A Csorba Győző Társaság 237. hírlevele

Az internetes munka nagyon nehéz… Bármibe kezdek, minden alkalommal híreket, leveleket találok. Amiért bekapcsolom a számítógépet, mindig későbbre szorul. Most például azért, mert kaptam egy kedves e-mailt olyan mellékelttel, amelyet a küldő hozzájárulásával szeretnék a honlapon is közzétenni. Aztán a Csorba hagyaték is új és új témákat ad. Már régóta nagyobb Csorba-tételen dolgozom, közben azonban mindig találok valamit, ami megakaszt a munkában. Most éppen egy régi Tüskés Tibor könyvre bukkantam. Úgy érzem, néhány megjegyzéssel kísérve ezt is ismertetnem kell.

1. Először az e-mail, amit dr. Horváth Ivántól kaptam. Egyszerűbb, ha idemásolom az e-mail szövegének egy részletét:
“… édesapám, Horváth Gábor 1935-ben érettségizett a pécsi Pius gimnáziumban, Csorba Győzőnek nem csupán osztálytársa, de jó barátja is volt.
Jó magam több ízben meglátogattam Csorba Győzőt Pécsett, amikor nyelvvizsga ürügyén ott járhattam.
Győző és Gábor osztálytalálkozója 1985-ben volt, a misét a jezsuita templomban régi tanáruk, páter Tüll Alajos celebrálta, aki olyan szentbeszédet tartott, hogy szem nem maradt szárazon, A misén én is jelen lehettem.”
Köszönöm Horváth Iván figyelmét és azt, hogy e-mailje kapcsán leírhatom itt is a neki küldött válaszom Csorba Győzőnéről, kedves Margitkáról megemlékező két mondatát: “Margitka, tudom, nem csak szolgálója, nem csak hű párja, de szellemi ügyekben is egyenrangú társa volt a költőnek. Az általad most küldött levele is bizonyítéka ennek.”
És, persze a lényeg, a melléklet. A levelet Csorba Győzőné Margitka küldte Horváth Ivánnak, az ő Csorba halálakor írt kondoleáló levelére válaszul. Azt hiszem, nem kell legépelnem a szöveget, a költő feleségének kézírása jól olvasható, és igazolja róla a fenti állításomat.
Teljesen egyetérthetünk Iván levelének egy másik mondatával: “Látod, szerintem így élnek tovább szeretteink, hogy beszélünk róluk, emlékezünk.” Köszönöm a megerősítést hitemben: beszélni kell szeretteinkről és emlékezni rájuk. Rájuk, akik megérdemlik.
Horváth Gábor és Csorba Győző érettségi tablójának képét itt nézhetik meg. Horváth Gábor az osztályfőnöktől jobbra a második, Csorba Győző a felső sorban a középső képtől jobbra látható. A Jóisten adjon nekik nyugodalmat ott, ahol újra és immár örökre egymásra találhattak.
Kedves Iván, köszönöm, hogy lehetőséget adtál a közös emlékezésre.

2. A másik késleltetőm a már említett nagyobb feladatomban, hogy munkám közben véletlenül rátaláltam Tüskés Tibor Pécsi Múzsa című kis kötetére. (Tüskés Tibor könyvei a szerző Csorbának szóló ajánlásával szinte kivétel nélkül megtalálhatók a költő könyvtárában.)
Tüskés kiváló középiskolai irodalomtanár volt, amíg aztán a Jelenkor szerkesztője nem lett, majd utána irodalmár. A Pécsi múzsa kitűnő összefoglalás lehetne középiskolások számára Pécs irodalmának múltjáról. Lehetne, írom, mert sajnos nem az. Pedig minden pécsi középiskolás irodalmi, művészeti műveltségének alapját a benne összefoglaltak adhatnák. A helytörténet ismerete a nagyobb élettér, a haza ismeretének alapja. Ha a szülőhelyünket, szülőhazánkat jól ismerjük, akkor szeretni, érte élni, dolgozni is könnyebbé válik. A helytörténetnek pedig egyik legfontosabb része a művelődéstörténet, s abban is kiemelten az irodalomtörténet. Hiszen például egy művész – író, festő, zeneszerző – többet és pontosabban tud mondani egy-egy helyről, korról, mint sok történész. Ezért (is) fontos hát szerintem a Tüskés-féle pécsi irodalmi bédekker. Persze akkor valósulhatna meg a középiskolai oktatásban a helyi művelődés- művészet- és irodalomtörténet megfelelő oktatása, ha például Nagy Imre professzor pécsi művelődés- és irodalomtörténeti munkáit a Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán alapműként definiálnák a tanárképzés és a bölcsészkar hallgatói számára. Álom, álom, édes álom? Mondhatnák többen, talán nem annyira álom ez, hiszen például Pécsett a Szent Mór Iskolaközpont minden évben hirdet Csorba Győző versmondó versenyt, s a Leöwey és a Nagy Lajos Gimnáziumban is erős a humán tárgyak oktatása. Abban azonban nem vagyok biztos, hogy nem a posztmodern felé nyit erősebben a mai irodalomtanítás. Talán túlzottan is és talán fölöslegesen is. Jó volna alaposabban megismertetni a rég- és a közelmúlt klasszikusait is. Csorba Győző és egyik távoli rokona, kortársa beszélgetését többször figyelhettem: a latin idézeteket egymás szavába vágva mondták, kiegészítve egy-egy középiskolás történettel. Én még tudom folytatni kedves barátom magyar nyelvű idézeteit klasszikus szerzőktől, vagy ő folytatja az én szövegemet. (Ez a ritkább, én gyöngén memorizálok:( De mai általános iskolás, középiskolás rokonaim, ismerőseim már semmilyen idézetet nem ismernek fel, nem folytatnak. Csak a legújabb telefonokról és számítógépes játékokról tudnak beszélni. “Műveltségüket” az internetről szerzik. Az pedig… Minek az irodalom, minek az olvasás? Ott van a képregény, az sms-nyelv: a gyorsaság a fontos. De kérdezem én, hova, merre robog a mai fiatal?

Tüskés Tibor Pécsi múzsa című könyvéről az összefoglaló pdf-fájl itt található. Az ajánlás datálása – 1958 karácsony – a Jelenkor indulására – 1958 október – is visszautal. Összeállításunk reményünk szerint pontos képet ad a könyvecske érdemeiről. Jó alkalom az ismertetés arra is, hogy Tüskés Tibor halálának 10. évfordulójáról is megemlékezzünk. Halála a pécsi művészeti élet nagy vesztesége volt.

Köszönöm figyelmüket.