A Csorba Győző Társaság 260. hírlevele. Költészet napja
2020.04.11.A Csorba Győző Társaság 262. hírlevele. Négy kicsi cica c. képes verseskönyv bemutatása
2020.04.18.Folytatom a Csorba versesköteteket bemutató sorozatomat a Séta és meditáció című, betűrendben 11., a megjelenés sorrendjében 6. Csorba-kötettel.
(Az összes ismertetett kötet linkje és a bevezető elérhető innen.)
A kötet leírása:
Csorba Győző: Séta és meditáció. – Bp. : Magvető Könyvkiadó, 1965. – 91 p. ; 21 cm. – Fűzött. – Az egyik leírt példányban dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Drága Cilikémnek Apa”. (Datálás nincs.). Cilike Csorba Noémi, a költő középső lánya. – A másik leírt példányban dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Édes Kicsikémnek, egyetlen társamnak folyton növekvő szeretettel és hálával, s bocsánatát kérve hátra és előre sűrű rosszaságaimért s e verseket is köszönve Pécs, 65. húsvét Győzője”. – Egy példány a Csorba Emlékszobában.
A teljes kötet a DIA oldalon; A teljes kötet pdf változata.
Csorba 1963-ban a Baranya Megyei Könyvtár udvarában. (A kötetben közölt versek nagy részét ebben az évben írta.)
A kötet képes ismertetés innen érhető el.
A szokásosnál több képet mutatok be most a könyvről. Elsőként két Csorba fotót a kiadáshoz közeli időpontokból, 1963-ból és 1965-ből. A kötet borítója után Csorba – most különösen meleghangú – feleségének szóló ajánlását mutatom be, majd egy másik kötetből a Noémi lányának szóló ajánlását. A Séta és meditáció talán Csorba egyik legtöbbet idézett verse, szerelmes vallomása városához, Pécshez. A verset alább a hírlevélben is közlöm. A verset különböző előadók mondták, maga Csorba is, a vers után megadom ezek elérhetőségét. Csorba több verse olvasható a költő kézírásával. A Séta és meditáció című vers egy kézírásos részlete a Jelenkor 60 éves Csorbát köszöntő száma (1976. 11. sz.) első borítójának belső oldalán olvasható. Megtaláltam a vers eredeti kéziratát, ezt is közlöm. Az Ars poetica című vers kötetbeli változata után az Ars poetica eredeti kéziratát láthatják. Ugyanígy a kötet első versét Faültető címűt és annak eredeti kéziratát is bemutatom, csakúgy, mint a Virág virág virág című versét. Csorba a verseit 1962-től versesfüzetekbe írta. Erről Bertók Lászlónak a Hátrahagyott versek című kötethez írt utószavát idézem: „… Csorba Győző 1962-től kezdődően először két, A/4-es írólapokból egybekötött, 200 oldalas »irkába«, majd nagyalakú spirálfüzetekbe írta tintával, irónnal szinte minden versét. Úgy, ahogy az ihlet pillanataiban eszébe jutottak a sorok, a strófák. Később aztán (s bizonyára közben is) javította, formálgatta, félben hagyta, áthúzta vagy befejezte őket. Címet a legtöbbjének akkor adott csak, amikor kész lett, írógépbe diktálta, s postára adta valamelyik folyóiratnak.
A versek alá vagy mellé szinte mindig odaírta az aznapi dátumot, s néha egyebet, családi eseményt, sajtóhírt, halálhírt is feljegyzett. Ritkán a versre vonatkozó emlékeztetőt: „bővíteni”, „más ritmust”… „Folytatván az irka-firkát / kezdem ezt a tiszta irkát…”, írta 1982. május 25-én az Egy új versírófüzetre című költeményében, új munkafüzete első lapjára. Lapozgatva az 1962-től 1993-ig megtelt tizenöt füzetet, az az érzésünk, hogy költői naplót olvasunk. Csorba Győző (ismereteim szerint) sohasem írt a hagyományos értelemben vett naplót, de tudva, hogy költészetének legfőbb ihletője a természet, az évszakok, az élet-halál körforgása, a miért vagyunk a világon lüktető kérdőjelei voltak, s hogy költői eszközeit, képeit, metaforáit is többnyire ebből a körből vette, hogy a családi örömök-bajok, történések érzékenyen érintették, hogy műve kezdettől fogva sajátos számadás is, s hogy szinte mindennap írt az éppen soron lévő füzetbe, nyilvánvaló a tágabb értelemben vett napló-szerűség. Ez még inkább igaz, ha az itt időrendben közölt versekkel együtt olvassuk az 1962 utáni köteteket. A bennük sorakozó költemények a füzetekben a »keletkezési helyükön« vannak.”
