In: G. P. után.

Csak abban bízom, hogy ha Csorba nem is tud jelet küldeni, az én kérésem eljut hozzá: ne hagyja egyedül bolyongani ott a másik világon dédunokája ártatlan lelkét. Keresse meg feleségével, szeretett Margitkájával közösen, kivel már biztos régen megtalálták egymást, s fogják közre (öleljék át?) védve, óvón a gyenge ártatlan lelket, soha ne kelljen egyedül fáznia, dideregnie, soha ne érje semmi baj. Ugye, nem nagy kérés? Istenek segítsetek, hogy eljusson a címzettekhez!

Elnézést a gyászos közjátékért. A krónikásnak is lehet magánélete. A kódexíró is leírta néha a margóra: „Fáradt vagyok, fázok, körmömre égett a gyertyám, Istenem, segíts”.

Következzék a hírlevél.

Ehhez a hírlevélhez egy közérdekű közleményt is írok, amit majd a hírlevél végén közlök. Akit a hírlevél nem érdekel, ugorhat.

(Az összes ismertetett Csorba-kötet linkje és a bevezetők elérhetők innen.)

Amikor Csorba fordításköteteinek ismertetésébe kezdtem, rájöttem, hogy a kötetismertetések előtt egy bevezetőt is közzé kell tennem, mert olyan nagy és szerteágazó a költő fordítói munkássága, hogy fontos magyarázó szöveget fűzni ehhez a sorozathoz. A fordításokhoz készített bevezető elérhető innen. A bevezetőben először egy bibliográfiát közlök a fordításkötetek megjelenésének sorrendjében, majd ugyanitt Tüskés Tibornak a Csorba Győző, a fordító című kötetéhez írt bevezetőjét is közzéteszem. Csorba fordítói műhelyének megismeréséhez alapvetés ez az írás, ezért ajánlom külön is figyelmükbe. A Csorba Győző, a fordító című kötetet a PIM Csorba oldalán nem dolgozták fel. A Csorba Győző Könyvtár munkatársai által elkészített pdf-változatát azonban meg tudom osztani. A kötet tartalomjegyzéke itt külön elérhető.
A Halál versei 2. kiadásához a költő által írt utószót a Csorba Győző, a fordító című kötet 115–120. oldalán is olvashatja. Azért említem itt is, mert az első kiadás születésének, a fordítás nehézségeinek megismeréséhez is fontos adatokat tartalmaz. Az 1. kiadásról írt ismertetéseket (Birkás Géza, Várkonyi Nándor, Bárdosi Németh János) a kötetben a 123-126. oldalig olvashatja. A 2. kiadásról írt kritikákat (Lator László, Forgács Iván, Szigeti Csaba) a kötet 181–197. oldalán találja. (Mindegyikben van visszautalás az 1. kiadásra.)

Helinant: A Halál versei című kötete Csorba első önálló fordításkötete 1940-ban jelent meg.

Leírása:

Hélinant [Helinand] de Froidmont: A Halál versei = Les vers de la mort / ófrancia eredetiből ford. Csorba Győző ; A bevezetést írta Birkás Géza ; [a címlapot tervezte és a képeket rajzolta Holler András]. – Pécs : Janus Pannonius Társaság, 1940. – 115 p. : ill. ; 18 cm. – (A Janus Pannonius Társaság könyvtára ; 13.). – A leírt példányban dedikálás a szennycímoldalon: „Édes kicsi Bogárkámnak dühösen. 945. I. 9. Ura.” – A különben fűzött kötetnek ezt a példányát valószínű Csorba köttette be, mielőtt feleségének, Margit Asszonynak ajánlotta volna.

A kötet egy másik példányában Csorba első ajánlása Margitkának, akinek akkor még csak udvarolt: „V. Margitkának őszinte szeretettel Pécs, 1942. aug. 21-én. Cs Győző„

A kötet egy harmadik példányában tulajdonbejegyzés a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győző”.

