46. Csorba blog. A Nem építsz házat című verskézirat bemutatása

(Az összes verskézirat linkjeit itt gyűjtöttem egybe.)

A 46. blogbejegyzésben a Nem építsz házat című, kötetben meg nem jelent Csorba-vers kéziratát ismertetem.

Az első oldal jpg-változata

Az első oldal pdf-változata

A teljes vers pdf-másolata

A vers word-változata

Nem építsz házat

Kicsinek – szomorúan

Jődögéltél, s mint a lepke röpködött
céltalan szemed a föld fölött.
Hol itt pihentél meg, hol ott –
fénylett a homlokod.

Tetszett a folyton-más vidék,
a folyton-más hegyek, tetők és fák színét
vörösre gyújtó esti nap,
a más ízű füvek, melyek böködték alvó szájadat.

Megköszönted szépen nyughelyed:
egy-egy éjszakára elfedett,
betakart pár éjre mint egy szerető,
frissen bújtál engedékeny karjából elő.

S egyszerre tél lett, és a dér fehér
bundáját húzta föl a fű, s a szél
láthatatlan éleket sodort,
s hordta a fázó, ritka port.

Akkor megálltál, s terveket
szőttél a didergő táj felett,
társat kerestél, háza és hazát, –
forgatta szívedben a fagy hideg vasát.

Szép volt a terv és jött a társ,
már-már épült a ház;
elment a társ, és összedőlt a ház,
fáztál, és szárított a láz.

S társra társ jött, tervre terv,
és nyugtalanságod betelt:
néztél az égre már riadtan,
lesve benne bűneid, mint óriási vádiratban.

Ámde semmit el nem árult,
ölyv-szemednek ki se tárult, be se zárult,
és szívedben csak a roppant
bánat burka roppan.

Nem építsz házat! – lásd be, gyáva,
nem jöttél ide boldogságra,
nem építsz házat! – ördögé a bőröd,
te vagy magadnak egyedüli erődöd.

—–.—–
Csorba Győző

A Kicsinek – szomorúan ajánlott verset, bár datálása nincsen, a már ismertetett verseknél kicsit korábban írhatta Margitkájának a költő. Az ide-oda jődögélő költő panasza Kicsikéjének. (Mint már írtam, Margitkát egy szerelmi csalódás után ismerte meg Csorba.)
A költő szerette a különös szavakat, ez a vers azonnal egy ilyennel kezdődik: Jődögél: tárgyatlan ige -t, -jen [ë], (tájszó) jődögel (népies) Lassan közeledik, esetleg közbe-közbe megállva, lassan jön. Jődögélnek: egyenként v. kisebb csoportokban jönnek, esetleg időnként meg-megállva, beszélgetve jönnek. Jődögélnek a gyűlésről. A csorda legelve jődögél hazafelé.  Hát bizony jődögel nagy fekete sereg. (népköltés) Míg eljuta végre egy szép tágas rétre, Hát egy bivaltehén azon jődögél le. (népköltés)” In: Magyar nyelv értelmező kéziszótára.
A vers első része a “jődögélés” bemutatása szépen sorjázó négysoros versszakokban, aabb páros rímekkel, hasonlatokkal, jelzőkkel (korai Csorba!), második része a megálló, pihenésre, önálló házra vágyó költőt idézi, aki úgy gondolta, végre megtalálta a társat, akivel és akinek házat építhet:  Akkor megálltál, s terveket / szőttél a didergő táj felett, / társat kerestél, háza és hazát, – forgatta szívedben a fagy hideg vasát. De a költő megint magára maradt, mert jött a társ ugyan, de el is ment és összedőlt a ház. S Csorba, akit a magány mindig a depresszió felé sodort, megint a kesergésbe süllyed: és szívedben csak a roppant / bánat burka roppan. // Nem építsz házat! – lásd be, gyáva, / nem jöttél ide boldogságra, / nem építsz házat! – ördögé a bőröd, / te vagy magadnak egyedüli erődöd. Érdekes és szokatlan, hogy a roppant szó kétértelmű
használata a későbbi Csorba versekben megszokott áthajlással roppant / bánat párosul.
A Margitkának ajánlott vers a költő szomorú állapotának magyarázata, s egyben kimondatlan kérés: te már ne hagyj el, veled szeretnék házat építeni. Margitkája pedig megértette a kérést, mert kicsit profán, billegő hasonlattal élve Margitka lett a kőszikla, amelyre a költő a házát építhette.