Az eredeti kéziratok közlését az tette lehetővé, hogy a versesfüzetek, „verses naplók” közül a hagyatékban több is megvan, például a legelső is, ezért közlöm a borítójának képét. Mivel ebben a füzetben megtalálható a Séta és meditáció című kötet több versének kézirata, ezek közül tudtam válogatni és közölni kéziratokat. Az első versesfüzetben az első vers a Reményi Béla halálára írt Talán elkésett üzenet című vers ezért ennek nem csak a kötetbeli változatát közlöm, hanem a kéziratát is a füzetből. Csorba sok búcsúverset írt, szinte minden kötetben ciklusba gyűjtötte ezeket, nem véletlen talán, hogy éppen ezzel kezdte versesfüzetét is. Végül a tartalomjegyzék és a kolofon bemutatása következik.
Versek a kötetből:
MÁR NEM ODÁZHATOM
Folyton csak készülök: öt, tíz, tizenöt éve
méltó dícséreted rímekbe fogni végre.
Mert kérdését e test akárhogy tette fel,
bölcsebben mint te, nincs élő, ki ráfelelt.
De a nagy kuszaság, amelybe keveredtünk,
és a ledőlt határ kettőnk között, közöttünk
némává tette szám, s szégyelltem is talán:
dícséreteddel az enyém is mondanám.
Folyton csak készülök. − S most érzem: alakul már
ügyetlen nyelvemen a késő, tiszta zsoltár,
érzem, mert arcodon petyhüd gyengén a bőr,
s a bújó hervadás kárörvendőn kitör,
mert bársony tenyered megtöredezve érdes,
és kedved egyre fogy a játszi öleléshez,
mosolyod gyérül, és sűrűdik bánatod,
mert, folt-nélkül-való, gyűlik gyalázatod,
s vennének áruló erők rajtad hatalmat. − −
− Már nem odázhatom hirdetni diadalmad.
79. p.
Rónay György írja a versek után idézett kritikájában: „… a Már nem odázhatom című […] a magyar szerelmi líra legszebb darabjai közé tartozik. Ez a nagyon mélyről fakadó vallomás valóban a szépség teljességével ragyog; a költői szép és az erkölcsi szép iker sugárzásával.”
BORSSZEMEK
1
Jól megosztottuk a hatalmat!
Hentes, pincér, sofőr, dada,
földmérő, kalauz, Tüzép-
el- s kiadó, kis, nagy, közép
hivatalnok, liftes, tojás-
felvásárló, parkőr, szobás-
nővér… (s ki más még: nincs fogalmad!)
mind, mind a HATALOM MAGA.
2
Csáky szalmája, ebek harmincadja. – –
Addig nem baj, amíg nem az enyém.
Addig baj csak, amíg nem az enyém.
3
Kúszán csapkodnak szavaik, mint vak hadonászók,
mint lámpát leverő kocsmai bősz duhajok.
Azt nem bánják, hogy kin, min s mért döndül az öklük;
egy bizonyos: magukat meg nem ütik sohasem.
4
Cifrát mondsz. – Megsértődik-e,
akkor még nem mutatja.
Előbb lemér, fölmér, kimér:
majd rúg, vagy – elfogadja.
19–20. p.
Csorba sok hasonló rövid verset írt, szinte minden kötetében olvashatunk hasonlókat. Találó, élesen szúró „bökversek”.