A kötet pdf-változata itt olvasható.

(A kötet 2., teljesen átdolgozott kiadásának leírását ld. itt, a 14. tételnél.)

Sajnos, a Halál verseinek első kiadását még nem digitalizálta sem a Csorba Győző Megyei Könyvtár, sem a Petőfi Irodalmi Múzeum, de a teljes kötet Magyar Elektronikus Könyvtár számára készült digitalizált változata több formátumban is elérhető ezen az oldalon. 

A kötet borítója és az ajánlások.

A leírt kötetben egy gépírásos köszönőlevelet találtam egy szegedi jezsuitától, Endrődy Lászlótól, fejléces írólapon.

„Jézustársasági Kollégium Szeged Kálvária utca 39. Csekkszám: 45042 1941. ápr. 22. /  Kedves Győző! / Úton voltam s erről csak a napokban tértem vissza, – ez az oka, hogy csak most köszönhetem meg a szép kötetet, melyet oly kedvesen elküldött nekem. / Nagy örömmel forgattam és mondhatom igazi gyönyörűséggel olvastam a gyönyörű műfordításokat. Kitűnő gondolat volt Hélinant verseit megszólaltatni magyarul, és szívből gratulálok hozzá, hogy ez ily remekül sikerült. / Amikor azt mondom remekül, ez nem puszta udvariasság: a magyar fordítás nyelve igazán nagyon jó, folyamatos, omló, – mintegy moll-ban tartott, amivel hűen idézi a francia versek hangulatát. Az is nagyon jó, hogy az ó-francia nyelvet nem akarta archaikus ízű magyar interpretációban visszaadni, hanem modern szépen gördülő irodalmi nyelvvel tolmácsolja az eredeti – oly megkapó és fordulatos – szöveget. // Az is igen jó gondolat volt, hogy a magyar fordítás mellett közreadja a francia eredetit is. / Talán érdekli az is, hogy mely versek voltak, azok, amelyek tetszettek nekem? Íme: 6, 7, 8, 13, 16, 17, 23, 27, 31, 33, 35-től végig pedig szinte minden egyest ideírhatnék. / Így mégegyszer szívből gratulálok ehhez a szép és értékes könyvhöz és nagyon köszönöm, hogy olyan kedvesen gondolt rám és megküldte. – Szerény viszonzásként engedje meg, hogy én is küldjek Önnek egy kis francia iratot, voltaképpen csak egy cikk, melyből különnyomat készült. Örülnék, ha megnyerné tetszését. / Régi barátsággal s tisztelettel köszönti igaz híve Endrődy László S. J.”
A levélben ajánlott kötet: Endrődy László: Un jeune héros de la souffrance et de l’amour divin Etienne Kaszap, 1916–1935.
A leírt példányban nyomtatott oldal a Magyar Szemle c. folyóiratnak a kötetet ismertető írásával. Az írólapon piros bélyegzős fejléc: „Magyar Szemle Szerkesztősége, 1941. jun. 1.” felirattal, alatta kézzel, tintával: „391. lapon”.
A fordításkötet Magyar Szemlében megjelent első ismertetésének szövege a kötetbe helyezett oldalon:
„HÉLINANT: A HALÁL VERSEI. Ófrancia eredetiből fordította Csorba Győző. Bevezetést írta Birkás Géza. Janus Pannonius Társaság. Pécs. 115 lap. Ára 4. – pengő. / Hélinant, Froidmont-i cisztercita szerzetesnek, a fényes udvarok, kalandos utak vidámságából megtért trouvère-nek költeményei a »Vers de la Mort«. Intelmek a XII. század nagyjaihoz, elmélkedés a halálról, intő szó az epikureizmus tobzódó híveinek. Amint mások andalgó versekkel kedveskedtek a kor divatja szerint barátaiknak, Hélinant a halált idézi súlyos strófákkal régi cimborái elé. A közönség hálás lehet Csorba Győzőnek, hogy Hélinant realizmusának merev egyszerűségén, ideges képein és kíméletlen sorain keresztül megismerkedhetett a Danse Macabre-ok minden pátosztól ment hírnökével.”

