A faültető, tavaszváró Csorba Győző szeretett Damjanich utcai kertjében

1. Csorba Győző kötetek részletes ismertetése a honlapon.
2. Csorba versek hang- és videófelvételeken.
3. Csorba mai verse a válogatásomból:

AUGUSZTUSI ÉJ

Az égbolt lassan elfordul nyugatnak
a Göncöl rúdja átkaszál fölöttem
Kihunynak a fényszóró ablakok

Nem tudni hol bősz házőrzők ugatnak
ezerhangú tücsökkar zeng köröttem
Magam vagyok nagyon magam vagyok

Megjelent a Lélek és ősz (Bp. : Magvető, 1968), a Lélek évszakai : Válogatott versek (Bp. : Magvető, 1970) és az Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1978) című kötetekben.
A hatsoros vers érdekes képeivel (Az égbolt lassan elfordul nyugatnak / a Göncöl rúdja átkaszál fölöttem), már-már letargikus „Magam vagyok nagyon magam vagyok” befejezésével  a fiatal Csorba pesszimista verseit idézi.

4. A versesfüzet 30. oldala.

Az első vers datálása 1963 augusztus 16, valószínű, ezt is Balatonon, Fenyvesen írta a költő. Nem jelent meg kötetben. Bertók László a Hátrahagyott versek közé sem válogatta be az őrjöngő szélvihar és a „teljes nyugalomban zengő” tücsökkórus ellentétére épített prózaszerű szöveget, ld. alább:

Vad erőszakos szél zúg. Rángatja az
ablakokat, fákat. A rohamok szüneteiben
hallani a tücsökkórust. Teljes nyugalomban
zeng. Mintha nem óhajtana résztvenni
az őrjöngésben

63. aug. 16.

Az oldal 1963 október 10-ei keltezéssel datált Ájulás című verse megjelent a Séta és meditáció (Bp. : Magvető, 1965) és az Összegyűjtött versek (Bp. : Magvető, 1978) című kötetekben.

ÁJULÁS

Függélyes csőben lefelé −
Nem tartott meg kezed hiába fogtam
Csengett-bongott a levegő
fülem körül süvöltött egyre jobban
Zuhantam a halál felé
Jajodra ébredtem hideg lucsokban

A kéziraton csak az utolsó sorban javított a költő, a kézirat első sorai változatlanul kerültek a kötetekbe. Csorba sokszor aludt nyugtalanul, rosszakat álmodva. Élénk, színes fantáziája éjszaka sem hagyta nyugodni. Ez a vers is egy rossz éjszaka után születhetett.

5. Ma, április 13-án megtartották a Szent Mór Iskolaközpontban a hagyományossá nemesült, immár 7. Csorba Győző versmondó versenyt. A versenyről részletes beszámolót teszek közzé, amint a képek, videófelvétel megjelenik az iskola facebook oldalán, honlapján. Kamera és két fotós is volt, felvételeik biztosan jól visszaadják a hangulatot és a műsort. Ezúttal is nagyon hálás vagyok a versmondó diákoknak, fölkészítőiknek, a zsűrinek és a rendező iskolaközpontnak. Szeretném hinni, hogy lelkesedésük fennmarad, s Csorba és a versek szeretetét az új és új osztályok, évfolyamok, generációk ugyanolyan lelkesedéssel viszik tovább, mint a mostaniak.
Idemásolom a versmondó verseny előtt mondott köszöntőm szerkesztett, kissé rövidített változatát:

„Szeretettel köszöntöm kedves mindnyájukat, versmondókat, felkészítő tanárokat, zsűrit, Csorba Győző jelenlévő három lányát, a legfiatalabbnak a férjét is (ők Németországban élnek, onnan látogattak haza) és a hallgatókat is.

A Csorba Társaság nevében hoztam üdvözletet, elnökünk dr. Nagy Imre professzor nevében is, aki kimentette magát a mai eseményről, pedig szeretett volna jönni. Tanúsíthatom, indoka nyomós, ezért elfogadható a távolmaradására, kérem, fogadják el Önök is. A professzor is férfiból van, külön is emlékezett rá, hogy Stubendek Katalin a Pécsi Nemzeti Színház kiváló színművésze itt volt egy évvel ezelőtt is és váltott vele pár szót!

Mindig öröm látnom, hogy ilyen kedves fiatalokban is él a líra szeretete, hiszen ti vihetitek át a szerelmet, a líra szeretetét a túlpartra, ha a költő léte már lemerült. Köszönöm, hogy ma, ebben az anyagiakat túlontúl becsülő, egyre inkább csak a technikát istenítő világban a lelket éltetik a vers szeretetével, a versélmény továbbadásával.

Csorbát idézem az Összegyűjtött versek című kötetében megjelent önéletírásának befejező soraival:

„Milyennek szeretném látni a líra jövőjét? Leghőbb kívánságom, hogy a vers használati tárggyá váljék. Olyanná, mint egy ágy, egy ruhadarab, valami eledelféle. Illeszkedjék közéjük, s a felsorolásban se külön rovat, se pirosbetű ne jusson neki. Vagy ha mégis több akar lenni, azzal legyen több, hogy ne várjon a sorára. Agresszív módon kényszerítse rá magát az emberekre; annál erőszakosabban, minél inkább fenyegeti a kiszorulás veszélye. Mert ez valóságos veszély. A napi programokba mind kevésbé fér el a költészet, a titkos közmegegyezés egyre hajlamosabb korszerűtlen jelenségnek bélyegezni.

Szűnjék meg a „líra” szó ábrándot, lágyságot, pódiumot asszociálni. Álljon a költészet az ember útjába, keveredjen ételébe, italába, üljön mellé örömében, bánatában, munkájában, pihenésében. Ne lehessen tőle szabadulni, ne lehessen kikerülni, mellőzni, félretenni.

Aggasztóan csonkul az ember: nem a vers lesz a fő vesztes, ha ez is kiesik életéből.

Pécs, 1977. május                                                                                                      Cs. Gy.”

Nem feledve a nemrég ünnepelt költészet napját, Csorba mellé Tóth Árpádot is ideidézem:

Ó, hadd rontsák hát mások a világot,
Politikák, jelszavak és hadak!
Csak a tollakat ne fogja meg átok,
Írók kicsinyje s nagyja, rajta csak!
Isten szívét nem bizta, csak tirátok,
S míg ég és föld bús rommá omlanak,
Hű könyveinkben daloljon a lélek
Vigaszos daccal: mégis szép az élet!

Szép versélményeket kívánok a következő órákban és a jövőben mindennap mindnyájunknak!”

6. A Csorba Győző Könyvtár Kertvárosi Fiókkönyvtára most felidéződött bennem. Istenem, de sokat dolgoztam ott (is;), amikor még a Pécsi Városi Könyvtár Kertvárosi Fiókkönyvtára néven „futott” én pedig ifjú könyvtáros voltam… Szép volt, talán igaz sem volt. Köszönet, amiért a könyvtár mostani dolgozója Csorba elgondolkodtató versével köszöntötte a tavaszt. Befejezésül a játékos, tavaszi munka ritmusát idéző, ritkán (akkor is szerényen) bizakodó költőt idézem.