Azt mondtam, gyors leszek, lám, mégsem megy: a ma bemutatásra választott vers, az Egy szerelem története című, mely a címmel ellentétben majdnem mindenfajta szerelemről szól, szinte az egész kötet elolvasására késztetett, nem tudtam szabadulni a szomorú-szép gondolatoktól, a gyönyörű versektől. Elnézést kérek hát, amiért most megindultan azt kérem az olvasóktól, ha nem is az egész kötetet, de legalább a Már heten mint a gonoszok című ciklust olvassák el itt, azért is, hogy jobban megértsék a „szerelmi számadás” versét és azért is, hogy önök is tovább élvezzék a nagy költő örökérvényű  gondolatait.
A kötetről itt írtam részletesen.

5. Véletlenül rábukkantam a Csorba hagyatékban egy csomó szépen összegyűjtött meghívóra: író-olvasó találkozók, kulturális (főként költészeti) rendezvények, versünnepek meghívóira. Gyorsan jött az ötlet, lassabb a megvalósítás: elhatároztam, hogy szkennelem és közzéteszem a meghívókat. Kultúrtörténeti érdekesség, csemege lehet. Eddig 184 pdf fájl található a gyűjteményben. Ez nem 184 meghívót jelent, hiszen akad olyan, amelyik négy oldalas. Most még nem rendeztem a fájlokat, egyszerű időrendi sorban vannak, új is kerülhet hozzájuk, majd a végén jön a statisztika és esetleg valami rendszerezés. Addig is, hogy látható legyen, a nagy melegben is dolgozom, mutatóba ideszerkesztem az időrendben elsőt és utolsót a meghívók közül.

Csorba így emlékezik erre a fura nevű szervezetre a Város oldalában című kötetében:

„A »háromesztendős irodalom«-nak, amit Nemes Nagy Ágnestől idézel, itt Pécsett is megvolt a története, igaz, ez itt kissé másképp festett, mint Budapesten. Hogy ez szabadság volt-e vagy sem, azt döntsd el magad. Ehhez az időszakhoz tartozik, hogy részben a kommunista párt kezdeményezésére 1945-ben, ha jól emlékszem, újra elkezdett mozgolódni a pécsi értelmiség. 1945-ben meghívtak néhányunkat a kommunista párt megyei bizottságára, ami akkor az egykori vitézi székházban, a Rákóczi úton egy kis tornyos házban volt. A társaság már magában véve is valamiféle csoda volt. Mert ott megjelentek olyan figurák, akiknek csak a szándékuk volt irodalmi, de tehetségük egyáltalán nem. Főként ezek óriási lendülettel akarták, hogy legyen Pécsett valamilyen íróegylet. Akkor mi ennek a pártbizottsági unszolásnak a hatására összeültünk, és először csak egy nagyon laza csoportot alakítottunk. Ez volt az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete. Ehhez hasonló az én tudomásom szerint az országban sehol másutt nem volt. Az Írók, Művészek, Tudósok Szabad Szakszervezete elnevezés is mutatja, hogy ennek a szervezetnek három csoportja volt; a tudósok csoportját Bálint Péter kutató orvos vezette, a képzőművészekét Martyn Ferenc, az írókét pedig én. Főtitkárunk Lissák Kálmán biológus, egyetemi tanár volt. Az írók esetében meglehetősen groteszkül jártunk el, mert tagokat úgy is toboroztunk, hogy az újságban közzétettük: aki írónak érzi magát, annak köztünk a helye. Ez példátlanul liberális és vakmerő módszer volt. Az lett az eredménye, hogy felhívásunkra jött mindenki, akinek valaha is toll volt a kezében. Talán mondanom sem kell, hogy a biztatásra roppant sokan vélték magukat írónak. Azt hiszem, azt sem kell mondanom, hogy még a fele sem volt az. Mindenesetre a szervezetnek ez a tagozata megszületett, és a működése ehhez az időszakhoz köthető. Egy szabad társulásra gondolj, amely tulajdonképpen nem azért volt jó, mert nagyszerű remekműveket hozott létre, hanem azért, mert itt a tehetségesek is láthatták egymást. Ebben mindenki részt vehetett, aki akart. Hetente rendszeresen találkoztunk, és én rettentő sokat kínlódtam. Roppant változatos társaság gyűlt egybe. Volt ott egyetemi tanár, tehetséges, jó egyetemi tanár, és volt vasúti fékező, mert az írt néhány rossz verset. Igazolványt is kaptunk. Ez addig működött, amíg a Batsányi Társaság meg nem alakult. De ebben a szedett-vedett társaságban például Várkonyi Nándor nem volt benne. Én voltam az áldozat mindig, mert engem hol erre ráncigáltak, hol arra. Azért mondtam én egy alkalommal, hogy én itt, Pécs városában legalább ötször-hatszor elölről kezdtem mindent. Aztán 1946-ban már kiállítást is rendeztek a képzőművészek munkáiból.” 

Ajánlom a PIM Csorba oldalán a kötet olvasását, mert  a költő fanyar humorú, néhol gúnyos történetei az ismereteink bővítése mellett szórakoztatóak is.

Az idézetben említett kiállítás előfutára a fenti három „képzőművész” kiállítása. Külön kiemelésért kiált, hogy a képzőművész „szakosztály” vezetője Martyn Ferenc volt és a kiállítás úgy is felfoghatjuk, mint tisztelgést a város felszabadulásának első évfordulójára.

A másik meghívó 2024-es (04. 09), utolsó a sorban. Ezt is idemásolom: