1. A napokban egy hosszú történet végére értünk. 2013. október 23-án levelet írtam a Pécsi Köztemető akkori igazgatójának. Azt kértem a Csorba örökösök nevében, hogy a Csorba Győző sírja előtt lévő kis tábla feliratát változtassák meg, mert annak szövege éppen a leglényegesebb dolgokat nem árulja el a költőről. (Tudom, ki ajánlotta a szöveget, de most ez nem érdekes.) Néhány időhúzó ígéreten kívül három és fél évig érdemi válasz nem kaptam az ügyben. Végül Bodor Mihály levéltáros és Nagy Imre Gábor Baranya Megyei Levéltár igazgató-helyettes segítségével ebben az évben, májusban kérésünk Papp Rolandhoz a Pécsi Köztemető vezetőjéhez került. A segítőkész fiatalember hosszú és elég bonyolult ügyintézés után – hiszen a táblaügyet egy nagyobb kérdéskörben még a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság is megvitatta – pár hónap alatt elkészíttette az új táblát. (A színhelyről, a sírról hamarosan fotót is közlök.)
   A Csorba örökösök nevében is köszönöm említetteknek a szíves és gyors segítséget és azt, hogy visszaadták hitemet abban, hogy nem csak bürokrácia, hanem kiváló vezetők és valódi ÜGYINTÉZÉS is létezik Magyarországon. A Csorba sírja előtt fejet hajtók, temetőlátogatók végre megtudhatják, miért is kapott valójában a város költője a Pécsi Közetetőben díszsírhelyet.
2. A Csorba Társaság tagja, Csorba Győző egykori kollégája Boda Miklós könyvtáros, könyvtártörténész érdekes dologra hívta fel a figyelmemet. A Szicília egy kontinens című internetes oldal A szicíliai út című (négy részes) sorozatának bevezetőjében a következőket olvashatjuk: „1948 januárjában egy magyar irodalmárokból és művészekből álló csoport tíz napot tölt el Szicíliában. A résztvevők, többek között Csorba Győző, Nemes Nagy Ágnes, Takáts Gyula, Lengyel Balázs útinaplóiból, verseiből kiragadott és szó szerint idézett sorokból fűztük össze ezt a képzeletbeli párbeszédet, amelyből megtudhatjuk, hogy utaztak ők Szicíliában.” Ehhez a jól és pontosan fogalmazott leadhez én csak annyit fűzök hozzá: kérem, keressék fel a képekkel illusztrált oldalakat. Érdemes a kiváló és okos emberek 1948-as szicíliai megfigyeléseit elolvasni. (A közölt képek egy híján Csorba Győző hagyatékából valók!)
3. Végül egy családi vonatkozású, sajnos újra aktuálissá vált hír. Csorba Győző szerette és megsiratta feleségének ciszterci szerzetesként induló öccsét, Velényi János Cipriánt, kinek életét somogyhárságyi esperesként fiatalon zárta le a halál. Családfakutatással is foglalkozó olasz vejem egy más ügy kapcsán a napokban véletlenül rábukkant a kedves rokon nevére az Állambiztonsági Szolgálatok egy dossziéjában. Abban arról van szó, hogy kikről is jelentett Ráckevei néven 1951-től 1990-ig valaki a politikai rendőrségnek. Lássuk: „Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának összefoglalója szerint: „Az ügynök, (aki ciszteri szerzetes volt) jelentéseket készített volt rendtársairól. Összefoglaló jelentéseket készített a KALOT-ról (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete), az Actio Catholicáról (a római katolikus egyház lelkiségi mozgalma, a hívők közreműködése a papság apostoli munkájában; a püspöki kar alapította 1932-ben), továbbá a bencésekről, a jezsuitákról, a katolikus egyház felépítéséről, az 1947-es választásokon a katolikus egyház által támogatott pártokról.”  Mint ciszter szerzetes a megfigyeltek, besúgottak között volt Velényi János Ciprián is. A kurucinfon ezt írják: „Látogatóink itt és most betekinthetnek a munkadossziékba, s olvashatják azok neveit, akikről Hölvényi Olaf György jelentett (itt, itt, itt és itt). A jelentések néhány érdekes részletéről majd más alkalommal.”
   Hölvényi Ottó szorgalmas be- és feljelentő volt. A besúgottak nevét a dossziékban betűrendbe szedték, Velényi Jánost a 4. dokumentumban a 190. sorszám alatt sorolják fel. (10. 11. oldal.)
   Hogy Hölvényi Olaf Györgyről – és másokról – hogyan emlékezett meg a kurucinfo, azt  ide kattintva el lehet olvasni.
   Hogy Velényi János Cipriánról hogyan emlékezett meg Csorba Győző, azt alább olvashatják. (Ld. még itt a Csikorgó c. kötetben.)
   Döntse el ki-ki maga, melyik megemlékezés szereplője számára a szimpatikusabb…

