1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

KÉT EPITÁFIUM

                  Lovász Pál

Halkszavú, jaj, hát hogy is eshetett ez
hogy tudott ily vak, darabos beszédű,
bugris ordító (a halál) kezébe
adni a végzet?

Persze, hogy nincs ellene fegyvered, nincs
semmi mentséged, bizonyára föl se
mérted őt és képtelen árulását
életed ellen.

Itt ha bántottak, sorakozhatott az
asszony, a gyermek s a baráti népség:
ott magadra vagy, a saját erődre
hagyva, erőtlen.

Tán a vers, az még, ha akármi csöndes,
tán a vers, oltalmad e földön is már,
tán a vers, melynek szövetét a sír se
kezdheti majd ki.

Tán a vers… Vagy hát ez is öncsalás csak?
Semmi nem véd. Ó, de hogy is lehetne?
Kása-hús: megdúlva a rend tebenned,
s visszafelé nincs.

Angyal Endre

Angyal Bandi, vagyishát Endre ez urna lakója.
Porrá vált (porból lett), befejezve tehát.
Senkije sincs, – már régen nincs –, nem lenne-e jobb, ha
elszórnák hamvát és a szelekbe pedig.
Volna családja utólag: fű, sár, lomb, kutya lába,
nap, lánykéz, melyben réti virág mosolyog,
s réti virágban meg valahogy benn rejlene ő is,
érezné egyszer női kezek melegét. –
Börtön, jégkuckó ez az urna, aligha nyugodhat:
Angyal Bandi, szegény, árva maradt s didereg.

(Csorba Győző: A világ küszöbei. p. 77-78.)

A vers Két epitáfium cím alatt jelent meg A világ küszöbei c. kötetben, 1981-ben. Az epitáfium tulajdonképpen Csorba műfaja, hiszen szinte minden kötetében van olyan ciklus, amely elhunytakat búcsúztat, az ott közölt versek akár sírfeliratok is lehetnének. Válogatott verseim sorába – kissé önkényesen – a második alcímhez soroltam be a kettős emlékezést, Angyal Endréhez, akit a pécsi emlékezet kevésbé őriz, mint őt megilletné. Csorba mondja Angyal Endréről a Város oldalában című kötetben:
„CSGY: – Tapolca miatt lett a társaság neve 1946-ban Batsányi János Társaság, mert nem volt közelebb forradalmár. Mit tehettünk? Mikor a Batsányi Társaság megalakult, akkor mi, tudván, hogy milyen itt a közhangulat, Toszenberger Bélát választottuk meg a társaság titkárának, az elnök pedig Angyal Endre lett. Ő akkoriban itt Pécsett a Széchenyi Gimnáziumban volt tanár. Fiatal ember volt még, velem egykorú, mi 46-ban, 47-ben harminc évesek voltunk.”

Másutt így emlékezik: „Még egyetemet is csináltunk Boros főispán támogatásával, bölcsészkart. Én is beiratkoztam feleségemmel együtt bölcsésznek. Hozzávetőleg másfél évig működött ez az „illegális” egyetem. A tanárok közt volt Angyal Bandi, Győri János, a francia szakos, Várkonyi Nándor, mások is.”

„1949 elején. [indult az „első” Dunántúl című folyóirat.] Összesen három szám jelent meg belőle, semmi több. Ez még nem volt havi folyóirat, nagyobb időközökben látott napvilágot. Katkó mellett egy kis sereg működött a szerkesztőbizottságban. Már nem tudom, hogy hány ember, de Angyal Endre volt az első a betűrend szerint is, aztán én is benne voltam, azt hiszem, Kő Kálmán is. Felelős szerkesztőként pedig Katkó István.”

Angyal Endre. In: Magyar életrajzi lexikon. Sajnos, több képet nem találtam róla. Kötetei Csorba könyvtárában:

Angyal Endre: A Dunántúli Szemle évei (Adalékok Pável Ágoston pályaképéhez). – [Szombathely] : Savaria [folyóirat], [1974?]. – p. 397-408. ; 24 cm. – (Klny. Savaria : A Vas Megyei Múzeumok értesítője. 4. köt. 1966-1970.). – Fűzött. – Német rezümével. – Dedikálás a cím fölött: „Csorba Győzőnek a régi barátsággal Angyal Endre Pécs, 1974. III. 25.”. – Jó állapotban. – Proveniencia ismeretlen. – Vasi Szemle, Dunántúli szemle, folyóirat-történet, német nyelvű összefoglalóval.

