Ismételten fölhívom figyelmüket a Csorba emlékestre.

1. Ma – lassan, nehezen, későn értem ki a temetőbe – még mindig a halottak napjára és mindenszentekre emlékezve Juhász Gyula: Temető című versét és zenei kísérettel temetői képeket töltök fel, Csorba youtube csatornájára. Juhász Gyula Temetők című versét is ideidézem. (A hallgatható vers címe Temető, az olvashatóé – ld. alább – Temetők.)

Juhász Gyula
Temetők

Szeretem és keresem őket,
A gyönyörű, víg temetőket.

Mert csak az élők sírnak, búsak,
A temetők mind koszorúsak.

Ott a virágok dúsan nőnek,
Poraiból a szeretőknek.

A ciprusok úgy integetnek:
Térj meg közénk, fáradt eretnek.

A gondolat itt sarut oldva
Fölnéz a hívó csillagokba.

Királyi bíbor itt elvásik
És rongy lesz a föltámadásig.

Szeretem és keresem őket,
Az igazságos temetőket.

Gyönyörű és igaz vers: „Királyi bíbor itt elvásik / És rongy lesz a föltámadásig. // Szeretem és keresem őket, / Az igazságos temetőket.”
Kérem, kísérje figyelemmel a csatornát (nem mindig hétvégén frissítek), lájkolja a videókat, ajánlja barátainak, ismerőseinek és iratkozzon is fel az oldalra, ahol nem csak Csorba verseket közlök, válogatok más szerzők youtube-ra feltöltött videóiból is, ha azok tulajdonosa nem korlátozza a felhasználást. Köszönöm a kattintást!
Csorba youtube csatornájára feltöltött videók listája (154 cím) itt megtekinthető (2024. 10. 11-ei állapot)
2. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
3. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
4. Mai vers Csorba válogatásomból:

ELŐSZÓ

 

Aggódva válogatsz: nem méltó az sem, ez sem,
hogy versbe-fogd. Csodák villámlására vársz.
Tárulkozó eget fürkészel: onnan essen
eléd költői tárgy: magos nyilatkozás.

Bozótok, dzsungelek fordulnak útjaidra,
– ó, minden szürke perc bogos dzsungel, bozót,
s a jámbor dolgok is! figyelj álarcaikra!
és zúgva rajzanak szájad köré a szók.

Az észrevétlenül növekvő semmiségek
omló, alaktalan homokba rejtenek,
igékre őrzött torkod zizegve eltömik,

s ki hajthatatlanul lesed jelét az égnek,
már-már mozgatni is felejted nyelvedet,
s a némaság lekúszik didergő lelkedig.

Szabadulás (Pécs : Batsányi Társaság, 1947. p. 3.)

A vers költő előadásában

A költő életén végivonul a halál gondolata mellett az élet és munkája értelmének kritikus vizsgálata. A szonett utolsó versszaka is a költő szavakkal, versekkel való értelmetlennek vélt küzdelmét rögzíti:

s ki hajthatatlanul lesed jelét az égnek,
már-már mozgatni is felejted nyelvedet,
s a némaság lekúszik didergő lelkedig.

5. Radnóti emlékest: a költő 80 éve hunyt el.

A kép forrása.

5. Lám, így van ez: a helyet előre le kell foglalni. A Pécsi Vers- és Prózamondó Pedagógusok Műhelyének Radnóti estje „ütközik” a mi Csorba emlékestünkkel. De Radnótira azért mi is emlékezünk. És reméljük, Sólyom Katalin és lelkes társulata ezt az estet (is) megismétli, akkor majd azok is meghallgathatják, akik november 20-án minket választanak! (Ezzel egyben szeretettel emlékezem kedves barátomra, dr. Hernádi László Mihályra is, aki a versmondó kör oszlopos tagja volt, amíg halálos betegsége kedves tevékenységétől, a már-már hivatásává vált versmondástól el nem szakította.)

6. Csorba megemlékezése Radnótiről egyben az enyém is. Fölhívom a figyelmet a tanítani való verselemzésre általában és különösen a „század” szó Csorba-féle értelmezésére. Még nekem, mint katonaviselt embernek is a korjelző század jutott eszembe, amikor a verset olvastam, nem a katonai egység, „a század”.

