Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
A mai  Csorba vers: Másfajta nóta. A vers a linkről meghallgatható a költő előadásban is. Az öregedés nyűgét, nyavalyáit egyre gyakrabban érző költő a test jelzéseihez képest azoknak leírt, kimondott kifejezéseit „kölykösnek” érzi. Milyen különös a jelző: gyerekes helyett kölykös beszédről ír, talán a gyerekes együgyűség helyett a kölykök fiatalos hetykeségére utalva.

„A testben történőt csupán a test
képes hív módon pontosan közölni
különb-különb sajátlagos jelekkel:”

S a konklúzió:

„Hát folyton gyanakvóbb vagyok
s hitetlenebb a verssel szemben is
ha testi dolgokról próbálna szólni
mert úgyis csak pipiskedés lehet
a mély s igaz másfajta nóta mellett”

Persze azért később mégiscsak ír a költő, nem is ritkán, a test jelzéseiről, méghozzá úgy, hogy mindig „pipiskedés” nélkül sikerül kifejezni a „másfajta nótát”.

[Még mielőtt a fő témámra térnék jelzem, hogy a 2021. évi közgyűlés iratai elkészültek, már csak néhány aláírás hiányzik és azokat is közzéteszem.]

[Ebben a pillanatban kaptam egy meghívót, közlöm itt is. Érdemes lesz elmenni a bátraknak, akik nem félnek a vírustól.
„Kedves Címzettjeink!
Szeretettel várjuk Önöket 2021. november 10-én, 16:30 órakor a Civil Közösségek Házába „A nap születése”  c. irodalmi összeállításra, Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából a Vers- és Prózamondó Pedagógusok Műhelyének előadásában.
Közreműködnek: Barna-Mendly Erzsébet, Bán Teréz, Bükkösdi Valéria, Nagy Katalin, Dr. Sebők Ildikó, Solymosi Franciska, Timkó Tamás, Varga Adrienn, valamint Sólyom Katalin Jászai-díjasszínművész, a Vers-és Prózamondó Pedagógusok Műhelyének vezetője.”
Szegény Hernádi László barátunk már nincsen a szavalók között, a betegágyat nyomja. Jobbulást kívánunk neki.]

És akkor a fő téma.

Tegnap régi Csorba dokumentumokat nézegettem. Mint szinte mindig, most is találtam érdekességet. Most egy eddig kiadatlan Csorba verset az egyik versíró füzetből.

Kimásoltam a verset a füzetből Csorba kézírásával és annak Margitka által gépelt változatát szkenneltem. Mindkét alább közölt képen különféle megjegyzések is láthatók a versszöveg mellett. A két kép az alábbi magyarázattal pontosan értelmezhető lesz.
Amikor Margitka előállt a költő versesfüzeteivel, a Pro Pannonnia Kiadó és ő is megkérte Bertók Lászlót, hogy a 15 darab A/4-es nagyságú versesfüzetből állítsa össze a Hátrahagyott versek címmel később megjelent kötetet. Bertók így ír a szerkesztésről: „Persze, ez a könyv itt [a Hátrahagyott versek P. L.] nem hasonmás kiadása a tizenöt füzetnek, még csak összes művek vagy kritikai kiadás sem. Válogatott a költő özvegye, Dr. Csorba Győzőné, a lánya Hajdinákné Csorba Eszter [és főként Pintérné Csorba Noémi, a költő középső lánya, P. L.], a veje, Pintér László, akik a füzeteket a megjelent kötetekkel egybevetették, s belőlük a verseket legépelték. S válogattam magam is, miközben a gépelést a füzetekkel összehasonlítottam, s a könyvet szerkesztettem. Fölvettem a kötetbe minden verset, ami folyóiratban, lapban megjelent, s mindent, amit késznek tartok, vagy töredék-volta ellenére, gondolataival, erejével, költőiségével kapcsolódik ahhoz az építményhez (erősíti, színesíti, kiteljesíti azt), amelyet Csorba Győző alkotott, s életében a nyilvánosság elé tárt.”

A munka úgy ment, hogy Margitka  legépelte a kéziratokat [majdnem mindet ő], azokat én elvittem Bertók Lászlóhoz, aki szintén összevetette a gépelt kéziratot az eredeti szöveggel, végül, miután eldöntötte, megjelenjen-e a vers a kötetben, a kézirat mellé írta javításait. A javításokat figyelembe véve a gépelt kéziratot digitalizáltam a kiadó részére. [Csak zárójelben: életem nagyon fontos és szép időszaka volt, amikor ezt a munkát Bertókék lakásában végeztük. Rengeteget tanultam a költőtől, s nem csak a versek értelmezése, elemzése során, hanem a munka közbeni, utáni beszélgetések alatt is. Nem mellékesen, a munka után mindig ittunk Bertók finom vései pálinkájából…]

