62. Csorba blog. Csorba monográfia és születésnapi tiszteletadás

Ebben a blogban két Csorbáról készült nagyon fontos kötetet mutatok be, mindkettő alapmunka a költő megismeréséhez.

  1. Tüskés Tibor: Csorba Győző : Monográfia. – Bp. : Akad. K., 1981.
  2. Tiszteletadás Csorba Győzőnek. Köszöntő kötet a költő 70. születésnapjára. 1986.

1. Az első önálló kötet Csorbáról 1981-ben jelent meg, az Akadémiai Kiadó Kortársaink sorozatában. A költő többször panaszkodott, hogy róla nem jelent meg összefoglaló munka, kismonográfia, s ezt összekapcsolta a “vidéki költőség” buta bélyegével. Végül 1981-ben, 65 éves korában a barát, Tüskés Tibor kiváló kismonográfiát állított össze Csorbáról az Akadémiai Kiadó Kortársaink sorozatában.

A kötet leírása:
Tüskés Tibor: Csorba Győző. – Bp. : Akad. K., 1981. – 241 p. ; 19 cm. – (Kortársaink). – Dedikálás az egyik példányban a címoldalon a cím alatt: „Csorba Győzőéknek ajánlom szeretettel és köszönettel, szívesen emlékezve az értékre, amit Győző költészete adott és ad, s remélem, még sokáig és sokaknak adni fog. 1981. szeptember 9. Tüskés Tibor”. – Dedikálás a másik példányban a címoldalon a cím alatt: „Cilikéméknek, nagy szeretettel: Apa 1981. szept. 18.”. Cilikémék = Csorba Győző Noémi nevű lánya és családja. – ISBN 963 05 2695 6 fűzött.

A kötet a Digitális Irodalmi Akadémia Csorba oldalán olvasható. Pdf-változata itt elérhető.

A kötet borítója:


További képek a kötetből. (Borító, borító belső oldala, hátsó borító a Verseim sorsa Csorba kézírásával, címoldalé, tartalom, egy oldal a kötetből, Kortársaink sorozat kötetei)

A kötet leírása Bertók László Csorba-bibliográfiájában. (A tételszámok a bibliográfia eredeti tételszámai.)

  1. TÜSKÉS Tibor: Csorba Győző. Monográfia. Bp. 1981, Akad. Kiadó. 241 l. / Kortársaink. /
  2. CSÁNYI László: = Dunántúli Napló. 1981. okt. 18. 8.
  3. SÍK Csaba. = Új Tükör. 1981. 44. 2.
  4. ALFÖLDY Jenő. = Élet és Irodalom. 1982. 11. 11.
  5. BAY Endre. = Dunatáj. 1982. 2. 62–66.
  6. CSŰRÖS Miklós. = Tiszatáj. 1982. 5. 85–87.
  7. SŐTÉR István. = Jelenkor. 1982. 5. 467–472.
  8. LICHTMANN Tamás. = Hungarológiai Értesítő. 1983. 3–4. 215.
  9. RÓNAY László. = Kritika. 1983. 6. 32.
  10. TUSNÁDY László. = Napjaink. 1983. 5. 35.
  11. FÜZI László. = Napjaink. 1984. 9. 30-33.
  12. SZIJÁRTÓ István. = Somogy. 1984. 1. 110–111.
  13. HATÁR Győző. = H. Gy.: Irodalomtörténet. Békéscsaba, 1991, Tevan Kiadó. 42–45.

A 889. és a 890. tételt másoltam a honlapra, elérhető a linkről. Csűrös Miklós, mint Csorba és Tüskés ismerőse, mondhatni barátja írt fontos dolgokat a monográfiáról. Sőtér István írása pedig azért is érdekes, mert Vas István és Lakatos István köteteivel együtt ismerteti a Csorba-monográfiát. Vas István és Lakatos István Csorba levelezőköréhez tartozott, dedikált köteteik sorjáznak Csorba könyvtárában.

Lakatos Istvántól például ez:
Vergilius Maro, Publius: Vergilius összes művei / [ford. Lakatos István]. – Bp. : Magyar Helikon, 1973. – 597 p. ; 19 cm. – Dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Csorba = Xenophón Győzőnek, Neo-Anabaszisza fölött érzett örömében – E régi fordítás újraformált szövegét régi és új szeretettel: Publius Vergilius Lakatos Bp – 74 – dec – 12”. – Kötött.

