1. Ma csak egy éneket ajánlok Csorba youtube csatornájáról, ismétlésként, a Pápai himnuszt. Ma (2025. 05. 08-án) megválasztották a katolikus egyház 267. pápáját, XIV. Leót, született Robert Francis Prevost. Úgy gondolom, van ez olyan nagy esemény, hogy itt is megemlékezzünk róla. Engedtessék meg nekem, hogy bár Csorba református volt, s bár nyilván vannak ateista, liberális, marxista, nem katolikus olvasóim is, szerénytelenül saját vallásomnak és a világ 1,3 milliárd katolikusának új vezetőjét emlegessem. Nyilván a költőnek sem lenne kifogása ellene, hiszen lányait felesége (és szeretett sógora, a katolikus pap, Ciprián) vallása után katolikusként nevelte a család. Meg is haragudott Csorbára a református egyháza, mert nem adott reverzálist. De ez életében sem zavarta a költőt, most meg már…

Mivel nem hiszem, hogy fiatal olvasóim ismernék a szöveget, idemásolom:

Pápai himnusz

Hol Szent Péter sírba téve
És Rómának dobog szíve,
Ezrek ajkán, ezer nyelven
Hő ima zeng édesdeden:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartójá!

Arany födél, márványfalak
S a Vatikán visszhangzanak,
S a hét halom tág körében
Megharsanva körülröppen:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

Új erõre kap e szózat,
Bejárja a szent sírokat,
Zúgva vonul hegyen, síkon
Áttör zajló hullámokon:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

A forró dél, rideg éjszak
Ez imában egyesül csak;
Kivált honunk édes nyelvén
zeng igazán, zeng õszintén:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

Mint villámmal egy perc alatt
Messze szárnyal a gondolat,
Szintúgy röpül ajkról ajkra,
várak-, puszták- és falvakra:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

Eljut szentek fénykörébe
S leszáll onnét szíveinkbe,
Mint a fölszállt páranedvek
Szomjas földre visszaesnek:
Tartsd meg, Isten, szent atyánkat,
Krisztusnak helytartóját!

A pápai himnusz történetéről itt olvashatnak. Idézek a szócikkből: „a pápai himnusz „M-ul a „Hol Szent Péter sírba téve…” kezdetű ének. Wiseman bíb. költeményét 1857: →Gyurits Antal ford. a Religio c. lap pályázatára. Dallamát 1858: Feley Antal pesti zenetanár Hymnus a szentséges római pápa tiszteletére c. szerezte. 1858: 4 szólamú vegyeskarra, ill. 1 szólamra orgonakísérettel jelent meg. A Mo-on élő kat. nemzetiségek is éneklik, saját nyelvükön, Feley dallamával.”

Csorba youtube csatornájára feltöltött videók listája. (172 cím; 2025. 01. 19. A címlista itt megtekinthető.)
Nem mindig hétvégén frissítek, ezért, kérem, kattintson időnként a videókra, ajánlja az oldalt barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.

4. Mai vers Csorba válogatásomból:

Egy kritikusra

Hajts térdet és fejet, poéta,
s örülj nagyon:
versed kegyeskedik agyon-
ütni, lám, egy analfabéta.

Megjelent a Szabadulás az Összegyűjtött versek és Csorba Győző válogatott versei című kötetben is. A Szabadulás, az Összegyűjtött versek és a további válogatott Csorba kötetek a Digitális Irodalmi Akadémia oldalain sajnos hiányosak, néhány epigramma kimaradt belőlük, néhol hibajelzés látható a versek helyén.

Csorba néhány „kritikusra” megharagudott a – szerinte – hibás versmagyarázatok miatt, róluk írt itt vitriolba mártott tollal korai epigrammái között.

5. A megígért Kopányi mesekönyv, a Tücskök tücske.

A szívemnek kedves, sok színes táblával és fekete-fehér rajzzal illusztrált mesekönyv (tkp. Aesopusra hajazó állatmesék gyűjteménye) leírása:

Kopányi György: Tücskök tücske / [Ország Lili rajzaival]. – Bp. : Magvető Könyvk., 1958. – 95 p., [8] t. fol. : ill., színes táblákkal ; 25 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „A »Három Csorba-Kisasszonynak« nagy szeretettel Kopányi Gyuri bácsi 58. II. 4.”. – Kötött. – Jó állapotban. – Magyar irodalom, mese.

A három Csorba kisasszony Csorba három lánya: Eszter, Noémi és Zsófia.

