Az eddig bemutatott Csorba-köteteket ezen a folyamatosan bővített oldalon gyűjtöm egybe.

A mai vers Csorba előadásában: A város oldalában.

Ebben a blogban A város oldalában című kötetet mutatom be, amelyben Csorba Győző Csuhai Istvánnal beszélgetve Pécs múlt századi kultúrtörténetének szinte teljes keresztmetszetét tárja elénk. Nem véletlenül adta Csuhai István, a Csorbát jól ismerő beszélgetőpartner egyik írásának a Csorba Győző-évszázad címet.

A kötet leírása:

Csorba Győző: A város oldalában : Beszélgetések / Kérdező Csuhai István. – Pécs : Jelenkor, 1991. – 224 p. : ill. ; 20 cm. – Az egyik példányban Csorba dedikálása a címoldalon a cím alatt: „Az én Legdrágábbamnak végtelen hálával. Győző. 91. IX. 14. I. példány”. – ISBN 963 7770 11 9 fűzött.

A kötet a DIA Csorba-oldalán.              A kötet pdf-változata.

A könyv címe beszélő cím, Csorba fontos versének címét adták neki a beszélgetők. A vers itt olvasható és meghallgatható a költő előadásában is.
Mint a város kultúrtörténetének fontos dokumentuma, a kötet igazán megérdemelne egy új kiadást. Ez az 1991-es kiadás papírborítású, papírjának minősége gyenge és ennek megfelelően a nyomdai munka is. Egy keménykötésű, több képpel és jobb minőségű nyomdatechnikával, jobb papíron készült kötet a városnak is fontos lenne. Kutató és érdeklődő egyaránt kitűnő kalauzt kapna Pécs megismeréséhez. Ráadásul a könyv már alig hozzáférhető, néhány példánya talán csak könyvtárban vagy antikváriumban található meg.

A kötet borítója

A kötet ajánlása.

A kötet képei. (A képek minősége híven mutatja a nyomtatás gyengeségét. Új kiadás esetén a képek eredetijei biztosíthatók, sőt több hasonló kép is bemutatható volna.)

A kötet névmutatója. (A névmutatóban szereplő személyek száma és neve is jól bizonyítja a kötet információgazdagságát,  fontosságát.)

Egy fanyar humorral befejeződő, de nagyon komoly tartalmú idézettel mutatom be a kötetet és egy kortárs „kritikával”, Fodor András  levelének idézésével, melyet Fodor a kötet megjelenése után írt Csorbának. Előbbi a politikának a magán- és irodalmi életbe való folyamatos „begyűrűzésére” jó példa, utóbbi a kötet legpontosabb leírása.

Őszintén és szeretettel ajánlom figyelmükbe ennek a szívemhez nagyon közel álló könyv olvasását.

Idézet a kötetből. (A város oldalában. 115–118. p.)