Vas Istvántól pedig ez:
Ungaretti, Giuseppe: Vita d’un uomo : Poesie IV. : Il dolore, 1937–1946. – Milano: Arnoldo Mondadori, 1947. – 71 p. ; 20 cm. – (Lo specchio). – A kötetben Vas István kézzel írt levele: „Bp. 68. december 12. Kedves Győző! / Most olvastam különösen szép verseidet a Jelenkorban és erről – szégyen, hogy csak erről – jutott eszembe a következő: / Mi (mármint az Európa Kiadó) elkezdtünk ebben az évben egy sorozatot: Napjaink Költészete, vagy ahogyan a kiadóban becézik, Bika sorozat. Eddig megjelent Nelly Sacho, Vasko Popa, Enzensberger, Auden, Szamojlov – valamelyik biztosan eljutott hozzád. Gondolom, egyetértesz velem abban, hogy szép, gusztusos sorozat. Ennek, mint sorozatnak, én volnék a szerkesztője. / Nincs-e olyan modern költő, akit, akár egyedül, akár valakivel felesben, kedved volna fordítani. Persze, a vidéken-élés éppen a fordítást nehezíti meg a leginkább, mert annak az adminisztrációja (válogatás, kontrollszerkesz- // tés stb.) nagyon körülményes. / De olykor nyilván megfordulsz Pesten, és ha tényleg érzel kedvet, akkor ezeket a technikai nehézségeket megpróbálnánk leküzdeni. / Csak arra kérlek, lehetőleg egy-két költő nevét jelöld meg, az ütközés elkerülése céljából – mert már elég sok kötetet elindítottunk. / Baráti szeretettel üdvözöl: Vas István”. – Ungaretti kötet nem jelent meg a sorozatban, de Csorba több Ungaretti verset is magyar nyelvre fordított. – A kötet legtöbb verse mellett, ill. a versszakok között Csorba fordítása, kézírással, ceruzával. – Fűzött.

2. A második önálló kötetet a költő 70. születésnapjára megint a jóbarát Tüskés Tibor állította össze. Nagyon fontos kötet, olyan sokoldalú éles és pontos képet mutat be Csorbáról, amely a költő legalapvetőbb, legfontosabb értékeit, tulajdonságait állítja elénk. Nemcsak megszokásból írom: ajánlom szíves figyelmükbe.

A kötet leírása:

Tiszteletadás Csorba Győzőnek / [a kötetet vál. és szerk. Tüskés Tibor] ; [a rajzok Martyn Ferenc Journal 1950 c. sorozatából valók]. – Pécs : Baranya Megyei Könyvtár. [1986]. – 170 p. : ill ; 23 cm. – (Pannónia könyvek, ISSN 0237-4277). – 5 példány. – A leírt példányban dedikálás a címoldalon a cím alatt: „Cilkómnak és az egész kedves Pintér-családnak nagy szeretettel, csókkal, öleléssel ajánlom. Higgyék el, hogy sok igazság van ebben a könyvben! Ahol dicsérnek is. Apa Pécs, 86. okt. 3.”. – ISBN 963 01 7096 5 fűzött.

A kötet pdf változata itt olvasható.

A kötet borítója:

További képek a kötetből. (Borító; címoldal+ajánlás feleségének; fülszöveg: a szerzők felsorolása; Weöres Sándor: Csorba Győző, méltatás; Weöres Sándor: Csorba Győzőnek ötvenéves születésnapra; Körtánc: 1970. évi születésnapi köszöntők; Kalász Márton: Köszöntő távirat Csorba Győzőnek, vers; Kormos István: Csorba Győző és városa, próza + Martyn Ferenc rajz;) ; Gyurkovics Tibor: Csorba Győző köszöntése, próza; Weöres Sándor: Amikor Csorba Győzővel hatvanévesek lettünk; Jegyzet; tartalom 1-3.; kolofon.)

A kötet ismertetése Bertók László Csorba bibliográfiájában:

  1. TISZTELETADÁS CSORBA GYŐZŐNEK. Vál. és szerk. Tüskés Tibor. Pécs, 1986, Pannónia Könyvek. 170 l., illusztr. – Felvéve analitikusan is.
  2. DEME Márta. = Könyvvilág. 1986. 10. 45.
  3. [HALLAMA Erzsébet] H. E.: = Dunántúli Napló. 1986. dec. 13. 8.
  4. NAGY Imre. = Dunántúli Napló. 1987. márc. 14. 11.
  5. PAPP István. = Forrás. 1987. 6. 82–83.
  6. [RÓNAY László] r. l. = Új Ember. 1987. júl. 26. 6.

