[Bach és Napóleon…]

Bach és Napóleon. A Fölemelő és a Meggyötrő. Más párt is állíthatnék. A művészet edz ugyan, de az emberrel szemben impotenssé tesz. (Alapvetően humanista.) Ez az impotencia olykor kártékonnyá is tud válni.
Agresszívebb tulajdonságok is kellenek az emberben. Néha éppen a sikeres humanizmusért. Kegyetlenségek szülnek kegyességet.
Napóleon – roppant érvágás, irgalmatlan meghajszolás. Az áldozatok is szimatoltak valami jót. Nyilván ezért sem dőlt el máig sem a Napóleon-vita.
És mit nehezebb vállalni? Az ünneplést, áldást-e vagy az   átkokat, a gyalázást, az embertelenség vádját. Kárpótol-e érte a hatalom? Aligha.
A nagyság minden területen fölismerhető. És mindig tiszteletreméltó. Mindig tiszteletreméltó.
Őrült rend kormányozza az emberiséget.
Értsük meg végre az őrültséget is, ne csak a rendet.

(1973. I. 11.)

Megjelent a Hátrahagyott versek című kötetben. (Pécs : Pro Pannonia, 2000)

A szabad szöveg nagyon fontos gondolatot feszeget. Minden mondata egy-egy filozófiai értekezés alaptétele lehetne. A művész és a diktátor párhuzama világossá teszi, hogy a kérdés minden korban elénk kerülhet. Még a látszólag nyugodt időkben is, mint a Kádár korszak javulást mutató évei, amelyben a vers keletkezett. Csorba érzi a hatalom nyomását, ami ellen a versek, a művészet edzi ugyan, de ugyanakkor üvegtoronyba zárja, hamis védettség érzetét nyújtja számára, impotenssé teszi a burkolt és csöndben fenyegető „puha diktatúrával” szemben. A sikeres humanizmusért agresszívebb tulajdonságok is kellenek, néha a kegyetlenségek szülnek kegyességet. Nem elemzem a költő minden mondatát, mindenki gondolkodjon el az ellentétpárokon maga és jobban megérti azokat, mint hosszas (ne adj’ Isten bele)magyarázás után.
Főként pedig, mint minden korban, napjainkban is érdemes elgondolkozni az utolsó mondatpáron:

Őrült rend kormányozza az emberiséget.
Értsük meg végre az őrültséget is, ne csak a rendet.

Mert valóban, nem őrült rend az, ami ma is a világháború felé sodor minket? És nem volna-e jobb, ha ezt az őrültséget is minél többen felismernék? Talán akkor többen ellenállnának neki… Vajon elég-e, ha Európában csak a kis Magyarország és a még kisebb Vatikán áll ellen az őrültségnek? A Vatikánnak nincsenek hadseregei, fegyveres armadája, hazánknak is szinte semmi, de talán Krisztus keresztje elég erős fegyverünk lehet…
A költő vátesz, de ki ismeri fel időben, amit mond? Főként, ha ennyire el vannak rejtve a gondolatai?

4. A másik, a hagyományoson kívül egyetlen témám az anyák napja és Galsai Pongrác ezzel kapcsolatos, Illyés Gyula anyákat köszöntő kedves versét idéző írása. (Tudom, anyák napja még csak közeleg, de nem akarok elkésni a köszöntéssel.) Nem véletlen az anyák köszöntése és a két köszöntő kiválasztása sem. Az anyák a szememben Isten legcsodálatosabb teremtményei, olyasmit tudnak, amit mi férfiak, hála Istennek nem. Sokkal jobb, ha az utódnemzés-nevelés feladata így meg van osztva. Illetve: így van megosztva;) Hallgassuk inkább az én dadogásom helyett Weöres Sándort. A gyönyörűséges vallomás 2:57-nél kezdődik.

Palatinszkyné rajza, a 46. Csorba blog melléklete.

És néhány virág a szép napra. Friss, mai termés a kert sarkából és a terasz korlátjáról.

És hogy miért éppen a két szerzőt választottam és Weöres Sándor „csak felvezető” lett? Íme, a magyarázat.
Először: éppen Galsai publikációinak Antanténusz című gyűjteményét olvasom és megtaláltam benne a szerzőnek Illyés Gyula Szekszárd felé című verséhez írt gondolatait. A vers egy utazó anyáról szól, az anyaság dicsérete, csakúgy, mint Galsainak a verset értelmező, politikummal átszőtt szövege, ezért kerülnek most a blogba.
Másodszor: mindkét szerző „szívem csücske”, annál inkább mert egyiket méltatlanul feledik, másikat meg, ki tudja milyen okból,  talán még tudatosan feledtetik is. Pedig mindketten figyelmet érdemelnek, még akkor is, ha a bohém, felhőtlenül vidám(nak látszó) Galsai és Illyés írásai, versei és tevékenysége látszólag különböző témájúak, műfajúak és más minőségűek, sok egyirányba mutató értéket hordoznak.
Harmadszor, ha már kezembe került Galsai könyve, alább részletesebben bemutatom és figyelmükbe ajánlom a könyvtárban még megtalálható példányokat és persze a benne idézett Illyés Gyula munkáit is. Talán nem felelnek meg a modern (jelentsen ez akármit) fősodor tartalmi, műfaji kívánalmainak, de értékes és fontos olvasmányok.

A Illyés-vers Piros Ildikó előadásában itt meghallgatható. Én úgy hallgattam, hogy közben a verset olvastam erről az oldalról. (Bevallom, nekem úgy tűnt, mintha Piros Ildikó eljátszotta, „túllelkesedte” volna a verset. Kérem, vitatkozzanak!) A DIA-oldalon Illyés Összegyűjtött versei című kötetében itt olvashatják.

És akkor idemásolom Galsai Gyerekkocsik című, a verssel kapcsolatos publicisztikáját.