Közlöm hát A nyújtózó című vers eredeti és gépelt kéziratát, merthogy ez került elém tegnap az iratok közben keresgélve. [A kézirat itt olvasható, a gépelt változat pedig itt, nagyobb, pdf-es formátumban.] Ezzel a két képpel lehet bemutatni, hogyan zajlott a fent leírt folyamat. Az első képen a kézirat látszik, a versesfüzet egy oldala. A bal felső sarokban az utólag Margitka által felírt oldalszámozás (Csorba nem használt ilyent) és egy M betű olvasható. Ez azt jelentette, Margitka szerint a vers megjelent nyomtatásban. A jobb felső sarokban is Margitka kézírása: ide írta fel az eredetileg a vers alatt, a lap alján látható, Csorba által adott címet. A vers fölötti Δ jel Csorba saját jelölése, sajnos, nem tudom, mit jelent, pedig több kézirat fölött is látható. A dátum, amely a vers értelmezéséhez nagyon fontos, 1963. 11. 21. Erről később. A datálás fölötti szót sajnos nem sikerült kisilabizálnom.

Alább a Margitka által legépelt változat látszik. Ezen már Bertók megjegyzései olvashatók. Baloldalt fent, buborékban „Megjelent? Nem?” Jobboldalt az első sorra mutató nyíllal ugyancsak buborékban:  „Cs. Gy. által adott cím a vers alá írva”. (Az oldalszámozás ugyancsak Margitkáé.) A vers közepe táján a sor mellett a szokásos korrektúrajel és mellette buborékban: „gondolatjel!” A datálás is pontosan javítva: az 1963-as évjelölésből az első két számjegyet Bertók [ ]-be tette, hiszen az nincsen a kéziraton. Végül a lap alján Bertók írása „Megjelent!” Máig emlékszem: én nem találtam az akkor már szinte teljesen digitalizált és így könnyen ellenőrizhető életműben a verset, Laci azonban emlékezett rá valahonnan. Lehet, folyóiratban látta, viszont az elv az volt, hogy bekerül minden olyan vers a kötetbe, amelyet folyóiratban, újságban közöltek, tehát ennek is a kötetben lett volna a helye. Végül Laci szava döntött: nem válogatta be a kötetbe. Én pedig elfelejtkeztem róla, míg most újra elém nem került. De most sem találom sehol nyomtatásban.