A kötetismertetők közül Papp István Forrás-beli írását választottam. Annyira tetszett, hogy nem kényszerítem kattintásra az olvasót, idemásolom:

A lármánál mélyebb a csönd

(Megjegyzések a Tiszteletadás Csorba Győzőnek c. kötethez)

Kaphat-e költő nagyobb elismerést annál, ha még életében könyv jelenik meg a hozzá és a róla írt művekből? S méghozzá válogatás(!) – a születés hetvenedik évfordulójához méltó kiállításban, szerkesztésben. Példátlan megtiszteltetés, még a Kossuth-díj közelében is. Mert a hivatal elismerése bármilyen magas és megérdemelt legyen is, a díjak mégiscsak jönnek-mennek, s az utókort aligha fogja érdekelni, hogy az adott történelmi pillanat milyen koszorúkat osztogatott. Jelen kötet közel kétszáz oldalon műveket közöl, s ez a tény nem csak Csorba Győző költészetének nagyságrendjére utal, hanem e nagyságrend lehetséges utóéletét is előlegezi, hisz csupán gyakorlati szempontból nézve e vállalkozást kétségtelen, hogy a kortársak (írók, kritikusok) véleménye a jövendő irodalomtörténésze számára nem csak becses, de kötelező olvasmány is lesz.
Manapság a mesterek nincsenek kéznyújtásnyi közelségben, nem találjuk őket kávéházi asztaloknál vagy szerkesztőségi fogadóórákon. Mesterre viszont mindenkinek szüksége van, így aztán a halottak mellé szegődünk, a klasszikusok műveit kerülgetjük, könyvtárba járunk és könyvet vásárolunk, de előbb-utóbb rá kell döbbennünk, hogy nem a tanítvány választja a mestert, hanem fordítva. Mesterek pedig nincsenek. A helyzet még ennél is súlyosabb. Mintha korszerűtlen, sőt szégyenletes dolog lenne mostanában erről a hiányról beszélni. Valamiképp süketté váltunk ettől a nagy hallgatástól: csak a leírt szót értjük meg, a kimondott szó pedig nem hangzik el. Csönd van. Magam is csak azért hoztam szóba ezt a kínos hallgatást, mert a Tiszteletadás Csorba Győzőnek néhány visszaemlékezése, esszéje úgy kelti életre, eleveníti meg a költő alakját, mint a mesterekét volt szokás nyugodtabb, szerencsésebb időkben. Itt természetesen nem a személyes, meleg hangra gondolok elsősorban, hisz ez nem meglepő az ilyen jellegű írásokban, sőt valamiképp el is várja az olvasó, hanem a melegség és a szeretet jól kitapintható forrásvidékére, mögöttes hitelére figyelmeztetnék. Mert a mester nem csak irodalmi, szakmai minőség és útjelző, hanem alapvetően tartás és mérték, kívül minden literatúrán és költészeten. Hitele nem csak esztétikai minőség – bár természetes velejárója –, hanem az erkölcs, a magatartás, a mérték. A mérték itt európai léptéket jelent, a kultúra és a morál életformává átváltott, átmenekített tartását. Tudjuk – ezen a tájékon különösen –, hogy tartás dolgában egyre alacsonyabbra rakatik a léc, hovatovább csak gázolunk és ritkán ugrunk, sőt azt is hallani manapság, hogy ez végsősoron kegyelem dolga. A cinizmus nem ismer határokat, ne is szaporítsuk a szót. Tudjuk, hogy a mérték nem ajándék, hanem harc, mert a minőség mindig kisebbség. Csorba Győző „homlokrándulásai” így válhattak „figyelmeztető-fegyelmező” (Galsai Pongrác) példává, vagy Gyurkovics Tibor szép kifejezését idézve „erkölcsi tájjá” tanítványai szemében. Ez az „erkölcsi táj” Csorba költészetének és életformaként élt tehetségének leglényegesebb eleme, puritán versbeszédének és sokfelé elágazó egyszerűségének forrása. Rába György tekint a legmélyebbre, amikor Csorba Győző Dante-fordításai kapcsán lírájának „belformai moráljára” figyelmeztet, s költészetét egy „… még a szöveg előtti erkölcsi tisztaságként” jellemzi.