A szerző nem rokona a koppányi agának (Oglunak), nevét kérteik egy p-vel írni, hiába húzza alá a nevet az egy p miatt a word helyesírás ellenőrzője.
A könyv valódi, régies mesekönyv, nincsenek benne genderfluid (jelentsen ez akármit) sötétbőrű hableányok, hanem valódi állatok egyszerű történetekben nyújtanak példát helyes és helytelen cselekedetekről.

A könyvről készített pdf bemutatómat itt tekintheti meg:

A könyv olcsó papírra készült, nagyon könnyen törik, porlad minden lapja, nem akartam hajtogatni, ezért némelyik oldal képe ferde lett, ezért bocsánatot kérek.

Kopányi György Csorba jóbarátja volt. Egyik kötetét így dedikálta költőnek – ld. a leírásban:

Kopányi György:  Szegény ördög / Az első kötéstábla és az ill. Csernus Tibor munkája. – Bp. : Magvető Könyvk., 1956. – 245 p. : ill. ; 20 cm. – Kötött. – Jó állapotban. – Dedikálás a szennycímoldalon: „Csorba Győzőnek, legjobb barátomnak a régi barátsággal Kopányi Gyurka Pécs, 1956. VIII. 16”

Azért is örülök a könyv megtalálásának, mert segítségével egy kissé elfeledett szerzőt tudok bemutatni. A „modern” világ szerzői, irodalmárai, művészei közül sokan elfordultak a tiszta, emberi, meleg hangtól, melyen az általam bemutatott szerzők, mint Kopányi György is, szóltak. Élete munkássága dióhéjban a wikipédia szerint: „Főiskolai tanulmányait az Iparművészeti Főiskolában végezte el. Tisztviselőként dolgozott, majd a Dunántúli Napló kulturális rovatvezetője volt. 1951-től 10 évig a Népművészeti Intézet szerkesztői osztályának munkatársa volt. 1961-től haláláig a Magyar Rádió dramaturgja volt. Versei, regényei, meséi jelentek meg, hangjátékokat írt.”

Halálhírét itt tettem közzé.

Csorba így beszélt róla:

(== Csorba Győző: A város oldalában : Beszélgetések A kérdező Csuhai István. – Pécs : Jelenkor, 1991. – p. 104-106.)

