EGYNYÁRI VIRÁG
Egyetlen nyár az egynyári virágnak: teljes virágöltő.
Nem bírok soha társa lenni. Semmiképp se bírok májusban,
júniusban például, amikor ő tíz, tizenöt vagy húszéves hévvel
szomjúsággal és éhséggel él.
Csak izgatottan figyelhetem, talán kicsit gyanakodva, olykor
elérzékenyülten s emlékezőn: min jutott túl, min van még innen,
s hol áll egyáltalában.
Esetleg kiszámíthatnám azt a szeptemberi vagy októberi napot,
amikor egykorúvá válunk. Csak villanásnyira. Elmegy mellettem,
de pillanatra szinkronba kerülünk.
Aztán már csak utána nézhetek, csak tisztelhetem, ha éppen
elfog a jámborság és a kegyelet. Mert menthetetlenül elébem öreg-
szik.
S lesz számomra aggastyán, talán soha-meg-nem-tudható tudások
tudója.
Lesz végül kerek életű halott, amit én magamnak csak szorongva
remélhetek.
Először megjelent az Összegyűjtött versek Új versek című fejezetében az Elvesző kert ciklusban (Bp. : Magvető, 1978), majd a Ritmus rend zene (1981) és a Vissza Ithakába (1986) című válogatott kötetekben. Én nem a DIA kötetek formátumát, hanem a kötetekben használt sortörést alkalmazom, mert ez furcsa sorhosszai elenére is a versformát adja vissza.
