(Figyelem! Gyorshíreket is közlök a fő téma után!)

Bár  az Összegyűjtött versek leírását készítem, most nem bánkódom, hogy meg kell szakítanom azt a munkát.

Nagy meglepetésemre a postaládánkban egy szépen becsomagolt küldeményt találtam. Láttam a feladót: Boda Miklós, hát izgatottan bontottam ki: mi lehet benne, a pécsi irodalomtudósok, művelődéstörténészek és könyvtárosok doyenje mit küldhetett nekem. Izgalmam egy perc alatt örömmé változott. Miklóstól gyönyörű könyvet kaptam, szép ajánlással.

Balra Boda Miklós ajánlása és a könyv címoldala, jobbra a könyv borítója.
 

További képek, oldalak a könyvből. (A fentiek ebben a válogatásban pdf változatban jobb minőségben is megtekinthetők. Néhányat a képek közül majd külön is kiemelek.)

Eszembe jutott most a régi verselemzések poros gyakorlata, a tartalom és a forma egységének vizsgálata. Ha esetünkben erre figyelünk, megállapíthatjuk, a forma és a tartalom teljes egységet mutat. A szép könyvben nagyszerű tanulmányok vannak.

Akik ismerik Boda Miklóst, tudják: második otthona a könyvárak és levéltárak kutatószobái. Olvasóink számára azért ennél kicsit részletesebben ismertetném a szerző életútját.
Boda Miklós Zala megyei pedagógus családból származik. Magyar-könyvtár szakos diploma birtokában 1961-ben költözött Pécsre, itt alapított családot. Felesége, Dr. Szepes Zsuzsanna, ugyancsak könyvtáros. Miklós első munkahelye a Pécsi Egyetemi Könyvtár volt, az utolsó (2003-ig) a Baranya Megyei (a mai Csorba Győző) Könyvtár, melynek igazgatóhelyettese, címzetes igazgatója volt, s egyszersmind több cikluson át elnöke a könyvtárosok városi és megyei szervezetének. A kötet utószava a következő sorokkal zárul: „Meghívott előadóként tanítottam a pécsi egyetem Olasz Intézetében, külső munkatársa vagyok ma is a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének, Budapesten. Ösztöndíjas kutatóként a Római Magyar Akadémia lakója lehettem két alkalommal, közel fél évre. Ekkori, kivált országismereti tapasztalataimat, élményeimet az elmúlt három évtized során igyekeztem megosztani másokkal is, mindenekelőtt kollégákkal, hozzátartozókkal, barátokkal. Erről tanúskodnak a 2-3 évente szervezett utazások, melyek hozzájárultak mindenkori témaválasztásomhoz is. Korántsem véletlen, hogy a jelen kötet főcíme: Itáliából Itáliába.”

A Püspökök, professzorok, poéták alcímmel megjelent tanulmánykötet szerzőnk huszonnégy írását tartalmazza, régi és újabb irodalmunk, illetve művelődésünk témaköréből. (Ld. tartalomjegyzék.) A történeti ív Gellért püspöktől a ma élő Nagy Imre professzorig tart. Ezek az írások Boda Miklós korábbi tanulmánykötete (Stúdium és literatúra, 2002) megjelenése után, jórészt az elmúlt másfél évtizedben láttak napvilágot különböző folyóiratokban és más (könyvtári, egyetemi, tudományos-intézeti) kiadványokban. A tanulmányok mindegyikében jelen van Pécs, és valamiképpen Itália is. Ez utóbbi „vonatkozás” a középkori pécsi egyetem, Janus Pannonius vagy Klimó püspök esetében mondhatni szemmel látható. Miként azon kiválóságok esetében is, akik még úgyszólván köztünk vannak, mint Tüskés Tibor s kivált Csorba Győző. Költőnk 1947/1948-ban, majd 1969-ben hosszabb időt tölthetett Olaszországban, amint ezt ránk maradt „följegyzései” és versei tanúsítják. (S immár a Csorba Győző Itáliája című tanulmány is Boda Miklós könyvében.)