Más téma, kicsit oldandó a vers feszültségét. A kéziratokkal együtt találtam az alábbi képet:

Ajánlás és vers a kép hátoldalán:

 

Palatinszkyné Szőnyi Magda pécsi képzőművész volt. Az alábbi híren kívül mást nem találtam róla. A nevek fölsorolásával a hír  pontos képet nyújt a pécsi képzőművészetről, s arról, hogy Martyn Ferenc milyen aktív szerepet vállalt akkor is a város és a megye művészeti életében. (A Kolbe és Kelleként emlegetett mohácsi festők a már akkor elismertnek tartott  Kolbe Mihály és Kelle Sándor.)
“– – MOHÁCSI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS. A Pécsi Képzőművészek Társasága Mohácson f. 28-án, vasárnap délelőtt megnyíló reprezentatív képzőművészeti tárlatának beérkezett képanyaga és szobrai fölött tegnap döntött a pécsi zsűri. Tekintettel a kiállítóhelyiségre, mintegy ötven művel vesz részt a tárlaton a pécsi együttes, a mohácsi művészeken s a Zsolnay gyár kerámiáin kívül. A mohácsi kiállítás, mely, mint írtuk, a pécsi képzőművészek első vándortárlata, elsőrendű válogatott anyaggal rendelkezik s azon bbek között a vetkező művészeink vesznek részt: Gebauer Ernő, Nikelszky Géza, Klug K. György, Sikorski Tádéné Zsolnay Julia, Gábor Jenő, v. Rácz Jenő, Mosshammer György, Sinkó András, Kálmándv Pap László, Palatinszkyné Szőnyi Magda, azonkívül Jstókovics Kálmán, Egry zsef. Az erdélyiek közül: Incze István, Gyergyóy Brassay D. András, Barabás István, Debrecenből Senyei Oláh István és Mohácsról: Martinszky János, Martinszkyné Rohacsek Anna, Kolbe és Kelle. A tárlatot Martyn Ferenc festőművész rendezi s a tárlatvezetést a megnyitón Gebauer Ernő tartja. Míg Martyn Ferenc a festőművészet mesterségbeli részéről tart előadást.” (In: Dunántúl. 1943. február 26. 8. p.)

A Dunántúl nem a folyóirat, hanem az egykori pécsi kiadású napilap címe.* Az 1943. február 2-ai számának első oldalát itt bemutatom. A fő hír a voronyezsi csatáról ad tájékoztatást. Arról, a csatáról, amelynek édesapám is résztvevője volt szanitécként, mondhatnám úgy is, mint fegyvertelen katona… A korabeli propaganda jól megismerhető a tudósítás utolsó körmondatából: “A don-menti januári csata azonban korántsem jelent »megsemmisülést«, mint ahogyan az ellenséges propaganda azt elhitetni igyekezett, a győzelembe vetett hit hadvezetőségünk és katonáink lelkében él s ez az ütközet, amire az ellenséges propaganda oly előszeretettel kolportál vágyálmokat, korántsem az ország területén, vagy határánál, hanem mélyen, messze ellenséges földön, ezer kilóméterekre folyt le, olyan körülmények között, amelyekben a katonai szellem és erő töretlenül áll és bírja zálogát a biztos győzelemnek.”

Bocsánat, így eljutottam a művészettől a háborúig, de az előbb ismertetett vers, kép és képzőművészeti hír ékes bizonyítéka annak, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére a múzsák a háborúban sem hallgatnak.

*Idézet a Dunántúlt bemutató Arcanum-oldalról: Megjelent minden nap, szerkesztette Persian Ádám. »… Ilyen érzést, ilyen hangulatot sejtünk és kívánunk a szellemi világ forgatagában is, mikor a „Dunántúl”, a tavasz legelső és legszebb ünnepén, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, először megjelen. Hosszú készülődés, erős munka, sok áldozat egyengette útját. De hát nem hiába! A bimbó kipattant. S ez a bimbó új életet jelent, kikeletet hirdet, új nedveket szí fel, erőket tömörít a legszentebb eszmék önzetlen, férfias, hű szolgálatára. Jogot, igazságot, keresztény eszméket s a magyar hazának lelkes szeretetét hordozza homlokán. Ezek alkották meg, ezeket szolgálja. Ezekért küzd törhetetlen hűséggel, ezeket akarja, bevésni a lelkek mélyébe, hogy hatalmas öntudatos munka fakadjon nyomukban a nemzet javára.
Nem rombolni, hanem építeni, nem szétszórni, hanem gyűjteni, nem áltatni hanem az igazság tüzétől lángolva az eszményi szépet, jót s nemeset hirdetni, szolgálni — lesz az ideálja, és ezt az ideált be kell oltani a fonnyadt lélekbe, hogy a társadalom, — a keresztény magyar társadalom ismét tudja, miért van, mit akar s céljaiért ne csak lelkesedni, hanem tenni, alkotni is tudjon.
Pozitív keresztény s öntudatos magyar eszmevilág leszen az oltóág mit a „Dunántúl” mindenha képvisel, s hogy ez az ág virágot hozhasson, gyümölcsöt érleljen, hatalmas törzset neveljen, ápoljuk, s tartsunk ki mellette, és akkor az eredmény, melyet tőle várunk, nemcsak a Dunántúlt fogja betölteni, hanem a hazának javára is szolgál.« írta gróf Zichy Gyula pécsi püspök az első számhoz írott beköszöntőjében.” (Az oldal csak a Pécsi Tudásközpont olvasói és a Pécsi Tudományegyetem tanárai, hallgatói számára érhető el.)

Köszönöm figyelmüket.