Angyal Endre: Pécsi biedermeier. – Pécs : Magyar Kir. Erzsébet Tudományegyetem Magyar Szociográfiai Intézete ; Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda Rt., 1944. – 15 p. ; 23 cm. – (Szociográfiai értekezések tára ; 11.). – Fűzött. – Jó állapotban. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőnek szeretettel Angyal Endre.”

Lovász Pál emlékét talán jobban őrzi a város, de azt hiszem, őt sem kellőképpen ismerjük. A wikipédia ezt írja róla:
„A második világháború után az irodalmi élettel való kapcsolatai meglazultak. A diktatúra éveiben keserves körülmények közt élt. Állásából kitették, nyugdíjat nem kapott, biztosítási ügynökként kereste kenyerét. Senki sem tudta, hogy 1956 őszén versciklust írt a forradalomról. Titkolózásának okait maga világítja meg egy most előkerült feljegyzésében, melyet a költő fia 2006 nyarán egy szekrény mélyén talált meg véletlenül…
»Verseimet titokban, félelmek között írtam. Senkinek, sem ismerősnek, sem jóbarátnak, rokonnak meg nem mutattam, nehogy bajba sodorjak valakit. Legtöbbször éjjel, sötétben, tapogatva, kuszán rovom a sorokat. A házban, ahol lakom, az ÁVO megbízottai, besúgói is laknak. Minden csöngetés ijedelmet kelt bennem… A félelem betege lettem.«
A Mecseki rapszódia negyvenhat versből álló versciklus, mely jórészt a forradalom pécsi eseményeire utal, de országos, sőt egyetemes összefüggésekkel a hátterükben. Az első vers (Vörös avaron) őszi hangulatkép, az utolsó (Kétség) a reménytelenség és a titkos remény vívódása:
»Öt torony fölött hallgat a Mecsek, / sötét az erdő, kétség kerüli: / elárult föld elárult fáinak / lesz tavasza, lesznek még rügyei?«
E két hangulat között felvonulnak a tüntetők, feldübörögnek az orosz tankok, diákok és munkások hullanak véresen a földre, a szabadságharcosok a hegyekben bujkálnak, »Budapest már vérpadra vitetett«, Magyaróváron géppuskák sortüze arat a daloló felvonulók között, suhancok támadnak benzines palackokkal a harckocsik ellen, végül a lángok, a füst meg a kétségbeesés éjszakába borítja az egész országot.”

Lovász Pálról többször írtam a honlapon, pl. itt és a Város oldalában című kötetben is sokat mesél róla Csorba, aki nagyon szerette a „halkszavút”.
„Meg kell említenem például Lovász Pált. Róla bizonyára hallottál már. Költő volt, mellette az OTI igazgatója, a Janus Pannonius Társaság főtitkára, és a Sorsunk szerkesztőbizottságának az egyik tagja. Nagyon-nagyon derék, szelíd modorú ember. Óbecséről menekült ide az első világháború után.
Azt hiszem, minden szombaton találkoztunk a Korzóban. Nagy csoda volt, hogy ott együtt ült az asztal mellett a nyugdíjas alispán, aki felsőházi tag volt, és ugyanakkor, ugyanannál az asztalnál egy borbélysegéd, aki gyakorolta még a borbélyságot, s minden nyáron kiment Komlóra, mert ott lehetett igazán keresni. András Endre volt ő, nem tudom, hogy hallottad-e a nevét, Üveghang címen megjelentetett egy szép kötetet is. Ott ült az akkori SZTK-nak, az OTI-nak az igazgatója, az említett Lovász Pál, akit már akkor a „méltóságos” cím illetett meg, mert az ötödik fizetési osztályba tartozott.” (In: A város oldalában. Ajánlom figyelmükbe az egész fejezet elolvasását is!)

