1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

2. Ahogyan ígértem, most kortörténeti dokumentumokat közlök, amelyek Csorba emlékezését is dokumentálják egyben. A város oldalában című Csorba-beszélgetéskötetből idézek. Az emlékezés ebben a fejezetben olvasható.

„A „háromesztendős irodalom”-nak, amit Nemes Nagy Ágnestől idézel [Csuhai István, a beszélgetőtárs. P. L.], itt Pécsett is megvolt a története, igaz, ez itt kissé másképp festett, mint Budapesten. Hogy ez szabadság volt-e vagy sem, azt döntsd el magad. Ehhez az időszakhoz tartozik, hogy részben a kommunista párt kezdeményezésére 1945-ben, ha jól emlékszem, újra elkezdett mozgolódni a pécsi értelmiség. 1945-ben meghívtak néhányunkat a kommunista párt megyei bizottságára, ami akkor az egykori vitézi székházban, a Rákóczi úton egy kis tornyos házban volt. A társaság már magában véve is valamiféle csoda volt. Mert ott megjelentek olyan figurák, akiknek csak a szándékuk volt irodalmi, de tehetségük egyáltalán nem. Főként ezek óriási lendülettel akarták, hogy legyen Pécsett valamilyen íróegylet. Akkor mi ennek a pártbizottsági unszolásnak a hatására összeültünk, és először csak egy nagyon laza csoportot alakítottunk. Ez volt az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete. Ehhez hasonló az én tudomásom szerint az országban sehol másutt nem volt. Az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete elnevezés is mutatja, hogy ennek a szervezetnek három csoportja volt; a tudósok csoportját Bálint Péter kutató orvos vezette, a képzőművészekét Martyn Ferenc, az írókét pedig én. Főtitkárunk Lissák Kálmán biológus, egyetemi tanár volt. Az írók esetében meglehetősen groteszkül jártunk el, mert tagokat úgy is toboroztunk, hogy az újságban közzétettük: aki írónak érzi magát, annak köztünk a helye. Ez példátlanul liberális és vakmerő módszer volt. Az lett az eredménye, hogy felhívásunkra jött mindenki, akinek valaha is toll volt a kezében. Talán mondanom sem kell, hogy a biztatásra roppant sokan vélték magukat írónak. Azt hiszem, azt sem kell mondanom, hogy még a fele sem volt az. Mindenesetre a szervezetnek ez a tagozata megszületett, és a működése ehhez az időszakhoz köthető. Egy szabad társulásra gondolj, amely tulajdonképpen nem azért volt jó, mert nagyszerű remekműveket hozott létre, hanem azért, mert itt a tehetségesek is láthatták egymást. Ebben mindenki részt vehetett, aki akart. Hetente rendszeresen találkoztunk, és én rettentő sokat kínlódtam. Roppant változatos társaság gyűlt egybe. Volt ott egyetemi tanár, tehetséges, jó egyetemi tanár, és volt vasúti fékező, mert az írt néhány rossz verset. Igazolványt is kaptunk. Ez addig működött, amíg a Batsányi Társaság meg nem alakult. De ebben a szedett-vedett társaságban például Várkonyi Nándor nem volt benne. Én voltam az áldozat mindig, mert engem hol erre ráncigáltak, hol arra. Azért mondtam én egy alkalommal, hogy én itt, Pécs városában legalább ötször-hatszor elölről kezdtem mindent.”

Az első igazoló dokumentum ezzel kapcsolatban ez az igazolvány:

A továbbiak pedig az élénk szervezeti életről tanúskodnak. Összegyűjtve itt mutatom be őket. Nagyon pontosan kirajzolódik a szervezés menete: a vezető kérése előadások vállalására, két előadó vállalása, végül az előadásra kért terem használatának engedélyezése. (Az engedélykérő levél sajnos nincsen meg.)

Az első oldalon felkérés olvasható a szervezet tagjaihoz, „akiktől közművelődési előadás várható.” Az aláíró nevét nem sikerült kiderítenem. A második és harmadik oldalon Csányi László illetve Galsai Pongrác vállalása látható. A negyedik oldalon Keserű János, Baranya vármegye alispánja engedélyezi a Vármegyeháza közgyűlési termének használatra átengedését az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete Szépirodalmi Szakosztályának. Lám, 1945. április 11-én, amikor a háború  Európában még be sem fejeződött, Pécsett már ennyire komolyan szervezték a tudományos, művészeti életet. Virágzott is az a maga fura módján 1948-1949-ig: „Hogy ez szabadság volt-e, vagy sem, azt döntsd el magad.” – mondja Csorba Csuhai Istvánnak, én pedig átadom a döntés jogát az olvasónak.

A felkérést és Csányi László vállalását bemásolom, mert nehezen olvasható.

„Csányi László

Mélyen Tisztelt Tagtárs!

Pécs művelődési színvonalának emelése szempontjából igen fontos, hogy a Szakszervezet tagjai tudásukat népszerű előadások tartásával a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek javára fordítsák.
Ezért az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete kéri, szíveskedjék szaktudománya területén megjelölni, hogy miről óhajtaná közművelődési előadását megtartani.
Előadásának címe:
Széchenyi arca. 25-30 perc
Moliére. 25-30 perc
Erdély. Kultúrtörténeti vázlat. 40 perc.
/Megjelölendő a cím után: 1. / vetítéssel, 2./ diapozitívval, 3./ fényképekkel, /azok méretével/ színezi-e előadását. A pontos időtartam közlését /25-50 perc/ is kérjük./
Az előadásokat a Szakszervezet elgondolása szerint, amennyiben a közművelődési előadások keretébe beilleszthetők, díjazzuk.
Felkérjük, hogy válaszát az illetékes szakszervezet vezetőjéhez mielőbb elküldeni szíveskedjék.
Pécs, 1945. évi április hó 10. Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezetének vezetése.”

Az írók szakszervezetét Csorba vezette, nyilván ezért kerülhettek hozzá és maradhattak nála a dokumentumok.
Galsai Pongrác vállalása a stencilezett papíron a következő volt: „Ady Endre szocializmusa és magyarsága. / A költő ilyen irányú verseivel. Időtartama: 30 perc.” Nem tudom, végül megtartotta-e Galsai az előadást, de kíváncsi volnék ma is erre a „kényes témájú” elemzésre.

3. Az I. versesfüzet 17. oldalának bemutatása. A vers a Hátrahagyott versek című kötetben jelent meg. (Pécs : Pro Pannonia, 2000.) Csorba a füzetben nem adott címet a versnek, a szerkesztéskor az ilyen cím nélküli verseknek Bertók László a vers első sorát, vagy annak néhány szavát adta, [ ]-be téve és … lezárással.