163. Csorba blog. Hírek, újabb vers az 1. Csorba versesfüzetből.

1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.

2. Az előző Csorba blogban írtam a Jelenkor áprilisi számáról, amelyben a Csorba Társaság elnöke, dr. Nagy Imre professzor és Boda Miklós irodalom- és művelődéstörténész, lelkes tagtársunk is szerepel. Az áprilisi lapszám ajánlója itt olvasható.

Gratulálok mindkét szerzőnek és további eredményes tevékenységet kívánok nekik.

Most a Boda Miklós tanulmánykötetéről írt Sárközy Péter méltatást mutatom be a Jelenkor-számból. Idézem az ajánlót: “Ennél derűsebb húrokat penget Sárközy Péter, aki Boda Miklós Itáliából Itáliába. Püspökök, professzorok, poéták című tanulmánykötetét szemlézi, s a pécsi irodalomtörténész-könyvtáros áldozatos tevékenységét méltatja.” A családunknak ajánlott példányról itt írtam. Ajánlom ennek az oldalnak a felelevenítő olvasását a kiváló méltatáshoz.
Boda Miklós régi kedves ismerősöm, könyvtáros kollégám, talán mondhatom úgy is barátom. Nagyon szeretem a halkszavú, viccelődésre, humoros történetek előadására mindig kész humanistát. Szórakozottságáról legendák keringenek a pécsi ismerősei között, de minden mosolyra fakasztó történetből mély emberi érzések bomlanak ki. Szerénysége is közismert, még az én dicsérő mondataimra is valami olyasmit írt, hogy érdemein fölül méltatom. Nos, nagy örömömre szolgál, hogy most egy neves professzor az alább bemutatott írásban “rámlicitált” és ezzel fényesen igazolta véleményemet. Egyszer – a most sajnos nagybeteg – dr. Hernádi László barátom, egykori főnököm, kollégám rámpirított: mi az, hogy én elhagyom Boda Miklós neve elől a dr. titulust. Én mondtam neki, hogy azért mert Miklós sem használja és tudtommal azért nem, mert nem doktorált. (Ebben társa Tüskés Tibornak, aki szintén nem csinálta végig a procedúrát, ettől függetlenül szintén méltán járna neki a cím.) Hernádi László annyira nem hitt nekem, hogy elmondása szerint fölhívta Miklóst és megkérdezte tőle, igaz-e amit én mondok. Csak miután Boda Miklós megerősítette, hogy a “hír igaz”, hívott engem Hernádi László ismét és a méltánytalanság fölött újólag háborogva ismerte el, hogy nem tévedtem. Most hát javítva a doktori cím hiányának hibáját azt gondolom, le kell írnom az “isteni jelzőt”, amely Boda Miklósnak, úgyis, mint a blogon sokszor emlegetett szereplőnek méltán kijár: a szerény professzor. (És lelkes fotós és nem utolsósorban poéta is, aki maga is versel, nem is rosszul!)

Megjegyzem Boda Miklós két javítását. A szerző humoros oldalát igazolandó idemásolom e-mailjének szövegét: “Sárközy Péter írásában van két elütés. A jelentősebb: A 493. lap utolsó bekezdésében olvasható Balogh Györgyről helyesen Balogh Károlyról. Kevésbé lényeges, hogy a 491. lap 2. bekezdésének közepén, az első olasz tanulmányutam datálása helyesen 1984, 1974 helyett. (1974-ben még nem is engedett volna el Fényes elvtárs.) Ha a szkennelésnél nem lehet beavatkozni, hagyd úgy, ahogy van, nem dől össze a világ. (Nemrég észleltem, hogy az egyik – megjelent – írásomban Bodapest lett a fővárosunk.)” A szkennelésnél ugyan nem tudtam beavatkozni, de a javítást a teljes hitelesség kedvéért közzéteszem.

Még egy Boda dokumentum: a szerző vallomása Janus Pannoniusról és magamagáról itt elérhető. Ajánlom ezt a vallomásos Janus-idézőt is szíves figyelmükbe.

Végezetül pedig Csorba is szóba kerül Sárközy professzor írásában, ezt a részt idemásolom, annál inkább, mert Boda Miklós méltó dicsérete a szöveg végén olvasható: “Tiszta szívből kívánom, hogy Boda Miklósnak kegyen még kedve és ereje, hogy megírja régi Itália-utazók és saját élményeiről  tervezett művét a Párhuzamos itáliai útirajzokat. Mert nagyon szeretném elolvasni!” Csatlakozom!
A teljes, Vers Rómából című Csorba vers, melyből az idézett sorok valók, itt megtalálható az Olasz hangulatok című ciklusban. Először A szó ünnepe című kötetben jelent meg 1959-ben a Magvető Könyvkiadónál, utána pedig minden Csorba válogatott kötetben és az Összegyűjtött versek című kötetben is.

3. Az 1. Csorba versesfüzet 18-19. oldala egy vers keletkezésének történetébe vezet be minket. A 19. oldalon olvasható, Ellenpontok címen megjelent szonett kézirata nehezen alakult, sok javítás után készült el a megjelent mű. Erre utal a datálás – 63. április-jún. 7. – és az alatta levő 1966-os dátum is. A verset nyilván 1966-ban fejezte be a kötő, ezért nem jelent meg a datáláshoz közelebbi időpontban kiadott Séta és meditáció című kötetben. Én most nem írom át a teljes oldalt word-szöveggé, aki akarja, megpróbálhatja részletesebben elemezni a változtatásokat és a megjelent szöveget, amely több Csorba kötetben is olvasható. (Ellenpontok (Lélek és ősz. Bp. : Magvető, 1968); Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1978) ; A lélek évszakai (Bp. : Magvető, 1971). Az biztos, hogy a 18. oldal jobb alsó sarkában található töredék a vers alapmotívumait tartalmazza, nyilván akkor jegyezte le azokat a költő, amikor eszébe jutottak, majd a következő oldalon “beszerkesztette” a versbe. A filozofikus tartalmú mű ellenpontjai jól tükrözik a költő lelkialkatát: a gyönyör pillanataiban is a komor képek jutnak eszébe és talán a túlélését biztosítja, hogy ugyanolyan erősen hatnak rá a szép pillanatok is.

A 18. oldal tetején négy sor olvasható:

A köd a hegyről indult Most dől végig a kerten
S még lejjebb puha-bolyhos az ágak kuszasága
Itt fenn itt a közelben  a közelben
Éles-feketén

Ez a kép soha nem került be versbe, a költő nem folytatta a nyilván a kertre nyíló dolgozószoba-ablakból látható kép leírását, keretbe foglalását. Mint az oldal közepén olvasható, szomorú családi eseményre utaló naplójegyzet sem jelent meg versbe foglalva:

Ismét több teher, ha idézni
akarok
(Eti tánti)

A bejegyzés Windheim Antalnéra, Margitka édesapja testvérének feleségére, ill. annak halálára utal, az utána levő, ugyanolyan tollal írt, majdnem olvashatatlan jelzők pedig a “tánti” emlékét felidézni kívánó “hívószavak” lehetnek.

A következő blogban a versesfüzet 20. oldalát mutatom be.

Köszönöm figyelmüket.