„A »mohácsi« Razglednica

Írtak már róla többen, elemezték, magyarázták, tűnődtek fölötte, külön is, együtt is három társával s bele is állítva Radnóti költészetének egészébe.
Amikor azon elmélkedtem, hogy mivel tiszteleghetnék én a költő emléke előtt, mégis ellenállhatatlan vonzódást éreztem a 3. Razglednica iránt. Talán azért, mert általában is rendkívüli módon szeretem az utolsó verseket, talán azért, mert Radnóti Miklóst semmi egyéb nem köti Baranyához, mint az a négy sor, és persze a borzadályos út a megyén át Cservenka felől Mohácsra s onnan tovább Szentkirályszabadjára, a legutolsó vers születési helyére, a 4. Razglednicáéra, amit már Mohácson írni kezdett.
Akkori útjáról itt Pécsett alighanem senki sem tudott. Mi, itt élő írók ugyancsak rettegésben töltöttük napjainkat. A Sorsunk című folyóirat megszüntetését politikai önvédelemből elhatároztuk, a novemberi szám már meg sem jelent.
A szovjet csapatok október 25-én a Mohácsi-szigeten átlépték Baranya határát, 26-án megjelentek a Duna mohácsi bal partján, s lezajlott az első tűzharc is köztük és a jobb parton állomásozó hitleri egységek között.
Amikor Radnóti október 24-én beírja kockás füzetébe a 3. Razglednicát, még csak a menekülők és az izgatott hírek jelzik, hogy közeledik a front. A 27-i vagy 28-i bevagonírozások idején viszont Mohács már frontváros, délről odahallatszik az ágyúk dörgése.
A 3. Razglednica négy sor mindössze. Vagy esetleg öt, mert a dátum ezúttal a versnek félig-meddig szerves része. Mindenesetre jóval több és fontosabb mint az átlag-keltezések.
Íme a vers:

Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.
Mohács, 1944. október 24.

Afféle középkori és modern haláltánc-freskó egyidőben. Négy, vagy pontosabban négyes tagolású kép, aggályosan tárgyilagos kijelentő mondatokban. Indulatszónak, felkiáltójelnek sehol semmi nyoma. A realizmus felső foka. Ezért is száll föl a papírról.

„Az ökrök száján véres nyál csorog” – indul a vers. Kőszegi Ábel kitűnő könyvében, a „Töredék”-ben olvasom, hogy Kiskőszegről elindulva „Egy csorda mellett vonultak el, majd rövid idő múlva két vagy három ökröt hajtanak a menetoszlop elé… ez lesz a menetütem a Kiskőszegtől három kilométerre lévő Darázsig. Dél felé érnek oda, s az iskola udvarába terelik az ökröket, utánuk a menetet. Egy állatot letaglóznak, majd feldarabolják.” Íme az élményalap, a kép mintája. S a verssor mennyivel több! A szenvedő élőlények alsó rétegének ábrázolása. Az állatoké. Mert stilisztikailag nyilván csak „pars pro toto”, hogy éppen ökrökről beszél. A költői ösztön csodája, hogy a nagyon köznapi tapasztalat néhány szó segítségével át tudott változni esztétikai értékké, s egyúttal történelmi helyzetrajz részévé, sőt valamiképpen morális ítéletté is.
Az ember itt még nincs jelen, csak asszociációban a domesztikált állat említésével.
A második sorban már ott az ember is. Ismét Kőszegi Ábel szavai: (Mohácson) „Az emberek nagy része a vasbeton padlón alszik a tört ablakú termekben. Nincs túl hideg, de folyton fáznak. Sokuknak véres a vizelete.” Megint az előbbi jelenség. Ezúttal a szenvedő élőlények felső rétegének, az emberi rétegnek megtapasztalt gyötrődése fogalmazódik meg ismét csak esztétikai értékként, történelmi helyzetrajz elemeként és morális ítéletként. A sor „mind” szava azt igazolja, hogy a költő nemcsak társaira gondol riasztó látomásában, hanem az egész emberiségre. Az emberi nyomorúság méltóbb szinten is kifejezhető lett volna. Radnóti – s újra a költői intuíció remek működése – tisztában van vele, hogy a megalázott emberi méltóság ezzel a keservesen groteszk képpel még nyersebben dokumentálódik.
Van aztán ebben a sorban egy figyelemre méltó verstani jelenség is: a „véreset vizelnek” kettős, mégpedig „v”-hangos alliterációja. Talán nem vagyok túlzóan szubjektív, ha én a „v”-ben (alakja miatt is?) valamiféle behatolást vagy legalábbis bevésést érzek. Az alliteráció mintha az olvasó-hallgató tudatába akarná erőszakolni a szörnyű tényt. S következik a harmadik sor. A kötőszavak nélkül sorjázó kapcsolatos mondatok harmadik tagja: „a század bűzös, vad csomókban áll.” Az eddigi értelmezések a „század” szót az általánosítások után konkretizálásnak veszik: az egységet, a katonai (munkaszolgálatosi) alakulatot értik rajta. Eszerint két jelzője is konkrét és erősen tapasztalati. A mosdatlanság, lerongyolódottság, a pihenőhelyek mocska persze, hogy a „bűzös” jelzőt idézte elsőnek, a „vad”-at viszont az elidegenedettség, a kivetettség. A „csomó” szóban a formátlanság, a gyűröttség fejeződik ki, esetleg a kisebb csoportokra szakadás.
Hanem engedtessék meg e sorok írójának, hogy előadjon egy másik értelmezést is. Azt, amit a vers megismerése óta, tehát több, mint harminc éve hordoz magában. Eszerint a „század” szó időt jelöl, azt a történelmi kort, amely a költőt körülvette. Ezzel az értelmezéssel a vers hatalmasan kitágul, s a megrendítő, találó, de mégiscsak körülhatárolt képből monumentális vízió lesz. Ebbe is beleilleszthető a mondat minden szava: a „bűzös, vad csomók” könnyen fölfoghatók morálisan is.
Hát így szeretem én olvasni és érteni ezt a sort. S ha az agyam elfogadja is a másik magyarázatot, a szívem továbbra is az utóbbi mellett szavaz. Mentségemre szolgáljon, hogy némi közvéleménykutatást is végeztem, s jó néhányan akadtak, akik az én értelmezésemet vallották.
A vers harmadik sorát pont zárja le. A negyedik sor külön mondat: „Fölöttünk fú a förtelmes halál.” Hogy a költő is részese a szörnyűségeknek, az csak itt derül ki. A birtokos személyragú helyhatározószó mutatja. Ha a „század” szót alakulat értelemben veszem, akkor e fölött, ha korjelzőnek, akkor az emberiség fölött. Az eddigi képeket a negyedik sor teszi személyessé. A másik háromban a költő csak lát, észlel, megállapít. De ettől még kívülálló is lehetne.
A hármas alliterációjú sor megint telitalálat. A „fú” szó kétségtelenül szelet társít. Az alliteráló három „f” nyomatékosan érzékelteti ezt. Hogy a halál maga-e ez a szél, vagy a halál szájából jön-e, az nem világos. De az igen, hogy mindenképpen valamilyen emberfölötti, kozmikus, világvége-szélről van szó. A költő azzal, hogy a „fúj” szót a „j” elhagyásával nem zárja le, az aleatorikus zene időtartam-szabadságát adja a kiejtésnek. A harmadik alliterációs szó, a „förtelmes” újra csak morális ítélet is, nem csupán minőségjelző. A visszataszítóan undorítóra nemigen van a magyar nyelvben ennél megfelelőbb szó.
A sor – és az egész vers is – a „halál” szóval cseng ki. Alig lehetne másképp, hiszen az egész vers feléje halad. Mint iszonyú zárókő trónol a vers boltozatán. Azzal is, hogy rím, kötődik az előző sorhoz, tehát szilárd a helyzete.
A négy sor jambikus lejtésű. Az első, harmadik és negyedik ötös, a második hatodfeles jambus. A második sor után a gyakorlott fül keresztrímet vagy legalább félrímet várna, s ezzel együtt a második sor ritmusának visszatérését a negyedik sorban. Nem ez történik. A második sorra nem jön rím, ritmusa sem ismétlődik. Ezzel szemben a két eltérő ritmusú rímtelen sor után a két azonos ritmusú másodikat rím kapcsolja össze. Meglehetősen szokványos, szürke. De itt nincs is helye semmiféle látványosságnak.
A 2. Razglednica óta Radnótiról minden bizakodás lefoszlott. Már nem reménykedik, nem ábrándozik, csak följegyez. Mint valami súlyos felelősséggel terhelt krónikás. Semmi lényegeset nem mulaszt el, s amit elmond, hiteles és teljes. Mert ha más egyéb híradás nem maradt volna erről a korról, a 3. Razglednica magában is fölidézné a kor apokaliptikus levegőjét.
…1944. október 24-e, kedd. Alig harminc-egynéhány kilométerre Pécstől egy nagy magyar költő agyoncsigázva, bizonyára reszkető kézzel, de még mindig fegyelmezett betűkkel írja egy kockás füzetbe az évszázad egyik legmegrázóbb dokumentumát.
S bennem még sejtelem formájában sem élt a készülő tragédia. Bizonyára felhős kedéllyel, volt rá nekem is okom, de – iszonytató! – tettem a dolgom gyanútlanul.”