„CSI: – Itt volt egy olyan fordulat az életedben, amit mindig iróniával emlegetsz: a párt…
CSGY: – Igen, igen. Tudod, én kellően és elég hamar tájékozódtam arról, hogy itt mi van. S mert jogász is voltam, meg könyvtáros is, hát roppant gyanakvással néztem kezdettől fogva a párt működését. Hozzászámítom még azt is, hogy Boros főispánnál (aki kommunista főispán volt) voltam én átmenetileg titkár. Persze, nem Borostól idegenkedtem én, tőle csak jót tanulhattam, igen derék ember volt. Inkább azoktól a különféle opportunista alakoktól, akik a pártban próbáltak elhelyezkedni, azoktól borzadtam. Mint például a városi tanács akkori elnökhelyettesétől, aki egy földbirtokosnak a fia volt, vagy egy földbérlőé, innen Pellérdről, vagy Patacsról. Mindig hintó hozta be a Nagy Lajosba, mert oda járt. Azt hiszem, róla már beszéltem. Én egyszerűen nem akartam belépni semmilyen pártba. De amikor láttam, hogy az írók vagy az írófélék mind a Parasztpártban vannak, és a Parasztpártnak Várkonyi Nándor lett a helyi, pécsi elnöke, és Kanyar József, aki pedig Kaposvárról került ide Pécsre, volt a Baranya megyei titkár, akkor azt mondtam: rendben, akkor legyek én is parasztpárti. De hát egyszercsak szomorúan tapasztaltam, hogy a Parasztpárt megszűnt, illetve beleolvadt a Kommunista Pártba. Hát akkor én párton kívül maradtam, és örültem ennek. De a feleségem főnökével, a szocdem polgármesterrel naponta találkoztam, hiszen naponta bementem a feleségemhez, hogy együtt menjünk haza. Becsületes ember volt, még a régi világból. Állandóan agitált, hogy lépjek be a Szociáldemokrata Pártba. Én kezdetben minden ilyen agitálást visszautasítottam. Egy határon túl viszont már nem tudtam ellenállni. Ott törtem meg, amikor azt mondta, csak az lesz a dolgom, hogy elmegyek a Szent István térre – ott volt nekik a pártközpontjuk –, és megnézem a könyvtárukat. De már semmit nem kell a könyvtárral sem csinálni, mert már van valaki más, aki ott dolgozik, csak adjak neki tanácsokat, hogy mit csináljon még, milyen könyveket vegyen és hogy rendezze el őket. Gondoltam magamban, jól van, akkor belépek. Azt mondtam a polgármesternek, hogy egyetlen feltételem van: az, hogy április elsején léphessek be. És valóban, április elsején írtam alá a nyilatkozatot, már csak azért is, hogy az április elseje igazoljon s így világos legyen, hogy részemről ez nem komoly.
CSI: – Arról az április 1-jéről utólag lehet tudni, hogy végül is szomorú nap volt. Azon a napon zárta ki a szocdem párt saját állítólagos jobboldalát, nyilván külső nyomásra.
CSGY: – Én arról akkor semmit nem tudtam. Alig léptem be, alig telt el néhány hét, egyszer csak kiderült, hogy bizony, én megint beolvadtam. Megint összezártak, illetve -szerveztek a Kommunista Párttal. Láttam, hogy amit én állandóan kerültem, most éppen abban vagyok benne. Kommunista párttag vagyok…
CSI: – 48 júniusának egyik reggelén tehát erre ébredtél…
CSGY: – Hogy júniusi reggel volt-e vagy sem, azt én nem tudom pontosan. Azt tudom, hogy én először szándékkal léptem be a Parasztpártba. Nemcsak azért, mert minden író ott volt. Azért is, mert jóban voltak a kommunistákkal, és én azt hittem, hogy így megmenekülök attól, hogy a kommunisták magukhoz agitáljanak. Nem voltam én potentát akkor, de már ismertek itt és számítottak rám. Riadtan láttam, hogy a Parasztpárt megszűnt, és a Kommunista Párttal egyesültek azok, akik a vezetőségben voltak – a másik részük pedig, például Kovács Imre, disszidált. A tagság nem volt nagy, és azt sem tudta, mit csináljon. Ez a harmadik párttagságom, ami akaratom ellenére történt, viszont nagyon komolynak látszott…
CSI: – A fúziót az újságból, a rádióból, vagy honnan tudtad meg?