CSI: – Kopányi György hogyan került a Sorsunkhoz?
CSGY: – Ő még most is tevékenykedik, a rádiónál dramaturg. Hi­vatalosan akkoriban a városháza alkalmazásában állt, a városi tör­vényhatósági bizottságnál. Különféle pozíciókba tették, amikhez nem nagyon értett. Az iparművészeti iskolát végezte, és rajzolni szeretett volna. Dehát olyan állás itt nem volt. Hol a gyámügyi hatóságnál mű­ködött: ellenőriznie kellett a családokhoz kiadott gyermekek gondozá­sát, hol a tűzoltókhoz helyezték (semmi köze nem volt ehhez a munká­hoz sem), és ott kapott valami megbízatást. Erre-arra sodródott, de ugyanakkor nagyon lelkesen akart író lenni. Az irodalmi adminisztrá­cióban, de még a könyvtárban is sokat segített. 44 március 19-e, ami­kor a németek megszállták Magyarországot, egy vasárnapi nap volt. Az előtte való pénteken és szombaton mi Kopányi Györggyel Pesten voltunk, vásárolni a könyvtár részére, egy Múzeum körúti nagy antik­váriumban. Emlékszem, rengeteg pénzt elköltöttünk az akkori viszo­nyokhoz képest. Összegszerűen talán nem hangzik olyan nagynak, de hát több tízezer pengőt. Szombat este gyanútlanul hazajöttünk, és mi­kor másnap fölébredtünk, akkor hökkentünk meg, hogy mi történt  közben, míg mi ott jártunk. Az utolsó pillanatban tudtunk még abban a boltban vásárolni. A németek akkor már nyomultak befelé Pestre. Ennek mi nem láttuk nyomát, talán azért sem, mert szinte egész nap ott voltunk az antikváriumban. Ez egy olyan antikvárium volt, amely­nek volt egy pincéje is, ott is ki volt építve egy polcos raktár a legkü­lönfélébb könyvekkel. Igen jó antikvárius volt a tulajdonosa. Úgy em­lékszem hogy Magyar volt a neve, talán Magyar Jenőnek hívták. Egy zsidó ember volt, és nagyon értett a szakmájához. Mivel én meg könyvtáros voltam, próbáltam egy kicsit furfangoskodni, hogy olcsób­ban jussunk egy-egy ritka könyvhöz. Mikor megtaláltam a Platón ­összest, az első kiadást, ami bibliapapíron jelent meg, ezt én a közön­séges könyvek közé kevertem. Ő viszont egyenként árazta a könyve­ket: 6 pengő, 8 pengő, 10 pengő. És amikor ezek között megtalálta a Platónt, megállt egy rövid pillanatra, majd szemrebbenés nélkül foly­tatta: 120 pengő. Láttam, hogy hiába próbálok furfangoskodni, többet ért a könyvszakmához, mint én.
Mindenesetre Kopányi György akkor azokat a teendőket, amiket a városnál kellett volna tennie, eléggé elhanyagolta. Nem is bántották érte, mert tudták, hogy az irodalomban viszont lelkesen tevékenykedik. Ez odáig ment, hogy már a háború után engem megbíztak egy belső városházi lap szerkesztésével…
CSI: – Mi volt a címe?
CSGY: – Mi is volt a címe? Torony alatt, azt hiszem ezt a címet adtuk neki, mert a városháza lapja volt; ez a cím a városra és a városhá­za épületének magas tornyára is utalt. Kopányi Gyurka abban is segített. Minden szám utolsó lapjára valakinek a karikatúráját odarajzolta (kitűnően rajzolt), én pedig írtam hozzá néhány sornyi karinthys szöveget. Meg aztán nyitottam egy nyelvi rovatot. Havonta jelent meg…
CSI: – És mit közölt?
CSGY: – Mivel ez a legelső időszakban volt, és hát akkor már kez­dett átalakulni az egész közigazgatás, szerepeltek benne handabandás cikkek, amelyek segítettek az új törvények között eligazodni. Azonkí­vül a városháza hírei, ha valamilyen attrakció történt, valami családi est, akkor arról beszámoló. A nyelvőr-rovaton kívül például még sport is volt benne valamennyi. Olyan volt, mint amilyen most is előfordul, afféle üzemi lap. Itt ezt csak azért mondom el, mert Kopányi Gyurka ebben is segített. Később aztán, már 45 után valamikor én megbízatást vagy inkább utasítást kaptam arra, hogy nézzem meg a különféle könyvkereskedéseket, főleg az antikváriumokat, hogy nincs-e valahol úgynevezett fasiszta könyv. Azt te is biztosan tudod, hogy akkoriban különféle jegyzékek jelentek meg, és csak a furcsaság kedvéért mon­dom, hogy ezeken a jegyzékeken például Rejtő Jenő összes műve is rajta volt. Két-három lapon át csak őt sorolták… De olyan cifra dolgok voltak ezekben a jegyzékekben, hogy például egy Kalevala-kiadást, amihez Gulyás Pál írt előszót, de mert a könyv Karéliában játszódik, illetve arra hivatkozik, ezt is indexre tették. Karéliának egy részét ak­kor már a Szovjetunió megszállta, és akkor már erről a területről nem illett beszélni, mintha nem is létezett volna… És aztán nagyon sok könyv, mások is, mindenfélék. A Harsányi Zsolttól kezdve ki kellett tennünk mindent. Mi jártuk sorra a pécsi antikváriumokat. Akkor még nem államosították a könyvkereskedést. Egy óriási raktárt egyedül nem tudtam átnézni, így Kopányi György jött velem, mert kikértem őt hivatalosan a várostól, hogy segítsen nekem. Volt néhány olyan antik­várium, ahol egyenesen megmondták, hogy válogassunk valamit, ami tetszik nekünk. Azzal ugyanis, hogy az ellenőrzést mi végeztük, tulaj­donképpen megmenekültek attól, hogy a központ csinálja ezt. Nem indítottak ellenük eljárást. Ebből nekem személy szerint az volt a hasz­nom, hogy valamelyik antikvárium nekem ajándékozta az Ulysses ere­deti angol kiadását, amit ugyan nem értek, de örültem neki… [A könyvet nem találtam meg Csorba hagyatékában. P. L.]
CSI: – Ez most is megvan?
CSGY: – Most is megvan. Bibliapapírra nyomtatták, úgyhogy nem is olyan vastag és nagy könyv. Ezt megkaptam az antikváriumban.
Amikor aztán a Sorsunk szerkesztése rám szakadt, akkor Kopányi Gyurka volt a fő segítőm. Egyrészt azért, mert sok embert ismert Pesten is az ifjú írók közül. Itt főként Darázs Endrét említhetem, akiről beszél­tem már. Kopányi György segített nekem, és így azzal a társasággal, amelyik akkor a fiatal írók társasága volt, Végh Györgytől kezdve Mándy Ivánon át Vargha Kálmánig és Vajda Endréig nem tudom, ki mindenkivel, velük megismerkedtem. Ők voltak akkor az új magyar iro­dalom. Mindegyikkel kapcsolatban voltam, részben közvetlenül, rész­ben közvetve. Amikor megjelent az Újhold, annak az embereivel is barát­ságba kerültem. […]
… például Kopányi Gyurkának van már leg­alább harminc hangjátéka, és közben alig ismeri az írótársadalom. Mert  teljesen a hangjátékra adta magát, és prózája vagy verseskötete nem jelent meg egyáltalán. Pedig van tehetsége, és mikor még itt élt Pécsen, én biztosan törődtem vele. Hozta az írásait, fürkészte az arco­mat, hogy mit szólok hozzá. És én nyugodtan és természetesen meg­mondhattam neki a véleményemet. Érezte, hogy valaki törődik vele.”

