A Csorba Győző Társaság 235. hírlevele. Dr. Nagy Imre verselemzése

Ahogyan ígértük az előző hírlevélben, az Ady-vershez most közlöm Nagy Imre elnökünk elemzését. Először megismétlem, az előző hírlevélbeli verset és képeket, utána pedig a verselemzést közlöm.

Egy templom-alapító álma
Bölöni Györgynek küldöm

Fekete, magas hegyfokon,
Az oktalan Szomoruságnak
Tiszteletére
Épülne az én templomom.
Ott összegyülne az én népem
S nyögve, kacagva,
Vörös terítős Szent-Mihály lova
Körül, oltár körül,
Szomoruak gyülekezetében
Állnék én, templom-alapító.
Jajaink: az orgona-sípok,
Tömjénünk: az álmok,
Imánk: legyen örökké
Áldott,
Aki nem tudja, miért szomjas,
Aki nem tudja, hogy mi fáj,
Mindenki, ki korona nélkül
Is király:
Az oktalan Szomoruságnak
Szomorú, szép eklézsiája.
Aztán keresztelnék galambok
Csurgó vérével
Kisdedeket.
Esketnék és temetnék halkan,
Minthogyha alvó betegek
Ágyai között járnék.
Ezer árnyék
Suhogna ott,
Akik nem kaptak templomot
S halottak régen,
Mert régi, hajh, régi
Az én oktalan szomoruságú,
Fájdalmas hitü népem.
»Ite, missa est«,
Elmondanám naponként szebben
És sírnánk mindig
Többen és jobban,
Keservesebben, keservesebben.

       
       Ripp-Rónai József: Ady Endre, 1910.                                   A Minden-Titkok versei (1910) című
                                                                                                        kötet autográf ajánlása Bölöni Györgynek.
                                                                                                        (Ebben jelent meg az elemzett és szintén
                                                                                                               Bölöni Györgynek ajánlott vers.)

 

NAGY IMRE
EGY TEMPLOM-ALAPÍTÓ ÁLMA

E havi versünk – amely egyúttal Ady halálára emlékező kis „centenáriumi” ciklusunk befejező szövege – A Minden-Titkok versei (1910) című kötetben található, A magyarság titkai című ciklusnak a záró darabjaként. Különleges fontosságát hangsúlyozza ez a szerkezeti megoldás. Király István egy általa feltételezett huszadik századi világfájdalom reprezentatív versének nevezte, ezzel szemben Földessy Gyula, közelebb járván az igazsághoz, Ady „legtragikusabb szemléletű magyar sors-versének” nevezte. (Ady minden titkai. Bp., 1962. 146.) Tehát nem világfájdalom, hanem tragikum, nem elvont emberség, hanem magyarság. Ez a költemény a Szomorúság verse, de ez a Szomorúság – a szöveg ezt nyomatékosan hangsúlyozza – oktalan. Ezért tragikus. De nem azért oktalan, mert nincs oka, nagyon is van, hanem mert a racionális magyarázatok mögött, Jung szavával: a kollektív tudattalan mélyén az indokokat felülíró sorsszerűség sötétlik.

            Közelebb jutunk a szöveg megértéséhez, ha az említett ciklus egy másik darabját, Az utolsó kurucot segítségül hívjuk. Ebben olvassuk:

Nincsen itt már semmi
S szépen tönkremenni
Budapest is tiltja,
Torda, Pozsony és Bécs
És minden gyülekezet,
Fuvalkodott isten,
Sem szelídebb mása
Nem nyújthat nekem kezet.

Nincsen egy barátom
S vércsillogva látom
Utolsó kurucnak
Érdemelt csúf sorsát
Ott az árokpart alatt.

Ezeknek a kurucoknak, a megalázott, megszomorított magyaroknak, az árokparton elpusztult, templom nélküli, elhagyott névteleneknek állítana most az Alapító, a vers hőse Templomot, ahol nekik celebrált gyászmisével adná, adja meg nekik a végtisztességet. Azoknak, akiknek fájdalmáról senki nem vett tudomást, akiknek panaszát senki sem hallgatta meg, akik jeltelenül fekszenek szerteszét az anyaföld ölén.

            A vers egy látomás leírása. Álomleírás, amely a feltételes módú igékkel a puszta valóság fölött lebeg, a vízió ereje mégis létezővé avatja. A Templom „fekete magas hegyfokon” áll, s benne a vörös terítős Szent Mihály lova körül különös alakok jelennek meg: a szomorúak, a halottak gyülekezete. Egy különös, archaikus és mégis mai, mert időtlen rítus tanúi lehetünk:

Jajaink: az orgona-sípok,
Tömjénünk: az álmok,
Imánk: legyen örökké
Áldott,
Aki nem tudja, miért szomjas,
Aki nem tudja, hogy mi fáj,
Mindenki, ki korona nélkül
Is király:
Az oktalan Szomorúságnak
Szomorú, szép eklézsiája.

            Az Egy templom-alapító álma szabadvers. Ez a szabálytalan (vagyis inkább: annak látszó) forma, mint Komlós Aladár megfigyelte, éppen A Minden-Titkok verseiben s utána válik hangsúlyossá Ady költészetében. A vers 38 szakozatlan sorból áll, s a rövid sorokat gyakori áthajlás, enjambement köti egymáshoz. Az összetartozó mondatrészek különválasztása azonban, a különböző szótagszámú, rendszertelenül keveredő sorok „ritmuszavara”, a domináns jambikus melódiát meg-megtörő trocheusok disszonanciája zaklatott hangzást ad a szövegnek, nagyon is illőt az előttünk zajló szabálytalan szertartáshoz. „Kettősen zaklatják a verset a rímek is. Egyrészt ritkázott voltukkal, váratlan megcsendülésükkel, másrészt pedig azzal, hogy különböző típusú sorokat kapcsolnak össze” – állapította meg Szilágyi Péter. (Ady Endre verselése. Bp., 1990. 334-335.)

            Szörényi László érdekes, a vers utóéletével kapcsolatos feltételezése szerint az Egy templom-alapító álma összefüggésbe hozható Krasznahorkai László kísérteties novellájával, a Járás egy áldás nélküli térben című szöveggel, amely Adyt idézve „a templom deszakralizációjáról” beszél. Nem kétséges, állítja Szörényi, hogy Krasznahorkai olvasta Ady versét. (Vigilia, 2019. 545.)

A centenáriumi ciklus verselemzéseit a társaság könyvtárnak tervezett új kötetében szeretnénk bemutatni. Reméljük, a tagdíjakból összejön annyi pénz, hogy ki tudjuk adni a füzetet.

Kérjük, ne felejtsék a tagdíjak  mielőbbi befizetését! Köszönjük!

2. Csorba Győző hagyatékában megtaláltam a Halál versei című fordításkötet Margitkának ajánlott példányát. Margitkának, akinek akkor Csorba még csak udvarolt, s csak két évvel később, 1944. novemberében vette feleségül, hogy aztán Margitka élete végéig a költő hűséges társa, gyermekei édesanyja és öregkorában, betegségében támasza legyen majd. (A dedikált oldal után még egy válogatást is közlök az igényes kis kötet borítójáról, oldalairól, itt.) Egyszer összegyűjtöm  Csorba Margitkának írt összes könyvajánlását: a hálás férj szerelmének, szeretetének szép dokumentumai ezek a dedikációk.

Köszönöm figyelmüket!