A Csorba Győző Társaság 206. hírlevele

1. Több értesítést kaptam olyan hírekről, amelyek illenek tárgykörünkbe, ezért már előbb össze akartam állítani a hírlevelet, de egy facebook-bejegyzés elkeserített. Annyira, hogy elment a kedvem a hírlevél elkészítésétől.
Miről is van szó? Dr. Esztergár Lajost, Pécs polgármesterét is említették egy helyen a facebookon egy kép alatt. (Tegnap még megvolt a kép, azóta nem találom, emiatt nem tudom megadni a címét.) A poszt – vagy hogy hívják a fészbuk-bejegyzéseket – egy kép volt, egy a pécsi Dzsáminál történt eseményről: 1943. június 6-án felajánlották Pécs városát és lakóit Jézus Szent Szíve oltalmába. “A nagyszabású, egyes források szerint ötvenezer embert mozgósító ünnepélyt végül a város egyházi és világi elöljáróinak, vallási és civil közösségeinek összefogásával még a háború okozta nehézségek közepette is sikerült kevesebb mint három hónap alatt megszervezni.” In: Videó | 75 éve Jézus Szíve oltalmában a város Ajánlom figyelmükbe, már csak az archív pécsi képeket felvillanó videó miatt is. A facebook kép aláírásában megemlítették, hogy a templomban egy emléktáblát is felavattak, amelyen egy részlet volt olvasható dr. Esztergár Lajos polgármester felajánló imájából.

A hozzászólásokban valaki azt írta, Esztergár nem utcanevet, intézménynevet, elismerést, hanem kötelet érdemelne. Az a dr. Esztergár Lajos, akit a nyilasok és a kommunisták is meghurcoltak, emberi méltóságában megaláztak. Engem a hozzászólás nagyon elkeserített, mert közvetlen forrásból tudom, milyen ember volt Esztergár és tudom, nagyon is jogosan jár neki az elismerés. Csorba Győző sokat beszélt róla Csuhai Istvánnak a Város oldalában című beszélgetőkötetében. Ebből idézem az  idevágó részeket. “Esztergár dús fantáziájú ember volt, de fogalmazni nem nagyon tudott. Tudta viszont, hogy én tudok fogalmazni. Egyszer írt egy cikket, ezt meg is lehet találni a Sorsunk egyik számában. Azt én stilizál­tam. Ő lediktálta a nejemnek, aztán megkért, hogy gondozzam. Ugyanígy történt az is, hogy a Belvárosi Templomban a falra írt imád­ságot tulajdonképpen én fogalmaztam. Mint református a katolikus templomban. Ezt a beszédet mondta el Esztergár a Széchenyi téren, mikor Pécs városát felajánlották Szűz Máriának.” (Ld. az emléktáblát. Kiemelés tőlem, P. L.; 61-62. p.) […] Esztergár polgármestert is később hosszú időre félretették az útból. Előbb kinevezte egyetemi tanárnak ide Pécsre, a jogi karra Teleki Gé­za, az akkori kultuszminiszter. Kinevezte egyetemi tanárnak, a szoci­álpolitika egyetemi tanárának, Esztergár tehát először a polgármester­ségről oda bukott le. De akkor már kezdték a fölvonulásokon a rig­must kiabálni, hogy „Reakciós Teleki, a kormányból gyere ki”. Ez azt jelentette, hogy már nem tetszett valakiknek, hogy Teleki ott van. Részben az apja miatt. De Teleki becsülte Esztergárt, akit nemsokára  az egyetemről is kitúrtak. Szegény azzal fejezte be aktív működését, hogy elment köszörűsnek. Volt egy család, melynek egyik tagja tán még most is köszörűs. Híres pécsi köszörűsök voltak, és egyébként is jó kapcsolatban voltak Esztergárral. „Tükék” voltak, a pécsi iparos és kereskedő arisztokráciához tartoztak. Volt nekik egy kis boltjuk, és roppant széles ismeretségi körük, úgyhogy hosszú ideig itt a városban szinte csak ehhez a családhoz fordult mindenki, ha köszörűst akart. Esztergárnak be kellett állnia abba a köszörűs boltba, és megtanult kö­szörülni. Akkor már csak ezt a pénzt kapta. A felesége zenetanárnő  volt egy ideig Komlón. Amikor az egész család fölköltözött Pestre, il­letve Érdre, Esztergár saját könyvtára nagy részét nekünk, a könyv­tárnak adta, méghozzá ingyen. Én nem fogadtam el ingyen, hanem 3­-4 könyvet kijelöltem, mintha úgy vásároltam volna tőle, és azért ad­tam neki pénzt. Három fia volt, az egyik, azt hiszem, külföldre ment, a másikat csúnyán elintézték itt, mert részt vett valami egyetemista mozgalomban, a harmadik valahol Budapesten muzsikus. Én igyekeztem minden alkalommal belekeverni a régi Pécsről szóló nyilatkozataimba az ő nevét, mert okvetlenül megérdemelte. Nem hará­csolt semmit, bérelt lakásban lakott a családjával, a felesége is tanított, te­hát nem harácsoló hivatalnok volt, ami később nagyon is divatba jött.” (62. p.) […] egyszer el akartak engem vinni Pestre ebben az idő­ben. Volt valaki, aki szintén Pécsről került Pestre, és aki Esztergár kö­vetői közé számított, szintén szociológus volt, vagy inkább szociálpo­litikusnak hívták, azt hiszem. Ő ismert engem még gyerekkoromtól, mert közel laktak hozzánk. Egy sokgyerekes családból való fiú volt, szabó az apja. Föl akart vinni engem Pestre, abba a szociálpolitikai központba, ahová Esztergár is kapcsolódott, bár ő itt élt. Valamilyen kérdőívet ki kellett állítanom. Akkor még ifjú voltam, és rettentően szemtelen. A kérdésekre olyan feleleteket adtam, amik elvették a ked­vüket tőlem, és azt mondták, hogy igen, igen, úgy látszik, hogy ez ere­deti ember, de nekünk talán sok lenne. Így aztán itt hagytak. Ennek is örülök, mert ha odakerültem volna, ki tudja, mi lett volna. Ezt a céget is később fasisztának nyilvánították, bár most kezdik emlegetni megint, és mondják, hogy a módszereik jók voltak. De ha az ember csak átmenetileg is, de elpusztul, az nem vigasztaló számára. Ha én valamilyen isteni sugallatra nem vonulok vissza a közigaz­gatástól, vagy felkerülök Pestre, amit Esztergár is nagyon akart, hogy a központban sajtó-előadóként működjek, biztosan belekeveredtem volna valamibe. 45-ben volt a nagy pesti ostrom; nem tudom, mi lett volna velem. Mert itt Pécsett nem volt szinte semmi. Itt jóformán egy lövés sem dördült el. Nagyon szerencsés voltam ilyen szempontból.  Úgy érzem, hogy valamilyen gondviselés van az én életemben. Mint­ha valami angyal őrzött volna engem, úgy éreztem sokszor.” (85-86 p.)
Hát talán ennyi elég is arról, milyen ember volt Esztergár. De ezt úgysem lehet megmagyarázni annak, aki kötelet ajánl neki. Hogy miért bántják elsősorban, arra nem térek, ki, nem merek kitérni, mert olyan ügy, amiről érdemben nem lehet beszélni. A zsidókérdés kényes dolog volt, ma is az. És nem szeretném fölkavarni, mert Csorba nevét is igyekeznek besározni vele a “város őrizői”. Szomorú vagyok és elkeseredett, mert lehet, hogy a vészt hozom Csorba fejére azzal, hogy most ezeket leírtam. Jellemző, hogy az ajánlott székesegyházi oldalon sem említik a volt polgármester nevét. Mert talán félnek… De én nem tudtam szó nélkül hagyni a mocskolódást. Mert Esztergár megérdemli az elismerést. Aki pedig olyan könnyen osztogat kötelet, az talán gondolkodhatna kicsit, kinek is javasolja. Én sokkal inkább hiszek Csorbának, akivel 1970-től haláláig 1995-ig közvetlen kapcsolatban voltam, akinek tisztességéről és szavahihetőségéről megbizonyosodhattam, mint egy vagdalkozó, kötelet ajánlgató névtelen nímandnak. Akit érdekel, itt sokkal többet olvashat Esztergárról és a korról: Csorba Győző: A város oldalában.

