1. Ma van a magyar kultúra napja. Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én fejezte be a Himnuszt, ezért 1989 óta ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját. Az ünnep alkalmából a magyarság szerte a világban minden évben megemlékezik a magyar kulturális értékekről, valamint ezen a napon Kölcsey-emlékplakettet adnak át Szatmárcsekén egy arra alkalmasnak ítélt alkotónak. Idén Bereményi Géza kapta a díjat. Gratulálunk a művésznek. Emlékidézőnek a Hatvanas évek című dalát ajánlom és egyik kedves filmemet, az Eldorádót. Bereményi Gézával itt olvasható egy beszélgetés a díjról és a szerző műveiről. A Tanú voltam című beszélgetés után kultúra napi műsorajánló található.

2. A Csorba Győző Könyvtár Pákolitz István könyvbemutatóval ünnepel, január 23-án 17 órakor a Tudásközpontban. Kérjük a Csorba Társaság tagjait, látogassanak el az emlékezésre.

Hogy ne kelljen kattintgatni, idézek egy régebbi Pákolitz megemlékezést a honlapról:
„Néhány napja könyvet kaptam ajándékba társaságunk elnökétől Nagy Imréről, a kötet szerkesztőjétől. („Bizakodásra vagyunk ítélve”. Pákolitz István levelesládájából, 1947–1994. Pécs : Pro Pannonia, 2006. A könyv borítója.)
A leveleskönyv szomorú és vidám emlékeket is ébresztett bennem, már csak azért is, mert tudom, Pákolitz és Csorba becsülték egymást, nagyon jó kollegiális viszonyban voltak.
Pákolitz Istvánt, a Jelenkor kedves „Pá-Pistáját” (szójáték a költő nevéből és utalás kántortanítói éveire), mint olyan sokan mások, én is tiszteltem és szerettem emberi tartásáért, becsületességéért, tisztaságáért, halkszavú, kedves verseiért. Egyszer még interjút is készítettem vele a Baranyai Könyvtáros című helyi lapba A gyermekirodalom kérdései. Beszélgetés Pákolitz Istvánnal címmel. (1984. 2. sz. p. 19–21.) Arra is emlékszem, hogy amikor Csorba halálhírét bejelenteni mentem a Jelenkor szerkesztőségébe, ő éppen ott volt és a halálhírt hallva olyan őszinte döbbenet és fájdalom ült ki az arcára, amilyet azóta sem nagyon láttam. Azonnal idézni kezdte az Állapotrajz című Csorba–vers felejthetetlen sorait: „fejemen belül a töviskorona befele hull a vérem csöndben hull kint semmi nyoma”.
A Nagy Imrétől kapott könyv Csorba Pákolitzhoz írt 1994-es levelével fejeződik be. Nagy Imre jegyzeteivel együtt idézem (a jegyzetek dőlt betűvel):
„Csorba Győző levele Pákolitz Istvánhoz
Kedves Pistám,¹ örömmel és együttérzéssel gratulálok szép kitünteté­sedhez, a Martyn Ferenc-díjhoz.² Kérlek, hogy az eddigiekhez hasonlóan, kemény mun­kával és tartással folytasd, amit eddig csináltál. Még akkor is, ha igazságtalanul és meg nem érdemelten, sokszor nem kap­tad meg azt a rangot, amit Neked nem helyezkedés és hízelgés, hanem munkád és eddigi termésed adott. Adja Isten, hogy még sokáig dolgozzál az eddigi ke­ménységgel és akarattal, s nem utolsó sorban sikerrel. Baráti öleléssel: Cs. Győző Pécs, 1994. április 20.
1. Géppel írva. 2. A Martyn Ferenc-díjjal kapcsolatosan lásd: Nagy Imre: Mérlegre tett évek. Beszélgetés a Martyn Ferenc-dijas Pákolitz Istvánnal, Új Dunántúli Napló 1994. július 18. 11. Ebben a költő, többek között, a következőket mondta: „Az ember állandóan reménykedik, és mindig csalódik. Mégis bizakodásra va­gyunk ítélve, bár erre nálam gyakran csupán a vers megírásának ténye utal, nem pedig annak tartalma. Próbálom elkerülni a végső kétségbeesést. A költé­szet felfogásom szerint társadalmi tett, amibe az is beletartozik, hogy diákko­rom óta, amikor versírásra sarkallt egy árvíz élménye, mindig arról szólok, amit tapasztalok, ami körülvesz, s ez nem nagyon szívderítő. S mert így fogom fel a lírát, nagyon bánt, ha értetlenséget észlelek, vagy ha nem kapok vissza­jelzést. A kritika egyébként sohasem kényeztetett el.” Legyenek ezek e levél­füzér utolsó szavai! (E levél egy nappal korábban íródott, mint az előző, a Martyn Ferenc-díjjal kapcsolatos témája miatt azonban ezúttal, kivételesen, eltértünk a szoros időrendtől, ezzel zárván e levélválogatást.)”