Azt hiszem, a levél és a korabeli ismertető is bizonyítja a fordítás fontosságát és minőségét.

Kis kitérő a múzsák testvériségét [Tüskés Tibor: Testvérmúzsák; Gyertyán Ervin: A múzsák testvérisége] bizonyítandó:
Buonamico Buffalmacco A Halál diadala c. freskója.

A zenei változat: Liszt: Totentanz.

És a kettő kapcsolódása:

„A Haláltánc, Totentanz – Danse macabre; Parafrázis a Dies iræ fölött zongorára és zenekarra Liszt Ferenc nagyszabású, zongorára és zenekarra írt versenyműve. Műjegyzékszáma: S.126. A darab hosszú érlelési folyamat végén, 1859-ben készült el végleges formájában. A zeneművet Hans von Bülow-nak ajánlotta, ő is mutatta be 1865-ben, Hágában. […] A közvélekedéssel ellentétben Liszt Haláltáncát nem Hans Holbein ismert fametszetsorozata, hanem a pisai Camposanto monumentale (Nagy temető) falán található, A halál diadala (Trionfo della Morte) című freskó ihlette (a festmény a második világháborúban komolyan megsérült). Erről Lina Ramann, Liszt kortársa és életrajzírója számolt be. A szerző a freskó festőjének Andrea Orcagnát jelölte meg, később Francesco Traininek tulajdonították, az igazi alkotó azonban a Boccaccio által tréfás kedvűként említett firenzei festő, Buonamico Buffalmacco.
Liszt Ferenc 1838-ban Marie d’Agoult-val látogatott Pisába, ekkor látta a freskót, és azonnal mély hatást tett rá. A festmény középpontjában a Halál van, aki az élet hívságait jelképező fiatal lányokat szemléli, az égben angyalok, balra fent imádkozó remeték láthatók. A bal oldali részben a három élő és a három halott, a jobb oldali részen az említett fiatal hölgyek láthatók. A haláltól megrémülőket Szent Makárius figyelmezteti a földi élet mulandóságára. (In: Wikipédia)

Képek a kötetből. Azt gondolom, a válogatás teljes képet ad a kis kötetről. Birkás Géza bevezetőjét külön figyelmükbe ajánlom. (Nem akartam szétfeszíteni az oldalakat, ezért némelyik szkennelés kicsit ferde lett, elnézést.)

A kötet ismertetése Bertók László Csorba bibliográfiájában:

HELINANT [de Froidmont]: A HALÁL VERSEI. (Les vers de la mort.) Ófrancia eredetiből ford. Csorba Győző. Bev. Birkás Géza. Ill. Holler András. Pécs, 1940, Janus Pannonius Társaság. 115 l. /A Janus Pannonius Társaság könyvtára./

VÁRKONYI Nándor. = Dunántúl. 1940. dec. 15. 12.
BÁRDOSI NÉMETH János. = Dunántúli Szemle. 1941. 4. 244.

A Tüskés Tibor szerkesztette Csorba Győző, a fordító című kötetben A Halál verseitől a Faustig címmel megjelent Kabdebó Lóránt és Csorba Győző beszélgetése. A Csorba költői, fordítói indulásáról sok fontos információt tartalmazó beszélgetés itt olvasható. Ajánlom figyelmükbe.