2. Egy hírlapoldalt is ajánlok a BAMA-ról. “A nagy írók és Pécs sorozatunkban Babits Mihályt már bemutattuk, de talán nála is szorosabban kötődött a baranyai megyeszékhelyhez Weöres Sándor, aki 1933–1943 között tíz évig élt a városban és itt adta ki első öt könyvét.” In: BAMA, 2019. 06. 30.

3. Radnai Dániel Szabolcs Csalóka napfény címmel recenziót írt a Jelenkorban a Balatoni nyár című kötetről. A recenzió felvezető szövege így szól: “Ki csak egyszer-egyszer látogatott el a szigligeti Alkotóházba a megfelelő beutalóval a kezében, más pedig egész nyarakat, éveket, évtizedeket töltött a tónál. Radnai Dániel Szabolcs recenziója az írófényképeket összegyűjtő Balatoni nyár című kötetről.” Érdekes a könyv, a recenzió szintén. Nem méltatom, olvassák el. Csupán egy kép aláírásával van gondom.

Csorba Győzőné, Tüskés Tiborné, Csorba Győző, Fodor Andrásné, Tüskés Tibor, hátul ismeretlenek, Révfülöp, 1972, Fodor András felvétele

Nos, a fotó több helyen is megjelent. Pl. a Petőfi Irodalmi Múzeum Csorba oldalán is megtalálható egy változata. Annak képaláírásából kiderül, hogy a “hátul ismeretlenek” egyáltalán nem azok. Íme: “1972. július. Csoportkép a révfülöpi nyaraló előtt. Ülnek: Margitka, Csorba Győző, Fodor Andrásné Sárika, Tüskés Tibor. Állnak: Tüskésné Szemes Anna, Tüskés Tibor lánya, Tünde, Csorba Eszter, Zsófia és Noémi. (A felvételt Fodor András készítette.)”
Bár az említett személyek nem irodalmi alakok, annyit megérdemelnének, ha már a nevük ismert, hogy ne hívjuk őket ismeretlennek.

Máma már nem morgok tovább, örüljünk a jó időnek.

Köszönöm figyelmüket.