               Gyöngéd vizit

Volt sógorom („volt”, mert meghalt szegény)
jó papként élt korai s végzetes
betegség-okozta haláláig,
méghozzá jó katolikus papul.
Viszont alig merném állítani, hogy egyben
jámborként is a szó szokott
értelmében (lásd: öregasszonyok).
A katolikus jelzőt sem sokan
tennék nyugodtan a „pap” név elé.
De én megesküszöm, ha kell,
hogy jó pap volt, ahogy
a keresztények (keresztyének) Úr-
istene papjait képzelheti.
Ennyit jogom van kijelenteni,
mert a nagy Nyájba (bár más pásztorok
alá), én is csak beletartozom
Kálvin-hitemmel s nagyjából tudom,
a fő-fő Pásztor mit s hogyan szeret –

Történt egyszer – de hogy pontos legyek,
előre kell bocsátanom: szegény
sógor valamiféle rendhagyó
új-ősi szerzetesrend tagjaként
indult a pályán: napi kétszeres
étkezés, deszkán-alvás, szigorú
hallgatási fogadalom, alig
alvás, kemény munka, imádkozás
és más nyalánkságok, (mint mondaná a szleng).
E szerzetet feloszlatták, akár
a többit, internálótáborok
fogadták őket, bár… nem folytatom
egy szó mint száz: a sógor megszökött,
hozzánk szökött, és ott elrejtezett.
„De a Nagy Gazság Kicsiket Fial”
Valami lelkes jóakaratú
„a Szeretett Vezért” „a Bölcs Atyát”
féltő szomszéd a rendőrségre ment
e szörnyű bűntettet jelenteni.
Hát egyik éjfél-tájt nyolc-tíz dali
legény a házat körbevette, néhány
az ajtónknak rohant, és verni kezdte,
míg én mezítláb, és hosszú, fehér
hálóingben ki nem mentem s kinyitottam.
Igazolványt (?) és valami papírt
lobogtatva vagy három-négy vitéz
betódult.
A szegény sógort hamar
elkapták aztán adj neki! vadul
fölforgattak mindent, miközben én
mezítláb, hálóingben ott valék
mellettük (mert úgy rendelték), hogy a
törvényesség betartassék, mivel,
ha tán egy fürdőköpenyt, lábbelit
fölvenni mennék, könnyen meglehet,
hogy közben a rendszert megingatom.
Az egyik éber közben boldogan
föllelte a levélcsomót, amit
Itáliából majd félév alatt
ifjú nejemnek írtam: túl-tele
szerelemmel s lelkesedéssel a
csodákon – pátoszos, de részletes
beszámolókat.
Egy perc és a dús
fejekben készen volt az épület:
„Pap… szökevény… Róma… római
pápa… köteg levél… szervezkedés
a hatalom megdöntésére… tiszta ügy,
hogy őfőszentsége, a Pápa Úr
mint reformátust engemet szemelt ki
gaz terve cinkosául”
Úgy körül-
belül reggel négyig tartott a szép
vizit, aztán egy forma-űrlapot
löktek elém aláírásra, és
a sógort a levelekkel s mi más
egyébbel, azt már nem nagyon tudom,
elhurcolták.
A sógor hónapok
múltán szabad lett, ám leveleim
végképp elvesztek, s velük bennem is
sok minden s nem lett meg többé soha.

Köszönöm figyelmüket!