Emlékezzünk tisztelettel, szeretettel Kopányi Györgyre, a „Gyurkára”.

6. Végül könyvtáros barátomról néhány szót… mert megérdemli. Ismeri és szereti az irodalmat, művészeteket, sokat segített nekem (és Nagy Imre professzornak) a könyvtári adatbázisok itthoni használatában, amelyet ezúton is köszönök. Munkáját, barátságát az alábbi sorokkal köszönöm meg.

Kedves Tamás!
Szegény Hernádi Laci barátunk óvott a „Tomizástól”, mert miért kell gyerekes névvel illetni egy felnőttet. De mi csak „Tomiztunk”, nekünk mindig az örökké mosolygó, készséges Tomi voltál, maradtál. Most már én sem merlek „letomizni”, hiszen – bár én nem mondtam, „követni fogysz Tomi”😉- az élet nagy rendező: követtél a nyugdíj csendes(?) vizeire. Lám, milyen képzavar, de nincsen jobb hasonlatom hirtelen, így mást nem írhatok: sok nyugodt évet, egészséget, boldogságot kívánok, a nyugdíjas léted csendes vizein.
Úgy emlékszem, amikor Pákolitz István, a költő, a kedves „Pápista” bácsi meghalt, akkor mondta Bertók László „Lám, én maradtam utolsó bölénynek a Jelenkornál”. Az én  szememben viszont te voltál a baranyai könyvtáros közösség(?) utolsó, még gyakorló bölénye. Szerencsére te nem végleg mentél el – de az őrhelyedet most elhagytad Te is, Te aki még ismerted katalóguscédulát, a katalógusszekrényt, az ábécét. Te, aki velem együtt végrehajtottad az átállást és lettél „hagyományos” könyvtárosból informatikából is fölkészült, számítógépes tájékoztató-feldolgozó könyvtáros. Megtetted a hosszú utat a valódi könyvtárosságtól, ahol a könyv még nem csak epitheteton ornans volt a hivatásunk nevében, a digitáliák világába, ahol a könyvet már nem divat kézben tartva olvasni, inkább menő dolog mereven nézni a villózó fényeket és a (nem éppen érzelmektől) nedves szemeket törölgetni… Bizony, volt ez olyan hosszú és rögös út, mint az alaszkai aranyásók útja, csak a végén nem aranyat, hanem gyorsan „ócska” jelzőssé váló vasat találunk, sok-sok fölösleges dologgal a belsejében.