SÉTA ÉS MEDITÁCIÓ
A kényes őszi nap mindenhová elér.
Ennyi fény, ennyi fény! Ez már a fény utolja.
Rezgő fényoszlop a jegenye, óvatos
forrás iparkodik lábánál, hangja sincs.
A koporsóra itt nem gondol senki; halhatatlan
hittel építi házát, erődíti és béleli.
Gyanútlan sétáló, számat tátom minduntalan.
Ifjúkoromban váltig undorodtam:
kaloda-város, börtön-város, sivatag-város.
Nagyon sajnáltam magam érte.
Ház nőtt az üres telkeken, a dombokon, a réteken.
A bulgárkertek salátái, káposztái, zöldségei
házakká változtak, s ahol a labdát rúgtuk, a
gyakorlótér roppant gyep-négyszöge.
A hűtlen bűnhődik: a régit sem felejtheti,
az is benne van, ami nincs,
az is benne van, ami van:
most a hűnél hűbbnek kell lennie.
Nagy kerekes-hidak, piaci bódék,
konflisok a Széchenyi téren,
árkok, eperfák, öreg temető,
fatelep, tehéncsorda, búzaföld,
kanyargós ródlipálya-lejtők,
madarak- és fák-napja, régi Tettye,
kaszárnya-ablakok alatt komiszkenyérért
siránkozó kölykök, vaskos beszédű,
kopott lányok…
Bennem van minden, ami nincs,
s bennem van minden, ami van.
Ó bűvölő város, sokarcú,
ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.
Nyugalmak, zajok fészke,
kőszürke és levélzöld,
hegyen hivalkodó, völgyben rejtőzködő,
tegnapelőtti és holnaputáni,
makacs munkás, kéjjel lustálkodó,
öl-puha, aszkéta-rideg,
aggastyán-bölcs, kamasz-melldöngető:
ha kérdeznék, nem tudnám, hogy milyen vagy.
Nekem: A VÁROS mindörökre.
Ennyi fény, ennyi fény! Ez már a fény utolja.
Az ősz kirakta foltjait a tájra.
Ölében viszi a Mecsek a télbe
embereid és házaid.
46–47. p.
A költő előadásában
Nagy Attila előadásában
Major Tamás előadásában
A vers Csorba előadásában a You Tube-on
A vers Zsurzs Katalin előadásában. Videófelvétel.
A vers Kóródy Zoltán klipjén, Csorba előadásában, a You Tube-on
Az Ars poetica a Séta és meditáció című kötetben.
Az Ars poetica a költő és Nagy Attila előadásban.
Rónay György versmagyarázata a kritikában találó és pontos. „A »fekete szavak« szárnyán nap ragyog; s a költemény egyben a férfi kivívott erkölcsi győzelme is: önmagán, a »szörnyeken« és az anyagon.”
Bertók László Csorba-bibliográfiája a Séta és meditáció című kötetről.
(Bibliográfia után közlöm Rónay György kritikáját a kötetről, valamint Weöres Sándornak és Szepesi Attilának az ötvenéves Csorbához írt köszöntőjét. A kötetet egy évvel Csorba ötvenedik születésnapjának éve előtt adták ki.)
Séta és meditáció. Bp. 1965. Magvető. 92 p.
Bertha Bulcsu = Dunántúli Napló, 1965. máj. 9. Vasárnapi mell. 1. p.
Csányi László = Tolna megyei Népújság, 1965. aug. 1. 4. p.
Ilia Mihály = Jelenkor, 1965. 7. 669–670. p.
Pálmai Kálmán = A Könyv, 1965. 6. 220–221. p.
Rónay György = Vigilia, 1965. 8. 494–495. p.; R. Gy.: Olvasás közben. Bp. 1971. Magvető. 314–316. p.; Tiszteletadás. 27–29. p. (Ld. a bibliográfia alatt.)
Szederkényi Ervin = Jelenkor, 1965. 6. Borító hátsó fülén
Tüskés Tibor = Élet és Irodalom, 1965. 49. 4. p.