CSGY: – Nézd, ez úgy volt, hogy 48-ban, illetve 47-ben már tulajdonképpen elkezdődött a Szociáldemokrata Párt sorvasztása. A Szocdem Pártnak volt két szárnya: egy baloldali, amelyik közelebb állt a kommunistákhoz, és egy jobboldali, amelyik inkább a kisgazdákhoz állt közelebb. De akkor a politikai és a katonai helyzet is olyan volt, hogy itt voltak még az orosz csapatok, és nyilvánvalóan azoknak a súlya érvényesült. Engem egyszer a polgármester egy szűk körben, az itteni szocdem vezetőkkel együtt elvitt egy szőlőbe, mert ott tartották a megbeszélésüket, és próbáltak valahogyan kibújni ez alól az összeolvasztás alól. Nem sikerült nekik, mert nagyobb erők, nem helyiek, hanem fölsőbb erők, Szakasits, Marosán már beléptek a Kommunista Pártba, és akkor már nem lehetett ellene semmit sem csinálni. Jellemző az is, hogy mi történt a polgármesterrel, aki engem folyton agitált. Akkor ő elvesztette az állását, és Pestre nevezték ki a zálogházak országos igazgatójává. Nekem az volt a szerencsém, már másodszor életemben, hogy nem mentem vele. Mert el akart vinni magával engem meg a nejemet is, ugyanúgy, mint néhány évvel előbb Esztergár Lajos. Ez az ember is nagyon értelmes és becsületes volt, de hát vasmunkás volt eredetileg, és a műveltsége nagyjából ilyen szinten mozgott. A nejem sokszor fogalmazott helyette leveleket. Már a Horthy-világban is törvényhatósági bizottsági tag volt, és ott, a bizottságban erős ellenzéki tevékenységet fejtett ki. Budapesten nem sokáig dolgozhatott. Hamarosan őt is elvitték, és nyomtalanul eltűnt. Nemrég hallottam, hogy a börtönben meghalt. Ha akkor én is Pesten vagyok, akkor bizonyára engem is, legalábbis egy időre, a nejemmel együtt, kivontak volna a forgalomból.
CSI: – Vagyis megint vigyázott rád az angyal. És hogyan kerültél ki a pártból?
CSGY: – Utólag kiderült, hogy nagy veszélyben voltam. Az volt a szerencsém, hogy akkoriban azokat, akik az MDP-be a szocdemektől kerültek be, egy kommunista bizottság vizsgálta fölül, hogy megérdemlik-e a párttagságot. Vagyis igazolták őket. Ez, mondom, 48-ban volt, én viszont 47 szeptemberétől 48 márciusáig Rómában voltam. Így azok a szerencsétlen marhák, három nagyon primitív ember, akiknek igazolniuk kellett volna engem, azt hitték, hogy én a pápával református létemre megbeszéltem, hogy itthon mik történtek, és emiatt a pápa majd így csinál meg úgy… Mindenesetre kizártak engem akkor, ők javasoltak kizárásra, nem igazoltak, kitettek. De azért veszélyes helyzetben voltam, mert egy nagyon-nagyon rendes ember volt a polgármester-helyettes. Nyugaton lett kommunista, mert bányász volt, és kiment Belgiumba, Berki Fülöp volt a neve. Jó viszonyban voltunk. Becsülte a szellemi embereket, és ahogy nekem utólag elmondták, az ügyem tárgyalásakor azt mondta, ha engem kizárnak a pártból, vagyis nem vesznek át, az szégyen lesz a városra. Úgyhogy majdnem megmentett, akaratom ellenére. De szerencsére a szavazásnál mégis elbuktam. Örömmel hallottam, mert a nejem is benne volt a Szocdem Pártban, és ott volt a kizáratásomon.
Akkor történt az életemben az a mulasztás, amit mindmáig nem tudtam pótolni. Elhatároztuk Várkonyi Nándorral, hogy hálából, azért, hogy megúsztuk, elmegyünk Gyüdre gyalog – én mint református, egy katolikus kegyhelyre. Hálából, hogy kizártak. És én el is mentem oda, ahol Nándor már várt rám, és mégsem lett semmi a kirándulásból. Hihetetlenül sötét felhők gyülekeztek az égen, és Nándorral megállapodtunk, hogy nem indulunk neki, hanem inkább elhalasztjuk egy másik vasárnapra. És közben, 48 júniusában összevesztünk a jugoszlávokkal, mert az úgynevezett Internacionálé kitagadta Titóékat… Így a következő alkalmas vasárnapon már nem tudtunk kimenni, mert azt a részt is határsávvá nyilvánították. Külön kérelmeket kellett volna beadnunk, hogy megkapjuk az engedélyt, ha oda akartunk menni. Úgyhogy máig is tartozom Szűz Máriának.
CSI: – Egy máriagyüdi kirándulással…
CSGY: – Igen, egy máriagyüdi gyalogúttal. A zarándoklat végleg elmaradt.”