A szerzői utószóból (Könyvemről) idézem a következőket: „Miként a kötet alcíme (Püspökök, professzorok, poéták) jelzi, olyan kiváló egyházi személyekről is olvashatunk a könyvben, mint az Itáliából hazánkba érkező, s talán a Mecsek alján is megfordult Szent Gellért püspök, a középkori egyetem alapításának időszakában tevékenykedő Neszmélyi Miklós püspök s utóda, az »egyetemalapító«, külföldi professzorok »importálásán« is fáradozó Vilmos püspök, valamint – immár a 18. századból –  a könyvtáralapító Klimó (Klimo) György pécsi püspök. S hogy ki ne maradjon a sorból: III. János pécsi püspök, ismertebb nevén Janus Pannonius. Őt a könyvünkben szereplő költők és irodalmárok névsorában is említenünk kell, a költő és hadvezér Zrínyi Miklós, a Madách-leszármazott Balogh Károly, a legújabb korból pedig Tüskés Tibor és Csorba Győző társaságában. A könyv további szereplői: Luigi Ferdinando Marsigli, olasz hadmérnök, Buda török alóli felszabadításának korából; a »zseniális őrült« Kalmár György, aki a pécsi püspöki könyvtárban is »letette névjegyét«; a püspöki könyvtár tudós munkatársa, Koller József; a kiegyezés után Aradról Pécsre költözött hivatalnok és kiváló festő, Vizkelety Imre; az Erzsébet Tudományegyetem olasz intézetének alapító professzora, Koltay-Kastner Jenő, s nem utolsó  sorban a Mecsekszabolcsról indult Arató Pál, a római Gregoriana Egyetem munkatársa. Könyvünk a Nagy Imre irodalomtörténész, professor emeritus impozáns művének bemutatásával zárul, melyben püspökök, professzorok és poéták egyaránt szerepelnek.”

Hihetetlen bőségű irodalmi apparátus fölvonultatása teszi hitelessé az írásokat. A Jubileumtól jubileumig. Pécs középkori egyeteme az elmúlt fél évszázad írásainak tükrében c. tanulmányhoz pl. 113 jegyzet tartozik.

Tudnunk kell, hogy Miklós verselő tudománya, tehetsége is kimagasló, ezt igazolja a Pécsi Egyetemi Könyvtár jubileuma (1774–1974) című tanulmány (120–127. p.) érdekessége, Boda Miklós Klimó-köszöntője (127. p.), amelyet  állításom bizonyítékaként itt be is mutatok.

A fenti tanulmány 6. lábjegyzete különösen érdekes: nem csak azért, mert talán a leghosszabb a lábjegyzetek közül, de azért is, mert egy nagyon kedves könyvtáros kollégám Móró Mária Anna szerepel benne, úgy is mint a pécsi Klimo Könyvtár szerzői betűrendes katalógusának összeállítója és úgy is, mint Klimo nevének írása kapcsán – sajnos már nem élő – vitapartner. Boda Miklós szerint ugyanis Klimo neve helyesen ó-val írandó, Móró Mária Anna pedig – Boda szóhasználata szerint – „a könyvtáralapító püspök nevének rövid o-val írott változatát kanonizálja.” Móró Mária sajnos már nem tudja megmagyarázni névalak-választásának okát, a tanulmányban viszont Boda Miklós a névhasználat kapcsán még dr. Fényes Miklóssal, a Pécsi Egyetemi Könyvtár egykori igazgatójával ebben az ügyben folytatott vitájáról is ír, magyarázva a saját ó-s változatát. Én persze meg sem próbálok igazságot tenni, de a magyarázatok alapján hajlok arra, hogy elfogadjam Boda Miklós érvelését a hosszú „ó” mellett.

Számomra, és az örökösök számára is persze, a kötet Csorba tanulmánya – Csorba Győző Itáliája (181–195. p.) – a legérdekesebb. A tanulmányt – amelyet elérhetővé teszek itt – Miklós nagyon precízen és helyesen öt rövid fejezetre bontja. A Könyvtári beszélgetések című részben személyes emlékeket idéz. Az első Itália-élmény című részben Csorba első 1947–1948-as olasz útjáról ír, ami meghatározó volt Csorba életében és költői pályáján is. Részletes, Csorba-idézetekkel bőven dokumentált fejezet ez is. Tárgyszerű, pontos, ugyanakkor átsüt a sorokon Boda Itália- és Csorba-szeretete. A második, 1969-es olasz út helyét és szerepét is jól elemzi Boda az Emlékek ébresztése két évtized múltán című részben. Nagyon helyesen igazítja ki Tüskés Tibor vélekedését, mert ezen az olasz úton Csorbát valóban nem „a mediterrán élet elevensége, ezer színe fogja meg”, ahogyan Tüskés írja. Csiszár Mirellának adott interjújában a költő ennek inkább ellenkezőjét állítja. Azt mondja, 1947/1948-ban minden jóval békésebb volt, mint két évtizeddel később. 1969-ből már „tűrhetetlen forgalomra” emlékezik, s például azt mondja, mikor „a második római utam alatt elmentünk a Sixtuskápolnába, az olyan volt, mintha egy lovardában álltunk volna.” S ugyanazt fejtegeti, mint olasz vejem: ha valaki Rómát igazán élvezni akarja, „ha azzal a céllal megy, hogy lásson is valamit”, akkor télen menjen.  A két Római Magyar Akadémia – az 1947-es és az 1969-es – összehasonlításából is az 1947-es kerül ki győztesen. Az Akadémia 1969-ben „olyan volt már, mint egy fegyintézet.”