Várkonyi Nándor és Bárdosi Németh János kritikáját kattintásmentessé téve alább közlöm:

VÁRKONYI NÁNDOR:

Amióta ember él a földön, a halál mindig félelmes és izgató kérdés­ként mered eléje; rettegés oka a hitetlennek, de titok és rejtély a hí­vő számára is. Annál inkább az volt a középkor embere előtt, aki szenvedésekkel telt, brutális, de egyúttal minden más korénál mé­lyebb lelki életet élt. Így érthető, hogy a halál úgyszólván éppoly köznapi problémája volt, mint nekünk a mindennapi kenyér, s vé­gigkísérte egész életén. „Az Egyház mindent elkövetett, – olvassuk az előttünk levő kötet bevezetésében, – hogy meglágyítsa az emberi lelket, hogy szeretetet, részvétet és áldozatkészséget csöpögtessen beléje, s a hitszónokok, moralisták, költők erélyesen síkraszálltak a hatalmasokkal szemben az elnyomottak és szenvedők érdekében. Ebben a küzdelemben egyik fegyverük a halál s a túlvilági élet kín­szenvedéseivel való fenyegetés volt. E cél szolgálatába szegődtek a festők, a rajzolók, a szobrászok is, így születtek aztán a halál-tán­cok, amelyek a templomok, kolostorok, temetők falait díszítették s melyek szemlélete a középkor naiv, írni-olvasni nem tudó tömege­inek annyi borzalommal vegyes gyönyörűséget okozott.” A képen, szoborban ezerszer látott, beszédben, imában naponta megszólított Halál úgyszólván személyes, élő lényként járt-kelt az emberek kö­zött. Így látta őt Hélinant is, a középkori szerzetes-költő, aki ötven versben énekelte meg hatalmát. Nem róla ír, hanem hozzá, megszó­lítja minden egyes versében, tömör erővel beszél vele, mint igazi, kérlelhetetlen nagyúrral szokás és zord szemléletességgel festi mű­vét. E versek valóban a perszonifikált Halál versei, nem csupán róla szólnak.
Maga Hélinant, a froidmonti cisztercita szerzetes (1160–1229), mint költő s mint ember is jellegzetes fia korának. Előkelő úrfi volt, vidám trubadúrként kezdte pályafutását, s híre csakhamar olyan messze szállt, hogy minden színház, cirkusz, köztér és iskolaterem visszhangzott a nevétől, – ahogyan maga írja egyik levelében. De a sok zajnak alja is lehetett, mert harminc éves korában barátnak állt, s azontúl negyven éven át példásan hívő életet élt. Több mun­kát írt latinul, francia nyelvű művei közül csak a Halál versei ma­radtak fenn, de ezek méltó emlékei tehetségének és kora irodal­mának. „Hélinant műve pathetikus zordonságával, megdöbbentő realizmusával, képeinek, szimbólumainak erőteljességével, min­den primitívsége mellett is művészi formájával ma, keletkezése után több mint hét évszázaddal is megrázó hatást tesz reánk” ­írja Birkás Géza a fordítást bevezető tanulmányában.
A bevezetés nagy szolgálatot tesz a mai magyar olvasónak és hálára kötelezi. Mesteri rövidsége a kor s az irodalom fölényes ismeretéből ered s így a tájékoztató és jellemző rajz, melyet a ré­gi időről és Hélinant alakjáról nyújt, nemcsak hiánytalan, ha­nem nélkülözhetetlen is a versek megértéséhez. Egyébként nem meglepő, hogy a köteten Birkás Géza nevével találkozunk. A tu­dóst, a francia irodalom szakemberét, aki méltán nyerte el a fran­cia Akadémia pálmáját, sokan ismerik hazáján kívül is, de a műértőnek, a francia költészet gyöngyszemeit finom érzékkel fel­táró kezdeményezőnek és mécsesgyújtogatónak érdemei még ke­vesek előtt állanak tisztán. Ő ismertette meg velünk közelebbről a provencal költészetet, az ún. félibrige-mozgalmat, mely Mistralt adta a világirodalomnak, s amely a magyar mellett az egyetlen népiesnek nevezhető iskola Európában; az ő szorgoskodásának köszönhetik a magyar olvasók a provenci trubadúrlírának, Verhaeren verseinek tolmácsolását s most a középkori halálköl­tészet egy remekének bemutatását. És köszönheti két fiatal pé­csi költő: Holler András és Csorba Győző, hogy fáradságos mun­kája nyilvánosság elé juthatott. Birkás Géza egyébként Pécs múltjának felderítéséhez is hozzájárult régi külföldi utazók útle­írásainak gyűjtögetésével és közlésével. Őt most elvesztette a pé­csi egyetem, de szeretnők felhasználni ezt az alkalmat – nem bú­csúzásra, hanem – annak a reményünknek kifejezésére, hogy Pécs irodalmi élete ezután sem fogja nélkülözni.