Tüskés Tibor = Látóhatár, 1965. 5. 945–948. p.
Várkonyi Nagy Béla = Kortárs, 1965. 8. 1330–1331. p.
– – = Új Könyvek, 1965. 10. 30. p.
Tasnádi Attila = Napjaink, 1966. 4. 6. p.
Vass József = Alföld, 1966. 5. 84–85. p.
Tűz Tamás = Irodalmi Újság, (Párizs) 1968. júl. 15.; T. T.: Angyal, mondd ki csak félig. Oakville. 1974. Amerikai Magyar Írók. 105–108. p.
Rónay György
Csorba Győző: Séta és meditáció
Csorba Győzőt mai líránk legjobbjai közt tartják számon, akik ismerik; sajnos, alighanem kevesebben ismerik, mint érdemelné. Pécsett él és dolgozik; a főváros irodalmi „tőzsdéin” nemigen jegyzik, s azért, hogy jegyezzék: emlegessék, vitassák, dicsérjék, vagy legalább ócsárolják, ő maga nem tesz semmit. Őrá még a hivatalos elismerés, a József Attila-díj sem irányította rá az ilyen alkalmakkor jobbára elmaradhatatlan múló reflektorfényt. Hírét egyedül csak a munkájával istápolja, s ez a munka sosem üt zajt, sosem pályázik aktualitásra, viszont mindig komoly, értékes és maradandó. Tudjuk róla, hogy kitűnő műfordító; kötete jó alkalom rá, hogy azt is hangsúlyozzuk, milyen jó költő.
Már az arányok is jellemzők: egy makulátlan pálya derekán nem összegyűjtött vagy legalábbis válogatott versek, hanem egy vékony, kilencvenlapos, szigorúan megkomponált, egységes, és minden sorában éber igényességről tanúskodó kötet. Költői világának is, magatartásának is legszebb jellemzője, szinte jelképe egyik rövid verse, a Liliom.
Ég és világít. Átüti jégtüze
a súlyos éjt, villogva fölizzik a
tömör sötétség; fényes udvar
őrzi a szirmot a pusztulástól.
Az ősz ledönti, bújik a fold alá;
konok homállyá lesz maga is kicsit.
S mert így a titkát megtanulja,
ezzel arat diadalt az éjen.
Ahhoz, amit e két tömör strófa mond, párhuzamokat is lehet idézni a kötetből. „…Több a lélek – fekete ragyogása, mint a homály-nem-járta fénynek – olcsó hivalkodása”, olvassuk a Késő dalok-ban. „Még a halál is azt tanítja könyvben ábra – hogy tündöklőbb a fény éles homályba zárva” – hirdeti a Nyárelő. A fénynek meg kell járnia a homályt, meg kelt edződnie benne, meg kell tanulnia titkát, hogy minden olcsó, hivalkodó, üres csillogástól menten ragyogjon.
Nincs is a kötetben semmi hivalkodás, se formában, se gondolatban; az egészen, elejétől végéig mind fokozódóbb hangsúllyal, az élet iránt való mély erkölcsi felelősségtudat vonul végig: az élet legnagyobb tényeivel való szembenézés megrendültsége. Szólamok és pózok nélkül, kendőzetlen őszinteséggel, aminek éppen egyszerűsége, hitelessége ad nagyságot és távlatot. A Gyászkeret, meg a Virág virág virág ciklus verseire gondolok, az olyanokra, mint például a Már nem odázhatom című, melyről alighanem túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a magyar szerelmi líra legszebb darabjai közé tartozik. Ez a nagyon mélyről fakadó vallomás valóban a szépség teljességével ragyog; a költői szép és az erkölcsi szép iker sugárzásával. De idézhetjük mellette, többek közt, a Mi lesz? című verset is, vagy a Bízzunk a test köznapi életében címűt, mely a maga módján éppoly jellemző Csorba Győző lírájára, mint a Liliom: nem a mindennapok „szürke semmiségein” kívül, valaminő különleges, fentebb, rendkívüli világban, hanem magukban e szürke semmiségekben, az élet egyszerű mozzanataiban éli és mutatja föl a költészetet, mert e semmiségeket erkölcsi fokon éli át, hogy egyszeriben megszépülnek, költői „méltóságúvá” válnak tőle. Így ír:
Nekem elég hogy vagy
Legyen neked is elég hogy vagyok
És mert az ölelés is
csak darabos kiáltás
benne se bízzunk egymagában
Hanem bízzunk a test
köznapi életében
mely szürke semmiségek
gyönyörű orgonáján
zengi ki a szerelmet.