Pákolitz István több fotóját is megtaláltam Csorba hagyatékában. Kettőt közlök. Pákolitz fotója 1966-ból: Somogyi József, Pákolitz István, Rétfalvi Sándor, R. Fürtös Ilona, háttal Bizse János a Pécsi Művészklubban. Közös kép 1993-ból: Pákolitz István, Galambosi László, Tüskés Tibor, Csorba Győző. Irodalmi est Pécsen a Várkonyi Nándor Könyvtárban. (Körtvélyesy László fotója) Pákolitz verssel köszöntötte a hetvenéves Csorbát, Csorba pedig a hatvanéves Pákolitzot. Pákolitz István verse a Tűzbenéző című kötetben jelent meg. A kötet egy példányát Csorba kapta Pákolitztól, meleg ajánlással. A kötetet és a verset Csorba levélben is megköszönte. A levelet Nagy Imre beválogatta az emlékeimet felelevenítő Pákolitz István levelesládája című kötetbe is. (125–126. p.)
„Csorba Győző levele Pákolitz Istvánhoz
Pécs, 87. nov. 16.¹
Kedves Pistám,
hálásan köszönöm (köszönjük) a „Tűzbenéző”-t s a meleg dedikációt. Mindenekelőtt annak örültem, hogy végre megjelent. Nem tudom, hogy a „Magvető” ezúttal miért volt annyira nagy­igényű. Több esetben nem ezt tapasztaljuk. Ami a verseket illeti, megelégedéssel fedeztem fel ben­nük régi hangod elmélyült változatát. Külön köszönöm a ne­kem ajánlott, megtisztelő „Gyémántragyogású” című versedet. Szeretném kiemelni a kötetből az „Emlékeztető”-t, az unoka-verseket, a kert-költeményeket (tudom, hogy ebben rokonok vagyunk), a „Judit” címűt, a „Betszabé”-t, a „Megre­meg”-et s néhány emlékezőt. Kívánom, hogy legyen erőd tovább dolgozni (szépek a novemberi Jelenkorban is a verseid), s könyvet összeállítani. Gabikának kézcsók, Téged ölellek, Margitka üdvözöl.
Régi barátságunk ölelésével Győző
1. Kézírás. A borítékon a postabélyegző dátuma: 1987. XI. 17. 2. Pákolitz István kéziratos naplója, amely általában igen tömör, sőt szófukar fogalmazású, a Tűzbenéző című kötet fogadtatásával elég részletesen foglalko­zik. Örömmel és elismerően nyugtázza e kötet szerkesztőjének recenzióját (Bizonyosság. Pákolitz István Tűzbenéző című kötetéről címmel jelent meg a Dunántúli Naplóban 1988. január 9-én), ezen kívül Bartis Ferenc és Marx József írásáról szól bővebben. Ebből az anyagból közlünk két részletet. „1988. január 2-án a Képes 7-ben Bartis Ferenc (a lap kulturális rovatvezető-helyettese) írt a „Tűzbenéző”-ről nagyon elismerően. Recenziójában a világ, az Ember fenyegetettségét emeli ki egyetlen nagy motívumként. Ha másért nem, hát az ilyen szép, jó hangú kritikáért érdemes volt megírni a Tűzbenézőt…” „Marx József az És-ben végképp letörölt a költök listájáról. A „Tűzbenéző”-ből csak a Csillagvédjegy-ciklust vesézi ki, név szerint fölemlegetve, kikről írtam „kézfogó verset: közéjük tartozónak tudván magamat”, holott csak voltam költő, méghozzá elismert; ám kegyetlen dolog, hogy – itt általánosságban beszél – rosszkor hal meg a költő, és se kritikus, se irodalomtörténész nem támaszthatja föl. Világos: engem már nem tart költőnek. Köszönöm. Főleg a főcímet: Versek (költők?) közmegegyezésre. És velem együtt lesöpri az asztal­ról Gyurkovicsot, Petrőczi Évát, Fábri Pétert és Rózsa Endrét.”

