158. Csorba blog. Oldalak a versesfüzetből. Tóth Krisztina videója

2. A húsvéti ünnepek utolsó napjának ajándékaként egy jó hírrel örvendeztettek meg. Szeifer Csaba, a Csorba Győző könyvtár figyelmes csoportvezetője felhívta figyelmemet egy Tóth Krisztinával készült beszélgetésre, amely a Mutasd a könyvespolcod című videósorozatban jelent meg. A sorozatnak ebben a részében Tóth Krisztina szeretettel beszélt Csorbáról, mint támogatójáról, aki egészen fiatal kora óta, első zsengéitől kezdve segítette őt költői fejlődésében.

Köszönöm Tóth Krisztinának, hogy Csorbát emlegette, Szeifer Csabának pedig, hogy felhívta erre figyelmemet. Örömmel teszem közzé a beszélgetés linkjét. Csorbáról a 3. perctől hallhatunk.
Tóth Krisztináról többször írtam a honlapon, pl. itt is.
Idézek egy részt az oldalról:
“Csak egy költőnő [minden porcikájában nő és költő, mégha a genderelmélet istenítői megharagszanak is rám], képes ilyen pontos képet rajzolni az egykor gyönyörű, kemény, mindent tudó költő emberronccsá aszalódott testére emlékezve a halála után. Köszönöm, hogy nem kell fogalmazgatnom: akiről Tóth Krisztinai ír – ő volt Csorba, az ember, minden kétséget kizáróan. A feszültséget oldani megírom, hogy a szobába befutó unoka, akit Tóth Krisztina említ, Bálint fiam volt, a költő legidősebb unokája. Aki aztán kint a konyhában (hiszen a nagymama mindig tudott valami jó falattal szolgálni az unokáknak is) megkérdezte Ancikától: ki ez a jó nő a Viki papánál? Ancika csendesítette, halkabban, ő egy költőnő. Mire a lassan már fiatalemberré erősödött fiú csak annyit mondott kis gondolkodás után: nem baj, akkor is jöhetne többször.”

3. A Csorba versesfüzetek 1. kötete 11-15. oldalának pdf változata.

A 12. oldalon két meg nem jelent töredék (ill, egy talán kész vers) olvasható.
A töredék is az idő múlását erősebben érző költő maga vigasztalása:

Eső ver szél ver növekszik
a magány növekszik
a fészek vágya
Szemembe menekül a nyár

Az enjambement gyakori Csorba megoldás, itt kettő is található.  Különösen szép a költő szemébe menekülő nyár képe.
Szél: Talán erre a kiemelésre vonatkozik Bertók L. megjegyzése a következő oldalon. A szél szó Csorba más verseiben is többször olvasható ugyanilyen értelemben: a szél, amely homokot hord az emlékekre (is). Az Ocsúdó évek című önéletrajzi költemény ezzel a sorral kezdődik: “Szél fúj, makacs szél, egyre makacsabb.” és ez a második versszak kezdősora is.
A második töredék az oldalon cím nélküli.

Nem a [olvashatatlan szó, P. L.] fényűzése csábít
– A didergés insége hajt

Annyi résen süvít be a hideg
oly véletlen
s kevés a napsütés

A magam napjai
sorra lealkonyulnak
s nem lesz [kékebb? P. L.] az ég
csak mindig fagyosabb

Önnön mentségemül
de tanításul is
hasznos e jajgató
iparkodás
(63. I. 3.)

Talán azért hagyta ki ezeket a töredékeket a költő és a szerkesztő a kötetekből, mert ezek is csak a Csorba “sötét” világlátását ostorozó kritikusokat erősítették volna.

A 13. oldalt egy bejegyzéssel vezeti be a költő: “Halottak napja. – Kicsike reggel kihozza Zs-t az ágyból.” (Zs: Zsófia a költő harmadik lánya.) Furcsa párhuzam: a halottak napja és a harmadik kislány érkezésének összevonása egy megjegyzésben.
A bejegyzés alatt (Töredék Ars P-hoz) Az utolsó sor utolsó szavát (“szót”) Bertók László bekarikázta, aláhúzta és buborékban melléírta: “Ld. előző lap 1. sor!” Az előző lap (oldal) 1. sorában a szél szó van bekarikázva és aláhúzva, Bertók valószínű erre utal!