A dátum pedig azért fontos, mert ekkor Csorba már tudta, hogy Tüskés Tibor alatt nagyon inog a főszerkesztői szék, mert sok olyan művet megjelentetett a Jelenkorban, amelyek csípték a „kulturpolitusok” aktuálpolitikától amúgyis ködös, gyulladt szemét. Tüskés Tibor fölmentésről és annak előzményeiről így beszél Csorba A város oldalában című beszélgetőkötetben. (Ez fontos a vers megértéséhez, ezért hosszabban idézem.)
„Az volt a furcsa, hogy a Jelenkorban nyoma sem volt ilyen karakán kiállásnak, mint a Veres Péteré. [Veres Péter egy kommunista ellenes emberről írt dicsérő emlékezést  a Népszabadságban. P. L.] De Veres Péternek egyetlen szót nem szólt Aczél, hogy bűnt követett el, semmi baja nem lett, viszont az, hogy a Jelenkor közölte például Kassákot vagy Mándy Ivánt, vagy Weöres Sándort, ez óriási nagy bűn volt. A tetejében Tüskés Tibor indított egy vitát a Jelenkorban a magyar építészetről. Megszólalt Kassák is, azonkívül Major Máté és még sokan mások is. Mindenesetre itt is megjelentek olyan vélemények, amelyek előtérbe helyezték a magyar építészeti stílust. Nem volt ez tüntető, de ilyen volt Major elmélete, Fülep Lajosé is. Fülep azt a stílust nevezte magyar stílusnak, amiben Pesten a Postapalota, Kecskeméten a Cifrapalota épült. Ezt tartotta követendő példának, amellyel meg lehet újítani a magyar építészetet. Ez volt 63 végén, ezek nem tetszettek Aczélnak. [Kiemelés tőlem. P. L.] Akkor már Tüskésnek kifelé állt a szekere rúdja. Aczélt szította hátulról Szabolcsi Miklós. Róla nem akarok nyilatkozni, csak annyit mondok, hogy akkor se szerettem, és most se szeretem. Azt se szeretem, amit József Attilával kapcsolatban írt. Véleményemet nem is a levegőre építem. Amikor például a döntések születtek a Jelenkor ügyében, egyszer fölrendeltek valamennyiünket Pestre az Írószövetségbe. A választmány tagjait hívták össze. Emlékszem, hogy Veres Péter is ott volt meg Váci Mihály is. Meg Szabolcsi is. Ezen a megbeszélésen képes volt Szabolcsi Miklós úgy nyilatkozni, hogy a Jelenkor Kassák-kultuszt űz. Pedig 63 végén, 64-ben egy versét, vagy legfeljebb kettőt közöltünk, én csak egyre emlékszem. De az építőművészeti vitában történt hozzászólása alapján képes volt Szabolcsi úgy nyilatkozni, hogy mi Kassák-kultuszt űzünk. […] Mindenesetre az Írószövetségben tartott tárgyaláson a választmány jelenlévő tagjai, persze, nyilvánvalóan Aczél kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy megrovást érdemel Tüskés Tibor szerkesztői magatartása miatt. Az adminisztratív dolgokat már a minisztérium, illetve az itteni tanács művelődési osztálya, a megyei művelődési osztály vezetője intézte.
Mikor Tüskés felett ítélkeztek a megyei tanács egy kisebb termében, idejött a pártközpontból Kiss István, aki akkor Pesten, a központi bizottság kulturális osztályán volt valamilyen potentát. Jelen volt Takács Gyula, és nagy szomorúságomra bevonták régi barátomat, Vörös Jóskát is. Ő képes volt arra, hogy Bertók Lacinak egy versére, ami az öreganyjáról szólt, és egyik kötetében is benne van, így kezdődik, hogy „Aszaltszilva arcú / görbült nagyanyám…”, szóval igazán mélyen realista vers, lírai melegséggel, arra valamilyen parasztromantikát fogjon rá. Vörös Jóska akkor már magyar szakos szakfelügyelőként tevékenykedett, és ez a véleménye, finoman szólva, nem segített rajtunk. Úgyhogy én, régi barátság ide, régi barátság oda, Vörös Jóskával jónéhány évig nem is álltam szóba.
Mikor Takács Gyula a végső szót kimondta, hogy Tüskésnek el kell mennie, mert ő kapta azt a feladatot, hogy az ítéletet ismertesse, akkor az utolsó délután még átjött hozzám a Megyei Könyvtárba. Átjött hozzám, és nagy izgatottan mondta, hogy öt órakor megy hozzá Tüskés Tibor, és közölnie kell vele elbocsátását. De mielőtt ez megtörténik, gondolta, eljön hozzám, és tájékoztat, mert hát mégiscsak nekem van Pécsett irodalmi értelemben a legnagyobb tekintélyem. Úgy érezte, mondta, illik, hogy legalább én megtudjam előre a döntést. Én akkor rettentő dühös lettem, és azt mondtam neki: „Miért nem annak az íróasztalnak mondod?” Meghökkenve nézett rám. Én folytattam: „Mert az is most már csak azt mondhatná, amit én. Hiszen már elintéztétek, hogy fölmondtok neki, fogadtatok hozzá magánszorgalmú kutyákat is.” Nem mondtam nevet. „Hát most én mit csináljak, mit csinálhatnék én ilyenkor?” Közöltem vele, hogy tudomásul veszem, de nem érdekel, hogy milyen rendelkezést hoztak. Ennek volt a következménye az, hogy amikor Takács Gyula visszament a megyei tanácsra, ezt Pákolitz Pistától tudom, és megkérdezték tőle, hogy mi volt nálam, akkor Takács Gyula röviden csak annyit mondott: „Kidobott.” Így történt.”

A fenti vers ezt az emlékezést olvasva válik pontosan értelmezhetővé, ezt a viselkedést ostorozza benne Csorba, mégpedig éppen Tüskés felmentésén fölháborodva.

Végül ideírom a verset másolható változatban is:

A nyújtózó

Íróhivatal… Főelőadó
előadó Szerelem haza párt
Így volna minden jól megoldható
nem mint most: ezt csináld, azt ne csináld
s aggódás hogy az izgága bolond
azt meri hinni van saját feje
s fölrúgja a megtartó protokollt
s az üdvözítő egy-rendet vele
Nem jó ez – ahogy van – senkinek
félmunka torzszülött se hús – se hal
A fuldokló eszmét ki menti meg?
a parton zászlók míg ő vízbe hal
Íróhivatal Akta Iktató
Hát ha az adóügyeket veszem! —
Előadó és főelőadó
s regény vers dráma terv szerint terem

[19]63. XI. 21.

Azt hiszem, több magyarázat nem is szükséges. Aki akarja, megértheti. Aki meg nem, annak nem is érdemes magyarázni.

Íróhivatal Akta Iktató
Hát ha az adóügyeket veszem! —
Előadó és főelőadó
s regény vers dráma terv szerint terem

Köszönöm figyelmüket.