29. Csorba blog. A halál is helyénvaló…

(Az összes verskézirat linkjeit itt gyűjtöttem egybe.)

A Csorba-verskéziratok 2., cím nélküli verse. A verset kötetben eddig nem közölte a költő, folyóiratokban, lapokban sem találtam. Én ennek ellenére kész versnek érzem, amelyben Csorba teljes vértezetben áll elénk és költészetének fő kérdéseivel – élet, halál, kert, növények – foglalkozik 1961-ben. Az az érzésem, félretehette a kéziratot, hiszen akkortájt megvádolták azzal, hogy csak egzisztencialista verseket ír, életről, halálról, a termelő munkával, a közélettel nem foglalkozik. Mivel akkor még nem volt versesfüzete, a lap a többi között elkeveredhetett (hiszen az 1942–1943-ban írt verskéziratok  közül került elő), így az később, amikor a kötetekbe, folyóiratokba válogatott verset, nem került a kezébe. Örülök, hogy a kert és a növények élet-halál metaforáját kibontó vers most előkerült, s közzétehetem.

A halál is helyénvaló,
az élet is helyénvaló –
De aki él, az éljen,
ne keserítse száját rettegéssel.

Példa a kerti gyom körülöttem:
a szívós tarack, gyönge árvacsalán,
a lámpás gyermekláncfű, a sudár
szép farkasalma és a többi mind-mind.
Egynyári életük csaták,
győzelmek és próbáltatások
füzére, de élet,
élet:
szakadatlan
bizonyság s tiltakozás.
Bizonyság a napfény a felhő,
a szél, a hajnalok, s az esték,
a  sarjadás, a termő változás mellett
s tiltakozás
a sötétség, a meddő bomlás ellen.

Mert a nagy törvényt csak így képes
terjeszteni élő
s így válik méltóvá a halálra is.
A halál életet kíván,
nem élet-látszatot:
saját magával nem táplálkozik.

Íme, a kertnek tanítása

61. máj. 6.

A kézirat jobban olvasható, nagyítható pdf-változata.

Egy már-már giccsbe hajló kerti kép 1961-ből: Csorba a friss ültetésű barackfa életét figyeli Damjanich utcai házuk kertjében.  Rémlik, ennek a fának a gyümölcséből én is ehettem.

Csak érdekességképpen jegyzem meg, a helyénvaló szó egyszer előfordul a megjelent költeményekben, méghozzá a költő saját 70. születésnapjára írt vers címeként. Itt olvasható, de mivel nekem tetszik, s mivel én is nemrég múltam 70, ide is másolom.

Helyénvaló

Leírom: 70 s megriaszt a szám:
nem igaz tévedés
10 20 30 vagy 40 is lehetnék
akkor se lennék kevesebb
A teljesség viszonylagos
ilyen voltam s vagyok
minden percemben: szép művészi torzó
esetleg kar láb nélküli
ha úgy tervezte mestere
és épp a hiánnyal egész –
Leírom: 70 s átnyilall
fejem búbjáig az öröm:
a naptár irkafirka csak
s az ősz haj a megroskadó
térd szédülő járás: igen
most ez helyénvaló
szinkronban éveimmel így vagyok

A vers a Szavak bolyhai című kötetben (Bp. Magvető, 1988.) jelent meg. Akkora divatja van ma a haikuknak, a rövid, velős két-háromsorosoknak, nem állom meg, idemásolom a kötetben a fenti vers után következő két szösszenetet.

Két vázlat

A test magántulajdon.
Több bajt magántulajdon soha még.

Roppant orsókra
a frusztrálódott utakat.

Hát bizony, ezeket még a haiku-mesterek is megirigyelhetnék.

Az Egynyári virág című Csorba-vers szintén élet-metafora. A vers itt olvasható, de nemcsak olvasható, meghallgatható az oldalról a költő előadásában is.

A kertből vers lett, írja egy későbbi kötetben Csorba. A kert verssé válásának kezdeteit jeleníti meg a kéziratban lelt szöveg.

Vers lett

Szárnyak suhognak ének árad
vetélkedik buzgó bogárhad

növények sarjadnak kimúlnak
a nagy ritmushoz idomulnak

zúgnak ha szél inal közéjük
terem vagy nem terem szeszélyük

százféle színben színesednek
száradnak tűzön szenesednek

körülfognak s el is takarnak
táplálnak óvnak nyugtot adnak

Mehetnék eztán óceánra
halott holdbéli pusztaságra

néhány papírlappal kezemben
bő kert övezne ott is engem:

a kertből vers lett s míg a vers él
e kert erősebb lesz a kertnél

(Görbül az idő. 47. p.)

Köszönöm figyelmüket.