Csorba megjegyzéséből – „Nem tudom, hogy a „Magvető” ezúttal miért volt annyira nagy­igényű. Több esetben nem ezt tapasztaljuk.” – és Pákolitz István napló-jegyzetéből világosan látszik, milyen hátrányokat, sértéseket kellett (kell) egy „vidéki” költőnek elszenvedni fővárosi kiadótól és kritikustól.
Hogy vidám hangütéssel fejezzem be ezt az emlékezést, a Pákolitz István által írt Jelenkór pánteonja című összeállításból idézem a költő önmagát karikírozó versét. Lehet-e rossz ember, aki így tud magán nevetni?

De se ipso

Poéta clarus,
laureatus
parvusque natus
Pákolitz Stephanus:

hóttáig hitte maga-magáról,
hogy ösztönös-fölkent jokulátor;
bár maradt volna a szegény jámbor
paksi megváltó, pipázó kántor;
tenyésztett volna bogáncsból rózsát  – –

– punctum. Elvitte a Jelenkór-ság.
Jelenkor. XXI. évf. 10. sz. (1978. okt.). p. 991.

3. Könyvtárosnak szívmelengető hír: megújult a hosszúhetényi könyvtár. festés volt az épületben és új könyvtári bútorokat is beszereztek. Külön örömünkre szolgál, hogy a felújított könyvtár átadásán egyben a Csorba Győző életét és munkásságát bemutató vándorkiállítást is megnyitották. A hírt itt olvashatják.

4. Nagy Imre elnökünk tovább folytatja a Veteránolvasó feljegyzései című olvasónaplóját a Jelenkorban. Ezúttal Péterfy Gergely A golyó, amely megölte Puskint című regényét mutatja be. Érdekes írás, kritikus felhangokkal.

5. Ne felejtkezzünk el Boda Miklós jeles tagtársunk itáliai útjain készített fotósorozatának bemutatójáról sem. Megnyitója január 27-én az Apáczai Csere Nevelési Központ galériájában lesz, január 27-én 17 órakor.
A szép meghívót idemásolom:

6. Az idei Tüke-díjat Zsolt László kapta, de civil szervezetet és kutatót is kitüntettek. Idézek a BAMA híradásából:
„A Tüke Emlékérmet idén Végh József, a Magyar-Finn Társaság örökös tiszteletbeli elnöke kapta a szervezet megalakításában, eredményes és sokszínű működtetésében betöltött érdemei elismeréseként. A kuratórium immár harmadik alkalommal adta át az Ifjúsági Tüke-díjat. A díjazott Szabó Attila lett, aki reáltantárgyakból, de különösen fizikából ért el hazai és nemzetközi sikereket. A Leőwey Klára Gimnázium egykori diákja a középiskola elvégzése után a Cambridge-i Egyetem hallgatója lett, jelenleg is ott végzi doktori tanulmányait az elméleti szilárdtestfizika területén. Az ünnepség végén a XVII. Tüke-díjat Zsolt László, a Multi Alarm Kft. vezérigazgatója vette át. A vállalkozás ma már országos szinten is vezető szerepet tölt be a biztonságtechnikai szervezetek között, és a cég számtalan elégedett vevővel rendelkezik itthon. Mindez alapvetően annak az eredményes cégfilozófiának köszönhető, amely Zsolt László vezérigazgató irányításával jött létre.” Gratulálunk a kitüntetetteknek!

Köszönöm a figyelmüket.