119. Csorba blog. Pilinszky és egy ajánlás

Kedves Tagtársunk, dr. Sárvári Csaba lányának Sz. Sárvári Katinkának honlapját szívből ajánlom.

Tavaly novemberben emlékeztem Pilinszky Jánosra. Nem tudok most újat írni, idemásolom az akkori bejegyzésemet, benne két Pilinszky verssel. De előtte még bemutatok egy új írást Pilinszkyről a filmkritikusról és Csorba Pilinszky-búcsúztatóját is közlöm.

P. J.

Megy-e Urának örömébe?
Vagy csak a sírnak üregébe?
Annyi imára jön-e „Ámen”?
Vagy csak a „Vége”, a „Tovább nem”?

Ha szabad szerénytelenül hozzászólnom, szerintem Pilinszky kiválóan gazdálkodott a kapott talentummal és hozzá is szóltak a szavak: “Menj be Urad örömébe”.

Egy új írás Pilinszkyről, a filmkritikusról.

És akkor a tavalyi bejegyzés Pilinszkyről:

“Pilinszky János (Budapest, 1921. november 27. – Budapest, 1981. május 27.) a huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. E lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor s az Új Ember lapnak is.” (In: wikipédia.)

Mi is szeretettel emlékezünk Pilinszky Jánosra, akit Csorba Győző is jóbarátként szeretett, kiemelkedő költőtársként tisztelt. Csorba Nem lehetett nem szeretni című Pilinszkyről írt emlékezését itt idézem.

Én főiskolás koromban találkoztam először Pilinszky egyik négysorosával (a címe is ez: Négysoros), amit akkor talán nem is értettünk, de irodalmi ismereteinkkel büszkélkedve kissé nagyképűen szívesen idézgettünk:

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Ezzel a négysorossal és Németh Dezső verselemzésével emlékezem én a költőre:

Elmélkedés Pilinszky János „Négysoros” című verséről

Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Németh Dezső elemzése.

Négysoros dráma?

Alvó szegek márpedig nincsenek, vagy talán mégis?!
Ott vannak a szegek a megácsolt kereszt alatt, a fájdalomra készülő szegek, nem mindennapi szegek fekszenek a jéghideg homokban, alszanak, várnak. De nem a bibliai Jézust várják, hanem az utódját vagy utódjait, mert a plakát nem ókori jelenség, leginkább a XX. századra jellemző. Magányuk az ázó éjjelekben még félelmetesebb, még kilátástalanabb. Hiába kiabálnak akár rikító színeikkel is az éjszakába, ki figyel rájuk? Akár az emberekre.
Ez a két sor a dráma előkészítése. Valakit meg fognak ölni. A folyosón ég a villany, és várja, hogy jönnek érte. Azért ég a folyosón a villany, mert tudják, hogy jönnek. Vár, vár és csak vár, a halálraítélt fásult keserűségével.
Előkészítették a szegeket, hogy a tenyerébe, lábába verjék. Biztos, hogy jönnek, mert mindig vannak új és új Jézusok, és mindig akadnak Pilátusok és Kajafások is, akik megfeszíttetik őket. Az elmúlt közel kétezer év alatt sem változott az ember, nem okult cselekedeteinek stigmáiból.
A vers minden sora egy-egy mondat. Nincs átmenet a sorok között. Egyszerű megállapítások. Csak az első két sorban vannak jelzős szerkezetek: alvó szegek, jéghideg homok, plakátmagány, ázó éjjelek. A két sor két karizmatikus költői képe készíti elő a dráma csúcspontját, az égve hagyott villanyt, amely jelzi, hogy itt valami tragédia fog bekövetkezni.
Az első három sor 11-10-11 szótag számú, csak a negyedik sor 6 szótagos, amely megbicsaklik, és térdre kényszeríti a vers végét. Az éjjelek, véremet hangzós /laza / rím pár, csak megerősíti ezt az érzést.
Négysoros dráma? Csak Pilinszky tudná igazán a választ, de ő is hallgat már, mint „Alvó szegek a jéghideg homokban.”

Németh Dezső
Budapest, 2005. február 9.”

Egy fontos írás Pilinszkyről, a hívő katolikusról.

Befejezésül Pilinszky egy másik versét idézem, emlékezzünk a szerelmes Pilinszkyre is.

Pilinszky János
Azt hiszem

Azt hiszem, hogy szeretlek;
lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz.
De láthatod, az istenek,
a por, meg az idő
mégis oly súlyos buckákat emel
közéd-közém,
hogy olykor elfog a
szeretet tériszonya és
kicsinyes aggodalma.
Ilyenkor ágyba bújva félek,
mint a természet éjfél idején,
hangtalanúl és jelzés nélkül.

Azután újra hiszem,
hogy összetartozunk,
hogy kezemet kezedbe tettem

Köszönöm figyelmüket.