Mi még hozzászoktunk, hogy ami a könyvben olvasható, az – hacsak nem politikai „mű” – „szentírás”, hiszen többen ellenőrizték az adatait, mondatait, betűit, a leírtak hitelességét, míg abból könyv lett. A folyóiratokkal, de főként az újságokkal már akkortájt kicsit bizonytalanok voltunk: a hírekre éhes embereket gyorsan „etetni kellett” a friss adatokkal, eseményekkel. És az esemény már akkor sem az volt, hogy a kutya megharapta a postást, hanem az, hogy a kutyát megharapta a postás. Bizony, a híreket már akkor is gyártani és nem föltétlenül gyűjteni kellett.
Kedves Tamás-Tomi, te az ántivilágban megtanultad kiszűrni a valódi híreket az álhírek közül, te még tudtad, hogy a Népszabót a végén, a sporthíreknél kell kezdeni és az elejéig esetleg el sem kell (érdemes) jutni. Tudásodat a gépvilágba is áthoztad, ma is használod, nem adsz át hamis híreket a keresőknek, viszont a valódit kibányászod a ránk ontott hírözönből. Tudod, hogy a hiteles és többször ellenőrzött „tudományt” és csakis azt szabad továbbadni. És te tudod, milyen nehéz ez, hiszen a világháló mindent begyűjt, beborít, az otthoni lábápolás „titkaitól” a leggusztustalanabb politikai/politikusi hazugságig. Bizony, aranyásás ez, mert a sok hulladék, szemét közül kemény munkával kell kibányászni az igazat, az értékes hamisítatlan adatot, információt.
Idézem ismét atyai jóbarátunk Hernádi Lászlót (a Lacit), aki szerint a számítógép a legbutább „teremtmény”, mert ha abba hülyeséget táplálnak be, akkor az betűről betűre visszaadja a hülyeséget. Ilyenformán az MI-ben sem lehet föltétlenül megbízni, mert a „tudását” az is csak az emberek által összehordott halmazból válogatja ki.
Sajnálom, kedves Tamás-Tomi, hogy tudásodtól el kell búcsúznunk-búcsúzniuk a könyvtár(?)látogatóknak, de remélem, azért minket nem hagysz magunkra és amikor Nagy Imre professzor úr, aki nem csak egy a manapság gombamód szaporodó mikroprofesszorok közül, kér valami különösen ritka adatot, fotót, te segítesz előbányászni azt az internet bugyraiból, fölhasználva csodálatos tudásodat, hogy a (volt) könyvtárad adatbázisaiból, amelyből olyan buta módon majd ki fognak zárni, hiszen már nem leszel „egyetemi polgár”, valamilyen furfangos módon mégis megtaláld a megfelelő választ.

Remélem, megbecsülik 40 évnél hosszabb könyvtári munkádat és méltó módon búcsúztatnak, s az olajkályha föltöltéstől a számítógépes munka tudósságáig tartó pályafutásodat méltóképpen elismerik, búcsúztatásod méltó lesz a könyvtárban (vagy ahogyan nem éppen kedvenc pesti ismerősünk olyan jól kitalálta, könyv- és infotárig) betöltött soha nem vezetői, de mindig VEZETŐ szerepedhez.

Élj sokáig boldogul, kedves Tamás-Tomi barátom nyugdíjas éveid hosszúra nyúljanak, betegség, nyavalya ne bántson. Emlékezz vissza mosolyogva a könyvtár-informátikus(s) éveidre, még akkor is, ha többször megbántottak, akár még mostanában is. Tudd, hogy a bántók semmik hozzád képest, képük csak a bántáshoz volt.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:
S egy a lelkem!
Soha meg se’ irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:
Hogy’ áll orra
Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem, –
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.

Hát így, kedves Tamás-Tomi, tudom, te is így gondolkodtál, gondolkodsz. Mert csak így lehet szép az élet… benne az öreg(ebb)kor is.
Közös emlékezésre pedig, kívánom, találkozzunk még sokszor a Csülök-bárban, mert bárban az igazság bárban a vigasz😊 Az se lesz baj aztán, ha borban lesz a vigasz: adjunk a cukornak! 😉Aztán meg hívásomra, fölvéve a telefont, sokszor kérdezd még meg: „Há’ maga jaz?”
Vigyázz magadra, éjj (sic!) soká, Tomi. Ami szép volt őrizd meg, ami rossz volt, bánatot okozott, enged el.

Végezetül Juhász Gyulát ajánlom:

Az öregségről

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Fáradt tekintetében
Kihúny a vak mohóság, kapzsiság
S szelíden pislog az emlék világa.
A keze nem szorul konok ökölbe,
De símogató békélten pihen meg
Az ifjúság fején és vállain.

A haja őszén megcsillan mosolygón
A verőfény, mint a havas mezőkön,
Melyek fölött a kéklő végtelen van.
Halk léptei a temetőbe visznek,
De nem sietnek és gyakran megállnak
Egy kedves arcnál, egy hervadt virágnál,
Egy pohár bornál és egy bús zenénél.

Az ember sokszor megszépül, ha eljő
Az öregség. Hadd szépüljek meg én is!

 

Köszönöm figyelmüket.