In: Dunántúli Napló, 1981. Kérem, kattintson a linkre, különösen érdekes Dunántúli Napló oldal nyílik: Bertók László és Sólyom Katalin írása olvasható ott.
A Bertók László írás felvezetőjében (lead) ez olvasható:
„Két jelentős, egymással szorosan összefüggő, kerek évfordulóhoz érkezett idén a pécsi kulturális élet. Júniusban lesz ötven esztendeje, hogy megalakult a Janus Pannonius Irodalmi Társaság, s április 16-án múlt negyven éve, hogy megjelent a SORSUNK, a társaság folyóirata.”
Sólyom Katalin beharangozójának pedig ez a címe:  Egy letűnt írófejedelem nyomában. Herczeg Ferenc Bizánc. Az írás lábjegyzetében ez olvasható: „A Pécsi Nemzeti Színház április 25-én mutatja be Herczeg Ferenc Bizánc című darabját.”  Sólyom Katalin kitűnő írásának Adytól orozott befejező gondolatait idemásolom:
„Egyetlen felújítás természetesen nem határozhatja meg Herczeg  Ferenc helyét a magyar drámairodalomban: ez még várat magára. Lehet, hogy végérvényesen igaza lesz Ady Endrének, aki 1902-ben ezt írta a Nagyváradi Naplóban:: »Kezdetben vala Szigligeti és elmúla. Utána jött Csiky és elmúla. Jött és dicsőségben úszik Herczeg Ferenc, és el fog múlni. A jámbor filiszterelmék ne rökönyödjenek meg, mert ez ám igaz.«  Sólyom Katalin”

Remélem, a fentiek segítenek az emlékezetből méltatlanul egyre inkább kikopó nevek megszerettetésében.

Herczeg Ferenc lassan talán a megfelelő helyére kerül a magyar drámairodalomban, a Bizánc napjaikban is látható például az Új Színházban.  Irodalmi és politikai irányok jönnek és mennek, de úgy látszik, Herczeg marad… Remélhetően Ady ebben az esetben rossz látnok volt.

4. Kuriózum 1. Várkonyi Nándor: Petőfi arca című kötetéről készítettem egy képes összeállítást. Ajánlom figyelmükbe, érdekes és fontos képválogatás ez, amelyet „Pécs nagy öregje” összeállított az olvasónak. A Petőfi képek az összeállítás végén találhatók. (Köszönöm a közlés engedélyezését Kende Katának, Várkonyi Nándor unokájának, aki olyan nagy szeretettel és műgonddal ápolja „Nándor bácsi” emlékét.)

5. Kuriózum 2.

A Várkonyi kötetek keresgélése közben találtam Csorba könyvtárnak katalógusában a következő címet. Pontosan akartam dokumentálni a talált köteteket, ezért mindent rögzítettem a leírásban, amely így kissé talán nehezen érthető lett, ezért a következő blogban (ld. még enjambement;) közlöm a kötetben talált levél szövegét a magyarázataimmal. A kézirat azért is fontos, mert Csorba kötetszerkesztési módszerére is útmutatót ad.