Botcsinálta jós: tenyerem faggatom
A gyűrött ágy arra tanít, hogy már visszafelé
számoljam teleim

Megint ez az egyéni nyafogás
Ó de láttam már didergő fázó éhes
arcot is elszomorodni
amikor meglelte a szót.

A lap alján cím nélkül a kötetben Fontos címmel megjelent vers. Datálás a versesfüzetben: (63. I. 3.) (Összegyűjtött versek. Magvető, 1978.) Különös, hogy az íráshoz közeli időben kiadott önálló kötetekbe nem válogatta be a költő, az Összegyűjtött versekbe viszont igen. Ez fordítva gyakrabban megtörtént: az Összegyűjtöttből kirostálta a korai kötetekben megjelent, később általa feledhetőnek tartott verseket. A kéziratból két sort kihagyott, a kérdőjeleket áthúzta, aztán később a kötetben mégis kérdőjellel közölte a sorokat.

A 14. oldal mindkét verse megjelent kötetben. A Felhő című vers megjelent a Séta és meditáció (Magvető, 1965), A lélek évszakai :Válogatott versek (Magvető, 1970) , és az Összegyűjtött versek (Magvető, 1978) című kötetekben. A köteteben a 2. versszak első két sora erősen változott:

Nyáralkony szállt a kertre
tücsök neszez.

Kötetben:

Békét terít a kertre
a tücsökhangu est. –

A verscím fölött a kötetben ajánlás: F. I. emlékének. Az ajánlásra magyarázatot ad a versesfüzet kéziratának datálása és a zárójeles megjegyzés a datálás után: 61 nyár és 62 nov. 17. (Fábián P.) F. I., Fábián P. = Fábián István irodalomtörténész a pécsi irodalmi élet közismert alakja, akit Csorba nagyon szeretett, többször emlegetett, 1961. augusztus 4-én halt meg. A költő 1962. november 17-én fejezhette be a verset. Sokszor előfordul, hogy Csorba visszatér egy előző bejegyzéshez, átírja vagy pontosítja azt, mint ebben az esetben. Az eredetileg adott Mi ez? Mi ez? címet is a későbbi dátum idején változtathatta meg. Már most jól érzékelhető, hogy a halállal sokszor találkozni fogunk a versesfüzetekben, hiszen a költő később is szinte minden rokona, kedves barátja halálakor ír verset.

Az oldal második verse Csorba legfontosabb Ars poeticája, erről hosszabban nem is írok, a Csorba-irodalomban rengeteg írás található róla. A vers datálása a versesfüzetben 62. nov. 17., csakúgy, mint az előző versé. Kézirata megjelent a Jelenkorban és látható a Csorba emlékszobában is. Annyit megjegyzek, hogy a Csikorgó című, Bertók László szerkesztette kötetben is megjelent ilyen címmel vers, Intő ars poetica címmel pedig egy másik is a Hátrahagyott versekben. Az 1981-es keltezésű Intő ars poetica első versszaka egyértelműen mutatja, hogy a költő maga is tudta, a elmúlást sirató versek sora már unalmas lehet olvasóinak.

Magam is kezdem unni már
aki hall nyilván jobban unja
az örökös siránkozást
hogy a halál meg hogy hiába…

Amikor már bénán, halálos betegen feküdt a Pécsi Ideggyógyászati Klinikán, egy beteglátogatás közben engem is kérdezett: “Ugye, túl sok halállal foglalkozó, sötét hangulatú verset írtam? Több játékosság, könnyedség kellett volna.” A kérdés meglepett, csak valamit hebegtem, ő pedig szomorú, fáradt mosolyra húzta száját. Hát ezért is kellett aztán az “igazi”, “eredeti”, első Ars poetica utolsó három sorát többször is magyarázni a hivatalosságok előtt:

A pokol korhoz kötött
Újra újra alá kell szállni ellene

Fekete szavak szárnyán kél a nap

A vers itt is olvasható és meghallgatható Csorba Győző és Nagy Attila előadásban is.

A következő blogot a 15. oldal bemutatásával kezdem.
(Közben találtam egy csomó dokumentumot, azokat is szkennelem, rendezgetem. A hagyaték kifogyhatatlan, az én erőm nem…)

Köszönöm figyelmüket.