Ez a líra valóban „bízik” az egyszerű, szürke, köznapi dolgokban; mert meglátja a bennük lappangó legnagyobbat: az életet és a halált. „Mondd ki s győzz felette” – mondja a Talán elkésett üzenet végső sora. Erről van szó: a költői „kimondásban” a „győzelemről”” . Arról, amit az Ars poetica így fejez ki:
Kimondani kimondani – – –
Ismerni kell a rejtezőket
A köddel együtt eltűnnek a rémek
Miért örülnek szörnyeimnek?
Minek botránkoznak meg értük?
A saját szörnyeikre néznek
A pokol korhoz kötött
Újra újra alá kell szállni ellene
Fekete szavak szárnyán kél a nap.
Pokoljárás is ez a költészet, kétségkívül; de minden inkább, mint tetszelgés a pokolban és szörnyeiben. A liliom nem azért lesz maga is homállyá, hogy fekete virágot virágozzék, hanem, hogy az éj titkait megtanulva egyben le is győzze, „diadalt arasson az éjen”. A „fekete szavak” szárnyán nap ragyog; s a költemény egyben a férfi kivívott erkölcsi győzelme is: önmagán, a „szörnyeken” és az anyagon.
Vigília, 1965. 8. sz.
Weöres Sándor
Csorba Győzőnek
Költőm, köszöntlek! Már te is ötven év
súlyát teríted pécsi tetőd alá,
ötven tavasz felhőit űzöd
át a Mecsek boronás gerincén,
éppannyi ősznek tarka gyümölcseit
kamrába tetted: zárt kopogós dió,
függő sötét szőlő, fanyar birs
tudja hogy eljön a messzi vendég.
Mint pára és szél gyűlik az ég alatt
s házadba tér test-nélküli nagy sereg.
Nem könnyű termést óv a kamrád,
kerted aszú-bora nem butító:
épséget, edzett lelket adó erő,
emlékezésre, nem feledésre jó.
Száz év után látnád diófád:
mily magas és terebélyes, áldó!
Szepesi Attila
Makacs Orfeusz
Csorba Győzőnek
a dalt csak önmagáért?
tűntével szép a csend
rigó dalod az ágon
habot ver idebenn
ha jó ha rossz ha bánat
ha örömem ragyog
ha tavasz nyár ha ősz ha tél
tárd ki az ablakot
meredek ég paránya
gondjaink felett
kinek hangolod örök-
együgyű éneked?
haszontalanok haszna
makacs Orfeuszom
légy intő példa:
fennen világító napom
(1966)
Mindkét verset a Csorba Győző emléke című kötetből idézem. (Pécs : Pro Pannonia, 2003. – 89–90. p.)
Megjegyzésként még annyit: Csorba nemcsak a hozzá fordulókkal, magával szemben is szigorú volt. Bertók László a versírófüzetből a Séta és meditáció kiadása előtti rövid, alig hároméves időszakból majd 30 verset talált megjelenésre méltónak a Hátrahagyott versek c. kötetben. Pedig mondhatom, hiszen Pécs másik nagy költőjével dolgozhattam a kötet előkészítésén, Bertók László rendkívül szigorú volt a válogatás során. A Séta és meditációban Csorba legnagyobb verseihez hasonlók szerepelnek, s azok közül is kimagaslanak a fentebb említettek. Én mindig örömmel veszem kezembe ezt a kis kötetet, ajánlom hát nyugodtan Önöknek is az olvasását.
Köszönöm figyelmüket.