Idézet Fodor András leveléből. (In: Csorba Győző és Fodor András levelezése. Fodor András 122. levele Csorba Győzőnek. 1991. X. 19. 353–357 p.) A jegyzeteket az idézet végén dőlt betűkkel szedtem.

„Most hadd mondjam el gyorsan, milyen reveláció volt nekem A város oldalában. Sokkal több, mint amit interjúkötettől egyáltalán várhat az ember. Szerencsés alapelvek szerint dolgoztatok. A beszélgetőtárs hagyott Téged hosszan, ihletetten, az élőszó természetes lendületével fogalmazni. Közbevetései, igazításai mindig funkcionálisak.⁷ Nagyon fontos, hogy most mar nemcsak árvaságélmenyedről⁸ tudunk, de arról az egzisztenciális szegénység élményről is, melyet már-már József Attilától is kilúgoznának. Nagyon fontos, hogy Te a témáról úgy nyilatkoztál, ahogy…
Kitűnőek a portréid (Weöres: »csodálatos füle volt«, »roppant tudatos volt« – ezeket az alapértékeket is kevesen tudják vele kapcsolatban. Várkonyi,⁹ Lovász Pál, Takáts Gyula mind eleven figurák. Felkiáltottam szinte, amikor a gyerekkoromból ismert – erre fele nem használt – munéros jelzőre bukkantam T. Gyula jellemzésében. Nagyszerű a korábbi, későbbi pécsi korszak fölelevenítése, az itáliai hónapoké (melyekről most a Dunatáj-ban is olvashatok.)¹⁰ A jó megfigyelés, az objektivitásra, sőt szarkasztikus önábrázolásra való hajlam mellett mindenekelőtt elementáris, humorral átszőtt elbeszélő készségedet dicsérem. Kacagtató a Tárja, Kő, Diczig féle figurák rajza¹¹, vagy a Hotel Kikelet-beli látogatások leírása.¹² No, meg a Hazug Nő,¹³ s a pártkalandok rejtelmének föltárása.¹⁴ És Rideg Sándorról való skicced!¹⁵ (Egyébként Guszev¹⁶ virtuálisan 1849-es figura »volt« Paskiewicz seregében…) Tetszett a föltétlen őszinteség az ötvenes évek második felétől követett időkben. Szántó Tibor, de Tüskés, meg Szederkényi is méltó megörökítést kapott. Én megvallom, az utolsó fejezet hitről, transzcendenciáról, létről, valóság filozófiájáról [bizonytalan olvasat] való fejtegetései igen rokonszenvesek számomra. Gondolkodásunk itt sokban hasonlít. A 212–213. oldal végén, elején levő elmélkedést nem egyszer Füleptől¹⁷ is hallottam.¹⁸ Folytatnám még, de legszívesebben vallomásaid folytatását olvasnám. Köszönet persze az eddigiekért is. Kívánom, hogy a jól végzett munka tudata lelkileg és fizikailag gyógyítson!
Meghökkent, hogy József Attilát hallottad a rádióból. Erről eddig egyetlen adat sincs. A beszámolók szerint viharszünet volt a közvetítés idején.¹⁹
Azt hiszem, inkább Mészöly²⁰ vitte Szilágyit²¹ a pesti Bábszínházba s Fülep nem a Cifra palotára, hanem a Kecskeméti Városházára szokott hivatkozni²² – majd ezekről is egyszer később!
Addig pedig kívánom a legjobbakat, kézcsókom, ölelésem küldve.
Bandi

Zárósoraiban azt a mondatot »Ahogy fogy az idő, mindinkább közel érezlek magamhoz« külön köszönöm. Ez az érzés kölcsönös.”

Jegyzetek az idézett részhez.

