A Csorba Győző Társaság 225. hírlevele

1. Elhunyt Horváth József Mária, közülünk talán kevesek által ismert, de jó magyar, pécsi származású zeneszerző.
Isten nyugosztalja! A  szomorú hírt Ausztriában élő kiváló magyar zeneszerző-zongorista-egyetemi tanár levelezőtársamtól, dr. Radics Évától kaptam.  A zeneszerzőről szóló emlékezést, ami itt olvasható, és a Wikipédia szócikkét is dr. Radics Éva írta, ezért a szövegek hasonlósága.

2. A Csorba születésének 103. évfordulójára, november 21-én csütörtökön 17 órára, a Tudásközpont kis konferenciatermében tartandó megemlékezés programja lassan véglegessé válik. Kérem, jegyezzék föl a dátumot naptárukba, jöjjenek el és hozzák ismerőseiket, barátaikat is, az emlékezés közös ügy, nem csak a Társaságé.
Tehát a műsor:

I. 17 órakor koszorúzás a Csorba Emlékszobánál.
II. Utána elmegyünk a kis konferenciaterembe, ahol Nagy Imre elnökünk beszél a Jelenkorban novemberben megjelent és a következő, még a télen megjelenő tanulmányairól. Mindkettő  a múlt század első felének pécsi irodalomtörténetét tárgyalja. A megjelenő tanulmányban Kardos Tibor és Csorba Győző kapcsolatáról is szó esik, ezt előadásában Nagy Imre – vetített képek bemutatásával – részletesebben elemzi.
III. Pintér László Csorba Győzőt az embert idézi meg fotók, hang- és videófelvételek segítségével. Az egyik videó egy  1969-es, fekete-fehér super 8-as némafilm digitalizált változata, a másik egy tv-műsor mintegy 30 perces részletének bemutatása.
IV.  A megemlékezés után a Csorba Győző 100 és a Csorba Győző Társaság könyvtára sorozat köteteiből vásárolhatnak a helyszínen, nagyon kedvezményes áron. A kötetek árát a sorozat újabb füzetének kiadására fordítjuk.

3. Erre a hétre, mivel az első pontban zeneszerzőről van szó, Csorba [Zene…] c. szövegtöredékét választottam, amely a költő Hátrahagyott versek c. kötetében jelent meg.

https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2005/11/hatrahagy1.jpg

A kötet utószavában Bertók László így írt  a hátrahagyott versekről: “Ha hiányzott, akkor szögletes zárójelben, első sorának kezdő szavait kiemelve adtam címet a versnek. […] Gyaluforgácsok, elkezdett de valami miatt félretett, vagy a befejezés előtt otthagyott munkadarabok az asztal alól, a műhely zugából, fala mellől? Érdekességüket, jelentőségüket talán éppen az adja s növeli, hogy betekintést engednek a teremtésbe, a keletkezésbe, az első mozdulatokba, a munkafolyamatba, a műhelytitokba. A közreadással mintha fénykép készülne a helyről, ahol a dolog megtörtént, akkor amikor minden ugyanúgy és ugyanott, vagy majdnem ugyanúgy és ugyanott van még, por nélkül, pókháló nélkül. Nincs szenzációkeltő szándék, csak leltár van, leletmentés van, egy kivételes ember, egy jelentős művész holmijának, hagyatékának, a hagyaték fontos vagy fontosnak tartott darabjainak a számbavétele, s a világ elé, a jövő elé tárása. Itt van, nézzétek, olvassátok! A költő halála után öt évvel minden sora végleges, s azok a versek is a helyükre kérezkednek, amelyeket életében könnyűnek, vagy a többinél könnyebbnek ítélt. Olvasásuk közben egyszer csak benne találjuk magunkat az ismerős, a lüktető, a mindenség és az élet értelmét kereső, az esendő, de a győzelemről soha le nem mondó ember és költő világában. Az elviselhetetlenben, a mulandóban, s a talán alakíthatóban, szelídíthetőben. S elő-előtűnik a háttér, a „jéghegy víz alatti része”, amiből eddig csak a legmagasabb csúcsot, csúcsokat láthattuk.”
[A zene…] című töredék  is egy ilyen gyaluforgács, de azt hiszem érdekes és fontos gondolatokat közöl.

[A zene…]

A zene öröktől fogva létező birodalom. Földrész? Világ? Galaktika?
Aki hozzányúl – nem teremtő, soha nem teremtő, mindig csak felfedező.
A zeneszerzőben a Kolombuszok s a Nansenek erényeit kell tisztelni.
A többi alkotó valamit épít. Kicsit – ha nagy szerencséje van – hozzátesz a már készhez. Olyat ami addig még sohase volt.
A zeneszerző (de a jó előadó is) határokat tol kijjebb. Sőt: a hangszer-feltaláló is ezt teszi.
Ezért nem tud egyetlen más művészet sem olyan öntörvényű erővel megragadni. Polgárává sőt rajongó patriótájává bűvölni.
A zene birodalma alighanem határtalan. Mérhetetlen sok hódítani való marad akárhány későbbi nemzedékekre.
Határtalansága adja roppant erejét…
Bizonyára élet-megoldás és halál-megoldás is.
Muzsikálni kellene a haldoklóknak.
(1974. III. 9.)

Köszönöm a figyelmet.