Tegnap megtartottuk a Csorba Győző Társaság Pécsi Társalkodó című sorozatának 2. rendezvényét.

Elnökünk Nagy Imre professzor úr megjegyezte, az egyetemi szeminárium megtartásához 12 fő jelenléte szükséges. Megszámolta, éppen annyian voltunk. A rendezvény tehát az egyetemi előírások szerint is megkezdhető volt 18 órakor, amikor a hőség még alig enyhült.

Nagy Imre bevezetőjében bemutatta a beszélgetőtársakat, Horváth Viktor író, műfordítót, a PTE BTK tanárát, a Török tükör című nagysikerű regény íróját és Görföl Balázs kritikust, szerkesztőt.

A beszélgetés első részében megismerkedhettünk a vendéggel, akiről facebookos követőink itt olvashatnak és itt is. A szerzőről ennek az ismertetőnek a második részében képet is láthatnak.
A második részben a Török tükör című regényről, születésének körülményeiről, fogadtatásáról folyt a beszélgetés. A Jelenkor kritikáját itt olvashatják.
A regény az olvasóit nem hagyja hidegen. Állásfoglalásra kényszeríti őket, hogyan ítélik meg a törökök 150 évét Magyarországon, közelebbről Pécsen, Gárdonyi Géza vagy Horváth Viktor álláspontját fogadják-e el? Választani kell! Gárdonyi regényei Horváth Viktor szerint hamis történelemképet adnak, pontatlanok. Az ő regénye újszerű fényben ragyogtatja meg a török-muszlim szemlélet, érzés- és gondolatvilágot. Hogyan fejezzem ki? Barátságosabb képet fest a török világról, mint a már századok óta változatlan magyar történetszemlélet. Finoman fogalmazva is árnyalja a „Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja” mondókánk „elfogult” szemléletét.
Idézek a Jelenkor kritikából:
„Van Pécsett az Aradi vértanúk útján egy emléktábla. Zrínyi Miklós 1664-ben erről a helyről lövette a pécsi várat, a város elfoglalása után. Akárki utánanézhet mi történt itt akkor. Így számol be róla az egykorú magyar szemtanú: „Ez várost megszállván kevés munkával 30 ejusdem mensis [ezen hó 30. napján] ostrommal megvevénk, mintegy 300 az törökben levágánk, az többi az várban salválta [menekítette] magát. […] Az mit be nem hordattak az várban az töröknek, azt ki érte prédálta […] Itt két nap valánk együtt az várost és részegeskedtünk elannyira, hogy ha az ellenség kiütett volna az várbúl, sok száz németet vághatott volna, mert mint a disznók, úgy hevertek részegen az utszákon, de bán uram [Zrínyi] az magyarokat kemény fenyegetésekkel abstineálta [tartóztatta] az mód nélkül való securitastól [biztonságtól]”1 Zrínyi Miklós ezek után az ostromot Hohenlohéra hagyta és Eszékre indult, de a német generális nem tudta azt bevenni. Amikor Zrínyi saját hadaival visszatért, abbahagyták az ostromot, a várost pedig felgyújtották. Gondolhatjuk-e hogy azok, akiknek a pincéjéből a bort felprédálta, feje fölül a tetőt leégette, mind muszlim emberevők voltak, akik a magyarok csontjaival kockáztak a piactéren? Ó, pécsi tükék, haragotok miért nem irányul e tábla ellen? A rablólovag emlékét miért őrizgetitek? Ím itt a tükör előttetek: „mert Alláh lepecsételi a hitetlenek szívét, de a város mindig megmaradt, akárhányszor gyújtották fel, rabolták ki és öldösték le a lakóit. Mert a városnak mindegy, miféle emberek lakják, a város megmarad. A városok lelkét nem az emberekhez mérte Alláh, hanem magáéhoz, és akkor teremtette őket, amikor a hatalmas dzsinneket. Alláh azt csinál, amit akar.”

A krónikás nem tartja magát eléggé szakértőnek ahhoz, hogy véleményt mondjon, melyik írónak van igaza, melyik könyv jobb, nem is tiszte. Még akkor sem, ha volna véleménye…

A beszélgetés másik nagy blokkja a szerző irodalomoktatási elmélete körül forgott. Majdnem azt mondhatnám, parázs vita alakult ki akörül, mennyi adatot, évszámot kell megtanulni a diáknak, kell-e egyáltalán adatot tudnia? Horváth Viktor inkább alkotókat képezne, nem az elemzés, hanem az alkotás a fontosságát hangsúlyozza és a finn oktatási rendszert és módszert tartja példának.
Lassan igazi szemináriummá vált a találkozó, igazi társalkodássá. Szinte minden résztvevő megszólalt, véleményt mondott, néha vitázott is az íróval. Háromnegyed nyolc körül még a Tudásközpont bejárati csarnokában zajlottak a magánbeszélgetések.

Sajnálhatja, aki nem jött el, igen élénk, jó hangulatú, néha kritikus hangoktól sem mentes igazi társalkodó volt ez.
Ahogyan az egyik résztvevő már kifelé menet megjegyezte: gondolatébresztő beszélgetés volt. És mennyire igaza volt! Bizony, bennem is különös gondolatokat ébresztetett.

Ezzel a nyári a szünet következik a Társaság életében is. Köszönöm eddigi figyelmüket. Mindenkinek szép, pihentető nyarat kívánunk.

Találkozzunk szeptemberben a Hrabalban!

(A krónikás addig sem csak pihen: tanulgatja az új honlap-szerkesztőt és dolgozik a konferenciakötet összeállításán.)