7 A város oldalában : Beszélgetések / A kérdező: Csuhai István. – Pécs : Jelenkor Kiadó, 1991.
8 Csorba tíz éves volt, mikor édesapja meghalt. A család ezért is nélkülözött aztán sokat, meg árverezésre is sor került.
9 Várkonyi Nándor.
10 Csiszár Mirella: Interjú Csorba Győzővel az 1948-ban, a római Magyar Akadémián töltött hónapokról. = Dunatáj. 1991. 2-3. sz. 25-32. p.
11 Tárja (Toszenberger) Béla 1956 után a Baranya Megyei Könyvtár igazgatója volt, eredeti szakmája szerint cipész. Munkásmozgalmi múltjára tekintettel nevezték ki könyvtárigazgatónak. („Volt is valaki, aki mikor azt mondta Tárja Béla, hogy ő mozgalmi munkát végzett, akkor megjegyezte, hogy igen, mert mindig igyekezett elmozogni a munka elől.”A város oldalában, 174. p). Csorba hallatlanul mulatságos történeteket mesél róla a kötetben, különösen „költészetéről«. (Merthogy „verseket, sőt „drámát” is írt!). Kő Kálmán az 1945 után ujraszerveződő pécsi irodalmi életben a „kommunista irodalmat” képviselte, rendkívül „vonalas” szövegein Galsai Pongrác majdnem halálra kacagta magát. Diczig Hugo (ki később Délceg Lajosra „magyarosított”) szintén műkedvelő író volt abban az időben.
12 A Hotel Kikelet Pécs egykor híres szállodája a Mecseken. Csorba Győző Galsai Pongráccal minden héten előadásokat tartott a vendégeknek ott irodalomról, művészetekről. A visszaemlékezés ezen része is hallatlanul mulatságos.
13 A „hazug nő” egy ideig Csorba titkárnője volt, még a Városi Könyvtárban, előtte pedig, kirúgásáig, Boros István baranyai főispán titkárnőjeként hazudozott. („Mert az, hogy a nők egy kicsit lódítanak, az természetes. De ez a hazugság zsenije volt.” A város oldalában, 115. p.)
14 Csorba elsősorban Várkonyi Nándor hatására a Parasztpártba lepett be, a Parasztpárt aztán beolvadt a Szociáldemokrata Pártba, azt meg erőszakkal beolvasztották a Magyar Kommunisták Pártjába, ahova viszont már nem vették át, „nem igazolták” Csorbát.
15 Rideg Sándor (1903–1966) író.
16 Guszev kapitány Illés Béla kommunista író által kitalált hős orosz tiszt, aki az 1848/1849-es szabadságharcban a magyarok mellé állt. Illés az orosz katonákról a II. világháborúban kialakult képet akarta javítani segítségével. Mint később kiderült, kitalált alak, bár Budapesten meg utcát is neveztek el róla.
17 Fülep Lajos.
18 „Nekem az, hogy a gyermekláncfűnek van egy kis gombja, és azon a magok kis ejtőernyők, ez énnekem annál sokkal több, minthogy magyarázni tudjam. Vagy hogy a juharnak propelleres a termése, a magja, azt én egyszerűen nem tudom felfogni. Mert azt, hogy valamilyen emlősállatnak valamelyik testrésze módosult, hosszabb lett vagy rövidebb, azt még el tudom képzelni. De hogy ki igazította azt a juhart, hogy éppen ilyen termést hozzon, és hullás közben messze repülhessen, én ebbe bele tudok zavarodni. […] Mert mindez nem csak úgy magától lett. Hogy csak az ember az az élőlény, amelyik tudja, hogy meg fog halni, a többi nem. Az állatok nem tudják, hogy meg fognak halni. Azok az akciókra azonnali reakcióval válaszolnak. Hogyha rájuk ütnek egyet, akkor jajgatnak, és ezzel el van intézve. Nem csináljak azt, amit az ember, hogy bosszút esküsznek és kifundálják, hogyan fizessenek vissza érte. Szóval ez az ember. Erről rengeteg tanulmány van már, és valószínűleg én is hibás vagyok, hogy nem tudok eligazodni benne, még alapfokon se, hogy például milyen az emberi agy. Én még azon is csodálkozni tudok, hogy megmozdítom a kisujjamat. Mert azt mondom, hogy én parancsot adok valahonnan az agyamból, hogy most mozdítsam meg a kisujjamat. Na de hát az a parancs az én agyamban születik valahol, és onnan végigmegy valamilyen pályán, és éppen az történik, amit én parancsoltam. Én ezen mérhetetlenül csodálkozom. Ilyenkor hiszek, de igazából nem tudom, hogy miben.” (A város oldalában,  213. p.)
19 Csorba a vallomás-kötetben írja (55. p.): „Úgy emlékszem, hogy egyszer a rádióban is hallottam őt.” Valóban Csorba emlékezik rosszul.
20 Mészöly Miklós.
21 Szilágyi Dezső, a Budapesti Bábszínház igazgatója, Mészöly Miklós barátja. Csorba visszaemlékezései szerint Szilágyi támogatta Mészölyt, Fodor azt állítja, inkább Mészöly vitte Budapestre Szilágyit a Bábszínházhoz.
22 Csorba ezt írja az A város oldalában 184. oldalán: „Fülep azt a stílust nevezte magyar stílusnak, amiben Pesten a Postapalota, Kecskeméten a Cifrapalota épült. Ezt tartotta követendő példának, amellyel meg lehet újítani a magyar építészetet.” Ezzel nem ért egyet fentebb Fodor A.
23 A harmadik oldal bal margóján két sorba írt betoldás.”

Köszönöm figyelmüket.