüzetben található kézirat első három sora – nyilvánvaló politikai okból – kimaradt. („A mai török a százszor veszélyesebb. / A kétes komfort űzi innen (csalja el) / az őslakók új sarjait”) A kötetben a teljes szöveget közöljük. Az 1970–1980-as években működött Központi Sajtószolgálat az odaküldött művekből, kritikákból, interjúkból, írásokból ajánlott-szolgáltatott a megyei lapok részére. A vers ezért jelenhetett meg ugyanazon a napon két megyei napilapban is.”

Bizony így volt…

Bertha, a prózaíró pedig úgy tudta bemutatni a változást, hogy nem nosztalgiázva, nem valamiféle múltba-ájulással, de pontosan megvilágította a régi molnárok munkáját életét is. Szegény újságíróknak (és íróknak, költőknek) ilyen fondorlatokkal lehetett csak valamit felvillantani a valóságból is. Hiszen például Bertha írása fölött ott volt Földessy Dénes írása is, akiről pedig nyilvánvalóvá vált, hogy az állambiztonság rendszeresen jelentgető besúgója volt, aki a Jelenkorról, Csorbáról, Tüskésről és a többiekről is szorgalmasan küldte jelentéseit az illetékes hivatalhoz. A Földessy Dénesről és besúgótársairól szóló oldal itt olvasható a Csorba honlapon.

4. Végül így, hosszú szerkesztgetés után jutottam el a versesfüzet 23. oldalához, amely pdf-formátumban itt olvasható. Az oldal két versét Bertók László beválogatta a Hátrahagyott kötetbe is.

A második kézirat a Hátrahagyottban:

A harmadik kézirat:

Vizsgálhatom a remegő
szájakat a fátylasodó
szemeket a kihagyó
lélekzeteket [sic!] az integető
kezeket – […] a sebén

Különös – ennyi az egész
Alsóbéla 63. VI. 17.