A Csorba Győző Társaság 125. hírlevele

1. Nagy Imre professzor úr Várkonyi Nándorról írt könyvének a Művészetek és Irodalom Házában december 5-én (kedden) 17-19 óra között tartott bemutatója nagy siker volt! A teremben annyi ember gyűlt össze, amennyit még nem nagyon láttam hasonló rendezvényen.

Sólyom Katalin versmondása és a Kodály Zoltán Gimnázium Kamarakórusának előadása vezette be az estet. A kórust Várkonyi András, Várkonyi Nándor egyik leszármazottja vezényelte. A beszélgetésen részt vettek Várkonyi sümegi rokonai, tisztelői is. A „delegáció” vezetője az író hagyatékának gondos és értő ápolója, unokája, Kende Katalin, a kiválóan szerkesztett Várkonyi Nándor honlap gondozója volt.

Az előadók után Nagy Imre és Mezey Katalin beszélgetett a könyvről és Várkonyi Nándorról, az emberről. A művelődés- és irodalomtörténész, szerkesztő, könyvtáros, író arc- és pályaképe érdekfeszítő és hiteles adatokkal dokumentált beszélgetésben elevenedett meg a hallgatók előtt.

Külön öröm volt számomra, hogy Sólyom Katalin Solymos Ida, a méltatlanul feledett, Pécsett is élt költőnő Várkonyihoz írt nagyon szép versének mondásával idézte meg az alkotót. Solymos Idát Csorba is nagyon tehetségesnek tartotta, több levelet is váltottak.

Az est befejezése után hosszú sorban vártak a tisztelők Nagy Imrére, hogy dedikáltassák a helyben megvásárolt kötetet.

Végül professzor úr mindig nagyon kedves felesége pogácsára és pohár italra invitálta a kifelé tartókat a különterembe terített asztalhoz.

Remélem, egyszer hozzájutok az est hangfelvételéhez, hogy közzétehessem. Köszönjük az élményt a műsor szervezőinek.

​​​2. A második pontban kicsit személyesebb leszek. A Csorba Győző-díj átadása előtt beszélgetésre invitált a Pécsi Hírek riportere és fotósa. A beszélgetés itt olvasható. (A 8. oldal a címoldal jobb oldalán levő nyílra kattintgatva érhető el, nagyítani az oldal alján levő ​ikonra kattintva lehet.)

A laudációt nem közlöm, túlságosan szép;), de a díj átadása utáni köszönő-szövegemet mellékelem azzal a kiegészítéssel, hogy kijavítottam benne ordító hibámat, mert akkor és ott azt említettem, hogy Csorba 92 éves volna, ha köztünk lehetne. Hogy honnan vettem ezt a butaságot, nem tudom, nyilván a lámpaláz okozta és az, hogy a számokkal mindig hadilábon álltam.

Köszönöm figyelmüket, hamarosan újabb hírlevéllel jelentkezem!