A Csorba Győző Társaság 233. hírlevele

1. Egyre több karácsonyi, sőt, újévi jókívánságot kapok. Most én kívánok minden kedves és kitartó olvasómnak a Csorba Társaság nevében is áldott, boldog karácsonyt, szeretetteli ünnepeket. Krisztus születése örömhír, osztozzunk ebben az örömben mindnyájan a kereszténység nagy ünnepén.

2. Mintegy karácsonyi ajándékként Csorba többször emlegetett ifjúkori versesfüzetének első tíz oldalát mutatom be itt olvasóimnak. A datálásából kiderül, hogy Csorba a füzetben olvasható verseket 1934-ben, még nem egészen 18 évesen írta. Mit mond Csorba ezekről és a még régebben írt verseiről?
“– Verseket, mint ahogy ez szinte általános szokás a fiataloknál, nagyon korán kezdtem írni. Az elsőt tízéves korom táján. Aztán tizenhárom éves koromban, amikor harmadikos gimnazista voltam – még mindig megvan az a füzetem – csaknem naponta írtam egy-egy verset. Szörnyen rosszakat ugyan, de számomra akkor azok jelentették az életet. Nem is éreztem magam jól, ha miután az iskolából hazamentem és ebédeltem, nem tudtam elvonulni és megírni napi versemet.” (In: Vallomások, interjúk, nyilatkozatok. Találkozásaim. Interjú. A kérdező Albert Zsuzsa. Elhangzott a Magyar Rádióban. = Jelenkor, 1980. 1. sz. 4–12. p.)

Az lehetséges, hogy Csorba rossznak találja az akkor írt verseit (ld. pl. Sorsüldözött magyar, 1929), azonban az első vers, amelyet az ajánlott oldalon olvashatunk – Két lelket egybevetve – kicsit későbbi, 1934-ben keletkezett és már egy nagyon fontos későbbi motívumot idéz, a költő Följegyzés című, sokszor elemzett és elmondott nagy versének alapmotívumát.

(A Följegyzés című versről Lator Lászlóval is beszélgetett Csorba. Innen idézem a verset. Elhangzott a Magyar Rádióban. = Jelenkor, 1981. 7–8. sz. 671–676. p. = Domokos Mátyás – Lator László: Versekről, költőkkel. Beszélgetések. Bp. 1982, Szépirod. Kiadó. 194–206. p. In: Vallomások, interjúk, Nyilatkozatok. )

Csorba Győző: Följegyzés
Így, ekkor, itt, e dombtetői házban,
magányosan, egy nyárközépi szombat-
nap délutánján, amikor a ritkán
megrezzenő lombok a forróságban
sercegtek szinte, így, ekkor meg itt
feküdtem én iszonytató idő
után s iszonytató idő előtt,
jeltelenül s jelentéktelenül,
hideg aggyal tudván a semmiségem,
mégis magam-emésztő szomjúsággal,
hogy a milliárd év- és billió
ember-szőtte szöveten valami
nyomom maradjon, s nem csináltam úgy, mint
az idelátszó bérház egy lakója,
egy ifjú asszony, ki a függönyökkel
sötétített szobából a parányi
mélyárnyékos teraszra lépve csöndes
dallal száján megöntözgette rendre
virágait a szombat délután
nyugalmával szívében, s mitse bánva
múltat, jövőt, forgott a jószagú,
hűs nedvességben, hagyta az időt
továbbsuhanni, álmatag közönnyel
tördelte a hervadt virágokat,
s egyetlen percet sem gondolt magára.

 

Nem lehet nem észrevenni a motívumok azonosságát: az első, korai verskezdeményben az egyik lélek “jövőt nem hajt prófétaként”, a másiknak “Az álma: végtelent ölel, / Jövőnek él, tegnapja nincs”, a későbbi vers költője és fiatalasszonya pedig ugyanennek a párhuzamnak a kifejtése, a már “kész” költő szemével. A 18 éves ifjú már arról gondolkodott, amit majd jóval később, 1955 nyarán, tehát több mint húsz évvel később, a majdnem 40 éves férfi aztán versében már az örökkévalóságnak is megfogalmazott. A Lator Lászlóval folytatott beszélgetés nagyon fontos kapaszkodó Csorba költészetének jobb megértéséhez, ajánlom elolvasását a fentebb jelölt helyen

3. Én is kaptam karácsonyi ajándékot: a Szent Mór Iskolaközpont – mondhatom már hagyományosan –  Csorba Győző versmondó versenyt hirdet, 2020. február 14-ére. A verseny időpontjáról, kiírásáról, jelentkezési feltételekről itt olvashatnak. Külön köszönet Szakács Emília tanárnőnek, a versmondó verseny “örökös” szervezőjének.

4. Egy másik karácsonyi ajándék Kende Katától érkezett, Várkonyi Nándor gondolatait osztotta meg a facebookon, itt. Mennyire igaza van a bölcs öregnek!

Köszönöm figyelmüket!