(A blog olvasható Aknai Tamás vendégoldalán is.) 

Ha vendégoldal, akkor most Aknai Tamás és kortárs művészet. Majdnem azt írtam, kortárs PÉCSI művészet, de aztán eszembe jutott: a kortárs jelző sem egészen pontos, mert Hopp-Halász Károly már nincs köztünk és a pécsi jelző sem igazán megfelelő, mert ahogyan Aknai professzor írása (is) bizonyítja, Halász Károly nem pécsi, nem provinciális, hanem egyetemes érvényű alkotó.

Idézem a wikipédia szócikkből: „Hopp-Halász Károly (született Halász) (Paks, 1946. január 28. – Paks, 2016. november 27.^[4][5]) Munkácsy Mihály-díjas magyar képzőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja. Azok közé az alkotók közé tartozott, akik nem valamely művészeti egyetem elvégzése után indultak el az alkotói pályán, hanem kizárólag önálló, öntörvényű, tudatos alkotói tevékenységük révén, a szakma későbbi elismerésével váltak művésszé. Munkássága meglehetősen szerves egészet képez; számtalan installáció, egyéni kiállítás, performance kötődik a nevéhez; „Magasles” című sorozata egyedülálló gyöngyszeme a magyar képzőművészetnek.”

Különösen örülök és köszönöm dr. Aknai Tamás „leletmentő” munkáját: itt közölt írásai olyan művészekkel ismertetnek meg minket, akiket kortársnak nevezhetünk, s akik, „hála” a digitális gyorsaságnak – legyenek mégoly tehetségesek is – olyan hamar hullanak ki a gyorsan felejtő és érdemtelen „alkotók” érdemtelen be- és feljegyzéseitől fénysebességgel dagadó digitális felhő(k)ből, amilyennel bekerültek.

Szokásommá vált, hogy megkérdezem (pécsi) fiataloktól, tudják-e ki volt Csorba Győző? Szerintem Önök tudják, milyen válaszokat kapok. A napokban beszélgettem egy idősebb úrral, azt kérdezte: „Ja, akiről a Csorba Könyvtáraz nevezték el?” Igen, de tudja-e miért, kérdeztem? „Mert könyvtáros volt?”- vágta rá ő. És csodálkozva hallgatta a magyarázatomat Csorba egyéb érdemeiről. Hát hála és köszönet Iványi (Kalányos) Katalinnak, a Megyei Könyvtár volt vezetőjének, aki annyit tett (Bertók Lászlóval közösen) azért, hogy az intézmény, amelyben Csorba olyan sokat dolgozott, a nevében fönntartsa a költő emlékét.

Igaza volt Csorbának:

HÚSZ-HARMINC

Húsz-harminc, a vers a költő előadásában.

Így lesz tudom majd akkor is:
senkinek sem hiányzom
(Vagy szenvelgés ez? Húsznak-harmincnak talán?)
A mozik színházak sőt kabarék
éppúgy játszanak mint nemrég mikor
te mentél el kedves rokon
akire most sűrűbben gondolok
s legföljebb kissé élénkebben él bennem
mint amikor még testben élt

A kórház-kert juharjain
már ott csüggnek a kis propellerek
bár zöldek még s csak csöppet súlyosak
ezért még nem is készülődnek útra
Mikorra majd megérnek s majd mikorra
nyugodtan vetik le maguk s pörögnek
a földig
akkorra tán én is betársulok
valamelyikhez
s elindulok vele

s itt minden megy tovább
s ahogy mondtam
talán húsz-harminc embernek fogok
hiányzani

Dr. Aknai Tamás írása:

A Jelenkor szám összes fotója:

A tanulmány és a fotók a Jelenkor 1987/1. számában jelentek meg. (121-136.p.)

Köszönöm figyelmüket. Ma is gazdagodtunk: megismerkedhettünk egy kiváló alkotóval. És, ha néhány művét nem is értjük agyszerre, Aknai professzor segít az eligazodásban.

Köszönöm a figyelmet.