„Várkonyi Nándor: Az elveszett paradicsom. – Pécs : Baranya Megyei Könyvtár, 1988. – 253 p. ; 20 cm. – (Pannónia könyvek). – – ISBN 963 7272 046 fűzött. – A kötetben egy A/5-ös írólap és egy meghívó 2. oldala található, mindkét lapon kézírásos Csorba piszkozat, melyet valószínű a Szavak bolyhai c kötet bemutatójára, vagy író-olvasó találkozóra készülve készíthetett a költő: Az A/5-ös lap két oldalán ez olvasható (az új bekezdéseket / jellel, az írásban egymástól vízszintes vonallal elválasztott egységeket // jellel, a lap második oldalának kezdetét /// jellel jelöltem):  „* Görbül az idő 1985. ápr. (84 szept.)** 84. szept-87. szept. 3 év. / [A Vissza Ithakába = válogatott, új versek nincsenek] / A 3 évből kereken 100 vers van a kötetben. / Kb. 30-at kihagytam. Megjelentek napilapokban, folyóiratokban, de nem éreztem méltónak őket a kötetben. / Állandó gyakorlatom. // Ciklusok: szerkesztési módszerem. A hasonló tematikájú versek keresik egymást. És segítik. Többé válnak rokonaik között. / 5 ciklus, különféle hosszúságúak. A líra örök tárgyai: élet, halál, emberi kapcsolatok, természet, ars poetica. – Ezúttal ez utóbbit tartottam a legfontosabbnak: Valakit valamikor valahogyan / A költészet védelme. Erős nyomás alatt van szerte a világon. Fölöslegesnek, értelmetlennek vélik sokan. Pedig… Sajnálnivaló az az ember, akiben nincs költészet. Az élet egy roppant nagy ajándékától van megfosztva. Emberi teljesség nincs művészet nélkül  // Cím: A szavak bolyhai. A szavak „hangköre” (Arany J. szava) sokkal több mint a betűszerinti értelmük. Nincsenek éles határvonalaik. A vers a befogadóban a befogadással születik meg. Ez emberenként változik. A bolyhok érintik a befogadót, s mindegyiket másként. // De ehhez a befogadónak cinkos partnernek kell lennie. A kommunikáció két ember között csak úgy jön létre, hogyha a kommunikációs jelek mindkettőben egyeznek; vagy legalább hasonlóak. / Az én kommunikációs jeleim verseimben vannak. Kicsit meg kell az én jeleimet, aki meg akar érteni. / Nem racionális megértésről van szó. A művészet az ember egész „lényét” érint[i].*** Pánpszichologikus. Értelem, érzelem, akarat, hangulat, egyéniség mind egyszerre. Részt vesz a befogadásban. Nem szabad elfelejteni, hogy egy versben gyakran másról van szó, mint amiről a költő beszél. Kicsit játék. Közös. Még a legkomolyabb versben is. / Sok a gyászvers: Szederkényi E., Szabó Ede, Kálnoky László, Martyn Ferenc, – közeli rokonaim. / – Mintha erősödne túlról a tüzelés – mondja Karinthy valahol. / Benne vagyok a korban én is.”
*Az oldaljelzést a lap tetejének közepére írta Csorba. Az oldalszámozás nem folytatódik. **A Görbül az idő 85. áprilisban jelent, de a kéziratát 84. szeptemberben adta be a kiadóba Csorba, ezért innen számítja új verseit. A szavak bolyhai c. kötet anyagát 1987. szeptemberben küldte a kiadóba a költő, s az 1988-ban jelent meg. ***Az i betűt – értelemszerűen – én toldottam be.) A szöveg alatt két sor Csorba kézírásával, más színű (fekete) tollal, a lapot megfordítva: „Ó hol van a sok virág / Hol vannak a katonák”. – A meghívórészlet hátoldalán nyilván az A/5-ös lap szövege folytatódik:

„Betegség, kórházi, klinikai élmények. / És persze itt is a kert. / A szokásosnál több a mesterség. / Ars poeticá-k. – / Formában igyekszem az ezúttal is változatos lenni. Hangvételben. Mai (posztmodern?). Ilyen nincs. Csak jó és rossz. A modern szót sem szeretem. / Persze a gondolkodás, az érzelemvilág koronkint más. Nem is lehet a postakocsi-kor fejével  megközelíteni* a lökhajtásos repülők a világűr-utazások korát.  / De lényeg: a mindenkori ember ott legyen a versben. Minél árnyaltabban, mélyebben, igazabban. / Egyszerűsödés. / Cím: furcsa, de talán kifejező. A szavak alig határolhatók el éles felületekkel. Kijjebb** is érnek. Főleg a befogadó jóvoltából. / Kissé fáradt vagyok. A betegség nyomán. /// Most könyvhét lesz. Író-olvasó találk. Jó alkalom. A versolvasás kimaradt.***”

*Bizonytalan olvasat. **Bizonytalan olvasat. ***A meghívó nyomtatott oldalán, a nyomtatásra merőlegesen.”

Tehát folytatása következik. (És egy különös, mulatságos Weöres-firkát is bemutatok a következő blogban;) Hamarosan…

Köszönöm a kattintást.