A Beszélgetés a költészetről című rész Csorbának egy olasz barátjával, a Diego Zandel nevű költővel való kapcsolatáról szól. Boda alapos kutatásokat végzett ezzel kapcsolatban, levelezett is a még élő költővel, íróval. Az olasz szerző Csorbának dedikált könyveit is elemzi, sőt egy neki [Bodának, P. L.] írt levelemből is idéz: „Egy pillanatra láttam [Zandelt, P. L.], Bálint fiam akkor még kicsi volt, nagyon tetszett neki. Bambino Valentino mondogatta a jó olasz. Nóci [Pintérné Csorba Noémi, P. L.] szerint még ajándékot is hozott neki.” Nem idézek tovább: azt hiszem,  a leírtakból is látszik, mennyire gondosan gyűjtött adatokat ehhez a tanulmányhoz is Boda Miklós.
A Postcriptum nem igazán fejezet, csak egy rövid idézet, s a hozzá fűzött Boda-reflexió. Amit citálok is, mert zárszónak is jó. „Bertha Bulcsu, József Attila-díjas író, 1974. novemberének első napján a következő sorokkal kezdi Csorba Győzőnek írott levelét: »Gondolom, már hazatértetek Olaszból. És még bizonyára tart bensőtökben a fény, amit összegyűjtöttetek.« Meggyőződésem hogy ez a fény még ma is tart, hála költőnk messze sugárzó írásművészetének, és ahová – Janus Pannoniusnak is köszönhetően – mindig vágyakozott, Itáliának.”

A kötetből is érezhető, hogy Boda Miklósban az italianistában is tart még a fény, amit olasz útjai is adtak neki, és amiből írásai, kiváló fotói – mert fotóművészi tehetsége is van! – segítségével mi is mindig kapunk. Köszönjük neki a tanulmánykötetet, s nem kevés önzéssel azt kívánjuk, a Jóisten adja, hogy még sokáig részesei lehessünk a tudós könyvtáros mindenféle munkásságának.

Boda Miklós: Itáliából Itáliába : Püspökök, professzorok, poéták : Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok. – Pécs : Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, 2020. – 219 p. : ill. ; cm – (Pannónia könyvek : Pécsi tudománytár, ISSN 0237 4277). – ISBN 978 615 5553 68 4 kötött.

Gyorshírek.

1. Kedves levelezőtársam, Haraszti Katalin az IFLA-HUN levelezőlista gondozója ismertette 277. hírlevelünket a listán. Köszönjük szépen! (Az IFLA-HUN – A magyar és a magyarul értő könyvtárosok és információs szakemberek határokon átívelő levelezőlistája)

Az üzenet:
„Feladó: Haraszti Katalin <katalin.m.haraszti@gmail.com>

Tisztelt Listatagok, kedves Kollégák!
Kettős évfordulóra emlékeztető levelet kaptam ma Pécsről.
25 éve már, hogy Csorba Győző Kossuth-díjas költő és műfordító elhunyt. Könyvtárosként is szép ívű pályát futott be: 1943–1952 között a Pécsi Városi Könyvtár vezetője volt, 1952–1956 között a Baranya Megyei Könyvtár csoportvezetője, majd 1956–1976 között igazgatóhelyettese volt.
A Csorba Győző Társaság 5 éve alakult meg. Megítélésem szerint dr. Nagy Imrének, a Társaság megválasztott elnökének üdvözlő beszéde olyan szellemi értéket közvetít, mely az IFLA-HUN listatagok körében is érdeklődésre tarthat számot, ezért ideidézem.
Üdvözlettel:
Haraszti Pálné”

Dr. Nagy Imre beszéde itt elolvasható.