A Csorba Győző Társaság 219. hírlevele

1. Nagy Imre professzor szeptemberre választott Ady-verse és verselemzése.

Kár a Voltért

Átkozódtunk, pedig a táltosok
Gyönyörű kora volt
S Leibnitz világa:
Legjobb és legtehetőbb.
Miért kellett egy másat érnünk?

Jaj a tántoríthatatlanoknak,
Jaj nekünk,
Jaj érzéseinknek, kiket már
Alig bírunk,
Jaj nekünk.

Jaj a megszokás,
Jaj az embernek utálása
S jaj utálása önmagunknak,
Jaj a Ma,
A Tegnap és a Holnap.

Be kár a Voltért,
Mennyi mindent adnánk ma érette,
Be kár a jobb emberekért:
Talán mindenkiért
S rettenetes ma élni.

Nyugat. 1917. 3. szám

Nagy Imre: Ady Endre: Kár a Voltért

Ez a vers szintén A halottak élén című kötetben jelent meg. A Kár a Voltért – mint e csodálatosan gazdag kötet legtöbb verse – zavarba ejtően talányos szöveg, amely nem értelmezhető a korábbi remekművek befogadói horizontján. Mert a költő most mindent visszavonni látszik, mintha súlyos önkritikával illetné egykori önmagát, híveit, eszmetársait, azokat a korukat, az akkori jelent bíráló barátait, az egész radikálisan gondolkodó nemzedéket, amelyhez ő is tartozott. „Átkozódtunk, pedig a táltosok / Gyönyörű kora volt”, tör ki belőle a panasz, most, hogy visszatekint. A Kár a Voltért panaszvers, a magyar költészet egyik hagyományos beszédformáját idézi. Siralmas panasz. Nyolcszor halmozódik a vers szövegében a fájdalom jajkiáltása, amely immár az Idő teljességére vonatkozik: „Jaj a Ma, / A Tegnap és a Holnap.” Megdöbbenünk, szinte elakad a lélegzetünk. Mit mond ez a vers? – kérdezzük. A forradalmi indulatú Ady nagy bűnbánata lenne, „s utálása önmagunknak”? A tragikus tévedés bevallása? Az egész nemzedék ítélőszék elé állítása?
Én ezt nem hiszem. Persze, önkritika is van benne. De ez a vers nem (vagy elsősorban nem) a bűnbánat hangja, hanem a bánaté. A bánaté, hogy a „táltosok korát” a háború tönkre tette, az a háború, amelyet Ady a próféták előérzetével a magyarság (és az emberség) végzetének tekintett. A kritika éle voltaképpen tehát a jelenre irányul, mert „rettenetes ma élni”. Nem ezt akartuk, mi „tántoríthatatlanok”, de ez lett belőle. Miért? „Miért kellett egy másat érnünk?” A kérdésre az olvasónak kell a választ megtalálnia. Nem könnyű. A vers üzenetét, az Ady-költészet tragikus hangját alighanem a fiatal Sinka István értette meg leginkább, aki 1935-ban írt, majd pályakezdő kötetében, a Himnuszok Kelet kapujában című ciklusban közölt versében így köszöntötte „szent vérét”, Adyt:

                  Adyról

Különös neve alatt tragédiák
pihennek,
mint tűzben az érctömbök,
amik, ha szétfolynának
a népvándorlás útján,
tán megégetnék izzó
tűzarcukkal ezt a völgyet,
ahol földindulás rázza
maroknyi népedet, ó,
szent vérem, Ady!…

Sinka önéletrajzi művéből, a Fekete bojtár vallomásaiból tudjuk, hogy ő férfikoráig bojtár volt, majd paraszti munkát végzett (amikor verseinek újszerű hangját felismerő városi tisztelői felkeresték falujában, éppen trágyahordás közben találták), s ezt azért említem, mert ez a mezítlábas bojtár, úgy vélem, jobban megértette Adyt, verseinek üzenetét, mint sok művelt irodalmár. Sinka István, a népi irányzat nagy (talán legnagyobb) költője ötven évvel ezelőtt, 1969-ban halt meg. Nem nagyon emlegetik, pedig illő lenne, legalább a félszázados évfordulón, Ezért mi most képzeletben helyezzünk el egy koszorút a magyar költészet panteonjában, s legyen rajta két gyászszalag egymás mellett. Az egyik Sinkáért, a másik Adyért.

Ady Endre verseskötet Csorba könyvtárából. (Ifjú szívekben élek. Bp. : Stádium, 1944. 69. p.)

https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2010/12/ady-ifju.jpg

A vers itt meghallgatható Latinovits Zoltán előadásában.

Sinka Istvánt Csorba is szerette, olvasta. Egy közismert Sinka István fotó Csorba hagyatékából:

https://csorbagyozo.hu/wp-content/uploads/2019/09/Sinka-Istv%C3%A1n-portr%C3%A9-B%C3%A9rczi-L%C3%A1szl%C3%B3-fot%C3%B3-Baja.jpg

És azért a fotó készítőjére is emlékezzünk, a fotó hátlapjának bélyegzője:

 

2. Ma a Csorba Győző Könyvtárban a Látva lássanak című Ady-kiállítás megnyitóján átadták a Csorba Győző-díjat Boda Miklós irodalomtörténész-italianista-fotós-könyvtáros kollégának, aki sokoldalú, közművelődésben végzett odaadó munkájával, Csorba emlékének ápolásával méltán érdemelte ki azt. Gratulálunk Boda Miklósnak és minden jót kívánunk a jövőbeli kutatómunkájához. Az átadóról itt olvashatnak képes beszámolót.