Szólnunk kell még a fordító munkájáról. Ez a munka rendkí­vüli fáradságot jelent, mert elsősorban szinte tökéletes verselési formakészséget követel. Hélinant ciklusa ötven tizenkétsoros versből áll, egyenként nyolc szótagú, kétrímes sorokkal; ennek a rövid, tömör formának zártságát, szigorát növeli magának Hélinantnak egyéni tömörsége s az ófrancia nyelvnek régies csi­szolatlansága, nyers, szinte barbár egyszerűsége. S mindamel­lett e régi versek ritmusa szinte hibátlan, gördülékeny, sőt zenei, ha beleéli magát az ember; szóképei erőteljesek, szemléletesek, rímjátéka változatos, bár néha szabadossággal él, de éppen eb­ben nem követheti őt a fordító. Mindehhez s más nehézségekhez hozzájárul az a tünemény is, hogy a magyar szavak általában hosszabbak, többtagúak, mint a francia nyelv szavai, ami nyolcszótagú verssoroknál olyasféle nehézségeket okoz, mintha pl. egy gyűrűbe két ujjat kellene bedugnunk. Ezt Csorba úgy old­ja meg, hogy enjambement-nal, sorátvitellel él, gyakrabban mint a szerző, aki periódusait általában soronként tagolja. Viszont a rí­melés így szinte folytonos bravúrt követel s a különös az, hogy ez a bravúr elejétől végig sikerül a fordítónak. Formailag tökélete­sebb tolmácsolást lehetetlen volna kívánnunk. A nyelvezet ellen sem igen lehet kifogásunk; Csorba dikciója tömör, puritán, tiszta magyarságú; szűkszavú és kemény beszéde mellett a ritmust jól megőrzi, bizonytalanságon, felakadáson sehol sem botlik meg a szemünk. Tartalmi hűségéről pedig – ami végül is a legfonto­sabb probléma – meggyőződhetik az, aki a magyar szöveget a mel­lette álló francia eredetivel egybe tudja vetni.

Valószínű, hogy nem nagyon sok magyar olvasó akad, aki az ófrancia nyelvben járatos, de ez a munka félig-meddig irodalmi csemegeszámba megy s így a kétnyelvű kiadás csak emelheti ér­tékét. A könyv különben külsőleg is igyekszik a bibliofil igénye­ket kielégíteni, nyomtatásban, szedésmódban stb. A művészi cím­lapot Holler András tervezte, a francia kódexek stílusában s egy finom, egykorú rajz másolatával díszítette; a könyv belsejében is találunk tőle egy kódexillusztrációt.

A munka Endrédy Vendel zirci apát és a Janus Pannonius Társaság áldozatkészségéből látott napvilágot. Ha az olvasó számbaveszi hányan, s hogyan járultak hozzá, hogy e kis mű nap­világot láthasson, sejtelmet nyer róla, mily sokak önzetlen mun­kájára van szükség néha, hogy a szellemi értékektől egyre job­ban távolodó korunkban a tiszta irodalom megszólalhasson.

Dunántúl, 1940. dec. 15. 12.

