50. Csorba blog. Magyar kultúra napja. Tagdíjak

Ma van a magyar kultúra napja. “A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.” (In: Wikipédia)

Magyar nyelv nélkül nincsen magyar kultúra, magyar kultúra nélkül nincsen magyar nemzet. Ápoljuk és óvjuk nyelvünket, védjük meg az egyre erőteljesebb rontó hatásoktól, amennyire lehet az anglicizmusok és a germanizmusok hatásától is, de különösképpen az egyre durvuló politikai hatásoktól. Beszéljünk, írjunk tiszta magyarsággal, de mindig csak igazat, csakis az igazat és a színtiszta igazat. Ahogyan a bíróságokon is kellene szólni az eskü szövege szerint.

Kölcsey nem csak a Himnusszal vált a hazai irodalom egyik legnagyobb alakjává, hanem teljes életművével, költői, emberi minőségével. Ezért Kölcseyre emlékezni és a magyar kultúrát az ő intelmei alapján ápolni szent kötelessége minden magyarnak.

Mit idézhetnék tőle a Himnuszon kívül ezen a napon? Talán Parainesiséből néhány gondolatot. Hogy politikailag korrektek-e, nem tudom. De hogy igazak, az biztos és olyan fontos dolgokról szólnak, amelyek a kulturált élethez, ilyenformán a hon épüléséhez nélkülözhetetlenek. (Az idézeteket innen másoltam.)

“Meleg szeretettel függj a hon nyelvén! – mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is, s főképp ama kettőt, melyen Plutarch* a nemzetek két legnagyobbikának hőseit rajzolá, s Tacitus* a római zsarnok tetteit a történet évkönyveibe való színekkel nyomá be; de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig tehetségig mívelni kötelesség.”

“Könyvet írni: ez is egyike korunk betegségeinek. Ki kenyérért írogat, az méltóbb szánásra, mint aki napszámért kapál. Kit hajlandóság vonz írásra, jusson eszébe: miképpen hajlandóság és tehetség két különböző dolog; s ki a hajlandóságot tehetségnek veszi: az mindég csalatkozik. Több kívántatik az írótól, mint a beszélőtől. Ennek szavai elhangzanak, az író pedig maradandó bötűkbe önti gondolatait, s messze vidéken s jövendőben is óhajt olvastatni. Azért ha valaha könyvírásra kedved leend, vizsgáld meg jól magadat, gyűjtöttél-e elég erőt, tapasztalást és tudományt? Mert oly ember is, ki a maga életkörét híven betöltvén, jámborsága és szorgalma által tiszteletet érdemel, nevetséges leend, mihelyt azon pályára lép, mire természet őtet nem szánta. Kinek a közönségesen, a mindennapin felülemelkedni erő nem jutott: az kitetsző helyre ne álljon. S ez intés itt az írónak adva, minden más helyzetbeli embernek szól.”

“Ki csak társasági mulatságokban óhajt ragyogni, vagy éppen tudatlanok által akarja magát bámultatni, az könnyű módon elérheti célját, de értelmesektől megvettetik. Hogy a dologhoz értők előtt méltólag felléphess, hogy ismereteid mind magadra, mind másokra jóltevőleg hassanak: hosszú, fáradalmas munkára kell elszánva lenned. Mert alapos s egyszersmind sokoldalú tudományt szerezni felette nehéz. Sok olvasás, még több gondolkozás, sok egybehasonlítás, még több gyakorlás, s fogyhatlan béketűrés és állandóság az, ami itt megkívántatik.”

“Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol; s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.”

“Az ember egyedül gondolva nem több a magányos vadállatnál, mely élte fenntartásaért zsákmányt keresve bolyong. Emberi ész és erő csak társaságban fejlik ki; s amint valamely embertársaság szerencsésb, szebb, dicsőbb hazává alkotta magát: polgárai minden szépben és jóban aszerént haladhatának. Ezért kell minden mívelt embernek a hazát legfőbb gondjává tennie; s ez mindenekfelett oly hazákról értetik, hol az egyes polgárnak a közdolgok folyásába tekinteni joga s kötelessége van. Mert jog és kötelesség egymástól soha el nem választhatók.”

“Törekedjél ismeretekre! De ismeretekre, melyek ítélet s ízlés által vezéreltetnek. E vezérlet híjával sok ismeret birtokába juthatsz ugyan, hanem ismereteid hasonlók lesznek a szertelen sűrű vetéshez, mely gazdag növésű szálakat hoz mag nélkül. Ítélet által rendbe szedett s keresztülgondolt ismeret ver mély gyökeret, s őriz meg a felűlegességtől; ízlés pedig adja azon kellemetes színt, mi nélkül a tudomány setét és zordon: mint a cellájába zárkózott remetének erkölcse.”

“Korunk sok ismeretet kíván, s ez jó oldalai közé tartozik; de sok ismeret után kapkodás könnyen oda viszen, hogy címmel és színnel elégedjünk meg; s e hibára hajlás a kor rossz oldalai közt talán legrosszabb.”

S hogyan lehet eleget tenni az intelmeknek? Kölcsey azt is megírta. A kultúra napjának egyik legfontosabb figyelmeztetése lehet a költő Huszt című verse.

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

Cseke, 1831. december 29.

————————————————————————————————————————————-

Az emelkedett hang után most a leghétköznapibbat vegyük elő kicsit. Ma átnéztem a Csorba Társaság számláját.  Az online számlaintézés számomra mindig nehéz. Elveszek a jelszavak, menük kavalkádjában. Annyit azonban nem volt nehéz kiderítenem, miután a megfelelő rovatokat megtaláltam, hogy ugyanúgy állunk pénzügyileg, mint minden évben. Alább felsorolom az eddig befizetők névsorát. Összeget nem írok, nem akarom senki személyiségi jogát megsérteni azzal, hogy kikotyogom, ki mennyit tud fizetni. Mindenkinek köszönöm a hozzájárulást. Így most összesen 41 ezer Ft van a társaság számláján. Ez éppen elég lesz a könyvelőnk éves díjának kifizetésére. (Ha nem emeli meg 40 ezer Ft lesz, mint öt éve mindig.) Valami kevés pénz majd lesz azért a számlán, mert a Csorba-utódok (ideértve a mi családunkat is) még nem fizették be a támogatás összegét. Ez az eszközök karbantartására, irodaszerek pótlására, honlap-díjak kifizetésére nagyjából elég lesz, ha a tagi kölcsönt, amelynek összege a kamatok miatt mindig nő, le nem emelem a számláról. (Nem áll szándékomban, majd valahogyan, mint befizetést jóvá íratom a könyvelővel.)

A tagdíjfizetők névsora:

  1. Boda Miklós
  2. Horváth Eszter
  3. Kiss Tamás
  4. Sárközi Zsolt Sándor
  5. dr. Sárvári Csaba
  6. Staub Ernő
  7. dr. Szabó László
  8. dr. Zalay Szabolcs

Ki- és összetartó csapat, a Társaság gerince. Köszönöm nekik a támogatást. Igyekszem meghálálni bizalmukat. Mondhatnám, értelmes dolgokra fogom felhasználni a pénzt, de másképpen úgysem lehet: a működést finanszírozom belőle. Kérem, aki olvassa bejegyzéseimet és tud, fizessen tagdíjat és segítsen támogatók beszervezésével, megnyerésével.

Köszönöm figyelmüket.