Új Írás, 1984. 11. sz. 93–95. p.- In: Csorba Győző: Vallomások, interjúk, nyilatkozatok. Pécs : Pro Pannonia, 2001.

7. Ez blog most kicsit zsúfolt lesz, de ezen a héten több újdonság is akadt. Amikor a Várkonyi-Weöres levelezés bemutatója volt Pécsett, bár ott voltam, egyéb ok miatt nem tudtam átvenni Várkonyi Nándor unokájától, Kende Katától a könyvből nekem szánt példányt, ezért azt a Belvárosi Könyvtárban hagyta, ahova most mentem el a kötetért. Kende Kata – külcsín és belbecs vizsgálata alapján kijelenthető – kiválóan szerkesztett kötetének bemutatását a következő blogra tervezem. Addig ízelítőül, kedvcsinálóképpen küldöm a borító fotóját.

8.

Ez pedig itt a reklám helye. A szívemnek több okból oly kedves pécsi Szent Mór Gimnázium felvételi tájékoztatóját osztom meg alább. Kedves olvasóim, ne féljenek a vallástól, a katolicizmustól! Minden, mostanában Európában majdnem általánosnak mondható, elfogult ellenséges véleménnyel szemben kiváló értelmi és lelki oktatást-nevelést nyújtó intézményről van szó. Nyugodtan írassák be gyerekeiket, sem ők, sem Önök, a szülők nem fogják megbánni a döntést.

Köszönöm kitartó figyelmüket.