BÁRDOSI NÉMETH JÁNOS:

A legkomolyabb programú vidéki irodalmi szervezet, a pécsi Janus Pannonius Társaság 13. kiadványaként Hélinant verses-gyűjte­ményét adta a magyar olvasók kezébe, Csorba Győző kitűnő for­dítása alapján. Hélinant a 12. század gyermeke. Változatos élet­út után kolostorba vonult és megírta a középkor egyik legmegrázóbb himnusz-sorozatát. A Vers de la mort a halál félel­metes és – sajnos – örökké élő arcát festette a könnyelmű, öröm­be, pénzbe, hatalomba szédülő kortársak elé. A könyv méltó do­kumentuma szerzője és kora lelki életének, gyötrő problémáinak. Hangja, tanítása ma sem veszített semmit erejéből és a zordon, pathetikus műben a 20. század embere is megtalálhatja a lélek intelmét és örök útmutatását.

Halál, mindenhol gazda vagy,
minden vásáron megmarad
hasznod, s a dúsat megnyuzod.
Kezedtől porbahull a nagy,
báb lesz a leghatalmasabb…

A finom kiállítású könyvhöz Birkás Géza egyetemi tanár írt kitű­nő – Hélinant életét, költészetét tömören bemutató előszót.

Dunántúli Szemle, 1941/4. 244.

Végül következzen a szolgálati közlemény. (Minden hírlevél végén közlöm a 300. megjelenéséig.)

Több olvasóm – összesen sincsen sok, de közülük több – figyelmeztetett, hogy a Csorba hírlevelek hosszúak és nem igazán olvasmányosak, talán nem is felelnek meg a hírlevél elnevezésnek. Belátva a kritikusok igazságát, azt gondoltam, hogy a 300. után – soha nem hittem volna, hogy eddig eljutok – megváltoztatom a hírlevél elnevezést, s a Csorba honlapon belül ezt a sorozatot Csorba blog néven folytatom tovább.

Mi is a blog? Egy meghatározás szerint: „A blog egy internetes napló, vagy újság, ami általában egy webhelyen részét képezi, vagy saját webhely. A blogok tartalmait általában bejegyzések, azok tartalmait pedig szövegek, képek, videók, hanganyagok, és egyéb tartalmak alkotják. A „blog” szó a „weblog”, tehát „webes napló” rövidítéséből jött létre. […] A blogok tartalmai megjelenhetnek egyetlen végtelenített (vagy lapozható) idővonalon, egymás után sorrendezve, vagy különálló bejegyzésekként, amelyekre a kezdőlap, egy kategóriaoldaláról, vagy más, a blogon elhelyezett hivatkozásokról lehet eljutni. Egy blogon általában a legújabb bejegyzés kerül legfelülre, és lejjebb haladva egyre régebbi tartalmakat találunk – ez segít a látogatóknak, hogy a blogra érkezve mindig a legfrissebb bejegyzésekkel találkozzanak anélkül, hogy keresniük kéne ezeket. „(In: Mi is az a blog és mire használják?)

A Csorba blogot a fentieknek megfelelően, ám változatlan tartalommal, a megszokott helyen a Csorba Honlap jobboldali menüoszlopában teszem elérhetővé, de ezentúl nem hírleveleket, hanem egy hírfolyamot közlök, rendszertelen időközökben. A hírfolyamban, modern nevén blogban a Csorba Győző életművével, a Csorba Győző Társaság eseményeivel, a velük kapcsolatos dokumentumok bemutatásával foglalkozom és művészeti eseményekről adok hírt, teljesen szubjektív, vagy írhatom így is, „függetlenobjektív” alapon. Vagyis szabadon merítek a múlt, a jelen és a jövendő eseményeiből, híreiből. Így kivédhetem az aktualitást és a blog hosszát érő kritikákat egyaránt.

Kérem, küldjék el véleményüket e-mail címemre (pinter2laszlo@gmail.com), örömmel várok minden hozzászólást, javaslatot, akár a formáról, akár a tartalomról szól.

Köszönöm figyelmüket.