Vegyük számba a kötet esszéinek azokat a megállapításait, amelyek Csorba lírájának jelentőségére, nagyságrendjére vonatkoznak. Kezdjük a sort a barát és a pályatárs Weöres Sándorral; „Ahogy korunk lármáját felváltja majd más korszak másfajta lármája, úgy vonulnak el ennek az időszaknak betűhullámai és emelkedik ki belőle mind tisztábban a magányos pécsi költő, Csorba Győző arca”. Rónay György így ír: „A Lélek és ősz legtöbb verse megmarad, és „táplálék” lesz akkor is, amikor sok, külszínre tetszetősebb, könnyű sikerekben gazdagabb lírát már rég elfújt az idő. „André Frénaud egyszer azzal lepett meg – emlékezik Weöres –, hogy kijelentette: ő Csorbában sejti korunk egy legjelentősebb alkotóját.” Thiery Árpád a „… jelenkori magyar költészet jeles alakjai közé” sorolja, Takács Imre „A személyes lét bensőséges titkaiból talán a legtöbbet feltáró magyar költő”-ként emlegeti Csorbát. „Emlékszem – írja Kormos István –, hogy amikor Salvatore Quasimodo megkapta a Nobel-díjat, Fodor Andrással és Lator Lászlóval arról beszéltünk, hogy Quasimodo majdnem olyan jó költő, mint Csorba Győző”. Talán elég is ennyi az idézetekből. A kortársak ítélete az idő közelképét láttatja. Azok, akik itt megszólaltak, ismerik és szeretik Csorba költészetét. Azok, akik e sorokat olvassák, nem biztos, hogy ismerik és szeretik Csorba Győző költészetét. Azok, akik száz év múlva olvassák ezeket a sorokat, már a saját „lármájukkal” lesznek elfoglalva. A kritikus úgy látja, hogy a lármánál mélyebb a csönd, s azt reméli, hogy Csorba költészetének csöndje léket fog ütni a jövő lármájába.
A tanulmányok és a visszaemlékezések gyakorta emlegetik Csorba vidéki magányosságát, azt a tényt, hogy a költő távol a főváros irodalmi lehetőségeitől és reflektorfényeitől él és alkot. Köztudomású irodalmi életünk egészségtelen fővároscentrikussága, így a vidéki élet lényegében periférikus helyzet minden szellemi ember, de különösen a művész számára. Mindazonáltal soha nem szimpatizáltam az efféle megállapításokkal, különösen akkor, amikor az a végkicsengésük, hogy lám Csorba Győző költészete példa rá, hogy vidéken is lehet egyetemes értéket létrehozni. Van ebben a túlzó hangsúlyban egy jó adag főváros-komplexus, egy lappangó kisebbrendűségi érzés, amely érthető ugyan, de a legkevésbé sem üdvözlendő. Mi az, hogy vidéken is lehet egyetemes értéket létrehozni? Nem lehet, kötelező! Hovatovább már azzal dicsekszünk Párizsban, hogy Budapesten is lehet egyetemes értékű kultúrát teremteni. Továbbá nem hiszek abban, hogy Csorba Győző a fővárosban kevésbé lenne magányos, mint Pécsett, s ami az erősebb fénysugarat illeti, arról azt is tudnunk kell, hogy élesebb árnyékot is rajzol. A vidékiség persze nem ajándék, hanem kereszt, de a jelentős művészet nem a periféria, hanem a hígság és olcsóság ellenére születik, ezekből pedig sohasem volt hiány sehol.
A kötet tanulmányai közül elsősorban Csűrös Miklós, Rába György, Rónay György és Tüskés Tibor írásai ragadták meg a figyelmemet. Mind felülnézet, mind mélység tekintetében Csorba Győző költészetének hiteles térképét rajzolják meg a szerzők. Külön elismerés illeti meg a kötet szerkesztőjét és válogatóját – Tüskés Tibort –, aki ezzel a vállalkozásával is igazolta, hogy kortárs költészetünk egyik legavatottabb és leghűségesebb ismerője. (Pannónia Könyvek, Pécs, 1986)

Papp István

Köszönöm figyelmüket.